(War)

Amikor láttam pusztulni a világot,

Háborúk sora keserítette meg,

Az emberek szánalmas életét.

Egy tömegsír szélén láttalak zokogni,

Amikor a kihantolt holtak ezreit,

Próbáltad felismerni.

Az angyalok,

Szárnyaik szomorú suhogása, csókjaik szeretete,

Nem adott vigaszt számunkra,

De éreztem a percet,

Amikor a hideg puskacsõ,

Tarkómhoz ért, és az aranytöltény,

Olyan sebesen akarta elhagyni,

A torkolattûz által felszabadított,

Sötét alagút végét.

Csak egy erõs puffanás,

Aztán vége....

De menned kellett,

Hogy befejezd a néma üvöltések,

Fáradhatatlan örökké morajló zajának,

Tompa elnémulásának, beteg vízióinak csillapítását.

Tedd meg törékeny kezeiddel,

A jóslat hitetlen, megremegett,

Összevissza vergõdõ játékának,

Becsben tartott leállítását.

Hiszen a füst és a köd borzongató ölelése után,

Az alvadt vércsatornák,

Elviselhetetlen szaga után a tiszta napok maradnak.

Legyél te a Béke a szívekben!

Önfeledten a bíbor kikeletében.

2010. január 23.

Vissza