BÚJÓCSKAAzt mesélik, egy nap összegyűltek a Földön az érzelmek és az emberi tulajdonságok. Amikor az
Unalom már harmadszor mutatkozott be, az
Őrület, aki mindig is kissé bolond volt, azt javasolta:
-Játsszunk bújócskát!
Az
Érdeklődés felvonta a szemöldökét, a
Kíváncsiság pedig nem állta meg, hogy meg ne kérdezze:
-Bújócskát? Az meg micsoda?
-Egy játék - magyarázta az
Őrület, - én eltakarom a szemem, elszámolok egymillióig, ti meg közben elbújtok, és a számolás végeztével akit elsőként megtalálok, az áll a helyemre a játékban.
A
Lelkesedés táncra perdült az
Eufóriától kísérve. A
Vidámság addig ugrándozott, míg meg nem győzte a
Kételyt, sőt még a
Közönyt is, akit pedig sosem érdekelt semmi. De nem mindenki akart részt venni a játékban. Az
Igazság nem akart elrejtőzni. Minek, ha a végén úgyis felfedezik? A
Gőg úgy vélte, ez nagyon együgyű játék (de igazából az zavarta, hogy nem ő találta ki), a
Gyávaság pedig nem akart kockáztatni.
- Egy, kettő, három... - kezdett számlálni az
Őrület. Elsőként a
Lustaság bújt el, aki az első útjába eső kő mögé rogyott le. A
Hit az égbe szállt, az
Irigység pedig a
Diadal árnyékában húzódott meg, akinek saját erejéből sikerült a legmagasabb fa csúcsára másznia. A
Nagylelkűség alig tudott elbújni, minden egyes hely, amit talált, nagyszerűnek tűnt valamelyik barátja számára. Mit szólhatna egy kristályvizű tóhoz? Ideális a
Szépség számára. Egy fa lombja? Tökéletes a
Félszegségnek. Egy pillangó szárnya? A legjobb hely a
Gyönyörnek. Egy szélfuvallat? Csodás a
Szabadságnak. Így aztán a
Nagylelkűség végül egy napsugár mögé rejtőzött.
Az
Önzés épp ellenkezőleg azonnal jó búvóhelyre talált, mely szellős volt, kényelmes és csak az övé. A
Hazugság az óceán mélyére húzódott (nem is igaz, mert a szivárvány mögé). A
Szenvedély és a
Vágy egy vulkán közepébe. A
Feledékenység... nem is emlékszem, hová.
Amikor az
Őrület 999 999-ig jutott a számolásban, a
Szerelem még nem talált alkalmas búvóhelyet, mert mind foglalt volt, mígnem megpillantott egy rózsabokrot, és végül annak a virágai közé rejtőzött.
- Egymillió! - kiáltotta az
Őrület, majd nekifogott a keresésnek. Elsőként a
Lustaságra bukkant rá, csak három lépésnyire egy kőtől. Aztán meghallotta a
Hitet, amint Istennel vitázik teológiai kérdésekről, a
Szenvedély és a
Vágy remegését is megérezte a vulkán mélyéről. Véletlenül ráakadt az
Irigységre, és ebből rájött, hol keresse a
Diadalt. Az
Önzést nem találta meg; az elmenekült a búvóhelyéről, amikor észrevett ott egy darázsfészket. A sok gyaloglás után az
Őrület megszomjazott, és a tóhoz érve felfedezte a
Szépséget. A
Kétellyel még könnyebb dolga volt; az még mindig egy helyben ült, mert el sem döntötte, hova bújjon. Végül mindenkit megtalált: a
Tehetséget a friss fűben, a
Félelmet egy sötét barlangban, a
Hazugságot a szivárvány mögött , és utolsóként a
Feledékenységet, aki már nem is emlékezett rá, hogy bújócskáztak.
Csak a
Szerelmet nem látta sehol. Az
Őrület kutatta minden fa mögött, a kövek mögött, a hegycsúcsokon, és amikor már éppen feladta volna, észrevette a rózsabokrot, és megbökte az ágait. Hirtelen fájdalmas sikoly hallatszott: a tövisek megsebezték a
Szerelem szemét.
Az
Őrület azt sem tudta, mihez kezdjen: sírt, könyörgött, rimánkodott, bocsánatért esedezett, végül pedig megfogadta, hogy a vezetőjévé lesz. Így aztán mióta először bújócskáztak a Földön, a
Szerelem vak, és az
Őrület kíséri.
Belépés
GyIK
Keresés
