Párduc-ÉKT

Vannak még ilyen állatok bőven, csak valamiért főként az emlősöket veszik népszámlálásba.

Például az Ormóspikkelyű Mauritusiboa is majdnem kihalt, most telepítik vissza, az Antiguai Mérgessiklót is fogságban tenyésztik, hogy megmenthessék, a Seychell-szigeti békák, például a Gardnier-béka is a kihalás szélén van. A Gangeszi Gaviál és a Sziámi Krokodil nyaka körül is szoros a hurok, mégse említik sehol. Csak az "édes-cukika tigris-bugris meg az aranyos gorilla" (Seth most ne sértődj meg a tigrises hasonlat miatt, de most ez volt kézenfekvő példa) van mindenhol, de a hüllőkről, kétéltűekről szinte MINDIG megfeledkeznek. Ébresztő világ, ez igen is fontos! Közröhej, például az Antiguai Mérgessiklóról csak három éve tudtam meg, hogy létezik ilyen.
És 60-80 egyede maradt meg, nem 500, mint a szibériai tigrisnek. Mégis a szőnyeg alá söprik, mert "fúj, hülye kígyó".

Egyébként sajnos ilyen szempontból a hüllők és kétéltűek eléggé veszélyeztetett csoportok, sok fajuk csak bizonyos körülmények között él meg. Azért (szerencsére) nálunk még annyira nincsenek veszélyben. Hiába védett például a zöld gyík meg a zöld varangy, szerencsére a Vörös Lista szerint LC (nem fenyegetett) kategóriába esnek. Bár az, hogy rajta vannak nem véletlen, mert még kerülhetnek rossz helyzetbe, de még azért ott nem tartunk, elég sok helyen vannak még és nagyobb számban is. Érdekes viszont, hogy a nálunk fokozottan védett haragos sikló (Coluber caspius) nem Vöröslistás, de itt ritka. Ami nálunk él és veszélyeztetett, az a Rákosi Vipera (Vipera Ursinii Rakosiensis), ami az Ursini Vipera egyik alfaja. Majd hozok róla anyagot valamikor.

Egyébként a védettség meg a ritkaság vagy akár veszélyeztetettség nem feltétlen esik egybe. Például a Pokoli Cselőpók (Geolycosa vultuosa) nem Vöröslistás és nem is igazán ritka. De azért nem baj, ha védik őket, biztos ami biztos.

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

Rákosi vipera (Vipera Ursinii Rakosiensis)




Természetvédelmi státusz:Veszélyeztetett

Magyarországon fokozottan védett
Eszmei érték: 1 000 000 Ft

A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) egy kizárólag Magyarországon előforduló, rendkívül ritka mérgeskígyó-alfaj, a Kárpát-medence faunájának elismerten legveszélyeztetettebb állata. Az idők folyamán – Rákosi Mátyásra tekintettel – politikai okokból (és a faj szempontjából helytelenül) parlagi viperának és rákosréti viperának is nevezték. Az Alföldön a homoki vipera névvel illették, azonban a hivatalos természettudomány ezt a megnevezést egy másik faj (Vipera ammodytes) megjelölésére alkalmazza.


Rendszertani besorolása és annak története:

A rákosi viperáról már Entz Géza is írt az „Adalékok Erdély herpetológiájához” c. művében, de itt a keresztes vipera egyik változataként mutatta be, nem mervén önálló fajként leírni. A fajt 1892-ben kezdte kutatni Méhelÿ Lajos, a kor jeles zoológusa, miután Herman Ottó 1892. április 28-án a Királyi Magyar Természettudományi Társulat Állattani Szakosztályának 5. Értekezletén két, a Rákos-patak rétjén fogott „keresztes viperát” mutatott be. Vizsgálódásai eredményeképpen Méhelÿ 1893. május 29-én megjelent esszéjében a szóban forgó példányokat külön alfajként (Vipera berus var. rakosiensis) írta le, majd George Albert Boulenger-vel, a British Museum herpetológusával levelezve nagy nehezen elfogadta, hogy az valójában a főleg Itáliában élő Vipera ursinii alfaja — e faj egy másik alfaját, a karsztviperát (Vipera ursinii macrops) is ő írta le 1911-ben. A rákosi vipera nevében a „rákosi” (rakosiensis) jelző arra utal, hogy Méhelÿ az alfajt a Rákos-patak mellett fogott példányok alapján írta le. Az ITIS jelenleg az adatok elégtelensége miatt egyik, általa leírt alfajt sem ismeri el.


