RobbanásAvagy volt egy nagyon élethű álmom ma reggelre virradó éjjelen...Felszálltam a buszra. Rajtam egy fekete, jó meleg kabát, és egy szürke hátizsák, amiben a konditeremben megizzadt póló, egy szabadidőnadrág, és egy szintén csurom izzadt törülköző, és a másfél liter víz kb. három decis maradéka foglalt helyet. Leültem a pici, csukló nélküli buszon a sofőr mögötti kerék fölé, a kettes ülésre. Mivel kevesen voltak a buszon (maximum 15 ember), ezért a táskámat a mellettem lévő ülésre tettem. Mentünk menetrend szerint, közben le- és felszálltak utasok. Vegyes korosztály, a fiataltól a nyugdíjasig. Aztán lassan kiindultunk az egyik megállóból, majd a sárgán még elindultunk a lámpás körforgalomba, hogy abból egyenesen kijőve folytathassuk utunkat. Hirtelen nagy dudálást hallottam, megijedtem, a szívem szaporán kezdett verni. Láttam, amint egy kamion, hatalmas sebességgel a mi buszunk végének csapódik. Hallottam, amint a busz kerekei sorban durrantak el az oldalirányú erő miatt. Hallottam a kétségbeesett sikolyokat, az utasok heves szívverését. Hallottam azt is, ahogy a sofőr káromkodik. És ekkor furcsa érzés kerített hatalmába. A buszunk útja innentől kezdve már szívszorítóan sima volt, majd elkezdett a levegőben a menetirány szerinti bal oldal felé dőlni, ahol én is ültem. Szinte reflexből csaptam rá a kapaszkodóra, két kézzel, majd lendült a testem, titokban bíztam a túlélési tér elméletének helyességében, és az akkor már közel 45 fokos szögben álló busz kapaszkodójára feküdtem. Majd életem legszörnyűbb csattanását, üvegcsörömpölését, és a hátborzongató hang, amikor a fém csúszik az aszfalton - hallottam. A hang elhalásával egyidejűleg veszítettem el az eszméletemet. Aztán, óráknak tűnő, törmelékben fekvés után hangokat hallottam. Éld túl! - utasított a hang. - Juss ki a buszból, azonnal! Ezután valami felrobbant bennem, és kinyílt a szemem. Vér, és törmelék mindenhol. Szívem hevesen vert, és csőlátásom volt. Az oldalára borult buszban a síri csendet csak egy nyögés, vagy jajkiáltás törte meg. Körülnéztem, és kiszúrtam a tetőablakot, mint vészkijárat. Feltápászkodtam, felszedtem a hátizsákomat. Letöröltem az izzadtságot a fejemről, majd meghúztam a piros kart, és kilöktem az ablakot. Odakint a süket csönd kalapácsként ütötte a dobhártyámat. Kidobtam a táskámat, és kimásztam. Aztán átvillant az agyamon egy baljós gondolat. A többi utas, ott hever sérülten, esetleg holtan! Tennem kell valamit! Azonnal tárcsáztam a 104-et, és bemondtam, hol vagyok, mi történt, és hogy lehetnek sérültek. Tartottam a vonalat, és visszamásztam a buszba. A tekintetem egy idős nénin akadt meg. Asszonyom... Hall engem? - kérdeztem, mire ő kinyitotta a szemét, és fájdalmas hangon csak annyit felelt, hogy fáj a háta. Ne mozogjon - utasítottam határozottan, és finoman megsimogattam az arcát. Közben a mentők ügyeletesének mondtam hogy egy nő, hátfájásra panaszkodik. Mentem tovább. Idős férfi. A bal keze eltörve - ezt is lejelentettem. Fiatal, harmincéves körüli nő, a nyaka sérült - őt is a mozgás beszüntetésére utasítottam. Ismét letöröltem az izzadtságot a fejemről. Aztán mentem tovább, szépen sorban az utasok között. Hallottam a szirénák hangját, éreztem a kiömlött gázolaj szagát. Majd a fejemben lüktető csend felrobbantott, és ájultan csuklottam össze. A rövid eszméletvesztésből a hordágyon eszmélek. Azonnal kitéptem magamból az infúziót, felálltam, és a busz felé rohantam. Ne engem lásson el, én jól vagyok, jöjjön és segítsen a többieken!! - kiáltottam iszonyatos haraggal a hangomban, és az egyre lüktető fejem ellenére fejest ugrottam a buszba. Láttam egy fiatal srácot, akinek valószínűleg a bordája átbökte a tüdejét. Csak a sípoló lélegzetvétele, és az erőtlen beszéde maradt meg bennem. Itt van egy tüdő sérült - kiáltottam - pedig még mindig nagy