Párduc-ÉKT

Na, erről beszélek...megint megérte itt növeszteni a sugg...illetve ücsörögni.

Szépen írtál malacka!

Misi ez a malac viszont borzasztó

_________________

Drága Malacka és Ssuggi !

Most értem ide ,talán megnyugszom a soraitoktól

Köszönöm ,hogy vagytok

Az alamizsna - angol mese

Öreg koldusasszony álldogált az országút szélén, majd megvette az isten hideg. Fújt a szél, kavarogtak a hópelyhek, de õ csak állott, állott egyhelyben, s várta, ha valaki arra vetõdnék. Hát jött is gyalogosan egy úriember. Nehéz prémes bunda volt rajta, vastag meleg kesztyû a kezén. Amint elhaladt a koldusasszony mellett, egy pillanatra megállott: alamizsnát akart adni, de meggondolta a dolgot. Félt lehúzni a kesztyûjét, anélkül pedig nem adhatott alamizsnát, de részvéttel nézett a koldusasszonyra, s mondta:

- Ó, szegény öregasszony, de szomorú a te sorsod, hogy ebben a rettentõ idõben kell itt alamizsnára várnod!

A koldusasszony semmit se szólt, de jólesett szivének az a néhány jó szó is, hálásan nézett az úriemberre, ki még jobban beburkolódzott bundájába, s hazasietett.

Alig távozott el ez az úriember, pompás úri hintó közeledett a koldusasszony felé. Gazdag uraság ült a hintóban, s ez ahogy meglátta a didergõ asszonyt, megállította hintaját, elõkereste kis pénzestárcáját, kivett belõle egy pénzdarabot, aztán hirtelen kinyitotta a hintó üveges ajtaját, s merthogy besüvített a hideg szél, gyorsan kidobta a pénzdarabot a hóba. Amint a pénz kirepült az ablakon, akkor vette észre, hogy tévedésbõl aranyat dobott az asszonynak.

Ejnye, ejnye, mondta magában, kevesebb is elég lett volna. No de nem baj, elég gazdag vagyok, néhanapján aranyat is adhatok a koldusnak.

Aztán mikor hazaért palotájába, s ott ült a gazdagon teritett asztal mellett, a jó meleg szobában, eszébe jutott a koldusasszony, s megint csak hümgetett:

Ejnye, ejnye, mégiscsak igen sokat adtam annak a koldusasszonynak. No, mindegy, vigasztalta magát, Isten majd visszafizeti.

Közben hazaért a gyalogos úriember is, õ is ott ült gazdagon terített asztala mellett, de neki már sehogy sem ízlett az ebéd. Folyton a koldusasszonyra gondolt, s igen szégyellette, hogy semmit sem adott neki. Hirtelen felugrott az asztal mellõl, s becsöngette a szobaleányt.

- Teríts még egy személyre - szólt a szobaleánynak, s azzal elsietett, egyenest, oda, hol a koldusasszonyt látta.

Az, szegény, most is ott volt. Kereste a hóban az aranyat, turkált mindenfelé, de bizony nem találta. Rongyos ruhájában csak úgy didergett szegény, szemébõl folyt a könny.

- Mit csinálsz, szegény koldusasszony?

- Ó, ne is kérdezze, uram. Egy jólelkû úr egy aranyat dobott nekem, s nem találom.

- Ne is keresd, úgysem találod meg - mondotta az úriember. - Jere velem az én házamba.

Azzal karon fogta az öreg koldusasszonyt, elvezette a házába, leültette maga mellé, gazdagon megvendégelte, s ebéd után meg is ajándékozta.

Mikor aznap este az angyalok az égben az õ aranykönyvükbe beírták mindezt a jó cselekedetet, amit aznap láttak, nem jegyezték fel a hintós úriember aranyát, de elsõ helyen írták be a gyalogos úriember nevét, ki megbánta s jóvátette hibáját.

Megfontolandó szavak az öregedésről


Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni.Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy öreg lennék. Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta és majd később válaszolok neki.

Végül is úgy döntöttem, hogy az öregedés egy ajándék.Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni.

Persze, nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem miatt.

És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki pont úgy néz ki, mint az anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.

Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki.

Felhatalmazva érzem magam, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.

Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 -ig olvasok, vagy játszom a computeren?Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi szerelem emlékén.....és meg is teszem.

Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.

Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad és megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.

Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek,hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak,akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.

Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni. Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. . .Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.

Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz.

Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett volna ha... vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/.
Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!

Szeretettel ajánlom a fenti gondolatokat kor- és kórtársaimnak.És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a nevetés az élet legnagyobb adománya és erősíti az immunrendszert.

Természetesen ,az iménti irást ,már másutt olvashattátok ,hiszen én is ezekben a percekben kaptam
egy barátomtól,de úgy érzem a mai hangulatomat éppen ez jellemzi

Sokszor néz vissza idegen a tükörből. Mégsem mennék egyetlen napot sem vissza az időben.

Köszönöm az írást Marcsi!