TÉRJ MAGADHOZ!
Az elsüllyedt hit nem bír tovább,
Támaszd fel kihűlt fejed,
A langyos mocsokból,
Érezve a megbántottság eltipró közömbösségét.
Újra te vagy a sötétben,
Megtépázva egy eltemetett érzés,
Elkapva az öröklét szánalmában csókolt fájdalmát.
Sírsz, de mégis nevetsz,
Egy elpusztult vágy után,
Ami elbocsájtott rágalom lehetne,
Végső háború a szivárványokkal.
Befejeznéd, de nem tudod,
Miért halt meg oly sok meggyalázott szó,
A holtak drágakő ösvényén.
2002. okt. 6.