2011-10-19
Az élet-mentő találkozás...
Az úgy volt, hogy hétfőn egy telefonbeszélgetéssel magasról szartam arra, kinek mi a programja, szerdán én akkor is Budapestre megyek, ha a fene fenét eszik is.
Hosszú utazásom szerda reggel kezdődött. Hajnali ötkor keltem, majd a reggeli/felöltözés után irány a buszmegálló, a Csanakról érkező 05:46-kor induló 22-es busszal mentem a vasútállomásra. A busz félig volt csak tömve, még éppen volt egy ülőhely a csukló előtt. A Révai utcában szálltam le, és elindultam a vasútállomás felé, kényelmes tempóban. 06:10 körül már a vonatom körül sündörögtem, és a gondolataim viharossá kezdtek válni. 4 kocsi, egyik se fülkés, mindegyik termes. Mozdony sehol, kocsikban világítás még akkumulátorról sem ment (sötét volt még!), ahogy a fűtés sem megy akkumulátorról, mert annak a mozdonyból érkező 1500V 50Hz váltakozó feszültségre van szüksége. De mint mondottam volt, mozdony sehol! Körülöttem kocsivizsgálók és féklakatosok sora aggódva kérdezgette rádión a toronytól, hogy hol van a gyors mozdonya - de még mindig csak a győri rendező pályaudvar túlfelén járt le a tehervonatáról. Mit ne mondjak, az a pont ide az állomásig laza 3 km... Az egyik kocsivizsgáló felment az első kocsiba, és csiholt bele villanyt, az akkuláda, és az inverter felől megszólalt egy jellegzetes zümmögés - lévén, hogy a kocsi világítása már modernizált, fénycsöves. A kocsivizsgáló leszállás után közölte a kollégáival hogy "b*szott hideg van odafönt", mondom nagyon jó, ezért fizettem 2500 Ft-ot... Szavaimat részéről kis gonosz nézéssel jutalmazta, de én olyan sötéten néztem rá, hogy egy pillanatra az arcán láttam a döbbenetet, és a pánikot, hogy mi lesz, ha ez az utas megszólal... Aztán jól kiosztottam, és eltakarodott valahová. Majd megérkezett a mozdony a kocsikra, méltóságteljesen gördült rá az új MÁV TRAXX mozdony, pályaszám szerint a 014-es. Az még hagyján, hogy én éjjel megálmodtam, hogy ez a gép fog húzni minket... Vacogva felszálltam az első kocsiba, és leültem az első útba eső jéghideg ülésre, és tovább folytattam a fázást. Majd bedörrentették a fűtést is. Tudni kell, hogy ez a vasúti kocsi igen jól fűt, ha az be van kapcsolva. Komáromig tartott a jó idő a kocsiban, utána elkezdett kihűlni. Apropó Komárom, a Győrben velem szemben leülő utasról pl. megmondtam magamban, hogy Komáromig utazik, pedig a jegyét nem is láttam... És tényleg! Na mindegy. Szóval Komáromból robogtunk kifele, és kezdtem fázni. Budaörsön már valósággal vacogtam, a 120-140 km/h-val közlekedő vonat kocsijain az illesztési hibáknál mindenhonnét fütyült be a csípős hideg menetszél. Az út során többször is odamentem a kapcsolószekrényhez, kinyitottam a szakaszkulcsommal, és visszakapcsoltam a fűtést. A fűtési feszültség meglétét jelző izzó világított, de a fűtési kapcsoló által kiadott parancsra nem reagált a "Fűtés bekapcsolva" feliratú jelzőizzó. Mérgemben a kis automaták felé néztem, a fűtési megszakító nem volt leverve... Tehetetlen dühömet levezetni sem volt hol, így igaz, hogy pontosan,d e annál inkább átfagyva érkeztem a Keleti pályaudvarra, majd irány a főlépcső, ahová a tali meg volt beszélve a lánnyal. Nem volt egyszerű menet futásból ölelésbe lassítani, főleg a felmálházott mivoltom miatt, ugyanis volt nálam fotóstáska, hátizsák, és állvány is. A köszönés után a metró felé vettük az irányt, ahol én megvettem a napijegyemet, majd irány a Moszkva tér. A metrózás után kis forgolódás, majd fel a lépcsőn (a bódék mellett), a buszmegállókhoz. Ott kivártuk, amíg egy telitömött 16-os busz elmegy, majd felszálltunk a másikra, és két megállót utaztunk. Hadd térjek ki a járműre. Ikarus 405, bárki utána keres google-val, kidobja, hogy a busz mindössze 7,3m hosszú, szűk, és alacsony. Én rendes ember lévén, előtte nap utána is néztem a járgánynak. Nos kérem, a busz alulmúlta az összes várakozásomat. Azt tudtam, hogy kicsi. Nade ennyire!! A helyszűke kriminális!! Főleg nekem... Az apró kerekeivel kész élvezet végigcsettegni a vár macskaköves utcáin. De nem baj, láttuk a Hadtörténeti múzeumot, (kvíülről) majd megnéztük a kilátást az Anjou bástyáról. Utána a templomromot, majd visszaszállás a buszra, mentünk egy megállót. Szentháromság tér, Mátyás templom, Halászbástya, szobor. A halászbástyáról csináltam pár panorámát. Láttunk egy vén kínai bácsit, kimért, öreges, 40 éves öltözékben. Illett a képbe a lila Nike cipője....
