Párduc-ÉKT

Egy hely, ahová mindig visszatérhettek...
Pontos idő: 2025.07.26. 01:11

Időzóna: UTC




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 2115 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26 ... 212  Következő
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.09.11. 18:21 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
Idézet:
Majd láthatjuk Annamarit rövid hajjal?


Lefotózom Nektek ,de most nem tudom ,a kártyán

esküvői képeket viszek digitális képkeretben ,jó sokat :P :P


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.09.11. 18:33 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
Kedves Mindenki !

Úgy gondoltam a hét napjaira hagyok itt Nektek meséket :P


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.09.11. 18:34 
Offline
Papírhajlító
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 15:31
Hozzászólások: 7504
Tartózkodási hely: fórum
Most hét mesét akarsz be rakni???

_________________
Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.09.11. 18:37 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
Kép

Szivárvány
(Málatí Sankar meséje)


Kép

Nagyon régen, réges-régen történt, mikor Tündérországban még minden tejszínhab-szerű fehér puhaság volt. A tündérek bőre, ruhája, étele-itala, az ország minden háza és palotája habtiszta volt és hófehér. Olyannyira, hogy a tündérek soha nem is láttak színeket: nem tudták, mi a piros, a sárga, a zöld, a kék, a rózsaszín vagy akár a bíborvörös. Szépek voltak a tündérek, kecsesek és törékenyek, és mindenük megvolt, nem volt hát miért más tájakra vándorolni, más országba szomszédolni. Saját országukba se hívtak meg soha senkit.
Történt pedig egyszer, hogy Bidzslí, a tündérkirályleány és pajkos barátnéi játékból versengésre adták a fejüket:
Versenyezzünk! Lássuk, ki tud messzebbre repülni!
Ahányan csak voltak, mind vidáman felszökkentek a felhők fölé, és már folyt is a verseny.
Csak repültek és repültek, még akkor is, mikor a nap már lemenőben volt. De lassan rájuk tört a fáradtság, és leszállt az est. Hogyan is juthatnának vissza Tündérországba ilyen sűrű, sötét éjben? Épp a Föld határán jártak, India fölött. A holdfényben a Himalája hegycsúcsainak ezüst hósipkái csillogtak. Nem kínálkozott más megoldás, a tündék a Himalája völgyei közt kerestek menedéket. Teljesen kimerültek, és most még ez a hideg is! Szótlanul és megszeppenve húzódtak be egy barlangba, és egy szempillantás alatt elnyomta őket az álom.
A hajnal első fényeivel egyszerre ébredt a madársereg csivitelése. A tündék felriadtak. Kimerészkedtek a barlangból, és lám, mit látnak? A felkelő nap sugarai aranyszínbe borították a hegycsúcsok hótakaróját. A völgy harmatban fürdő fűszálai zölden ragyogtak. A füvön, a fákon, a mindenféle kúszó-mászó növényeken piros, rózsaszín, fehér, kék, sárga és karmazsinvörös virágok nyíltak. A tündérek tágra nyílt szemmel bámulták a szirmok fölött táncoló tarka-barka pillangókat.
Soha ezelőtt tündér még nem pillanthatta meg a színek bámulatos világát. A kis tündérkék nem tudtak betelni a látvánnyal. Ellenállhatatlan vágyat éreztek, hogy bebarangolják az egész Földet, de hirtelen eszükbe villant, hogy a tündérkirálynő biztos aggódik már értük, így hát inkább hazafelé vették útjukat.
Otthon a tündérkirálynő egész éjjel aggódva virrasztott, sehogyan sem jött álom a szemére. Hogy valami hírt kapjon a szegény kis tünde-palántákról, hívatta az udvari mágusokat. A mágusok azon nyomban hozták is a kincseskamrából a varázstükröt. Mélyen belenéztek: jönnek már Tündérország felé a kis tündérkék! Mindenki megkönnyebbülten lélegzett fel. Mikor a tündérkirálynő látta, hogy mind egy szálig épségben megérkeztek, örömében ölbe kapta Bidzslít, a tündérkirályleányt, de egyúttal egy kicsit meg is szidta: meg ne halljam még egyszer, hogy ilyen buta versenyesdit játszotok! Bidzslí és barátnői még mindig valamiféle szédült boldogságot éreztek a történtek miatt. Megpróbálták elmesélni a tündérkirálynőnek, hogy milyen gyönyörű a Föld. A hegyek, a fák, a virágok! A sok-sok pillangó és madárka! De hogyan is mesélhetnék el a színeket? Aki soha nem látott színeket, hogyan is érthetné meg a Föld színeinek bódító szépségét?
