Na, akkor most én következem.
Kezdjük azzal az ominózus nappal, 2011 8. hó huszonötödikével. Illetve ne is ott kezdjük, hanem a fórumtalálkozón. Nagyon jó buli volt, jó volt Titeket megismerni emberként. Emberként, akiket megölelhettem, akiket megszerethettem, akik kiléptek picit az avatárjuk mögül, megszeretni Benneteket, akik felé most egy picit bizonytalan vagyok, hogy miért? Ezt leírom később, de szükséges ehhez ismerni pár előzményt.
Aznap este a vonaton hosszú öleléssel búcsúztam el malackától. Utána - férfiasan bevallom - örömkönnyeimmel, tök egyedül a vonat sötét fülkéjében megsirattam a napot. Hiába no, ez így jött ki belőlem akkor és ott. Egy hét sem telt el és megvakultam. Nem vettem észre malacka utolsó segélykiáltásait a tanyán. Másnap reggel, minya szinte üvöltötte, hogy "nem értitek, hát elbúcsúzott, ELMENT!" és én akkor sokkot kaptam. Telefonálgatni kezdtem, többek között malackát is próbáltam elérni, többször is. Nem sikerült. Mindenesetre váltottunk pár óra elteltével néhány SMS-t. Abban megkaptam arra az egyszerű, Miért? kérdésemre a választ. Aztán jött a villanykörte, de ez sem egy zsír új villanykörte, hanem egy nagyon régi. Tudjátok, a sztori nem is itt kezdődik, hanem ott, hogy volt 3 hónap kihagyásom a tanyafórumon, és moderátorként egy teljesen ismeretlen helyre csöppentem. Máig sem ismerem a kellemetlen esetek részleteit, csak nagy vonalakban, habár ssuggi volt olyan rendes, és már többször levéste nekem. Azonban a fórum összevonásokkor ezek a PÜ-k eltűntek az éterben! Kiindulópont: SEMMIT SEM TUDOK, de TENNI AKAROK. Ez volt az alap felállás. Malacka távozása után reggelen döntöttem. Életem legnagyobb döntését hoztam meg, és már akkor tudtam, hogy ezzel nem egy embert fogok magamra haragítani, de azt is tudtam, hogy nem egy embernek fogok örömet okozni. Az ötletet cselekvés követte. Regisztráltam egy ingyenes, 500MB-os tárhelyet az ATW-nél, mindössze két perc alatt. Visszaigazoltam a regisztrációt, majd öt perc múlva jött az e-mail, a tárhely adataival, belépési kódokkal, elérési utakkal, FTP kapcsolódáshoz szükséges dolgokkal. Az öt perc alatt sem tétlenül ültem. Google barátomba beütöttem, hogy phpBB 3 fórummotor, és leszedtem az első szembejövő találatot a magyar phpBB közösség weblapjáról. Az öt perc alatt kicsomagolni is volt időm. Mivel már ennek a fórummotornak a 2-es verzióját nem egyszer telepítettem, nyeregben éreztem magamat. Összehoztam total commanderrel egy FTP kapcsolatot a frissen elkészült szerver eléréséhez. A kapcsolat létrejött. Voltam olyan pihent agyú, hogy még meg is ping-eltem, a válasz sem késett. Aztán feltöltöttem a fórummotort. Aztán életemben először beütöttem a böngészőbe a fórumunk címét. Kijött a telepítési felület, én pedig az ATW admin oldalán létrehoztam a fórum működéséhez szükséges MySQL adatbázisokat. A telepítés hiba nélkül zajlott, legalábbis azt hittem. Nem ment a fórum, legalábbis nem jól, de addigra már Marcsi regisztrált. Szóltam neki, hogy majd újra kell regelnie. Formáztam a tárolóhelyet, és feltöltöttem újra a fórummotort, és gyorsan installáltam. Azóta van olyan, hogy néha kidobja a rendszer azt az üzit, hogy "Too many connections to MySQL database", mert a két MySQL adatbázis nem fér meg egymás mellett. Mindegy, akkor jött a következő akadály: be kellett állítani a motort alkotó fájlok jogosultságait is. Sikerült a művelet, és feltelepült a fórum. Nagyon sok beállítást elvégeztem. Az egész folyamat huszonakárhány perc volt mindössze, mert hajtott a vérem, illetve azért azt se felejtsük el, hogy ilyen szinten webes dolgokban a zsenialitásom sem pici.
