(Ebong Mourning)

Elszáradt rózsaszírmokon, halott leveleken,

A vérem csordogál, hogy életre keltse az elhamvadt érzelmeket,

De csöppnyi vigasz a szélben, suttogva mimóza szavakat,

Elfáradt poros csókok csupán az arcomon, amik visszaidézik,

A múlt halott hangulatát.

Beleremegnek a szavak a visszaút határán,

Tékozolva semmitmondó fáradt térdeivel összerogyva,

Megálljt parancsolva tévedéseik képernyójén,

Összezsugorodott emlékek udvarában,

A gyász füstjében fuldokolva,

Megteremtve a didergés újabb pillanatait.

Késõn vettem észre, hogy vérzett a szíved,

Könnyeid sohasem értek földet,

Elszáradtak gyermeki arcodon,

Pedig hogy fájt nekem a sírásod,

Keservesen, mint egy utolsókat rúgdaló.

Ha mégegyszer érezhetném érintésed,

Láthatnám õszinte szemeid,

Hallhatnám álomba ringató kellemes hangod,

Nem öregednél ennyire napok alatt,

Mint haldokló fa belsõ ürege.

Mással vonnám be bõrömet,

Egy új szerelem megbélyegzõ viaszpecsétjével.

2007. augusztus 19.

Vissza