SZERELEM A ROMOKON
Hamvadó szálakon nyugvó érzelem,
Behavazott régi emlékek, melyekből nincs menekvés.
Elhagyott fájdalom tartja tiszta kezét az ég felé,
Bármikor meghasonulva a szeretet képével.
Most itt hagyod a régi házat,
Hol falai között annyi emlék benned él és kísért,
A hangok, szavak, nevetések, bánat, öröm,
Új lélekkel indulsz neki az útnak.
Hatalmassá vált köztünk az enyésző távolság,
De nem tudok tovább élni ebben a közegben,
Hol porladó, fakóvá tépázott ablakán,
Még a nap sem sütött be, csak szomorkodva nézte,
Meddig pislákol még céltalanul az élet.
Ahol egyszer a szerelem kezdődött,
És sok hely, hol elérte csókjaival vágyait,
Mind romokká lettek, eltüntek lassan,
Az idő lassan örlő, fájdalmaktól roskadozó malmában.
Ma már csak csupaszra meztelenített falak,
És sötétben tátongó, dohtól átitatott pincék emlékeztetnek,
Az egykori boldog kapcsolat,
Elülszkösödött lassan hamuvá váló emlékeire.
De a mennybéli szép dolgok, szíveinkben élnek tovább,
Mert soha nem lehet két ember szerelmét
Egy elfelejtett névsorba temetni.
2008. január 10.