ÉRZÉKEK HAMIS BIRODALMA
Hamvak bántalmazó pernyedarabkái,
Arcodon viszkető nyomokat hagynak,
De nem teljes még most sem a megsemmisülés,
Séta a tömjénóceánban, halkan hulló könnyek,
Beborítva szemeinket, aláhullva fáradt kezeinkre.
Talán percről percre szebb lehet a sötét,
Ellensúlyozva szétmarcangolt vágyaink az életre gondolva,
Pusztán megfontolatlanul értek téged viszonyok,
Hogy elbocsátsd szíved ordító bánatát,
Elfecsérelt évek után kiújult finom ösztönök,
Erős zihálások, tikkadt ajkaidról elszálló,
Élvezeted csuklásai.
Önmagában értéktelen meghitt érzések, tépázták,
Megfáradt, összecsukló belsőd,
Hogy megkaparintsák utolsó befalazott érzéseid.
Közben engem próbált egy csábító hang,
Átvezetni egy tiltott világba, hol az erkölcs,
Csupán morajló visszhangja az elkorcsosult igazságnak.
Minden lépésünkre vigyáznunk kell,
Mert ködös hajnalokban rekedtünk örökre,
Ahol a kelő napot csak szürkületi zónaként tapasztalhatjuk,
Feketére fakuló, alvadt véres könnypatakok által sebzett,
Szemeinkben másvilági fénybe öltözött arcunkon.
2008. január 25.