Párduc-ÉKT

Drága Raven !

Nálad véletlen volt ,hogy " beleéreztem " valamibe



Köszönöm én is



A rózsa Neked jár

Malacka!

Minya!

A kis herceg ,viszont nem volt véletlen

Dr. Bélley Pál
Kíváncsiak Klubja

Mióta használnak szappant?

Liebig, a nagy német kémikus mondása szerint, valamely nép kultúrájának legbiztosabb mértéke a szappanfogyasztás nagysága.

Hangzatos mondás, csakhogy nem egészen igaz. Számos ősi kultúrát ismerünk, melyben nem használták a szappant, de ismerték a fürdést. A görögök és rómaiak fürdőikben szappan helyett bizonyos földfajtákat, alkálitartalmú anyagokat használtak; ezt illatosították is. Egyszerű "toalettszappan" volt a babliszt.

Hát a ruhát mivel mosták? Legtöbbször csak "folyóvízben", patakokban vagy folyók partján; sulykolással távolították el a ruhából a szennyeződést. A fűre kiteregetett ruhát aztán a nap szívta szép fehérre. Nauszikaa, a phaiák királylány éppen ruhát mos társnőivel a tengerparton, amikor rátalál a hajótörött Odüsszeuszra. Gudrun, a fogoly germán hercegnő viszont kényszermunka gyanánt végzi a mosást - és az Északi-tenger hidegebb, mint a Földközi!

Már az ókorban is tisztították azonban a ruhát vegyszeres úton. Az úgynevezett "derítőföld" vagy "kallóföld" magába veszi a gyapjúból a zsírt, a lúgok a zsírral pedig oldható vegyületeket alkotnak. A fahamuból készült lúgot évezredekig használták ruha mosására. Ismerték a habzó anyagot tartalmazó szappangyökeret is.

Az idősebb Plinius szerint szappant vagyis sapo-t először a gallok és a germánok készítettek, de nem tisztálkodásra, hanem a hajuk szőkítésére. A mai értelemben vett szappan első biztos említése 385-ből származik. 800 táján már általánosan elterjedt a szappanfőzés. Faggyút és hamuzsírt főztek össze nagy üstökben. A kenőszappant a 12. század óta ismerik.

A faggyúból főzött szappanok bizony nem voltak kellemes illatúak. A kemény toalettszappant az arabok találták fel, olívaolajból és fahamu lúgjából készítették. Illatosították is, de ezt az import luxuscikket csak a jómódú emberek tudták megvásárolni.

A múlt században terjedt el jobban a növényolajból készült szappan. Nagyüzemi gyártása William H. Lever nevéhez fűződik. Nemcsak kellemesebb illatú és jobban habzik, mint a faggyúszappan, hanem olcsóbb is, különösen ha melléktermékét, a glicerint nem hagyják benne, hanem só hozzáadásával kicsapatják belőle. A glicerin a robbanóanyagok gyártásának fontos alapanyaga. Az élelmes Mr. Lever néhány év alatt milliomos lett. Fritz Henkel pedig a mosószódát keverte vízüveggel - ő a mosópor atyja.


Mióta fürödnek az emberek?


A tisztasági fürdőnek változatos és nagyon érdekes története van. Ötezer esztendős fürdőkultúráról beszélnek az Indus folyó melletti Mohendrso-Daro romjai. Egy fürdő maradványait is megtalálták, 7×13 méter nagyságú medencével, melyet oszlopsor választott el a kabinoktól. A krétai palotákban fürdőszobát és fürdőkádat találunk. Az antik fürdőkultúrát a rómaiak a világbirodalom minden zugába elvitték, a provincia minden városában megtalálhatók a nyilvános fürdők. Róma városában hatalmas, fényűzően berendezett fürdők - mint pl. Caracalla vagy Diocletianus thermái - szolgálták a lakosság tisztálkodását, szórakozását, sőt művelődését is. A hideg, langyos, meleg medencéken, gőzfürdőkön kívül sportcsarnokok, könyvtárak is csatlakoztak a pompás fürdőépületekhez, melyeket mozaikok, falfestmények, szobrok díszítettek.

