Párduc-ÉKT

Az együttlét utolsó pillanatai...

Makuta a szobájában állt. Látszott rajta, hogy kissé zaklatott... Bár nem ez a legjobb szó a jelenlegi lelkiállapota leírásához. Ideges is volt, szomorú is és érzett még egy furcsa érzést. Egyszerre volt kellemes és kellemetlen, jó és rossz. Úgy érezte, hogy fagyos sávok cikáztak a testében. Nem tudta pontosan, mi is ez az érzés, de érezte, hogy nagy jelentősége van. Ma fordulóponthoz fog érkezni az élete. Nehéz döntés előtt állt és ezt ő is tudta. Érezte... Tudta, hogy fájni fog ez a döntés. Nagyon. De ha halogatja, belülről fogja felőrölni a harcost. Hiába a kezdeti fájdalom, tudja, hogy ez a döntés a végén nyugalmat hoz neki. Mert a mostani állapotot képtelen tartani.
- Jobb túlesni rajta... - mondta a titán és egy mélyet sóhajtott.
Teridax körbenézett a szobájában. Megnézte különös, többnyire fekete és vörös bútorait, jellegzetes tárgyait. A falra például az Árnyékpálcája volt felrögzítve. Két falba fúrt tartón pihent a fegyver, várva a használatra. Makuta odalépett a tárgyhoz és óvatosan leemelte. Egy darabig forgatta, nézegette a fegyvert. Aztán megszólalt:
- De szerettem használni... Bár már felesleges. Ahova megyek, oda nem kell fegyver... Oda semmi nem kell... Ámbár... Emléknek jó lesz. Igen. Ha választanom kéne, ezt vinném magammal. Sőt... El is viszem. Felesleges ugyan, de mindegy. Ez a pálca szinte a jelképem. Velem a helye a mostani életem utolsó óráiban...
Makuta leemelte a két pengében végződő pálcát és a hátára tette. Aztán leült az ágyára. Majd lehajolt és benyúlt az ágy alá. Kivett egy furcsa jelekkel televésett ismeretlen anyagú táblát. Egy darabig nézegette, aztán elmosolyodott. Végül felolvasta a táblára írt szöveget, lévén az a saját nyelvén íródott:
"A félelmetes Makuta, a Sötét Szellem, Makuta Teridax, Metru Nui Makutája... Minden Matoran és Toa legszörnyűbb ellensége, az, aki ellen nincs semmi esélyed... Mert akinek nincs lelke, azt nem ölheted meg. Így ha valaha is találkozol vele, a legjobb, amit tehetsz, hogy elrohansz és elrejtőzöl. És reménykedj abban, hogy nem talál rád..."
- Vicces... Nincs lelke... Mekkorát is tévedtek annak idején ezek az együgyűek. Nincs lelke... Akkor miért szenvedek?! Miért nem tudok továbblépni??? Miért ragaszkodok azokhoz, akik cserben hagytak, mint annak idején a Matoranok?!
Makuta mérgében felpattant, felkapta a kőszerű táblát és a falhoz vágta. A fal több helyen megrepedt, de a tábla sértetlenül a földre hullt. Teridax erre még dühösebb lett. Felvillant szemének vörös lézersugara, majd a tárgyra tüzelt vele. Az darabokra robbant, de a sugár olyan intenzitású volt, hogy még a fal és a padló is kapott egy adagot a támadásból. Aztán kicsit megnyugodott és újra visszahuppant az ágyra. Fejét a kezébe temette, de nem sírt.
- Miért mindig velem történik ez? Miért rúgnak mindig azok belém, akikre számítok? Csak tudnám, mit rontottam el...
Hirtelen kopogtak az ajtón. Makuta meg se kérdezte, ki az, mert volt egy majdnem biztos tippje. Az ő megérzései szinte mindig bejönnek, ezért így szólt:
- Gyere be, Raven...
Raven belépett a szobába. Rögtön egy kérdéssel indított:
- Honnan tudtad, hogy én vagyok az?
- Megérzés... Egyébként is, ki mást érdekelnék, rajtad kívül? Nekem már egy jó ideje nincsenek igazi barátaim... Rendben, egy kivétel azért van... Meg te. De itt, az adott pillanatban csak te lehettél az, aki irántam érdeklődhet.
- Mi ez a borúlátás, Makuta?
- Mi lenne? Tudod te azt jól. Nem tudsz becsapni. Ne feledd, ez itt, a fejemen az Árnyak Maszkja. Ezzel látom, mi van mások lelkében. Azt is, ami a tiédben van. Téged is ugyanaz kínoz, ami engem... Ne tagadd, tudom...
- Nem is akartam tagadni, mert igazad van. Viszont én is tudom, te mire készülsz.
