ELVESZETT KÍVÁNSÁG
Beborítja az emlékedet,
Az ódon füst illata,
Amikor senki sem érkezik,
Az utolsó járattal.
Csupán a köd borítja el az utca ottmaradt szemetét.
Búsan mossa el a tavaszi eső,
Reménykeltő zuhatagát.
Akkor láttam a szemedben valamit,
Egy elveszett kívánság,
A remény ládikájában.
A füstös bárban,
Csak egy széttiport lelki idegen,
Aki fetrengett az ünnep forgatagában,
Sajnálkozva a mihaszna múltért.
Még meg sem érintettem az arcod,
De mégis hiénák gyűltek fejem köré,
Rabló vigyorgásukkal megtépázva,
A szerelem örökké tündöklő szenvedését.
Kimondtam aztán a szavakat,
De beleégett a magány elmosódó szimfóniájába.
2005. március 28.