A fotóriporter egy szilveszteri buliban
Voltam olyan állat, hogy bevállaltam. Miért is ne? A hangulat adott, a pia adott, az ok is a piálásra. Persze, az ember bizony néha olyat tesz, amit elsőre úgy istenigazából végig se gondolt. Pl. az, hogy mégis hogy a vérbe iszik majd meg hat, majd később öt ember valami tizenöt liternyi szeszt, de ezzel még ne szaladjunk annyira előre. Már a bulit két darab széntablettával kezdtem, mert rendetlenkedett a gyomrom… Szóval, az úgy volt, hogy már a 22-es buszon ültem, mikor a házigazda felhívott, hogy csatlakozna hozzám, várjuk meg ketten a pesti tapló paraszt buszát. Én rábólintottam, mondván: „oké, tíz perc múlva vidéki buszpályaudvar, egyes kocsiállás”. A jelzett időben és térben a tali összejött. Aztán befutott az IAW-043 forgalmi rendszámú busz, a fedélzetén pesti jó barátommal. Mindketten a megfelelő stílusban köszöntöttük, amolyan vasutas módra, ugyanis a házigazda is masszívan vasútmániás. Szóval az „áruló” leszállt a buszról, és „Győrbe érve az első dolga az volt, hogy elnéz a fejem fölött”, persze nem sikerült neki, mert ugyanis ő is magas, de nálam nem magasabb. Busszal indultunk el a buli helyszíne felé, a Lajta utca elején leszálltunk, irány a TESCO. Ott budapesti haver, akit hívjunk Szabolcsnak, és a házigazda, Zoli, bementek, én kint vártam az utazótáskámmal, benne vízipipa (atomjaira szedve) meg a piák meg pár fontos dolog. Amikor a srácok végeztek a vásárlással, irány a helyszín egy ötemeletes panel legfölső, ötödik emeletére. Gyalog, mert lift nincs. Aztán Szabolcs kirakta a laposüveget az asztalra, ahol rengeteg pia várt minket… Na, csapassunk egyet… Legyen. Ja, mindez délután fél kettőkor… Ittunk az egészségünkre egy közel 60%-os pálinkával, bár valószínű több víz volt benne, mint kéne, mert nem volt túl erős. Aztán nekiálltunk a hifit szerelni, mert hoztam minőségi zenét. És persze ki más szereljen hifit, mint az audiomániás… Kábeleztünk ide, kábeleztünk oda, végül visszarendeztem a minden drótot a minden helyére, és csak a lemezt tettem át egy másik meghajtóba, ettől szebb hangja lett a rendszernek. Szóval tudok ám bonyolítani. Akkor főzzünk virslit, ebéd címszóval. Persze, a szerelés közben rommáfőtt, de ez nem probléma. Miért is kéne a virsli megszokott, unalmas formájához ragaszkodni?? Megettük, ittunk még egy kicsit (2-4 centi közötti pálinka), majd irány a buszvégállomás, ahol összeszedtük Adrit, a Zoli barátnőjét, majd tíz perc differenciával a vasúton a tesóját, Fruzsit. Irány haza. Izé. A buli helyszínére. Aztán amikor megérkeztünk, fel sem mentem, hanem elmentem haza, a pogácsáért (frissen sült) majd visszafele összeszedtem címeres cimborámat, a legjobb barátom, Gábort. Egy órával a megbeszélt előtt. Szóval a létszám, és a piakészlet teljes lett. Persze, akkor igyunk áldomást, egészségünkre. Már ha így szóba hoztam, mert én kérdeztem meg. Fotó? Van, én csináltam. Persze, nem a profi gépemmel. Szóval az a tipikus eset állt fent, hogy elmentem f*sz nélkül b*szni, de oda se neki. A házigazda pici samsung gépével fotóztam. Úgy állt nekem az a gép, mint tehénen a lódenkabát… Aki ismer, tudja, hogy egy batár dög van a nyakamban, nem pedig egy kis pici apró ezmiez… Haragudtam rá, mert én megszoktam, ha lenyomom a gombot, elkészül a fotó. Persze itt is, de másodpercekben mérhető késleltetéssel… Mindegy. Majd teszek fel fotókat is, ami vállalható(bb). Szóval az áldomás után pici sörike, majd megint áldomás, majd