Majd továbbmentünk, a következő megállónál tovább gyalogoltunk, el a sziklakórházig, illetve a labirintusig. Utóbbi technikai okok miatt határozatlan időre zárva, az előbbinek meg horrorisztikus árú belépője volt, így egyikbe se mentünk be. Visszamentünk a megállóba, és elmentünk a 16-os busszal a gyorsliftig, ami nekem csalódás, azt hittem, hogy valami extra dolog. Visszamentünk ismét a megállóba, majd a Clark Ádám téren szálltunk le legközelebb. Ott kicsit fotóztam az alagutat, majd a Lánchíd oroszlánjait is. Utána visszaszálltunk a 16-osra, és irány a Deák tér. Ott beültünk a kecskekacsába (mekkdonálc), majd ettünk valami hizlalót és egészségtelent. Szegény lány annyira nem evett az elmúlt egy hétben, hogy a kajája másik felét nem tudtam belediktálni, nekem kellett megenni. Utána irány metróval (MILLFAV) a Mexikói út. Fotó, majd irány vissza az Operához, ahol elkészültek a Szfinxes fotók. Utána a metróval tovább mentünk a nem tudom hová, majd onnét gyalog átkeltük az Erzsébet hídon gyalogosan. Közben a lány is egyre gyakrabban ismételgette a "Lecseréltek! Érted?! Mint egy koszos zoknit!" mondatát, én próbáltam vigasztalni, sajnos úgy tűnt, mindhiába. Pedig ahová most megyünk, ott nem lett volna jó ilyen lelki állapotban felmenni, így nem a Citadelát céloztam meg, hanem pont az Erzsébet hídnál lévő szobort, lényegesebben alacsonyabban. A szobor lábánál azonban kimentünk a kerítésen túlra, és a meredek sziklafalról csodáltuk a várost, és talán el is hittük, hogy mindkettőnk egy-egy madár, akik most szabadon szárnyalnak. Ám mielőtt leestünk volna, inkább visszamásztunk, így is eltöltöttünk jó fél órát ott. Lefelé az út már könnyű volt. Akkor elindultunk gyalogosan a Clark Ádám tér felé, de a Lány javaslatára inkább igénybe vettük egy megállónyi útra a 41-es villamost. A téren aztán közöltem a Lánnyal, hogy most megyünk egyet a siklón. A Gellért nevű kocsiba szálltunk, legelőre, a legjobb helyre. Én fizettem a jegyet, de majdnem szívgörcsöt kaptam, amikor megláttam a kijelzőn az 1680 Ft végösszeget. Ám a kifizetéskor már csak az lebegett a szemem előtt, hogy ez nem hiába kidobott pénz. Ha ez már hozzájárul a lány jó közérzetéhez azzal, hogy még soha nem utazott siklóval, és velem utazik vele először, már megérte. Mikor felértünk, betértünk a nemzeti galériához, fotóztunk, és gyalogosan elindultunk lefelé. Majd lent megnéztük a képeket, és irány a 16-os busszal a Deák Tér. Ott a metróaluljáróban váltak el az útjaink. Elköszöntünk egymástól, megköszöntük egymásnak ezt a csodálatos napot. Ő a hármas, én a kettes metró felé vettem az irányt. A metró azonnal megérkezett, és én a Keletiig mentem. Ott végigálltam a sort a jegypénztáraknál, váltottam egy pótjegyet 400Ft-ért a 17:10-kor induló RailJET vonatra, majd ugyanúgy, mint hat nappal ezelőtt, felszálltam a 9. vágányon már bent álló szerelvény utolsó kocsijába. A hazaindulásig volt még 3/4 óra, így ettem két szelet pizzát, majd irány a vonat, majd pedig haza... Tatabányán éppenhogycsak felocsúdtam álmomból - röviden malackára gondoltam - majd folytattam Győrig a szendergést. Ott leszálltam a vonatról, és pont elment előttem a 22-es busz, így várnom kellett a 22A-ra, ami negyed órával később indult. Amikor a busz is begördült, felszálltam rá, majd 7-re hazaértem...
Képek hamarosan.
Belépés
GyIK
Keresés
Kimegyek vele a Gellért hegyre, vagy a Normafához, vagy mindkettő... 
Érdeklődenék a fegyverek és a robbanószerek típusa felől... 