Egy idő után Bidzslí és barátnői szemét saját hófehérségük már-már bántani kezdte. Miután rádöbbentek, hogy nem tudják a királynőnek elmesélni a szebbnél-szebb színeket, azon kezdtek töprengeni, vajon hogyan kaphatnának engedélyt arra, hogy megint megfürödhessenek a színek tengerében.
Nem telt el sok idő, és meghívó érkezett Indra országából a Szávan-ünnepségre, a híres nyárvég-ünnepre. Tudni való, hogy mikor Indra, az istenek királya a nyár végének közeledtével először küld felhőt az égre, és megöntözi a szomjas földeket, udvarában kezdetét veszi a pompás Szávan-ünnepség. A tündék mindig is a meghívottak között voltak, de eleddig soha nem kívántak megjelenni a jeles napon.
Ez alkalommal Bidzslí nagyot ugrott örömében, mikor kézhez kapta a meghívót. Talán megpillanthatná újra a színeket! Kérlelni kezdte anyját, hadd mehessen el az ünnepségre.
Nem bánom, elmehetsz, a barátnőiddel együtt. De aztán együtt hazajöttök, és nem csavarogtok el!
Bidzslí és barátnői szépen felékesítették, felékszerezték magukat, és elindultak az ünnepségre.
Ahogy megérkeztek, Indra palotájának ragyogását és a káprázatos színeit megpillantva mind ámulatba estek. De azt is rögtön észrevették, hogy minden vendég, minden istenség kisebb-nagyobb ajándékot hoz Indrának, az istenek királyának. Az egyszerű kis tündérkék honnan is tudták volna, hogy ez a szokás! Összedugták hát a fejüket, és hamar kisütötték, hogy szépséges tünde-táncot lejtenek majd ajándék gyanánt. Így is lett. Indra udvarában mindenkinek tátva maradt a szája. Ahogy véget ért a tánc, maga Indra mondott köszönetet a tündéknek:
Bármit kérhettek most tőlem: oly gyönyörűséges volt táncotok, olyan színessé tette ünnepségünk, mint soha semmi az idők kezdete óta
Hát... éppen, hogy színre vágyunk... szólalt meg Bidzslí. Indra! Nagy istenség! Ha oly kegyes vagy, és valóban meg kívánsz ajándékozni minket, kérünk, tündérkirálynőnk hadd pillantsa meg otthonában a színeket! És a neki tetsző színek gyűljenek mind a varázspálcájába, hogy aztán mi is élvezhessük őket! Tündetársaink unják már az örökös fehérséget!
Úgy lesz. Királynőtök meg fogja látni a színeket mosolygott Indra, és folytatta: De van egy feltételem: ha egy tündér színessé lesz, hívásunkra mindig jöjjön el ünnepségünket felragyogtatni.
Ekkor felkapott egy hét színbe mártott hatalmas ecsetet, és kérést intézett a Naphoz, hogy irányítsa oda sugarait, és hintáztassa meg néhányszor az ecsetet ide-oda az égen.
Mikor a tündék egy pillanatra felocsúdtak a színek varázsából, eszükbe jutott a királynő parancsa. Még véget sem ért az ünnepség, mikor hazaindultak.
Amarra pedig a szomjas földeken végigsöpört az első jótékony zápor. Az emberek, állatok, fák és virágok boldogan fürödtek végre az esőben. A gyerekek ugrándozva, fülig érő szájjal kiabálták szerte-szét:
Itt van a mennydörgős ménkűűű: lehetsz mostantól nagy étkűűű!
A világ nagy boldogságát az istenek Indra palotájából ki-kikukucskálva figyelték. A tündérkirálynő pedig, Bidzslí kérésére, végigtekintett Tündérországon. De hogy meglepődött, mikor az égbolton végestelen végig egy hét különböző színű szalagból összefont, íj-alakú ragyogó valamit pillantott meg! Addig-addig bámulta a színeket, míg csak el nem tűnt a varázslatos hétszínű íj. Végre ő is megláthatta, mi az: piros, sárga, kék! Hirtelen rádöbbent, hogy csodálatos színező-erő költözött a varázspálcájába, és a hét szín segítségével bármilyen más színt ki tud keverni!
A királynő Bidzslí barátnőinek kiosztotta a kívánságuk szerinti színeket. Micsoda látvány! Egy szempillantás alatt az egyik tündér pirossá változott, a másik kékké, a harmadik zölddé. Nekik lett később tisztük Indra parancsának teljesítése.
Néhány nap múlva a Földön elállt az eső. Mikor feloszlottak a fekete felhők, íj-alakú, hét színben ragyogó szivárvány tűnt fel az égen. A falu vénjei felkiáltottak:
Gyerekek, nézzétek csak, Indra jókedvében van! Kifüggesztette az égre gyönyörű íját!
Indra íja! Indra íja! Szivárvány! kiáltoztak mindenfelől a gyerekek. De a nagy kiabálás közepette volt, aki azon tűnődött: hogyan is lehetne egy íj ilyen kecses és áttetsző!
Igaz. Merthogy valójában mi más lenne a szivárvány, mint Bidzslí libbenő szoknyájának színes pántlikája, ami meg-megcsillan az égen, s egy szempillantás alatt már el is tűnik a szemünk elől.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.09.11. 18:43 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
KATT KÉP :KEDD