- Valóban?
Raven eközben odasétált Makutához és leült mellé az ágyra.
- Igen. Tudod jól, hogy ismerlek. Egy néma szó, egy véletlen pillantás és már mindent tudok... Ne feledd, valamilyen szinten a te és az én lelkem össze van kötve. A szerelem nem csak egy vonzódás. Annál több... Lelki kapcsolat. Éppen ezért nem tudod elrejteni előlem azt, amit érzel. Mint ahogy én sem.
- Igazad van... Akkor feltételezem, tudod, hogy miért van a pálca a hátamon...
- Valószínűleg ugyanazért, amiért én magammal hoztam ezt.
Raven kezében egy tükör volt, a tükörképes oldalával lefelé fordítva. Makuta rögtön felismerte a tárgyat. Többször látta már futólagosan és hallott is afelől, mire való.
- Raven, nézd... Te nem csinálhatod ezt. Nekem úgyis mindegy. Soha nem tartoztam sehova, soha nem hiányoztam senkinek se... Amúgy is, én már több, mint 100 000 éve élek, igazi célok nélkül. De te... Előtted az élet, Raven. Engem hagyj csak veszni... Nem akarlak magammal rántani. Így is épp eléggé bonyolult az esetünk. És bár életem legcsodálatosabb napja volt, amikor megismertelek, egyetlen dolog miatt nagyon sajnálom, hogy így történt... Miattad. Nem akarom, hogy neked is miattam legyen véged. Raven, el kell engedned... Nem bírom tovább ezt a helyzetet.
- Makuta, igazán megtanulhattad volna, hogy engem ennyivel nem lehet lerázni. Nem fogom feladni azt, amit helyesnek tartok. És én azt tartom helyesnek, hogy együtt legyünk. Egészen addig, amíg valamelyikünknek el nem jön az utolsó órája.
- Csakhogy az enyém már eljött...
- Akkor az enyém is. Ha kell, veled együtt megyek a végbe.
- Raven...
- Makuta, döntöttem. Ha maradsz, én is maradok. Ha elmész, én is megyek. Nem hagylak egyedül, bármit is csinálj.
- Rendben. Akkor gyere...
Makuta ezzel felállt és kisétált az ajtón. Raven szorosan a nyomában ment. A harcos felment a tetőre, szerelme pedig követte. Makuta kinyitotta a szárnyait és leugrott a Toronyról. Raven is a levegőbe emelkedett levitálóképességének köszönhetően. Teridax egy jó darabig repült. A lány pedig követte. Végül egy barlanghoz értek. Teridax belépett. Raven se sokat vacakolt, ő is bement. A barlangban egy hatalmas terem volt. Hatszögletű volt a helyiség. A sarkoknál hat oszlop volt. Mind a hatban egy-egy Toa kő volt, a hat alap elemből. Tűz, Levegő, Víz, Föld, Jég és Kő. Középen, a padlón pedig a Bionicle szimbóluma, az Egység, Kötelesség és Végzet. Makuta a szimbólumhoz sétált. Egyenesen ráállt arra. Raven ránézett. Az óriás pedig megszólalt:
- Még nem késő... Visszafordulhatsz.
Raven nem szólt semmit, hanem a harcos mellé lépett. Ránézett, majd mégis mondott valamit:
- A sorsunk már túlzottan összefonódott. Ezt együtt kell megtennünk.
- Rendben. Raven... Jó volt veled. Szépek voltak az együtt töltött napjaink. És ezért örök hálám.
- Én is élveztem, Makuta. Hiányozni fogsz.
- Ne aggódj, nem fogok... Mint ahogy te se fogsz nekem. Pár pillanat és vége ennek az egésznek. És akkor végre egyikünk se fogja tépni magát a helyzet miatt. És a lelkünk megszabadul a földi béklyóitól. És örökre együtt lehetünk... Az idő végezetéig és még azon is túl...
Makuta ezzel a magasba emelte az Árnyékpálcáját. Mindkét kezével átfogta és a mennyezet felé döfött vele. Ott egy hatalmas árnylabda jelent meg, ami mind a hat oszlopba egy-egy árnyvillámot eresztett. Azokból pedig a hat elemi erő sugara találta el a két szerelmest. Makuta a hátára tette a pálcát, miközben az elemi erők körbevették őt és Ravent is. Raven ledobta a tükröt, de az nem tört össze. Végül a két szerelmes egy ölelésbe burkolózott. Majd a hat elemi erő egy szilárd burkot kezdett létrehozni körülöttük. Aztán az erők megszilárdultak és egy protodermis kristályba zárták Ravent és Makutát...

