(Shivering Sketch)

Ágyaikon vérzõ, haldokló szirmok,

Mint artériák csobogó vörös patakjai,

Ontják szét a forró visszhangot.

Kellemetlen pofákat vágnak,

A húscafatok tálcáin.

Egy reggel arra ébred nincs már,

És egy õszi délelõtt,

Forró viaszba temeti minden elképzelését.

Talán visszafojtva várni a keserûségben,

Vérzõ kötésekkel kezein - lábain.

Értelmetlenné válik a kérdés: Miért?

Hogy újra szenvedni láss,

Amikor nincs többé a szerelmed.

Hideg erdõ mélyén lapuló üvöltés,

Hogy lásd, amint elhagyja testem,

A pezsgõ, de mihaszna életerõ.

Néha kérlelem didergõ arcát,

A száz tiszta ébenfekete álomnak,

Mikor megtisztulni látszik a kormos,

Rémisztõ mozzanat,

Ha magamra hagy a kéjtõl csöpögõ öntudat.

2012. március 24.

Vissza