A négy barát
(A Pancsatantra egyik meséjének Orissza-beli változata)


Kép

Réges-régen történt ez. Élt egyszer egy indiai faluban négy ember. Gyerekkoruk óta jó barátok voltak. Jóban-rosszban összetartottak. Hárman tanult tudósok, panditok voltak, a negyediket meg csak együgyűnek tartották. De valójában a három tudós volt eszetlen, s a negyedik volt a bölcs, már úgy a maga módján.
Egy nap összedugja a fejét a három pandit. Azon tanakodnak, hogyan lehetne már végre valami hasznuk a nagy tudományukból. Ha itt ücsörögnek életük végéig a faluban, soha nem látják hasznát a sok tanulásnak. El is döntötték hamar, hogy világot látnak.
- Csak ezt az együgyűt ne vigyük magunkkal! - szólt az egyik. - Tudománya semmi, hogyan is szerezne vagyont tudás nélkül?
Válaszolt a másik:
- Bátyám! Nem szép dolog, hogy így beszélsz! Kiskorunk óta jóban-rosszban velünk tart, együtt játszottunk, együtt ettünk-ittunk, nem hagyhatunk itt egy ilyen barátot! Ha nem is hoz majd hasznot senkinek, vigyük akkor is magunkkal!
Végül megegyeztek abban, hogy mind a négyen felkerekednek. Felkészültek a nagy útra. Elindultak, és kis idő múlva elértek egy erdőbe. Letelepedtek egy tisztáson. Egyszer csak valami állat csontvázát pillantják meg a fűben. Megvizsgálja az egyik, és mondja a többinek: oroszlán csontváza ez!
Hirtelen az jutott eszükbe, hogy épp megfelelő alkalom lenne gyakorolni és bemutatni tudományukat. Szól az egyik:
- Én bizony varázserőmmel össze tudom illeszteni ezeket a szétszórt csontokat, és talpra is tudom állítani őket!
Szól a másik:
- Varázserőmmel én bizony húst és vért fogok rájuk varázsolni!
Szól a harmadik:
- Ha mindezt megteszitek, én bizony életet lehelek ebbe az oroszlánba!
Több se kellett hozzá, nekiálltak mind a hárman, hogy ki-ki elvégezze a saját varázslatát. Mikor a harmadikon volt a sor, az együgyű negyedik megszólal:
- Nagy botorságra készültök! Ahogy feléled ez az oroszlán, megesz mindnyájunkat! Föl ne élesszétek!
Ahogy hallja a három pandit a bolond beszédét, nagyot nevetnek.
- Csak nem a te okosságod fog minket megállítani, okostojás?
Válaszol az együgyű negyedik:
- Akkor hát csak egy pillanatot várjatok, míg felmászom erre a fára! - és már fenn is volt egy fa legtetején.
Az oroszlán meg, ahogy feléledt a három balga tudós varázslatától, nagy bömbölésben tört ki, rárontott a három barátra, és azon nyomban felfalta őket. Mikor az oroszlán már jó messze járt, az együgyű negyedik lemászott a fáról, megsiratta barátait, és elindult vissza a falujába.
Ha van tudományod, csak eszed nincs, nem érsz el semmit. Ha gyenge vagy, de helyén az eszed, a legrettenetesebb veszedelemből is megmenekülsz!