Közben egy figyelő szempár nézte a két szerelmest, ahogy azok feláldozták a földi létüket az örök együttlétért. Szomorúan szólt:
- Tehát így lett vége... Makuta és Raven is elbukott... Azok, akiket a legjobban szerettem... Akik a részemmé váltak. Akiknek az énje menedéket jelentett számomra. Hát jó... De így ennek az egész álomvilágnak nincs értelme. Ezért visszazárom őket oda, ahol voltak. A lelkembe. Hogy aztán egyszer újra előtörhessenek onnan, újult erővel. De az nem itt lesz...

Ezzel az egész világot elkezdte beborítani az a protodermis kristály, amibe Makuta és Raven zárkózott. Mindenki belezáródott azok közül, akik ezt a másik világot alkották. Icarax, Robin, Csillagfény, Mata Nui, Slade, Malchior, Takanuva, Cyborg, Gézengúz, a Toák, az összes jó és gonosz karakter és az összes kívülálló... Mindenki. Majd a több bolygót és univerzumot átölelő kristály egy kis, pár centis kővé változott. A kis követ pedig egy majdnem 16 éves srác emelte fel a földről. Mellkasához tette, majd a kis kövecske beleolvadt a lelkébe. Várva, hogy majd újra kitárulkozhasson... Bár lehet, erre soha többé nem kerül már sor...

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

Ha valakinek nem jött volna át a mondandó, akkor most részletezném. Illetve ki is egészítem...

Szóval... Azt hiszem, itt a búcsú ideje.
Sokszor próbáltam már korábban is elszakadni, de valami mindig visszarántott. Most viszont nem érzem ezt.
Tudom, hogy fájni fog. Nekem is fáj ezt tenni. De nem bírom tovább. Makuta és Raven nem kell közületek senkinek se. Az elmúlt pár nap is egy teszt volt. Senki se hiányolta (Marcsin kívül) egyik "énemet" se. Nélkülük pedig én se vagyok én.
Értsétek meg... Én nem tudok itt "ember" lenni. Arra ott a valóság. Lehet, hogy ezért páran utálni fogtok, de én nem is az emberi oldalatok miatt szerettelek meg titeket. Nekem egy avatar sokkal személyesebb, mint egy-egy arc. Mert az avatar által a lélek arca válik láthatóvá és az fontosabb annál, amit a természet adott. Mert a lélek az, ami örök, maradandó, aminek az arcával az ember tovább élhet a túlvilágon.
Ezt a mostani helyzetet pedig képtelen vagyok tovább elviselni. Én itt "civilként" nem tudok lenni és mivel Makuta és Raven történetét megfullasztotta a tompa, passzív légkör, így ideje továbbálnom. És azt hiszem, ez a döntésem végleges lesz.
Biztos, hogy nem direkt csináltátok, de engem ezzel elárultatok. Sose az volt a fontos, amit csináltam "ebben a világban", hanem mindig az érdekelt titeket, mi van velem civilben, a valóságban. Holott azt akár a nagymamámnak is mesélgethetném... Én nem ezért jöttem ide. És mivel abból nem kértek, ami nekem szükséges ahhoz, hogy itt tudjak lenni, így lelépek. Sajnálom. Tényleg.

