Elcsábít éjszakai mosolyával,

Megváltó hajnalt tükrözve szívembe,

Tengerkék szemeivel,

Hogy bármikor elmerülhessek benne,

Hidegben is forróság érzése,

A tapintat nélküli fájdalom.

Megnyugvást érezve karjaiban,

Csókjai börtönében veszteglek mindig,

S áthidal engem megannyi apró,

Szívhez szóló érzés.

Kezét fogom, bocsánat könnyei,

Elpirulva hallgatom,

Szavai megannyi felkorbácsolt érzés.

Amikor megérintem, amikor vele vagyok,

Ez nem csupán egy álom,

Most érzem,

Mert bíbor palotájában ébreszt engem.

Fürkészem tekintetét hófehér arcán,

Keresek régi sebeket,

Átölelve megszunik minden,

Csak ketten vagyunk,

A nyár egyetlen nyugodt éjszakáján.

Vére sugároz szavakat felém,

Hogy elmúlás nélkül nyugovóra térve,

Örökké érezzem, a kettonk közti távolság,

Ittragadt ki nem mondott,

Szépséges távlati reményével.

2004. dec. 26.

Vissza