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.09.11. 18:46 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
Kép

Együtt könnyebb
(Indiai népmese)


Kép

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó. Volt neki négy fia. Négyfelé húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyetértés lett volna köztük. Soha nem tudtak egymással dűlőre jutni. Mindennapos volt a veszekedés köztük. Családi perpatvarukból mindig csak a szomszédok húztak hasznot.
Így aztán egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak is rajtuk. Bolondnak tartották őket. Az apjuk látta, hogy mindennap valami vita van köztük, és egyre boldogtalanabb lett. Sokszor próbálta már elmagyarázni nekik, hogy senkinek nem használ a veszekedés, de mindhiába. Falra hányt borsó volt minden intelme, lepergett minden a fiairól, mint zsírosbödönről a víz. Az apai jótanács egyik fülükön be, a másikon ki.
Elmegy egyszer a favágó az erdőbe fát vágni. Készít a lenyesett gallyakból egy köteget, megköti kötéllel. Feje tetején egyensúlyozva viszi a szegény öreg favágó hazafalé a rőzsét. Útközben eszébe jutott valami. Talán így visszatérítheti a fiait a jó útra. Elmosolyodott magában. Gyorsabban szedte a lábát, hogy hamar hazaérjen.
Hazaérve a favágó a rőzsét kint hagyta a kertben. Fiai még nem érkeztek haza. A favágó izgatottan várta őket. Mikor a nap lebújt a hegyek mögé, a madarak fészkükbe bújtak, és előbukkant a hold, a favágó fiai egymás után értek haza. Alighogy megvacsoráztak, hivatja őket az apjuk.
Odamegy a négy fivér. Kérdezik:
- Mi az, apánk?
Erre a legidősebb fiának szól a favágó:
- Törd csak, fiam, kettőbe ezt a rőzsét!
Odalépett erre a legidősebb a köteghez, és megpróbálta kettétörni. Persze nem sikerült. Hogy is sikerült volna! Megszégyenülten ment vissza az apjához:
- Nem megy ez nekem, apám.
A favágó elmosolyodott, és mondta a második fiúnak:
- Most te próbáld meg, fiam, törd csak kettőbe ezt a rőzsét!
Ő is megpróbálta. Pont, mint a bátyja, ő is kudarcot vallott. Lógó orral ment vissza az apja elé. Így próbálta meg a harmadik meg a negyedik is. Egynek sem sikerült. Mind csüggedten ültek le a földre.
Fölállt akkor mosolyogva az öreg favágó. Kicsomózta a kötelet, amivel körülkötötte a rőzsét. Széthullottak a gallyak. Mondja akkor a fiainak:
- Fiaim, most törjétek el ezeket a gallyakat!
Odaugrik a négy fiú, felkap mindegyik egy-két gallyat, és azon nyomban eltöri. Nagy büszkén állnak apjuk előtt. Szól a favágó:
- Látjátok, míg össze volt kötve a sok gally, nem tudtátok eltörni. Külön-külön egy szempillantás alatt eltörtétek mind. Épp így győz le bármilyen ellenség titeket külön-külön. De ha együtt maradtok, összetartotok, nincs az az isten, aki legyőzne titeket.
Végre megértették apjuk intelmét a favágó fiai. Minden ellenségeskedéssel felhagytak ezek után. Békében és boldogan éltek, míg meg nem haltak.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.09.11. 18:53 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
Kép