Itt hadd csatoljak vissza kicsit a három hónapos kihagyásomra. Nem tudtam, kiket hívjak, így nagyrészben Rátok bíztam az ötletelést. Ezért vagyunk itt annyian most, ahányan. Ssuggi tudja talán a tegjobban, hányszor mondtam már neki: ÚJ FÓRUMOT FOGOK CSINÁLNI, és most az álomból valóság lett. Csak ezt nem olyan szomorú esemény miatt akartam meglépni, mint malacka távozása, hanem mondjuk máskor. Malacka távozása nagy űrt hagyott bennem, így elküldtem neki 25.-én talán még délelőtt egy e-mailt, hogy jöjjön fel ide, ha van kedve hozzá.
Szépen lassan gyűltek az emberek, és én igazi, felhőtlen boldogságban, mámorban úsztam. Mert boldogsággal töltött el az engem, hogy Ti itt vagytok, és örültök egymásnak. Ez volt a fő célom.
És most hadd térjek rá pár dologra. Ma reggel, a párduc romjai fogadtak. Miért? Mert itt mindannyian párducok vagyunk, és mindannyian megtörtünk most ebben. Könnyes szemmel olvastam a beírásaitokat, és úgy döntöttem, inkább kiszellőztetem a fejemet, és elmegyek edzeni. Az edzés során - talán az odabent lüktető, körvonalazódó, fájdalmas érzés miatt is - sokkal nagyobb súlyokkal szériáztam, mint szoktam. Ennek már most látom kárát, holnap a melóban totálisan hulla leszek, de nem érdekel, ugyanis rájöttem valamire, csak még nem mondom el, mire, mert még meg kell értenetek a Bennem lezajló folyamatot. Szóval egy hülye érzés kerített hatalmába.
Nem bíztok meg bennem.
Igen, és ez az érzés bennem olyannyira hatalmas volt, hogy tényleg úgy éreztem, hogy romokra érkeztem ma reggel. Mert ez az egész, Jafar fogadtatása ugyan sikeres volt, de Ravené nem. Kikértem előtte Erika véleményét, szóval, Makuta ne haragudj, de ezért késtem a válasszal. Ravent is igyekeztem úgy fogadni, ahogyan Jafart is, nyilvánvalóan a hozzáillő módon.
Mégis, rengetegen néztek ellenszenvesen az új jövevényre. Én ugyanis - tartom magam a fórumszabályokhoz, akár hiszitek, akár nem. Jafar és Raven érkezéséről is tudtam. És mindkét esetben én köszöntöttem őket elsőként, és kedvesen, barátian.
Ha idegen lett volna, akkor viszont nem kerüli el a haragomat, és elkergetem innét, pont azért, hogy magunkat, minket védelmezzem. Ha kell, titeket a szárnyaimmal, ha kell, akár karddal is hajlandó lennék védeni ezt a helyet, amit eredetileg azért hoztam létre, hogy majd itt milyen jól fogjuk magunkat érezni, és....
... és most ez már nincs meg. Ti, valamilyen szinten elvesztettétek bennem a bizalmatokat, pedig úgy gondolom, hogy erre nem szolgáltam rá. Rosszul esik, nagyon rosszul. Seth ismét megint majdnem világgá indult, és majdnem megsemmisítette a párducot.
De tanultam két nagyon okos embertől valamit. Ami jön, azzal szembe kell nézni. Erika és Ági tanítottak erre. És ahelyett, hogy veszni hagyjam a helyet, inkább leültem, és elkezdtem eme irományomat legépelni. És még közel sincs vége a történetnek.
