Párduc-ÉKT

"Nem tudjuk még, de mégis jó nagyon,
Itt vagy velem, s kezedet foghatom,
Ezer veszély, szakadék mélye vár
Le fogjuk győzni, hiszen ketten vagyunk már."

Vörösmarty Mihály



"Érted vagyok, és Te értem vagy
Te értelmet és fényt adsz minden napnak
Szeretlek én és kettőnk dolgán
Nem változtat többé semmi már."

Thomas Hardy



"Az életet véges végig együtt kell leélni,
Úgy válik el mit ér a nő és a férfi.
Jót és rosszat megosztani, kacagni és sírni,
a szerelem dal, melyet együtt kell megírni"

Sztyepan Soripacsov



"Az élet egy angolkeringő,
mit eltáncolsz a sírig.
Sorsod csupán attól függ,
hogy kivel táncolod végig."

Johann Wolfgang von Goethe



"A Nap kihűl, a Föld kiszárad,

az ég üres lesz nélküled,

és én senki vagyok, ha te nem vagy velem.

Annyira szeretlek!"


Sütő András

A sminkelés története

Az ókori Egyiptomi Birodalom legkiemelkedőbb nője, azaz a kor szépség ideálja, Nofretete volt. Minden reggel fürdőt vett, majd növényi olajokkal kente be a testét, ez után következett a test és az arc kifestése a papság által készített illatosított festékekkel.

A szemet hangsúlyozták legjobban: a felső szemhéjakat erős színekkel (kék, zöld) festették ki, valamint a szem alatt is egy másik erős színt használtak. A szempillákat szénnel, az ajkakat vas-oxiddal elkevert zsiradékkal kenték be.

Később, Kleopátra is ezt az eljárást használta, kiegészítve a szemét keretező széles fekete mintával, valamint meghosszabbított és megvastagított szemöldökkel.

Jól nézet ki annak idején ,bár mostanság is sminkelnek igy.

_________________

De szép, de szép, de szép itt minden Marcsika!!!!! Hogy Te mindig gondolsz mindenre, ez csodás!

Hogy váljunk meg rossz szokásunktól?

P.Teri novellája

Mivel a nagyi a női problémákat mesterien megoldja, egyik olvasónk arra kérte, hogy mondja el a gondolatait arról, hogy mit tegyünk akkor, ha mélyen belénkrögződött rossz szokástól akarunk megszabadulni. Remek válaszai most sem maradtak el: -Kedveseim! Hérakleitosz szerint, és én teljesen egyet értek vele: Az egyetlen állandó a változás maga. Minden, mindenki mindig változik! Ez az élet rendje, csak nem mindig vesszük észre a változást. A gondok ott jelentkeznek, amikor nem figyelünk oda a tudatalatti dolgokra, mert azok komoly zűr-zavart okozhatnak és átveszik a vezetést és általában nem jó irányba. Ha azon vesszük magunkat, hogy ugyanazt a hibát többször elkövetjük, akkor érdemes utána járni annak, hogy mi van a háttérben. Példa okáért: sűrűn előfordul veled, hogy ha valaki csúnyán rádszól, akkor vagy becsinálsz, vagy megdermedsz, mint az őz, amikor a szemébe világítanak éjjel. Mindkettő kellemetlen lehet és az egyik ráadásul büdös is. Szidhatod utólag azt, aki rádszólt, panaszkodhatsz a jó Istenhez, mindaddig nem változik semmi, amíg meg nem kérdezed magadtól, hogy mikor fordult ez először elő veled és feloldozod magad az akkori érzéstől. Ez kb. úgy történik, hogy Te, a felnőtt beszél a csöpp gyerekhez, hogy nem kell félni, mert minden rendben van. (Sűrűn van szó gyerekkori esetekről.) Nem kell megijedni, ez nem vezet tudathasadáshoz, csak megoldáshoz.

