(Execution)

Te sem érted,

Miért maradt ott egy szögesdróton száradó,

Véres sikoly?

Mintha emlékek sorsa idézné,

Az elvakult tegnapok hangjait.

Tavasz volt, de az idõ mintha,

A tél fagyasztó pillanatait,

Hozta volna el egyetlen napra.

Csak álltál az idõ tábora közepén,

Megdermedve a halálra ítélt testek között.

Egy töltény a hideg puskacsõben,

S máris a kiontott vér forró magánya,

Ahogy szétfröccsenve bugyog a testbõl.

Akasztás volt délelõtt,

A néma tompaságban senki sem hallotta,

A szívek keserves dobbanását.

Csak ennyi a nap árva, magasztos,

Perceit vonszoló,

Verejtékes túléléséért imádkozó,

Rég halott lelkek udvarában.

Megint este jön, s talán egy újabb nap,

A túlélés görcsös hangjai,

Elmúlt a kezdet,

De a vég gyorsan kopogtat,

A hittel félõ remény romos templomában.

2010. július 17.

Vissza