utána két-három sörrel felszerelkezve irány az erkély, ahol kórusban énekeltük a „tizenhat tonna, feketeszén” c. örökbecsű Republic dalt. Meg a „részegen, ki visz majd haza?”, illetve a „azok a boldog szép napok”, aztán közbe ment a trombita is, meg a kiabálás is. Aztán sírós szemmel beállított a szomszéd, hogy ezt azért mégse kéne… Oké, hogy az erkélyen vagyunk, de én leginkább csutkón voltam… Aztán akkor azzal szórakoztunk, hogy egy egy km hatótávolságú lézerrel rajzoltunk a betonra a járókelők lába elé… Persze, arra még illuminált állapotban is odafigyeltünk, hogy senkinek se érje a szemét. A bulizó fiatalok vették a lapot… BUÉK – üvöltöztük egymásnak. Innentől vált zavarosra a kép. Innentől kezdve a többiek beszámolóiból, illetve hiányos emlékeimből rakom össze a sztorit. A lézerezés után folytattuk az ivást úgy éjfélig. Éjfél előtt videójáték, majd pár perccel előtte pezsgőbontás, dugókilövéssel (és részemről locsolás, kint az erkélyen, mint az F1-es pilóták), bár a locsolás nem volt szándékos, jött az magától is. Aztán magyar, majd székely himnuszhallgatás (utóbbi Kárpátia előadásban), aztán irány be a belváros. Na, hát a pezsgő nem egy ütős dolog, de jól meg volt neki ágyazva, konkrétan örültem, hogy tudok egyenesen menni a belváros felé vezető nyílegyenes úton. Hajnali egy előtt értünk oda, és a polgármester lelkesítő köszöntője után jött a tűzijáték. Persze, a köszöntő lelkesítő hatása betudható volt a piának is… A tűzijáték is sokkal szebb és hosszabb volt, mint bármikor, bár itt is gyanakszom az alkoholra, mint lehetséges elkövetőre. A tűzijáték józanabb percei alatt irigyen néztem négy szesztestvéremet. Ugyanis ők Zoli-Adrienn, Szabolcs-Fruzsi felállásban párokba rendeződtek, én pedig egyedül, mint az ujjam…. A tűzijáték 15 perce alatt elfogyott ötünkre úgy diszkrét 1,5 liter Sangria, aminek szintén tisztességesen meg volt ágyazva… Szóval hazafelé is nagy önfegyelem kellett az egyenesen közlekedéshez, de sikerült. Ott még vodkanarancs, szendvics, Hubertus, és még a fene tudja, micsoda. Aztán jött a hajnali három, és átálltam di-hidrogén-oxid tüzelésűre (a gyengébbek kedvéért víz), a szénhidrátot pedig a tepertős pogi biztosította. A reggel hét óra piszok hamar eljött, s havat hozott. Persze, csak picit, és meg se maradt… Aztán onnantól kezdve összepakoltam úgy bő három és fél óra alatt, majd eljöttem haza. Első utam a vécére vezetett, ahol tisztességes csomagot adtam le a fajansz vízesésnek, majd fürdés, egy kis gulyásleves, pogi, rántott hús, majd alvás… Szóval. Az igazi konklúzió nem is az, hogy meglepően jól bírom a piát, hanem az, hogy egy nagyon jó buli volt. Megnéztem a híváslsistát, az SMS-eket, és hülyeségeket sem csináltunk. Eltekintve az erkélyen az üvöltözéstől… Volt karaoke is, csendes, halk üzemmódban egy vízipipa mellett, de volt bólogatás hajnali öt felé pár zenére is. Jó buli volt. Nem hivatalos fotóriporterként láttam pár dolgot, ami tetszett, csak nem tudtam megörökíteni. Így viszont, csak a mienk marad, és remélem él majd az emlékezetünkben, még ha képen nem is láthatjuk viszont. Csak a mienk. És ez egy szép gondolat lett a végére. A történet amúgy elég erősen cenzúrázva van… De nem bántam meg semmit sem.
Az alkoholra picit visszatérve, néha így éreztem magam:
[Rammstein - Mein Herz Brennt] (ég a szívem, dalszöveg a videóban)
Sziasztok!
Ja, és BUÉK!!
Seth
Belépés
GyIK
Keresés
Bár eléggé veszélyes mutatvány lesz, de istenbizony megcsinálom. 