volt a csend körülöttem. Ismét letöröltem az izzadtságot az arcomról, ami már a szemembe folyt, néhol elvakítva. Aztán még kiáltoztam egy sort, amikor az idős hölgy, akihez először odamentem, féltve suttogta, hogy: Fiatalember, nagyon vérzik a feje, láttassa el magát! Dehogy vérzik, csak izzadok, hallucinálni tetszik a sokktól, ami érte - csitítottam, majd utolsó erőmmel kimásztam a buszból. Végigkúsztam a betonon közben az út alattam táncot járt, a nap millió csillaggá robbant, a csönd magas hangú zúgása pedig ismét ájulásba lökött. Aztán, ismét óráknak tűnő várakozás után az EKG, és a lélegeztetőgép hangját hallottam halkan, messziről. Aztán egy fekete térbe zuhantam bele. Egy idegen üdvözölt, egy férfi, arc nélkül. Azt kérdezte: "fiam, emlékszel? Hiszen mindig is tudtad a nevedet..." Aztán "Ha a fény a szemedből tör elő, megszűnik a fájdalmad", majd elhalkult az idegen hangja, és én csak feküdtem a gyönyörű gyötrelemben. Hol zuhantam, hol hallucináltam, forgott velem a világ. Nem tudom mennyi időt töltöttem odaát. Még egy kicsit forgott körülöttem a világ, amikor hangokat hallottam. Hamarosan fel kell, hogy ébredjen, az életmentő műtét sikerült - hallottam a beszédfoszlányt. A beteg további állapotáról nem szeretnék tájékoztatást adni, kérem, fáradjanak ki - mi ez? Kérdésem talán hallható is lehetett, hiszen sugdolódzás, és csattanások sorozata hasított végig a helységben, ahol feküdtem egy ágyon. Egyáltalán, hogy kerültem én ide? És a buszon utazók? Jézusom, az utasok... - hasított belém a felismerés, majd felpattantak a szemeim, hatalmas vehemenciával felültem, és azt kiabáltam: Az utasok, mentsék az utasokat, nekem kutya bajom! - majd elhallgattam, és meglepetten néztem körbe. Néhány sajtós, riporter, TV, és fotós, illetve egy doki állt az ágyamnál. Sajtósok... - mondtam ki nem kevés megvetéssel a hangomban. Takarodjanak innen! - kiáltottam, mire az orvos is megszólalt. Kérem távozzanak, a beteg érdekében. - majd szépen lassan elhagyták a szobát, az orvos kivételével. Sokáig néztem farkasszemet a kék szemeivel. Mi történt? - nyögtem ki végül a kérdést. Ő rám nézett, és őszintén ezt mondta: Volt egy koponyasérülése. Életveszélyes. Maga mégis nekiállt menteni az embereket a buszból. Mindenki jól van. Senki sem halt meg, és ez magának köszönhető. Ön viszont súlyos sérülést szerzett, de úgy néz ki, fel fog épülni. Egyszerűen, nem volt még olyan a praxisomban, hogy valaki, koponyasérüléssel, visszamásszon a buszba a hordágyról, hogy életet mentsen. Érzett fájdalmat? - kérdezte. Nem emlékszem... - válaszoltam, majd a doki kezembe nyomott egy múlt heti újságot. Pár napig mesterséges kómában tartottuk Önt. - mondta, majd ismét a szemembe nézett el. Olvassa el a cikket. Vegye úgy, hogy ez egy vizsgálat - mosolygott, majd kiment. A címlapon pedig ez állt: Egy győri fiatalembernek köszönhetően nem volt halálos áldozata a tegnapi súlyos buszbalesetnek. Elámultam. Mikre nem képes az emberi test....
Tanulság:
MTR = MentőkTűzoltókRendőrség - 104, 105, 107! illetve 112 az "univerzális segélyhívó" Jó, ha mindenki memorizálja ezeket, én így tanultam meg.
Tanulság kettő:
A mobiltelefonotokban jelöljétek be a legfontosabb embereket, mégpedig úgy, hogy a nevük után írtok egy ICE szócskát, és egy számot. Nem kell mindet bejelölni, elég 4-5, a baráti körötök méretétől függ ennek száma. ICE annyit tesz, mint In Case of Emergency, vagyis: vészhelyzet esetén, így bárki, akivel történik valami, és a telefonban megvannak ezek a megnevezések, ez alapján azonnal tudja a hatóság, kit kell értesíteni! Ne legyen rá szükség, de mint tudjuk, az ördög nem alszik. Nekem kötelező volt megcsinálnom. Nektek is ajánlom.
Ja, és ez a jelölési rendszer nemzetközileg elismert, így bárhol a világon ismerik.
© Seth 2012
Kibővítve 2012-01-20.-án.
Belépés
GyIK
Keresés