Szóval akkor most mindenkit arra kérek, hogy legyen egy kicsit tehetséges. Mi a tehetség? A szembenézés képessége. Mindenkit arra kérek, hogy nézzen kicsit szembe önmagával, az avatárjával, VELEM, mindenki mással, mert én úgy érzem, nem azt érdemeltem, hogy most itt lelkizik a fórum azon, mert lett egy új emberünk, ami persze valahol érthető is.
Annyit kérek még csupán, hogyha a közeljövőben (bár nem hiszem, hogy erre sor kerülne) új tag lesz, várjátok meg, hogyan fogadom. Ha barátian, de nem is mondom meg, kicsoda az illető, nem kell félni, bízzatok benne, és bennem is, mert úgy gondolom, azok után, amit értetek tettem, megérdemelném ezt a privilégiumot. Ha én tűzzel-vassal írtom innen az újat, akkor tudjátok, hogy egy véletlenül idekerült idegenről van szó.
Bízzatok bennem, kérlek szépen Benneteket, mert ez tényleg nem esett jól most, de le kellett írnom, ha már mindenki őszinte volt, mert most én is az voltam.
Szóval akkor amire meg rájöttem: Most, persze, mindenki szomorú, stb, de azt javaslom, amit már többen, előttem is.
Indítsunk új lappal! Ha észreveszitek, mindig és mindenhol nyújtottam felétek a kezemet, és eztán is fogom. Most is azt teszem. Kapjátok hát el a kezemet, a szomorúságot dobjátok sutba, és ÉBRESZTŐ! Itt az ideje annak, hogy ÉLJETEK, hogy ÉLJÜNK! ITT, mert EZÉRT alkottam ezt a helyet! Erősek vagytok, mert kipróbáltam. Higgyétek el, nekem sem könnyű most idevésni eme sorokat. Sőt, ha az én helyembe képzelitek magatokat, talán rájöttök, hogy miért.
Az utóbbi hónapokban a fórum statisztikái meredek mélyrepülést mutattak, és ezek is elvették a kedvemet az egészből, hibáztattam magam, hogy mit csináltam rosszul, hol rontottam el. Erika győzködött, hogy a létező legjobb megoldást választottam, akkor és ott, amikor létrehoztam ezt a fórumot, csak én ezt akkor nem ismertem el. Hiszen alig járkált fel ide valaki, akkor biztosan elrontottam valamit. És rájöttem, hogy nem. Hogy hülyeségeken rágtam magam hetekig. Nehéz éjszakáim voltak, de a fórum mégiscsak az én "kölköm", aggódtam érte, mert a fórum tartalmazta a "családomat", akik TI vagytok, persze hogy aggódtam érte. Ezt csak az érti meg, aki már volt ilyen helyzetben, ahol egy baráti társaságnak lett a feje, akit a virtuális családja szeretettel halmozott el, cserébe védelmező szárnyai alá mindig mindenki elfért. Ezért vagyok már lassan három hete a padlón.
Nem ismételném magam túl sokszor, mert már így is sokat írtam, de itt az ideje, hogy új, tiszta lappal induljunk.
Én nyújtom a kezemet, csak kapaszkodjatok bele, még akkor is, ha esetleg megbántottalak valamivel titeket. Ez soha nem állt, és soha nem is fog szándékomban állni. Én ilyen vagyok, elfogadtatok így, amit nagyon köszönök, és nem tudok Nektek annyi jót tenni, hogy az irántam érzett szereteteket viszonozni tudjam, de igyekszem. Ha ez sikerül, akkor Mi, a Párducok, újjászülethetünk romjainkból, és újult erővel borulhatunk egymás nyakába.
Csak bízzatok bennem, és egymásban, ez a legfontosabb. Én is megbízom Bennetek, és Nagyon Szeretlek Titeket!
Most Rajtatok a sor, hogy megmentsetek engem...Seth & Tomi
Belépés
GyIK
Keresés
ssugit is megértem,nehéz azért a múltat elfelejteni,bennem is él még mindig minden nap.itt ama bizonyos lidérces személyre gondolok.....jaj annyi mindent előhoztatok most belőlem 
hiányzik az "anya" fórum pörgése,igen,bevallom..hibásnak érzem magam miatta,nem tudom megmagyarázni miért.... 
Így marad. 
Perpillanat.
