Párduc-ÉKT

Ez aranyos kis gondolat Marcsika!

""Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.""

Kedvenc hetilapomba ir ez a fiatalember ,nagyon szeretem a vidám irásait .
Tegnap ,hogy kerestem tőle " valamit" ,döbbentem meg,
VARRÓ DANI ÉRETTSÉGI TÉTEL LETT

Dani tipikusan városi ember, aki a pacsirta hangját nem ismeri fel, viszont a csilingelő villamos már gyerekkorában megnyugtatta. Költői sapkájával mindig baj van (ha könnyeden ír, azért kritizálják, ha komolyan, akkor meg azért), egyesek szerint egyenesen a posztinfantilizmus előfutára. Fő ihletői a szerelem, a nátha, újabban pedig a kisfia, aki Dani szerint „kibírhatatlanul cuki”.

Hogyan kezdődött a költői, műfordítói pályafutásod?-kérdezik tőle.

_– A költői része gyerekkoromban kezdődött. A nővérem írt verseket, én pedig irigykedtem rá. Tehát testvéri féltékenységből kezdtem el verseket írni. A másik motivációm az volt, hogy az iskolában, ötödik osztályban Petőfiről azt tanultuk, hogy egy fiatal költő volt, írt egy elbeszélő költeményt, a János vitézt, és ettől egy csapásra országosan híres költő lett. Aztán hatodikban ugyanezt tanultuk Arany Jánosról: fiatal költő volt, írt egy elbeszélő költeményt és ettől egy csapásra híres lett. Nekem ez 12 éves koromban nagyon tetszett. Szöget ütött a fejembe, hogy az ember ír egy elbeszélő költeményt, és akkor híres ember lesz belőle.

Kicsit távolodjunk el a költészettől. Hogy használod és milyen hatással van rád a Facebook vagy az iwiw?-hangzik az újságirói kérdés.

– Nem használom olyan nagyon sokat ezeket, de hát óhatatlanul sok embertől kapok leveleket; meg-megtalálnak ilyen módon. Vicces, például az iwiw, ami mostanában egyre kevésbé népszerű. Magyarországon mostanában az érettségin lehet kortárs írót is húzni, és többször volt olyan, hogy én lettem érettségi tétel: engem választottak, mint kortárs költőt akiből érettségizni lehetett. Ezzel kapcsolatban rengeteg olyan levelet kaptam, kapok az iwiw-en – most már a Facebookon is néha –,hogy dolgozzam ki az érettségi tételüket, meg mondjam el, hogy miről szól a Bögre Azúr című verseskötetem, amit szintén nagyon nehéz elmondani.

Sőt, egyszer egy fenyegető levelet is kaptam az iwiwen egy érettségi előtt álló fiatalembertől: az volt benne, hogy ha engem húz ki és megbukik, akkor megkeres és kiherél. Ez ijesztő volt, de aztán szerencsére nem történt meg. Néha meg úgymond rajongói leveleket is kapok, hogy szeretik, amiket írok, és azok nagyon jól esnek.

VARRÓ DANI:Misi és a jó modor

Misi fiam egyre jobban eligazodik az élet labirintusában. Egyre több dologról tudja, mire való, és egyre több mindent megért. Viszont azt egyáltalán nem érzi még, hogy mi az, ami neki szól, és mi az, amit illene elengednie a füle mellett.

Ha teszem azt, nekimegyek az ajtófélfának (ami egy költővel az ihlet pillanatában olykor előfordul), vagy megbotlom a lakás egy váratlan pontján elhelyezett búgócsigában, és kiszalad a számon egy „basszus”, Misi boldogan ismételgetni kezdi: „basszus!, basszus!” (Imádja azokat a szavakat, amikben érzelmi töltet van.) Vagy ha a feleségem átszól nekem a másik szobából, hogy „szívem!”, Misi arra is azonnal lecsap.
– Sziveeeem! – kezd el kiabálni tapintatlanul.
– Misikém, neked Papa vagyok – utasítom rendre, de Misi erre csak hamiskásan néz, és tovább énekli, hogy: „sziveeeem!” Nem érzi, mit kíván a jó modor.
Egy másik modortalanság, amit Misi rendszeresen elkövet, hogy ami épp nálunk van, arra ő igényt formál. Az még hagyján, hogy kinézi a falatot a szánkból – függetlenül attól, hogy mást eszünk-e, mint ő, vagy történetesen ugyanazt. Az is hagyján, hogy ha telefonálunk, akkor neki sürgősen kell a készülék, mert azonnal beszélni akar azzal, aki a vonal túlsó végén van. A nagymamák ennek például kifejezetten örülnek. Más kérdés, hogy miután megkaparintotta a telefont, legtöbbször nem szól bele, csak szélesen vigyorog. Ha meg felszólítjuk, hogy „köszönj a nagymamának”, akkor integet.
Az viszont mégiscsak szemtelenség, hogy ülök a számítógépnél, nagy határidős munkában vagyok éppen, Misi meg egyszer csak odajön, és elkezdi húzni a kezemet, hogy:
– Papa, menjünk!
– Misikém, most dolgozom – mondom neki, de ő csak húzza tovább a kezemet.
– Menjünk, menjünk! – hajtogatja.
Biztos valami halaszthatatlan ügy – gondolom jóhiszeműen, például sürgős biliznivalója van Misinek, vagy egyéb vészhelyzet áll fenn, úgyhogy naivan felállok a székből. Misi elvonszol a szoba közepéig, ahol hirtelen elengedi a kezemet, sarkon fordul, visszaszalad... és felmászik a székembe! Ez volt a halaszthatatlan ügy, hogy a jó kis forgószéket kinézte a fenekem alól, és ki kellett onnan tüstént túrnia.
Szóval Misi hajlamos véteni a jó modor ellen. A múltkor mesét olvastunk. Ha Misinek tetszik egy mese vagy egy rajzfilm, a végén meg szokta jegyezni, hogy: „Ez jó volt.” Ezúttal a kisvakondról olvastunk, Misi érdeklődve hallgatta a mesét, kíváncsian nézegette a képeket. Aztán egyszer csak megunta. Épp egy mondat közepén tartottam, amikor fogta, és becsukta a könyvet. „Ez jó volt” – mondta, és távozott.
De Misi néha nagyon jól nevelten is tud viselkedni. Ha nem is velünk szemben. Egy alkalommal a feleségem a macskával játszott: egy szívószálat húzogatott előtte, amit a cica megpróbált levadászni. Misi nem bírta nézni, hogy a cica el akarja kapni a szívószálat, de anyu mindig elhúzza előle. Megszólalt benne az igazságérzet. Úgyhogy kivette a szívószálat anyu kezéből (se szó, se beszéd), és rendkívül udvariasan odanyújtotta a macskának:
– Cica, parancsolj!