Az első dolog



Kép

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Indiában a hegyek között egy apró kis falucska. Élt ott egy fiatalember. Víréndrénak hívták, de mindenki csak kedvesen Vírének szólította.
Egyszer, az egyik évben semmi eső nem esett, és a földeken semmi sem termett. Víré földje is szárazon, üresen állt. Nem volt mit ennie. Mondja valaki Vírének, hogy a városban lehet munkát találni, menjen oda. El is döntötte, itt hagyja a faluban az apját, hogy őrizze a jószágot, meg a földet, ő meg elmegy a városba. Szólt is az apjának, az nem akarta elengedni, de nagyon öreg volt már, mit is tehetett volna? Szomorúan egyezett bele. Mindenki Víréről beszélt a faluban, és el is szontyolodtak az emberek, mert az a beszéd járta, hogy a városiak ravasz népség, mindenkiből bolondot csinálnak. Víré falusi fiú, naiv, fiatal! És írástudatlan is ráadásul. Mi lesz vele!
Ahogy bánatosan búcsúzik a fiától, az öreg megszólal:
- Fiam, nincs mit adnom útravalónak, csak három bölcsességet. Mielőtt cselekszel, mindig gondolj ezekre. Az első: soha ne vitázz, és ha mégis, legalább ne köss fogadást! Ha ezt megszeged, asszonynak legalább soha ne beszélj a fogadásról! A második tanácsom ez: ha bajban vagy, kérdezz meg egy bölcs öreget! A harmadik meg ez: soha ne ülj tétlenül, ölbe tett kézzel!
Víré megígérte, hogy észben tartja apja tanácsait, és elindult a városba. Nem volt szekere, lova, ökre, gyalog ment hát hegyen-völgyön át. Éjszaka egy fa alá húzódva megette a hazulról hozott borsófőzeléket, és aludt egyet. Reggel aztán folytatta az útját. Két hét is beletelt, míg elérte a várost. Messziről látszottak már a város fényei. Víré megilletődve bámulta a távoli ragyogást, de olyan fáradt volt, hogy az éjszakát még utoljára egy fa alatt töltötte.
Reggel elment a piacra, és szerencséje volt, rögtön szerzett valami munkát. Alig fért a bőrébe örömében. Gyorsan megismerték a piacolók, és látták hogy jól dolgozik. Már össze is gyűlt egy kis pénzecskéje, volt háza, kis vagyona, mikor eszébe jutott:
- Most aztán jó lesz, ha észben tartom apám tanácsait!
Alighogy ezt végiggondolta, azon kapja magát, hogy fogadást köt egy emberrel. Aki nyer, azé a másiknak bármely tulajdona. Méghozzá az, amihez először hozzáér, az az övé. Nem sokkal később megismerkedett egy lánnyal, akivel össze is barátkoztak.
Az ember, akivel Víré fogadott, azt gondolta:
- Rá kell jönnöm a turpisságra. Nagyon összemelegedtek azzal a lánnyal, majd tőle megtudok mindent.
Elment a lány házához, mindenfélét beszélt neki, aztán a tárgyra tért:
- Ha elmondod, hogy honnan szerez Víré ebben az évszakban görögdinnyét, adok neked egy rakás pénzt.
Merthogy ez volt a fogadás. A lánynak jól jött a pénz, és mikor este elment Víréhez, ártatlan arccal azt kérdezte tőle:
