ELDOBVA MINDEN ROSSZAT
Mikor kérdez, mikor hazudik,
Elmaradt karcolatok,
A sötét képernyők udvarában,
Sebzett arccal egymáshoz hajolva,
Elájult elmével a holnapért múzsákat kiáltva.
Szebb lesz a hajnal a festmény mögött,
Az ajtóra szegezett álmok.
Becsapott viszályok,
A hazugság korlátain belül.
Senki sem álmodik majd rólunk,
Hogy vágyak nélkül pusztult el a megsemmisülés,
De száraz kezed belémmarkol,
Elfelejtve az önbecsülés viszontagságait.
2004. ápr. 4.