(Final Station)

Dédelgetett kisded álmaid,

Forró halmokban összefonódva,

Megalázott mondatok csak,

A megsemmisülés határán,

Eltiport gondolatok.

Fájó kézszorítás,

Messze menõ jajgatás,

Amit egykor akartál hallani.

Megbabonázott szavak,

Mint egy keretbe préselt kép,

Törnek elõ gyenge hangjaid.

S a pillantásaid, akár a mennyország vonalai,

Oly szépek és vigasztalóak,

De nem törheti össze bágyadt fájdalom,

A tükörkép halandó mivoltát,

Egyetlen hajnalba foglalva.

Néztem azokat a bolyongó perceket,

Amikor készen állsz a harcra,

A szégyen határán,

És lelkembõl kicsordult vér,

Elkárhozott évek jönnek,

S te tudod miért borul sötétbe,

A végsõ állomás, ahonnan már nem vezet út tovább.

2011. szeptember 10.

Vissza