Marcsika ez nagyon aranyos ilyent hozzál mégggggggg

_________________

Bizony! Bizony!

Cica parancsolj!

Rendben ,akkor keresek még Nektek,örülök,hogy tetszett

Varró Dani: Misi és a túlbuzgóság

Rájöttem, mi teszi a kisfiamat olyan ellenállhatatlanul helyessé. A túlbuzgóság. Hogy olyan, mint egy nagyon rossz színész. Mint Joey a Jóbarátokban. Mindent túljátszik.

Például vegyük csak az evést. Egy étkezés Misivel, komplett vígjátéki jelenet.
Minden elemét eltúlozza. Széles mozdulatokkal kanalaz, majd légvonalban nem a legrövidebb utat választva odamanőverezi a falatot a szájához. Aztán akkorára tátja a száját, mintha az egész etetőszéket be akarná kapni.
– Misi, meleg, meg kell fújni! – érkezik a szülői figyelmeztetés.
Misi erre becsukja a száját, egy jó nagyot csücsörít, és felfújt pofazacskóval, ahogy a szelet szokták a mesekönyvekben ábrázolni, tiszta erőből megfújja. Ha az ételnek van bármi kis íze – édes, sós, savanyú, csípős, vagy mellément a fújás és meleg maradt –, akkor Misi ezt egy túlzó grimasszal jelzi. Az egész pofácskája egy hatalmas fintorba torzul, mint egy gumiarcú komikusnak.
A következő pillanatban viszont megfeledkezik róla, hogy van valami a szájában, és egy éles váltással bambán szemlélődni kezd. Földeríti, hogy mi van elérhető közelségben, és azok közül mit lehetne megnyomni, vagy jobb híján csak ledobni a földre.
– Misikém, rágd meg! – érkezik az újabb szülői figyelmeztetés.
Erre aztán, mondanom sem kell, nagyon elkezd rágni. A rágás paródiáját adja elő. Buzgón csattogtatja a fogait, és közben büszkén pillantgat jobbra-balra. Várja az elismerést a közönségtől. Mondom, mint egy rossz ripacs.
Mikor épp nem ripacs, akkor viszont olyan, mint egy lelkes külföldi. Keveset ért, de semmiből nem akar kimaradni. Buzgón próbál alkalmazkodni a helyi szokásokhoz.
Például ha valamelyikünk köhög, Misi is elkezd köhögni. Gondolja, hogy most köhögni kell. Sőt, mivel amikor köhög, meg szoktuk veregetni a hátát, különösebb meggyőződés nélkül hátranyúl a kezével, és hátba veregeti saját magát. Ha itt ez a szokás, hát ez a szokás. Mit van mit tenni, ha az ember nem akarja, hogy kinézzék?
Ugyanígy, ha nevetünk valamin a feleségemmel, Misi is nevetni kezd. Fogalma sincs róla, hogy min nevetünk, lehet, hogy épp rajta, mert valami nagyon vicceset csinált öntudatlanul, de azért nevet ő is velünk, mint aki érti a viccet. Teljesen, mint egy külföldi.
Meg abban is túlbuzgó külföldi, hogy ha nem ért valamit, azért megpróbál rá véletlenszerűen válaszolni.
– Misikém, most a legóval játszunk, vagy a macskát egzecíroztatod? – kérdezem, mondjuk tőle.
– Jó – mondja Misi, és bólogat.
Szóval bármit csinál is Misi, ellenállhatatlanul helyes közben. Még akkor is, ha valami rosszaságot csinál, és rá kell szólni, hogy ez butaság. Ilyenkor a bűnbánó szerepét alakítja túlzón.
– Butaság! Szörnyű butaság! – ismeri be, ráadásul ezt (bevetve a ripacsok egyik legolcsóbb fogását) tájszólásban ejti. Amúgy palócosan. És persze francia vígjátékokat idéző, eltúlzott hangsúllyal.
– Butásaaag! – így mondja. – Szőnnyűűű butásaaag!
Lehetetlen haragudni rá.

Itt jártam, olvasgattam.

_________________

الآلهة المصرية A hobbim az életem. | "Crossing bridges in the sky, On a journey to renew my life!" [DT]

Marcsika, Varró Danit egyszer régen már elkezdted bemutatni valahol, emlékszem. Akkor is tetszettek az írásai, és most is. Én is szívesen olvasgatom a Te tolmácsolásodban itt a mesetopikban.