(I Think...)

Azt hiszem csend van,

Mintha elborult volna a tavaszi égbolt,

Lassan, meztelenül lopakodva a tél,

Elkárhozott hónapjait siratván,

Új menedéket keresve próbál tovatûnni,

A számára fájdalmas,

Tavaszi, kellemes, leplezetlen, kihívó,

Õszinte nevetések buja botrányain.

Egy randevú egy füstös kocsma eltiport,

Fénytelen bútorai között.

Az elso csók és a mosolyod,

Tudtam ez mindennél többet ér.

Hiába az évek martalóc múlása,

Csak egy ikon vagy a szívem elkeseredett,

Dobbanásainak bezárt mûtermében.

Egyszer vagy szabad,

Egyszer lángol lelked,

Felejtsd el néhai boldog éveid,

Ha holnap beköszönt egy új pirkadat.

2010. március 22.

Vissza