- Hogyan fogod megnyerni a fogadást? Honnan szerzel ebben az évszakban görögdinnyét?
- Ne törődj vele, úgyis én nyerek. Láttam valahol egy árva görögdinnyét a várostól messze.
- Barátok vagyunk, nem? Senkinek nem mondom el. Hol van pontosan? - kérdezte a lány.
Végül Víré elmondta, hogy hol látta azt a görögdinnyét.
- Köztünk marad - nyugtatta meg a lány.
A lány elmondta a titkot a másiknak, az meg elment gyorsan a dinnyéért.
Víré közben aranykarkötőt csináltatott a lánynak. Megtudta ezt a másik ember is. Gondolta, ha megnyerte a fogadást, majd ezt fogja először megérinteni a házában, és ez lesz az övé.
A megbeszélt napon Víré üres kézzel jelent meg, a másik meg hozta a görögdinnyét. Víré vesztett. Nagyon megijedt, de eszébe jutott apja második tanácsa. Fogta magát, és elindult, hogy keressen egy bölcs öregembert. Nem ült ölbe tett kézzel, próbálta menteni, ami menthető.
Hajnalra talált is egy bölcset. Az öreg látta, hogy nagyon lógatja Víré az orrát, odahívta hát magához.
- Édes fiam, mi bajod van?
Víré elmondott mindent. Még be sem fejezte, és már mondja is az öreg:
- Tedd a tetőre az aranykarkötőt, de úgy, hogy lentről is jól látszódjék! A többit magam elvégzem. Holnap reggel a házadnál találkozunk.
Víré hazament, és úgy tett, ahogy az öreg mondta. Minden értékes tárgyat, de legfőképp az aranykarkötőt feltette a tetőre, de úgy, hogy jól látszódjék. Hozott egy bambusz-létrát is, és odatámasztotta a tetőhöz.
Reggel megérkezett az öreg, és látván, hogy minden elő van készítve, vidáman bíztatta Vírét. A fogadást nyert másik férfi is nagy vidámságban volt. Azt tervezte, hogy csakis az aranykarkötőt fogja megkeresni, máshoz nem nyúl. Türelmetlenül várta, hogy odaérjen Víré házához.
Ahogy odaért, az öreg rögtön kérdezni kezdte a fogadásról. A férfi elmondta a fogadást, és hogy ő nyert. Az öreg megszólalt:
- A fogadás feltételei szerint valóban te nyertél. Így hát, amire most először ráteszed a kezedet, az a tiéd. Víré minden vagyona fenn van a tetőn, menj, és válassz!
Nagy fürgén ugrott oda az ember a bambusz-létrához, megragadja a fokokat, és mászni kezd. Abban a pillanatban szól az öreg:
- Rendben is volnánk, nagyuram! Tied a létra, viheted!
- Miről beszélsz, öreg? - szólt vissza megdöbbenve a férfi.
- A fogadás arról szólt, hogy amit először megérintesz, az a tied. A létra negyedik foka volt az, a negyedik fok tehát a tied.
Ezzel az öreg kiszedi a bambusz-létra negyedik fokát, és átnyújtja a férfinak.
Mit tehetett volna a szerencsétlen? Fogta a fokot, és megszégyenülten elsomfordált.
Víré ezen túl mindig észben tartotta apja bölcs tanácsait, és mikor már jó sok pénze összegyűlt, visszament a falucskájába, és boldogan élt, míg meg nem halt.
Itt a vége, fuss el véle!