A Vipera ursinii egyéb alfajai:

Vipera ursinii ursinii – Közép-Olaszország
Vipera ursinii anatolica – Dél-Törökország
Vipera ursinii ebneri – Transz-Kaukázustól Nyugat-Kínáig
Vipera ursinii eriwanensis – Észak-Törökország
Vipera ursinii graeca – Görögország
Vipera ursinii wettsteini – Közép-Franciaország
Vipera ursinii macrops (Karsztvipera) – a Balkán északi és nyugati része


Karsztvipera


Előfordulása:

A rákosi vipera eredetileg Ausztriától Bulgáriáig előfordult, de mára már mind e két országból, mind Románia területéről kipusztult. A hajdan két, hansági és alföldi területen létező, nagyobb magyarországi állomány mára kisebb csoportokra szakadt szét. A nyugati populációk elsősorban nedves réteken, lápokon, legelőkön, míg a Duna-Tisza közi állomány a Kiskunság száraz, sztyeppi területein él.


Megjelenése, felépítése:

Fiatal egyedAz alfaj alapszíne szürkés vagy sárgásbarna, hátán a keresztes viperáéra emlékeztető, egyedenként más és más rajzolatú, sötétbarna cikcakkmintázat fut végig, amit az oldalakon hasonló színű foltok kísérnek. A szürke hasoldalt piszkosfehér foltok tarkítják. Létezik egy ún. „babos” változata is, amelynek hátszalagja apró foltokra, „babokra” esik szét.

A rákosi vipera meglehetősen rövid kígyóféle: a legnagyobb mért hím 47,1, a leghosszabb nőstény 59,8 centiméteres volt. A méret mellett a nemeket a farok hossza és a farokpajzsok száma (a hímeknél 32–38, a nőstényeknél 22–30) alapján különböztethetjük meg.


Életmódja, élőhelye:

A gyepes élőhelyeket kedveli.

A fiatal példányok elsősorban ízeltlábúakkal, különösen egyenesszárnyúakkal (sáskákkal, tücskökkel) táplálkoznak, a kifejlett egyedek már kisemlősöket, gyíkokat és madárfiókákat is zsákmányolnak.

Mint minden hazai hüllő, a rákosi vipera is telel. Október közepe táján vonul el egy szárazabb, fagymentes helyre (leginkább rágcsálók elhagyott járataiba), ahonnan csak áprilisban kúszik elő meglehetősen legyengült állapotban.

Az első évben havonta vedlik, majd egyre ritkábban; a felnőtt állat már csak évente háromszor: tavasszal, a nyár közepén és röviddel a téli álomra vonulás előtt.


Szaporodása:

Áprilisban párzik, az időjárástól és a táplálékkínálattól függően kb. 100 nappal később, július-augusztusban, olykor szeptember elején fial. Tojásainak száma 4–16, általában a nőstény korával emelkedik. Az utódok átlátszó, puha burokban fejlődnek, és gyakran már az anyaállat testében kikelnek (ilyenkor elevenszülő). A tojásból azonnal kikelő, szüleik mintázatát viselő, 12–16 centiméteres utódok hamarosan levedlenek.




A mérge:

A kígyó félénk, rejtőzködő életmódja és alacsony példányszáma miatt marása rendkívül ritka, ráadásul a rövid méregfogakból kifecskendezett, kevés, gyenge méreg hatása megközelítőleg egy méh csípéséének felel meg. Erős szervezetű emberekre ártalmatlan, de egyébként is legfeljebb gyenge rosszullétet, kiütést okozhat, így marása ellen szérumot sem készítenek. Halálos marásról nem tudunk, ám az esetleges allergén reakciók miatt a kígyómarással mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni.


Védettsége:

Az alfajt leginkább élőhelyének csökkenése, szétdarabolódása fenyegeti, katasztrofális állománycsökkenésének okai szerteágazóak:

- élőhelyeinek erőteljes átalakítása (a gyepek felszántása, beépítése, erdőművelésbe vonása, a nedves területek lecsapolása);
- a megmaradt gyepek intenzív használata (gépi kaszálás, égetés, növényvédő szerek);
- az állatok szándékos pusztítása, illetve illegális kereskedelme.

A két hansági és legfeljebb tíz alföldi (kiskunsági) populáció kb. 500 egyedet számlál, de a vadon élő állomány ennél lényegesen kisebb is lehet. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2004-ben az Európai Unió LIFE-Nature keretének 50%-os támogatásával hosszútávú védőprogramot indított be, aminek részeként a Kiskunsági Nemzeti Parkban létrehoztak egy Rákosivipera-védelmi Központot a Rákosi Vipera Védelmi Tanács szakmai felügyelete alatt, az ELTE Genetika Tanszéke és a Fővárosi Állat- és Növénykert együttműködésével. A kunpeszéri központban e célra befogott egyedeket szaporítják, hogy szükség szerint visszatelepíthessék őket. A központban 2010 szeptemberében már hétszáznál is több – tehát a vadon élő állomány egészét meghaladó számú – rákosi viperát neveltek. A program sarkalatos pontja továbbá a gyeprekonstrukció, az érintett területek lakosságának és természetvédelmi őreinek tájékoztatása. 2009-től az érintett szervezetek LIFE+ támogatással folytatják a programot. Egyebek közt tanulmányozzák a rákosi vipera élőhelyeit és ajánlásokat fogalmaznak meg azok kezelésére.

