|
Az óriás (olasz népmese)
Volt egyszer egy öreg parasztember, volt annak három leánya: Mária, Assunta és Katalin. Olyan szegények voltak, hogy nem volt meg a betevõ falatjuk sem.
Egy nap az apa elkeseredésében arra kérte Máriát, hogy menjen a közelben lakó óriás kertjébe és onnan szerezzen egy kis gyümölcsöt és zöldséget.
Mária el is ment az óriás kertjébe, megtöltötte kosarát zöldséggel és gyümölccsel, és már indult volna visszafelé, amikor egy durva kéz nehezedett a vállára: az óriás volt az!
Az óriás magàval vitte Máriát a várba és odaadta neki a kastély ötven szobájának kulcsát, de meghagyta, hogy egyet nem szabad semmiképpen kinyitnia. Adott neki három aranygolyót is, amire vigyáznia kellett, amíg vissza nem tér.
Reggel, miután az óriás útnak indult, Mária végigjárta a szobákat, miközben erõsen szorította a golyókat, hogy el ne veszítse õket. Kinyitotta az összes ajtót, jól körbenézett mindenhol, minden helyet bejárt, amikor egyszercsak odaért a tiltott szoba elé. Nem bírt ellenállni a kiváncsiságnak, kinyitotta az ajtót és belépett. Amikor hozzászokott a szeme a félhomályhoz, a sarokban egy öreg, pókhálóval beszõtt szekrényt vett észre. Miközben megpróbálta kinyitni, az egyik aranygolyó kicsúszott a kezébõl és a szekrény alá gurult. Mária, amikor felvette, észrevette hogy a golyón vérfolt van. Rémülten törölgetni kezdte, de minél inkább dörzsölte, annál nagyobb lett a folt. Mit fog most mondani az óriásnak? És valóban, amikor az óriás hazajött és meglátta a vérfoltot a golyón, megragadta a lányt hajánál fogva, magával vonszolta a tiltott szobába és a szekrénybe lökte.
Közben teltek múltak a napok és a szegényember egyre inkább aggódott a lánya miatt. Hívta tehát a középsõ lányát és azt mondta neki:
- Assunta, ha a korom megengedné, magam mennék, de így rajtad a sor, hogy utánamenj a nõvérednek és kiderítsd, mi történt vele.
Így is történt, Assunta éjfélkor átmászott a kastély kertjének falán és halkan hívogatni kezdte novérét, de hiába, az nem felelt. Már azon volt, hogy visszafordul, amikor egy kéz nehezedett a vállára, megintcsak az óriás volt az. Assunta, a késõbbiekben, Máriához hasonlóan a szekrénybe került, mivel nem tudott vigyázni a golyókra.
A szegényember igen elkeseredett, hogy elvesztette két lányát is, azt mondta a legkisebbnek: Katalin, a nõvéreidet nagy veszélybe sodortam, de neked velem kell maradnod. De Katalin bátor lány volt és meg akarta minden áron találni a nõvéreit. Miután hiába kereste õket a kertben, hazatérésre gondolt, de az óriás õt is foglyul ejtette. Neki is odaadta a szobák kulcsait, szigorúan meghagyva, melyikbe nem szabad belépnie, és rábízta az aranygolyókat is, amelyeket visszatéréséig meg kellett õriznie.
Másnap reggel, alighogy felkelt, Katalin okosan biztonságba helyezte a golyókat és a kastély felfedezésére indult. A tiltott szobába érvén, kinyitotta a szekrényt és annak aljában egy sötét és mély kutat látott. Megkapaszkodott a szekrény szárnyaiban, és lenézett. Egy vékony hangott hallott a sötét kút fenekérol: Mária volt az!
- Mària, én vagyok az, Katalin, mindjárt kihúzlak! - kiáltotta le neki.
Egy kötél segítségével kihúzta a nõvéreit, akik elmesélték, hogy lenn voltak a kút fenekén étlen-szomjan napok óta, csontvázaktól körülvéve. Katalin meleg fürdõt készített nekik, enni adott nekik, majd elrejtette õket az ágy alatt és várta, hogy hazajöjjön az óriás.
Este hazatért az óriás, elégedetten àllapította meg, hogy a golyók tiszták maradtak, és megdícsérte Katalint, hogy vigyázott rájuk. Aznap este együtt vacsoráztak. Az óriás, most már megbízva a lányban, beavatta egy titokba is, miszerint a lelke egy tojásban van elrejtve, amelyre nagyon vigyázott, mert ha a tojás eltörne, õ meghalna. Katalin megkérdezte erre, hogy a tojás valóban biztonságban van-e és hogy teljesen tiszta marad-e, mivel a legkisebb folt is olyan nagy kárt okozhatott volna.
Az óriás, mit sem sejtve, egy szekrényhez lépett és kinyitotta az ajtaját. A szekrényben egy ezüst ládika volt, azt is kinyitotta: belül, vattába csomagolva, egy tojás feküdt. - Látod milyen tiszta? - mondta, miközben Katalinnak mutatta.
- Nem teljesen, én látok rajta egy kis foltot - mondta Katalin.
Az óriás lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye a tojást, mire Katalin gyorsan megragadott egy széket és fejbe vágta vele az óriást. Annak az ütés meg se kottyant volna, de a mozdulattól széttört a tojás héja, és az óriás lelke kiszökött, õ pedig holtan a földre rogyott.
Akkor Katalin hívta a testvéreit, megfogták az óriást és eltemették a kertben, aztán kitakarították a kastélyt, ami csodálatos szép lett. Hívták apjukat és mindannyian ott éltek boldogan, amíg meg nem haltak.
Fordította: Preszler Ágnes
_________________ 
|
Belépés
GyIK
Keresés
Persze tudok kemény is lenni, érzéketlen kőszobor, ha kell......de már unom. Itthon ellazulhatok, ahol senki sem lát. 
, köszönöm 