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.09.11. 19:05 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
Kép

A TIGRISSZELLEM

Koreai népmese


Kép

Indsong király idejében élt egy nagy hírű, tiszteletre méltó tudós, Szo Hoa Dannak hívták. Az ország minden könyvtárát áttanulmányozta, elsajátította Buddha titkos, ősi tanítását, és még a jövendőt is előre látta. Felismerte azonban a földi javak értéktelenségét, otthagyta a világi életet, egy távoli vidéki helyre költözött, és ott gyermekeket meg ifjakat oktatott Buddha szent tanítására.
Egyszer, amikor ott állt a gyermekek között, hirtelen egy öreg bonc tűnt fel az ajtóban, szó nélkül belépett, mély meghajlással üdvözölte a tanítót, valamit mormogott, majd sarkon fordult, és ment is tovább. A tanító arcára nagy aggodalom és bánat ült. A gyermekek tanácstalanul nézték, majd megkérdezték, hogy mi bántja. Szo Hoa Dan mester ezt válaszolta:
- Az öreg bonc, aki itt járt, a közeli hegyekből jött, és egy vérengző tigris szándékát közölte velem. Azt mondta, hogy holnap lakodalmat tartanak itt a közelben. A tigris azért jön el a lakodalmas házhoz, hogy az éjszaka folyamán elragadja és felfalja a menyasszonyt. A násznép semmit sem tud a közelgő veszedelemről, azért ülök itt ilyen aggódó, szomorú arccal.
Volt a tanítványok között egy rendkívül vakmerő fiú, aki haragudott mesterére aggodalmaskodó természete miatt; most hirtelen a következő kérdést tette fel a tanítónak:
- Mondd, mesterem, nem lehet elkerülni a veszélyt, ha az ember előre tud róla? Nem lehet a násznépnek valamiféle segítséget adni, amely megmenti őket e veszedelemtől?
Az öreg egy ideig gondolkodott, majd így válaszolt:
- Van egy megoldás, de olyan nehéz, hogy szinte kivihetetlen! Egy közönséges emberi lény nem tud ezzel a feladattal megbirkózni.
A tettre kész tanítvány tovább faggatta mesterét: mondja el, mi a megoldás.
- Van egy ritka értékű, szent könyv - fűzte tovább szavait a mester -, Buddha szent könyve. Kumkang-kjangnak* hívják. Aki e könyvet hibátlanul el tudja olvasni, az megmentheti a menyasszonyt, elháríthatja a veszedelmet. De ha csak egy hiba is becsúszik az olvasásba, megtörik a varázs, menthetetlen a menyasszony, és még talán az olvasó is odavész!
E szavak után a tanító előhozta a híres, ősi, szent könyvet, és meghatottan az asztalra tette.
A vakmerő fiút haraggal és keserűséggel töltötte el, hogy a tigris ilyen veszélyt zúdíthat a menyasszonyra. Megesküdött tehát, hogy megmenti a leányt:
- Ha a hegyek leomlanak, és a tenger kettéhasad, még akkor is megmentem! Ha nyomorúságos földi halandó vagyok is, egy porszem, egy semmiség, a szent könyvet mégis hibátlanul elolvasom, és minden erőmet latba vetem a szegény veszélyeztetett leány megmentésére!
Az öreg tanító beleegyezett. Hamarjában szerzett egy jól futó lovat, felültette rá a lelkes tanítványt, rácsapott ostorával a ló hátára, s a menyasszony távoli faluja felé indította. Öreg este lett már, amire megérkeztek oda.
A ló egy gazdag ember háza előtt állt meg. Az emberek éppen nehéz ládákat cipeltek, a menyasszony hozományával: szép ruhákkal, értékes tárgyakkal és miegymással. Sok vendég gyűlt egybe, és sokan tolongtak a ház előtt. A fiú csak nagy üggyel-bajjal vezette át lovát a tömegen. De végül is eljutott a ház kapujáig. Kiáltozására, hogy valami fontos hírt hozott, végre előkerült a ház ura, aki azonban ugyancsak bosszankodott a zavarás miatt. Megtudván a fiútól, hogy nagy veszedelem vár a menyasszonyra, így kiáltott fel:
- Fiam, te úgy látszik, eszedet vesztetted! Hogyan beszélhetsz ilyen badarságot? Micsoda veszedelem fenyegethetné fiunk menyasszonyát?
- Pedig fenyegeti - válaszolta a fiú -, és ráadásul én egyedül menthetem meg őt ettől! Ha hisztek nekem, megkísérlem, hogy megmentsem, csak az a fontos, hogy mindent úgy rendezzetek, ahogy én parancsolom!
A ház ura megijedt, és felhagyott a gúnyolódással. Olyan érzése támadt, mintha villámcsapás érte volna házát a derült égből, és a ház tüzet fogott, és lánggal égne. Bár eleinte nem hitt a fiúnak, mégis gondolkodóba ejtette a rossz hír, meg a fiú határozott beszéde. Aggódott házáért és családjáért. Kérte tehát az idegenből jött fiút, hogy segítse meg, és mindent megígért, csak hogy a menyasszony megmeneküljön.
A fiú ekkor úgy rendelkezett, hogy zárják be a menyasszonyt négy nyoszolyóleánnyal együtt egy szobába. Semmi módon, bármi történjék is, ne engedjék, hogy a menyasszony kitegye onnan a lábát. Ő maga a verandán ült le, és egy nagy gyertyát tett maga elé. Meggyújtotta, és hangosan, egybefüggően olvasni kezdte a szent könyvet.