Na már most: ezeket a dolgokat nem lehet akkor végezni, mikor nyakig ülünk a slamasztikában, hanem inkább akkor, amikor minimum kissé lehiggadnak az érzések és nagyobb a logika bennünk, mint az érzés. Amikor még apró szellőről beszélünk és nem szélviharról. Olyankor csak imádkozni lehet, hogy ne kerüljön senki és semmi a vihar útjába, mert akkor jaj! De, ha nyakon csípjük az érzést, amikor csak rügyecske, akkor könnyen megsemmisíthető és nem fog vastag faággá fejlődni. Ez a módszer mindennel alkalmazható, legyen az viselkedési forma, vagy bármi más, ami zavaró szokásunkká vált. A lényeg, hogy helyettesítsük valami kedvezőbb dologgal. Például: cigarettázol és le akarsz szokni. Előbb-utóbb rá akarsz gyújtani de úgy döntesz, hogy inkább nem és ahelyett, hogy rágyújtasz, veszel néhány mély lélegzetet és iszol néhány korty vizet. A rossz szokást helyettesíted kedvező szokással. Az elején lehet, csak akkor leszel képes rá, mikor még pislákol a vágy benned és nem lángol, mint a futótűz. Vagy szokásod lehülyézni a gyereket mikor rosszalkodik, de tudod jól hogy ez nem vezet semmi jóra, akkor még az elején, mikor kezdesz mérges lenni, veszel egy pár mély levegőt és ahelyett, hogy szokásodhoz híven lehülyézed, így szólsz: Remélem, hamarosan abbahagyod amit csinálsz, mert nekem ez most nem esik jól. Garantálom, hogy egész máshogy fog reagálni, mint az előző megjegyzésre. Amikor jelzőket ragasztunk másokra akkor ellenszegülnek azoknak, de ha kérünk valamit udvariasan általában könnyebben közreműködnek. Ha nem, akkor meg kell vizsgálni, hogy mennyire fontos az, amit elakarunk érni, és ha nagyon fontos, akkor a vudu mester barátnőmhöz kell fordulni. Ő jó pénzért mindenkit elintéz. Miatta lett púpos a Púpos Pista és azóta sem alakul a prés alatt.

Ha változtatunk, és új szokásokat fejlesztünk, akkor már minden simán fog menni, ugye? Frászt! Gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni kell, mint az úszást, a zongorázást meg minden mást egész addig, amíg természetessé válik és belénkrögződik az új szokás és ha már belénkrögződött, akkor néha még észrevétlenül becsúsznak a régiek. Ez is normális része a folyamatnak. Idővel egyre kevesebb alkalommal fordul elő és ilyenkor nem érdemes mérgelődni miatta, esetleg mosolyogva megköszönni, hogy eljött látogatóba és udvariasan elküldeni a szomszédhoz, akit ki nem állhatunk, aztán integetni neki.
Kérem a következőt! -úgy látom, a nagyi újból hozta a formáját és őrült humora ma sem maradt el.
-Nagyikám! Király vagy!

Álom és valóság
Egy angyal szállt most le a földre,
Csodálatos, égi tünemény,
Szívem hevesen dobog tőle,
Otthont talált benne, lobogó tűz és remény.

Álmaim, idegenek kezében összeszorítva,
A feléd vezető út rózsaszirommal borítva.
Vajon benned is hangok szólnak?
Képzelem csupán, vagy higgyem valónak?

Egy csoda, mit együtt élünk át,
Hol leomlik, átszakad minden gát.
Fogom kezed, nézem mosolyod,
Boldogságom élteti, minden sóhajod.

Térdelek előtted, szemedet nézem,
Benne a fényt és a tüzet érzem,
Ne gondold, hogy elmúlt már,
Most kezdődik, az élet vár!

Legyél, Anyám, szeretőm, kedvesem, gyermekem,
Lábaid elé borulva, életem kezedbe helyezem.
Mint festett kép, ragyogsz előttem,
Álmaimból elém léptél, boldoggá lett létem.

Ez nem vak szerelem, hisz mindent látok,
Látlak téged, a szép világot,
Hajnali ködben egy fa alá állunk,
Megszületik, egybeforr a legszebb álmunk.

Mire várunk? Mire még?
Ezt a fényt nem fedheti sötét.
Álmaimban is érzem bőröd illatát.
Köszönöm a teremtőnek, átélhetem ezt a csodát.

Várok rád, akár, míg életem tart,
Nélküled, üres és lakatlan a part.
De érzem, jön egy hajó és felvesz,
Létemhez, mint levegő, ugyanúgy kellesz!

Te vagy nekem a fény, a ragyogás az élet,
Minden percem, bár tölthetném véled!
Látni vágyom mosolyod, simítani ragyogó hajad,
Ne adj nekem semmit, csakis önmagad.