Azért nem fogom elfelejteni azt a közös időt, amit együtt töltöttünk és azt az időt se, amikor még fontos voltam, mint Makuta és Raven. A régi szép időket...

Azok, akiknek pedig tényleg fontos voltam, már tudják, hol érnek el. A többieknek meg még fel sem tűnt, hogy szenvedek a zátonyra futás miatt. Nem hiszem el, hogy ha tényleg érdekelt a lelki világom bárkit is, akkor nem vette észre, hogy "fuldoklok". Hónapok óta. Az utóbbi pár nap csak a jéghegy csúcsa volt. Azért nem léptem fel gyakran és nem is írtam jóformán semmit.

Szóval igen, én is búcsúzom. További szépet és jót mindenkinek!

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

Végezetül pedig egy búcsúdal:

Evanescence - Missing (Hiányzik)

A szövegfordítást valószínüleg este hozom, mert még egyszer visszajövök. Nem, nem fogok huzamosabb ideig maradni, csupán a "cuccaimért" jövök. Összepakolom innen azt a pár dolgot, ami fontos nekem, aztán megyek... Nem rontom tovább a levegőt a "hülye" játékommal, amire úgysincs igény...

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

Makuta bátrabb vagy mint sok felnőtt!
Felvállalod döntésed a búcsúzással és elköszönsz. Tisztellek érte!!
Hiányozni fogsz! Ha úgy érzed is nem kellettél! Pedig nagyon fontos vagy nekem, nekünk!
Valóban társat nem találtál a Bionicle játékban, de ezt bocsásd meg nekünk.
Viszont engedted, hogy rácsodálkozzunk egy másik világra és ezt köszönöm.

Ne csináljátok ezt velem basszus.......

_________________

الآلهة المصرية A hobbim az életem. | "Crossing bridges in the sky, On a journey to renew my life!" [DT]

Drága Makutám !!!

A lelkedben tudnod kell ,hogy számomra mindig fontos voltál

Minket összekötött valami ,egy ódon iskola levegője ,vagy valami más ??

Nem tudom

Megértelek ,Makutám én is ,sajnálom ,hogy nem voltunk eléggé jó " játszótársak",

de egyet tudok ,a szeretetem irántad mindig őszinte volt

Ha csak egyet kivánhatok:

TELJESÜLJÖN AZ ÖSSZES ÁLMOD

MAKUTA!

Kérlek, vess egy pillantást erre.

Hónapok óta el akarom Neked juttatni ezt a kis apróságot, már karácsony óta. Mindezt a tiszteletem jeléül. Mert nagyon jól írsz, és rohadtul büszke vagyok Rád, de fáj, hogy nem hagytál meg semmilyen elérhetőséget nekem.

Kérlek, legalább egy valódi e-mail címet dobj PÜ-ben nekem, hogy valahogy meg tudjuk beszélni, hogyan jut el hozzád Ő:


Emlékszel, mit meséltem? Külön Neked rendeltem meg, egyenesen Egyiptomból, és itt átcsomagolta a forgalmazó, miután nekem is van egy (jelenleg is itt van a nyakamban).

Kérlek, legalább egy mailcímet adj, hogy a továbbiakat megbeszéljük...

