(His Past Bitterness)

Akár a pislákoló gyertyák,

Megkopott, régi fényei,

Úgy merül a múlt homályába,

Egykori lángoló szerelmünk.

Mintha kõtömbök húznák megfáradt szívemet,

Eltakarva egy megtépázott lélek,

Utolsó sirámait.

Mikor már nincs több lézengés,

A hátrahagyott keserûségek birodalmában,

Csak akkor kérem, hogy szeress,

Egyetlen percbe sûrítve,

Hogy újra éljük a sebekbõl vérzõ,

Elhanyagolt ölelések feledhetetlen perceit.

Emlékszel a tavaszi találkozásainkra?

Egy szilánkjaira tört padon vallottunk egymásnak szerelmet,

A ligetben.

Hova lett már a régmúlt,

Kidobott játékcsókjaival törõdõ,

Beteges köszönése.

Arcaink ráncai emlékeztetnek,

Miért veszett el egykori kölcsönös imádatunk,

Igazi hamissága.

Pedig csak egyetlen valós ébredés kell,

Amely visszahozhatja imáim,

Elpusztult gyötrõdéseit.

2010. március 13.

Vissza