Lépj olyan útra, mely elvezet hozzám,
Menjünk együtt a végtelenbe, hol senki nem szól ránk.
Hol nem számít más, csak mit érzünk,
Szeretnék veled...addig, míg élünk.

(Nagy László )

Először elolvastam. Aztán megindultak a gondolataim....mit megindultak...csak úgy áradt a reakció mindenre. Gondoltam, elkezdek idézgetni a novellából sorokat, és arra írom majd az impulzusaimat. Butaságnak bizonyult. Mert a novella nem szétdarabolható soraira...egységes egészben ér nagyon sokat....engem megfogott. Az összes sora vágatlanul. Bölcs, egyszerű, de nagyszerű asszony ez a "nagyi". Egyet azért mégis belecsippentek....


Nagy László verséhez semmit nem tudok - és nem is akarok - fűzni...ha ilyeneket olvasok, elakad a szavam....csak valami torokszorító melegség jelzi a hatást...mert a lelkemet érintik a szavak.

Köszönöm Marcsika mindkét élményt.

Jaroslav Seifert:
Dal

Fehér kendővel integet,
ki messze megy -
valakit biztos nem talál már itt az éj,
valami gyönyörű mindennap véget ér.


Kitárt szárnyakon lebeg a galamb
a légen át, míg hazatér -
mi is megleljük mindig otthonunk,
mindegy, hogy csüggedés, remény kisér...


Törüld le könnyedet,
kisírt szemedben mosoly legyen és derű:
mindennap kezdődik valami,
valami nagyszerű, valami gyönyörű.

Mindig örülök,ha erre jársz Malacka

A fotó és a fotózás örök.

A mozgókép olyan, mint egy arculcsapás. Egy kicsit fáj, azután elfelejted. A fotó ezzel szemben az a fajta látvány, amit tízszer, hússzor, százszor is elővehetsz, megcsodálhatod, gyönyörködhetsz benne, gondolatokat ébreszt benned. Egy képet ki lehet olvasni, pont úgy, mint egy könyvet. Ez határozza meg a fotó helyét a világban, és ezért mondhatjuk, hogy a fotó és a fotózás örök. És ebben a néhány szóban benne van a teljes igazság. A fotózás olyan műfaj, amiről azt vallom, hogy csak elkezdeni lehet, abbahagyni soha...
(Bara István)

Fotós idézetek

"A 'fényképez' szónak szerencsés szinonímája a magyar nyelvben: 'megörökít'. Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tűnékeny világ megőrzésének szándékát. Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük - ami volt."
( Korniss Péter )

,,Fényképezni annyit jelent, mint visszatartani a lélegzetet, amikor az illékony valóság pillanatában minden képességünk egyesül. Akkor a fej, a szem, a szív is ugyanazért működik. A fényképezés egyfajta kiáltás, de nem azért, hogy eredetiséget bizonyítsunk. A fényképezés az élet egyik formája."
( Henri Cartier-Bresson )

"Vannak jelenségek a természet millió és millió tüneményei közt, melyek alig hogy megvillannak előttünk, már is eltűnnek a nélkül, hogy ezekről biztos fogalmat szerezhettünk volna. A fényképész azonban ott áll apparátusával a jelenség és a tünemény előtt, egy kis kézmozdulat és már meglopta a természet titkát. "
( Veress Ferenc (1882)

"Fényképet gyűjteni annyi, mint a világot gyűjteni."

"A fotográfia varázslat, mert kiemelhetünk életünkből hangulatokat, érzéseket.
A választás csak rajtunk múlik: melyik mozzanatot konzerváljuk az örökkévalóságnak.
Amikor ránézek egy fotóra, amit készítettem, azonnal fel tudom idézni a körülményeket, ahogy készült. A lelkiállapotot, amit épp akkor éreztem. Szavakat, mondatokat, melyek elhangzottak körülöttem, vagy amit én mondtam. Ezért varázslat ez. Emlékeim ott hevernek egy darab papíron vagy a monitor képernyőjén. Nincs mellette szöveg, nincsenek frázisok. Csak az egyszerű kép, amit láttam. A szembejövő ember az utcán, vagy a lány, akinek a léptét fotóztam bele emlékeimbe, az életem részévé válnak. Anélkül, hogy tudnának róla, szereplők lettek a történetemben. Pedig csak egy pillanatra találkoztunk. De az a pillanat különleges, én tettem azzá."

( Susan Sontag )