EGY PONT AZ ÉGEN
Hópelyhek az óceán hideg függönyeként,
Behúzva a köd lidérces néma álarca,
Cukorként száradva arcára,
Memoárokba fojtott dicsőségét.
De egyetlen szó írva a fellegekbe,
Miként eltorzítja bágyadt arcát,
Mosolyra késztetve képzelgéseit,
Elszakadva a jelentől.
Itt a vég sikolya áhítattal dühöngve,
Elkap fenyegetően illatos párnák álcájában,
Egy darab kicsapongás,
Ölelések foszlányába ágyazva.
2004. okt. 30.