A római birodalom bukása után eltűnnek a luxusfürdők, de még a "sötét" évszázadokban sem hiányzik a tisztálkodás igénye. Tudunk a hun és avar fejedelmek fürdőiről; az óbolgárokról feljegyzik, hogy naponta fürödtek; a bizánci császárok pedig, ha útra keltek, bőrmedencés magyar fürdőt és fürdősátrat vittek magukkal. A középkori várakban fából készült kádakban, dézsákban tisztálkodtak az emberek; a városokban pedig fürdőházak nyíltak, ahol a fürdősök, borbélyok borotváltak, köpölyöztek is. A fürdőházaknak meglehetősen rossz hírük volt, bezárásukra azonban mégsem erkölcsi megfontolásokból került sor, hanem azért, meri a járványokat terjesztették a közös fürdők. Ebből aztán sokan azt a következtetést vonták le, hogy a fürdés, mint olyan, egészségtelen. A higiéniai mélypontot Európa a 17-18. században érte el.

1640-ben jelent meg az igen elterjedt illemtan, a Lois de ia galanterie, ebben szó szerint ezt olvashatjuk: "Néha elmehetünk a fürdősökhöz, hogy testünk tiszta legyen, s naponként fáradságot vehetünk magunknak ahhoz, hogy megmossuk kezünket. Majdnem olyan gyakran mossuk meg arcunkat is."

XIV. Lajos napi toalettje abból állt, hogy reggel parfőmbe mártott kendővel letörölte arcát, s egy nemesúr néhány csepp rózsavizet öntött a kezére. XV. Lajos korában a versailles-i palotában végzett munkálatok során egy befalazott helyiségre bukkantak, amelyben egy fürdőkád állt. Nem tudván mit kezdeni a díszes medencével - Pompadour márkinő utasítására - átalakították szökőkútnak.

De hogy magyar történeti adalékokkal is szolgáljunk e furcsa tisztaságiszony felől, bemutatunk egy részletet Bethlen Miklós önéletírásából. Íme, hogyan vélekedett egy magyar főúr, ez az igen képzett, kitűnő férfi a 17. században: "Ritkán fürödtem, kivált hideg vízben; lábamat két hétben, néha minden héten mosattam, számat reggel, ebéd és vacsora után mindenkor, és gyengén a kezemet is hideg vízzel mostam; kezemet gyakran, de orcámat hacsak valami por, sár vagy valami gaz nem érte - sohasem mostam, hanem a borbély, mikor hetenként rabságomig a szakállamat elborotválta. A fejemet talán 25 esztendeje van, hogy meg nem mosták."

Ismeretes a törökök fürdőkultúrája; náluk a mosdás, fürdés vallási előírás volt. Budának a középkorban is látogatott "hévizeit" ők építették ki kupolás fürdőkké.

Érdekes azt is megemlíteni, hogy a dölyfös bécsi Hofburgban nem volt fürdőszoba addig, amíg Erzsébet királyné ki nem könyörögte a felséges férjétől, Ferenc József császártól ezt a kiváltságot a maga számára. A berlini császári palotában pedig még rosszabb volt a helyzet. Ha I. Vilmos császár fürödni akart - mégpedig őfelsége minden héten egyszer megengedte magának ezt a luxust -, a közeli Hotel Adlonból hozatta át a palotába a bádog fürdőkádat.

"""Ha van valami különleges, amelyet meg akarsz valósítani, itt az ideje. Ha meg akarod változtatni a világot, itt az ideje. Ne higgy azoknak a gondolatoknak, miszerint még várnod kell, míg öregebb és bölcsebb leszel, vagy míg biztonságosabb lesz - mert ezt így nem működik. A bölcsesség beérik, a biztonság megszületik. De előbb Neked kell elkezdeni a saját kalandod.""
(Ron Atchison)

Pancsi! Szeretem a pancsit!

Minyácska ,Misi!

Jó ,hogy erre is jártatok

Csukás István (Kisújszállás, 1936. április 2. – ) Kossuth-díjas magyar költő, író.

Kisújszálláson született, egy nehéz sorsú kovácsmester nagyobbik fiaként, és itt járta ki az elemi iskolát is. A háború után egy zenetanár biztatására, anyja akaratából jelentkezett az akkor alakult békéstarhosi zeneiskolába: hegedűművész akart lenni.

