(After the decay)

A gondolat köddé válik,

Egyfajta paranoia,

Színlelve a kételyt,

Befogadva egy múltkori panaszt.

Elszenesedett aggyal megbocsátásért reménykedve,

Néma véredény a megtört melódia.

Egy nap dideregve némán,

Az elsõ õszi nyirkos hajnalon,

Lebombázott házfalak közt,

Lapjaitól megfosztott iratokkal a kézben,

A hideglelés hullámain keresztül,

újra nekiindulni a tétova útnak,

átvészelni a tûz okozta fájdalmakat,

Elhomályosítva a behegedt érzéseket.

Csak egyszer történt meg, hogy elkápráztattalak,

De aztán viharok szabták szét,

Keserû találkozásainkat.

Ha volna még idõ a hazugságokra,

Talán igazán várnál arra, amit nem kaphatsz meg.

2005. május 28.

Vissza