BETEGSÉGED
Látom betegesen roskadsz össze,
Könnyeid martaléka alatt.
Gerincedbe beültetett fémes csók,
Napi fájdalomként nyilal agyad keresztmetszetében.
Elkábított fegyelemmel veszel részt egy kihallgatáson,
Ahol te vagy a vétlen áldozat.
Egyfajta mosoly inger amit érzel, amikor kezed mozdul,
Hősiesen beletetovált ereid karodban,
Magasztos áramlása az összekuszálódott vérben,
Sebzett látomás homlok csakrádon,
Elfojtott vágy kiszáradt ajkadon,
És megannyi félelmetes ábránd,
Hájogtól beszőtt szemeidben.
Csak kudarcok csapdáinak használtad a lakást,
Ahol próbáltál újra felcseperedni,
Őszi reggeleken, amikor a dohos falevelek esővel kevert illatát,
Tárta eléd egy gonosz szellőcske,
S közben az ágy peremén megkapaszkodva,
Elárultad magad egy tompa puffanással.
Olyan mintha még élnél, léteznél és remélnél,
De olyan messze van az ajtó, amikor kopogást hallasz,
Feltépve gyönge sebeid eltántorodik a remény,
Mintha csak egy csöppnyi vigasz volna,
Hogy keserű édes álmaid nyomvonalain,
Szíved még egyszer célba ér.
2009. február 26.