Seth

_________________

الآلهة المصرية A hobbim az életem. | "Crossing bridges in the sky, On a journey to renew my life!" [DT]

Makuta.
Nem is tudom mit írjak neked.
Sajnos köztünk voltak félre értések súrlódások,de én azért mint emberkét igen is szerettelek.
Én nem tudtam e te játékodba sajnos egyáltalán részt venni,mert nem értem .
remélni tudom csak hogy találsz majd magadnak egy olyan kis közösséget akik tudnak veled játszani.
Minden jót kívánok neked . Szia.

_________________

Még nem lépek ki minden nélkül, pár szálat még elvarrok. Mint ahogy Makuta és Raven történeti szálát is végpotnhoz jutattam.
Ma már nem volt időm ide írni, de holnap még elérhető leszek. Esetleg még kedden is. Amit kell, azt még megteszem, mert nem hiszem, hogy fair lenne csak úgy lelépni, anélkül, hogy bárki bármit kérdezhetne, tehetne.

Szóval holnap jövök, ha közbe nem jön valami. Ha valaki tudatni akar velem valamit, privátban megteheti, de akár itt is (az üzenet prioritásától, bizalmasságától függően).

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

Én szeretek játszani. Szeretem a szerepjátékot is....de soha nem tudnék annyira elrugaszkodni a talajtól, hogy elfeledve valódiságomat, belemerüljek egy olyan karakterbe, amely elnyomja élő személyemet. A helyzetnek megfelelően, ösztönösen mutattam magamból az avataromnak megfelelő arcomat, s az igazit. Ez a fórum szerintem mindenki számára inkább az utóbbit tette "használhatóbbá", hiszen sokkal közelebb kerülhettünk egymáshoz általa, kinyílni adott bátorságot, minimálisra csökkentve a bennünk rejlő félelmeket, miszerint elfogadnak-e olyannak, amilyenek vagyunk, vagy csak játszani hivatott avatar mögé bújva.
Sajnálom, hogy a játék ezen formája nem hozta meg az áhított hatást egyformán mindannyiunknál. De különbözőek vagyunk, ezt el kell fogadni!
Az pedig törvényszerű, hogy előbb-utóbb, ahogy egyre mélyebben ismertük meg egymást, kialakult egy olyan tendencia, melyben nyilvánvalóvá vált, hogy kinek mi a célja a fórumon való tartózkodást illetően.
S ha ez a cél messze nem az, amiért valamikor idejött a játékos...., hogy ha a cél nem változott meg az idő folyamán egy bizonyos kötődés miatt (ami egymás iránt menet közben kialakulhatott), akkor tényleg nem kell erőlködni....

De meg kell mondjam, borzasztóan fáj, hogy az itt töltött idő (ami nem kevés, nem tartalmatlan, nem kitörölhető, még akkor sem, ha időnként stagnált, lapos volt), nem hozta meg ezt a kötődést mindenkinél. Mert akármilyen játékban is veszünk részt, akármilyen formába is "bújunk" ilyen-olyan okok miatt, azért emberek vagyunk, valós emberek! S a valós érzelmeink befolyásolják mindennemű játékunkat! Az egyetlen bűn az, hogy sokunk az avatar mögötti igazi lelket is megszerette? Hát akkor én vállalom ezt a bűnt!
Az viszont valóban mindenkinek a szíve-joga, hogy eldöntse, jó-e ez a játék számára, vagy nem. Ezért nem lehet haragudni senkire....
Marad a hiány...a sajgó űr....a szomorú emlékezés...a vágyakozás azok után, akik valamikor egy jó csapat tagjai voltak...

Makuta! Sajnálom döntésed....de nem tudok mit mondani Neked. Ha így érzel, akkor elfogadom. Hiányod megmarad akkor is, ha Te úgy gondolod, ahogy leírtad. Az Isten áldjon meg életed során, nagyon szerettelek! (és ide kell még írnom két nevet: Luncit is, és Erikát is...)