(Daydreaming Intoxication)

Amikor meghajoltál,

Jégvirágokból szõtt ruhádban,

A keserûség leplezetlen szobrai elõtt,

Nem gondoltad akkor,

Hogy más lehet szeretni az élet viszontagságos,

Rögös eszményképekkel tûzdelt világát.

Ha minden csak egy gondolat,

Zavaros játéka,

S közben elhiszed, hogy szánalmas vagy,

Mint feketén éktelenkedõ báj,

A kudarc álarcaival kacérkodva,

Hitetlen, eretnek szavak,

Amelyek elégnek a végzet máglyáin,

Közben álmaid béklyói terveznek halált számodra.

Reggel remegve ébredsz,

És úgy érzed a visszaút szürkéskék képe,

Megnyugvással tölti el könnyes szemeid,

De eszméleted hiányos labirintusában,

Újra átéled a szerelem édes napjait.

A csókok, melyek a legszebbek a szerelemben,

Az érintés édes érzése testeden,

Az új hang, ami szívedet érinti,

Megaláz, pedig te még új vagy,

Ebben a mámoros világvégében.

2012. július 28.

Vissza