A rákosi vipera, Magyarország egyetlen endemikus gerincese 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, eszmei értéke 1 000 000 forint. A Természetvédelmi Világszövetség értékelése szerint veszélyeztetett, szerepel a Berni Egyezmény II. és a CITES I. függelékében is.














Videók:

Rákosi Vipera (Bár... Lehet, hogy keresztes)

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

Köszi a sok érdekességet! Jó volt ezekről az állatokról olvasni.

A harkály nálunk gyakran a villanyoszlopot kopogtatja. Gondoltam, szólok már neki, hogy ott nem laknak, de valószínűleg úgyse hinné el.

_________________

Nálunk a szomszéd lépcsőház falát bontja ki, mivel a hungarocel valószínüleg férges. Mindig kibontja, pedig már nem tudom hányadszorra javították...

Ssuggi teljesen megértem, hogy nem akarsz erről beszélni. Én se. Olyankor elég cifrákat tudok mondani.


Egyébként nekem is nagyon tetszenek a kicsi kígyók. Tök aranyosak.
Ha majd ott leszek, hogy lesz külön házam valami hasonlót lehet majd akarok. Mivel ennek a fajnak és néhány rokonának nem épp erős a mérge. A Rákosi ugye kilőve, mert ő fokozottan védett és CITES I.-es. Viszont a Karszt Viperáról nem tudom mennyire védett és mennyire elérhető ilyen szempontból. Vagy valami más alfaja esetleg egy másik faj (azt hiszem van még egy gyenge mérgű, de nem emlékszem a nevére)... Messze van ugyan az még, de jó lenne valami kis vipera (nem ilyen másfél méteres, hanem kisebb) ami nem öl meg egy harapással (mint a gyémánt csörgőkígyó meg a gaboni vipera, ugyanis ezek nagyok és erős mérgűek, mégis van ahol tartják...). Talán még a Keresztes jöhetne szóba, bár ő egy picit erősebb mérgű, de még mindig nem egy kobra...

Ez még csak eszmefuttatás, még egyáltalán a kígyók is messze vannak, pláne ezek a macerásabbak. Meg először a hátsóméregfogasokkal kéne kísérletezni, mint a Disznóorrú sikló (Heterodon nasicus), aminek nagyon gyenge a mérge (a disznóorrú siklóé konkrétan csak egy rovarcsípésre jellemző tüntetet okoz és azt is az érzékenyebbeknél).

A disznóorrú viszont nem olyan elérhetetlen. Csak ugye itt nem lehet kígyó, szóval legalább az egyetemig lehet vele várni.

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

Na ez érdekes volt! Nem gondoltam volna, hogy van növényevő pók is. Egyébként van még társas pók, mert néhány trópusi faj közösen sző hálót, bár ott a hím nem védelmezi az utódokat.

Szóval ezek szerint van vega pók is. Soha nem gondoltam volna.

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

Az!

Így néz ki:

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

Kék pingvin
Latin neve: Eudyptula minor

Élőhelye. Ausztrália déli és délkeleti partjai, valamint a környező szigetek, és Új-Zéland.
Másként nevezik még törpepingvinnek.
Először egy német természettudós, Johann Reinhold Forster írta le 1781-ben.
Testhossza 40 cm, súlya 1000 gramm. Tollazat felül sötétkék, alul fehér. A füleknél palaszürkék a fedőtollak. Csőre sötétszürke-fekete és hossza 3-4 cm.
Röpképtelen tengeri madár. Alkonyatkor aktív, víz alá bukva fogja meg zsákmányát.
Ivarérett a nőstény 2 évesen, a hím 3 évesen.
A párok 2 tojást költenek ki, amelyből az egyik az ún.”tartalék”. A 2 tojásból az utódok 2 nap eltéréssel kelnek ki.
Tápláléka: különféle halak, tintahalak és egyéb tengeri állatok.
Nagy csapatokban él, földbe vájt üregekben költi ki utódait.
A Philip Island Természeti Parkban természetes élőhelyükön láthatják a turisták a kék pingvineket.
Élettartam 6,5 év, de fogságban ennél jóval hosszabb ideig is elélhet, akár 25 évig.
Legfőbb ellensége a róka.

Érdekesség: a 2007-es Melbourne-ben megrendezett Világ Úszó EB kabalája volt, a Penny névre keresztelt kis kék pingvin.