(Painful Wakefulless)

Ébren vagyok, amikor fájdalmaim visszatérnek,

Legbelsõbb énem jajveszékel,

Együtt a fehér falak kormos tégláival,

Kimustrált szózatok mögött,

Keresve az emlékek fakó képeit.

Nem hagyja abba a lüktetés,

De belémgyötri hangokkal felsõ színképét,

Egy ugyanolyan kísérteties álom.

Csak pillanatokra mozdul a kéz,

Csak egyszerre robban szét az összeesküvés,

Bátortalan figurák, amik össze-vissza mozognak.

Apró csókokat dobnak a festmények széleire,

Zongorán kísér a halál.

Egyújabb felvonás most a következó emlékezetvesztés,

Szolgaként toporogva fények tornácán,

De elkábít a színes viaszhang és a tálalás.

Lyukak a plafonon,

Sosem hagynak egyedül.

Mindent kifordítottam,

De nem találtam az esõ utáni kellemes illatokat.

Bezárult a régi kapu,

Hogy megérintsem hamvadó kezeit,

A zokogó játékbabának.

Ha elmúlna minden,

Akkor fájna a lelkiismeret felszabdaló igazsága!

2007. március 21.

Vissza