AMIKET MEG KELL TENNED
Egyszer érezted a világosságot,
Elhagyott rémképek csókjai.
Vigyázban álltál,
Minden tekintettel szemben,
De elmaradt a sikoly,
Amely kettészelte a régi nyögések fájdalmát.
Csak próbálkozol ordítani a tömegben,
Csak meg akarsz menekülni az intarziáktól,
Csak érzed a vér tiszta folyamát,
De nem tudod hová tedd a kínjaidat.
Annyira szép, amikor megcsókolsz egy képet,
Beteljesült érzelmek vágyaid szobájában.
Ajkaid hűvös forrósága,
Csalfa érzelmeket rejt magában.
Érintésed előcsalja a dédelgetett szorongásokat,
Hálót szősz tested köré, hogy szenvedésed unalmasnak látszon.
Egyszerre menekülsz meg a kárhozat és a megsemmisülés,
Tétova álarcától.
Megdöbbenve keresed a tegnapi gáradt események,
Eltűnőben lévő viaszlenyomatát,
De semmilyen jel sem utal, hogy tiszta leszel holnapra.
Be kell fejeznek a játékot, amit még tavaly kezdtél,
Csak elmaradtak mellőled a haldokló játékosok.
2008. január 4.