(There Is Not An Apology)

Emlékszel?

Még tavasz volt, amikor találkoztunk,

Egy hûvös pince vibráló sötétjében.

Aztán múltak a napok némán, gyorsan,

Majd az elsõ csók egy füstös kocsmában,

Felejthetetlen a pillanat, az örökkévaló,

Furcsának érezted a perceket, az elsõ lépés.

A szerelem hosszú útján.

Sokáig meggyötörten, fáradtan, fulladva,

De új reményt táplált az új kapcsolat,

Együtt kéz a kézben a viszontagság,

Megpróbáltatásaival szemben,

Bár soha ne lenne vége.

Az esély a túlélésre, csókokkal tûzdelt víg napok.

Aztán néma csend

Eltemette volna az értéseket? – gondoltad.

Már nem szeret, nem ugyanaz õ,

Kit megismertél, és szíved adtad hûséged zálogaként!

Elszakítottak a gonosz szavak, érzések,

Bár tudnád mi az igaz!?

Halál mesgyéjén térdepelve keresem,

A megbocsátó dolgokat,

Eltévedve sírásom, és könnyeim közt.

Bíbor csókod számon talán egyszer még lángra kap.

2007. augusztus 20.

Vissza