Üzemel a kályha

Félig a hideg miatt, félig kíváncsiságból begyújtottam. Na nem kell nagy dologra gondolni, csak egy marék gallyat dobáltam a kályhába, a bejárattól 10 méternél messzebb nem mentem gyűjtögetni.

Az eredmény tetszetős, kb negyed óra alatt kellemes meleg lett az egész kunyhóban, a kéménynek is remek huzatja van. A következő kérdés az, hogy mennyi idő alatt hűl ki, de a szigetelés eddig biztatónak tűnt a nyár során. Most majd kiderül, mit tud az esős évszakban. Feltétlenül beszámolok a további fejleményekről is.


Komment (0)

Tyúkszelidítés

Meglepően jól kikupálódtak mostanra a madaraim. Szépen nőnek, már megbíznak bennem, jönnek oda kaját tarhálni, és a bátorságukat is összeszedték - egész messzire eltávolodnak a tyúkóltól. Néha ezt mondjuk nem úgy csinálják, ahogy én elképzelem, újabban a paradicsom mellett a kunyhóm bejáratától (!) is el kell zavarnom őket, a bátorság kezd pofátlanságba átcsapni. Azért én nem haragszom rájuk, egészen összebarátkoztunk, mióta a borsónyi agyukba sikerült beleverni, hogy reggel kijönnek, este bemennek az óljukba. A kezdeti rémületet már teljesen levetkőzték, az embereket is szeretik, jönnek oda kaját tarhálni rendesen, ahogy kell.
Ádámékat is követik egy darabig, ha elmennek mellettük, velem meg már olyan szinten megbékéltek, hogy ha leülök a közelükbe, szándékosan odajönnek, szinte mint egy kutya. Ilyenkor még meg is lehet őket simogatni, vagy akár kézbe venni. Láttam már hisztérikusabb baromfiállományt, eddig igazán jól megvagyunk.

Az ötből négynek már nevet is adtam: Colombus (bátor felfedező alkat), Mortor (kis köpcös autista, egy ismerősöm alapján) és Fafej (az egyetlen, aki nem tudja megtanulni, hogy naplementekor bemenjen az ólba) a jércék, Don Gatto (a körlet buzogánya) a kakas. Az ötödik annyira jellegtelen, hogy még semmi jó név nem ugrott be vele kapcsolatban.

A következő lépés az lenne, ha nem csak fogyasztanának, hanem végre egy-két tojást is pottyantanának. Felháborító, hogy Éva macskája, Berci több hasznot hoz, mint az én szárnyasaim. Berci legalább már öt egeret fogott, ezek még semmi hasznosat nem csináltak. Na mindegy, egyszer ennek is bizonyára eljön az ideje.


Komment (4)