Mester és tanítványai
Egyszer élt egy nagyon különleges alkotásokat készítő szobrász mester. A szobrai majdnem megmozdultak és rengetegen jártak alkotásainak csodájára messze földről.
Ahogy az már ilyenkor csak lenni szokott, néhányan nagyon szerették volna megtanulni ezt a művészetet és könyörögtek neki, hogy fogadja őket tanítványaivá. A mester egy ideig gondolkodott, de aztán, nehogy tudása vele szálljon a sírba, úgy döntött, hogy elfogadja a jelentkezőket.
Először csak pár tanítványa volt, akikkel teljesen az alapoknál kezdte. Első lépésként megtanította nekik, hogyan kell jó drótvázat csinálni a leendő szoborhoz, aztán azt, hogy miként kell rátapasztani erre az agyagot, és így tovább…
Telt múlt az idő és szép lassan egyre több tanítványa lett, mivel igen sokan megszerették kedves modoráért és különleges alkotásainak készítését egyre többen, szerették volna magukévá tenni.
Aztán egy nap, sok-sok év tanítás után a mester úgy érezte, hogy már minden tudását át adott tanítványainak és azt mondta, hogy akkor mától nem tanít többet, hanem vissza vonul és úgy ahogyan kell, elkészíti élete fő művét.
Így is tett.
Mikor elkészült, egy valóban monumentális és különleges szobrot készített el, ami méltán volt életének fő műve. Mikor befejezte, érezte, hogy akkor már mindent megtett ebben a világban, és pár napra rá eltávozott. Meghalt.
A tanítványai nagyon sajnálták, hogy szeretett mesterük nincs már velük ebben a világban, és jó ideig szomorkodtak emiatt… Viszont mivel sokan voltak, kezdett a csoport a fejetlenség sűrű erdeje felé tévedni, így arra az elhatározásra jutottak, hogy választaniuk kell maguk közül egy utódot a mester helyére.
Azt találták ki, hogy a mester összes tanítványa készítsen egy alkotást, és akkor azok elbírálása alapján választanak maguk közül vezetőt.
Minden tanítvány nagyon kitett magáért és végül el is készült az összes mű.
Némelyik nem sikerült olyan jól, lettek közöttük teljesen átlagosak, de kiváló is készült szép számmal.
Volt azonban köztük kettő, amelyek nagyon különlegesre sikerültek és végül minden tanítvány ezen két szobor közt gondolkodott.
Az egyik tökéletes mása volt a mester életének fő művének, a legapróbb részletekig megegyezett azzal és ugyan olyan fantasztikus élmény volt rátekinteni.
A másik viszont egészen mást ábrázolt, de nagyon aprólékosan el volt készítve, a mester tanította elvek alapján és a szobrászat összes, csínját-bínját alkalmazta készítője megalkotásánál. Erre is nagyon fantasztikus volt rá nézni.
A tanítványok egy ideig vacilláltak, aztán végül úgy döntöttek, hogy azt a tanítványt választják meg utódnak, aki a tökéletes mását készítette el a mester fő művének…
Ekkor a másik versenyben maradt tanítvány így szólt:
- Mindannyian ostobák vagytok és semmit nem értettetek meg a mester tanításaiból. A mester nagyon sokáig tanított bennünket, hogy kiváló művészekké válhassunk. Nagyon sokat tanította az elveket, és rengetegszer hangsúlyozta azoknak az elsajátításának, megvalósításának fontosságát. Erre most azt választanátok meg utódjául, aki tökéletesen lemásolta őt. De a mester nem tanított egyikünket sem arra soha, hogy utánozzuk őt, vagy bárki mást.
Azt tanította, hogy önálló és valódi művészekké váljunk, ne pedig tökéletes másolókká…
Hát körülbelül a tanulság is ennyi. Nem utánoznunk kell a mesterünket, hanem megérteni és megvalósítani a tanításait, majd a saját életünkben alkalmazni a megszerzett tudást…
Belépés
GyIK
Keresés