Bár jól érezte magát a zeneiskolában, később mégis fellázadt a zene ellen: érettségi után felvételi nélkül felvették volna ugyan a Zeneakadámiára, mégis a jogi egyetemre jelentkezett, majd egy idő után átment a bölcsészkarra, de bölcsész tanulmányait sem fejezte be 1956 után. "Egészen más a zenei hallás és a verszenei hallás" - mondta Lackfi Jánosnak . Törzshelye lett a Hungária Kávéház, és ekkoriban jelentek meg első versei; írásaiból, irodalmi segédmunkákból élt, a Fiatal Művészek Klubjának vezetője volt, majd 1968-tól 1971-ig a Magyar Televízió munkatársa, 1978-tól 1985-ig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője volt; azóta szabadfoglalkozású író.

Az 1960-as évek közepén Kormos István biztatására fordult a gyermekirodalom felé, később az íróasztalát is megörökölte a Móra Kiadóban. Csukásnak ettől kezdve verseskötetei mellett egyre-másra jelentek meg gyermekregényei, mesekönyvei, verses meséi: eddig közel száz kötete jelent meg itthon és külföldön. Olyan halhatatlan mesefigurákat teremtett meg az elmúlt negyven évben, mint például Mirr-Murr, Pom-pom, vagy Süsü, a sárkány. Ezeket a figurákat a gyerekek főként rajz- és bábfilmekből ismerhették meg, több ifjúsági regényéből pedig sikeres tévéfilm készült. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapta a fesztivál nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet is.

Ahogy tehettem jöttem!

Csukás István versei

Tavaszi vers

Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kék szemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!


Rövid életemet megtoldom

Rövid életemet megtoldom hosszú nyári délutánnal,
ami szárnyalni akar még belőlem, az itt is szárnyal,
hiszen kiderült, mint egy majdnem megfejtett keresztrejtvény,
hogy mindenhol megszületik a vers eleve elrendelvén,
a többi meg, nos, a többi itt marad lent a földön,
ami kimaradt a költeményből, azzal is illik törődnöm,
mert mohó és buta, szertelen, s nincs benne semmi szellem,
de hát bármily esendő, szeretem, s muszáj egy-két cselt kieszelnem,
hogy ne fájjon kicsiségem, s a kurta időn kétségbe ne essem,
vagyunk egy páran így e zölden habzó magányos égitesten,
amely a koporsónk lesz, de most lustán a nyárba fordul,
vele fordul a kert, fényt szürcsöl a klorofill, majd megbolondul
a boldogságtól, dagadt erekkel lüktet a fa, s mintha
vándorútra kelne, a szomszédból átkúszik a szederinda,
a kutya szőrös, bogáncsos pofájából sárga drágakő világít,
elnyel a mámor, s mélyül velem a határtalan öntudatlanságig,
bennünk a világ, s mi benne csücsülünk nyakig a világban,
mint a rég elfelejtett udvaron a napra kitett gyerekkori kádban,
a mostani udvar, mint derűs ripacs, a régire visszajátszik,
bár látom a csalást, de vele játszom, most már semmi se hiányzik,
ha mozdulok, velem mozdul fuldokló sóvársággal minden énem,
aki voltam s akit elhagytam, ahogy az szokás, úton és útfélen,
s visszanézhetek megnyugodva, vissza is látok apámig, anyámig,
e kifogyhatatlan nyári délutánból küldhetek nekik is egy sugárnyit,
s a többinek is a föld alá, a halottak elporladt szemhéja megremeg,
száj nélkül súg a rög: veled vagyunk, ne félj, mi örökké veled,
fordíts hátat bátran, mert szeretnek, s szívemben ne legyen kétely,
nyakamban pányva, s ne csak azt merjem, amit más is merészel,
súlytalanabb már nem is lehetne, ami végül leránt a földbe,
futólag pillantok erre-arra, ez volt az egész, kevéske nyári zöldre,
és mégis és mégis, legalább próbáltam az öröm ujjhegyén megállni,
nincs szebb, mint az élet, és nem is érdemes szebbet kitalálni!