Alighogy a vendégek a közelgő veszedelemről értesültek, szétszaladtak, és bezárkóztak házaikba.
Az éjjeliőr harmadik kiáltásakor hirtelen szörnyű tigrisüvöltés hallatszott a ház előtt. Olyan erős volt ez az üvöltés, mintha a menny dörögne. Az ablakon át látták, hogy egy öreg, hatalmas termetű tigris veti át magát a kerítésen, körbe fut a ház udvarán, és ott áll meg, annak a szobának az ablaka előtt, amelyben a menyasszony rejtőzött. Oda akart betörni. Fel is ugrott néhányszor az ablakpárkányra, azonban meghallotta Buddha szent szavait, és elhagyta az ereje. Egyre jobban gyengült, és végül vicsorogva húzódott vissza a ház udvarába. A ház lakói elsápadtak az ijedelemtől, egyikük sem mert megszólalni, egy árva szót sem bírtak elrebegni. Szinte megbénultak rémületükben. Csak a tanítvány nem vesztette el nyugalmát, és tovább olvasta fennhangon a szent könyvet. Még csak meg sem remegett a hangja, bármennyire félt is.
A tigris megint nekiveselkedett. Ezúttal az ajtónál próbálkozott. Mindenáron be akart rontani a menyasszonyhoz. De mintha a leányt is valami titkos erő hajtaná, felugrott, kitépte magát a leányok gyűrűjéből, és az ajtóhoz rohant, támadója elé akarta vetni magát. A leányok alig bírták visszatartani. A tigris ismét erejét vesztette, visszazuhant a földre, az ajtó elé. Hamarosan harmadszor is nekirugaszkodott, most megint az ablaknak ugrott; ám Buddha szavai ostorként csaptak reá, és megint elapadt az ereje. Így tartott ez, ki tudja, meddig. Valahányszor a tigris nekirugaszkodott, a menyasszony megszállottként az ajtó felé rohant, hogy feltépje, és kiszaladjon az éjszakába. De a leányok lefogták vergődő társukat. A tigris egyre dühödtebben üvöltött, de az ajtó meg a ház állta a támadást.
Sokszor lódult neki az ajtónak, de a fiú csak egyre olvasott. Amikor a könyv végére ért, és az utolsót lapozta, és az utolsó szót is elolvasta, kelet felől már derengett az ég alja, az éjszakának is végére jutottak. Pirkadáskor a tigris eltűnt, nem látta többé senki sem. Üvöltését sem hallották azóta. A menyasszony ájultan roskadt össze a kimerültségtől. Friss vízért szaladtak, és nagy nehezen eszméletre térítették. A falubeli emberek varázslatnak tartották a dolgot, és úgy emlékeztek vissza rá, mint valami rossz álomra. A ház lakói azonban jól tudták, hogy több volt ez rossz álomnál. Igen megköszönték a fiú segítségét, olyan nagy tisztelettel, mintha maga is jó szellem vagy Buddha tanítványa volna. A ház ura végül száz aranyat nyújtott át a fiúnak, de a fiú nem fogadta el az ajándékot: megelégedett az örömmel, hogy megmentette egy ember életét. Felszállt a lovára, és visszatért öreg mesteréhez.
A tanító ezzel fogadta:
- Teljesítetted veszélyes és nehéz feladatodat, dicséretet érdemelsz ezért, de megmondom azt is, hogy háromszor elvétetted az olvasást!
- Az lehetetlen! - kiáltott a tanítvány méltatlankodva -, mindent úgy olvastam, ahogy a könyvben írva volt!
Az öreg nem jött ki a sodrából, és elmondta, honnan tud a történtekről:
- Ugyanaz a bonc járt itt nálam, aki a tigris tervét elárulta, és így szólt: "Köszönöm, hogy megmentetted egy ember életét, de a tigris háromszor majdnem bejutott a házba, mert három hiba csúszott az olvasásba!" Gondolj csak vissza, fiam, melyik szónál tartottál, amikor a tigris az ajtónak támadt.
A tanítvány elővette a szent könyvet, megnézte, és visszaemlékezett, hogy hol tartott az olvasásban, amikor a tigris üvöltve nekirohant a háznak; mestere valóban igazat állított: olvasás közben tudatlanságból rosszul mondott három szót. Belátta hibáit, kigyógyult elbizakodottságából, és még alázatosabban mélyedt el Buddha szent tanaiban.
Mindannyian, akik az öreg mestertől tanultak, egyaránt belátták, milyen ereje van Buddha szavainak, és milyen nagy segítséget nyújthat e szavak tudása.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.09.11. 19:07 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
Idézet:
Most hét mesét akarsz be rakni???


Juszufkám!

Csak hétfőtől--péntekig :P

Egy nap egyet szabad elolvasni :P

Akkor ,kicsit itt leszek Veletek :hug: :hug:


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.09.11. 19:10 
Offline
Papírhajlító
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 15:31
Hozzászólások: 7504
Tartózkodási hely: fórum
:( :( :(
Most sírok amit én rakok be az nem jó mese????

_________________
Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 2115 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26 ... 212  Következő

Időzóna: UTC


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség