Bár mocskosul fáj a karom (elfeküdtem a jobb vállamat a konyhában a lócán a meló üres éjszakájában), de erre reagálnom kell...
God Seth is LonelyEmberalakban vágtáztam tehát hosszú lépteimmel a buszmegálló felé, és nem gondoltam semmire sem. Csak a kongó üresség, és a kis manó kalapált a fejemben szüntelen. Hülye kis dög, pusztulj már meg! - kívántam magamban, mire alábbhagyott a fejemben a zaj, amit csak káosznak hívok. Én mindent tudok. Éreztem a jelenlétét... Éreztem, hogy ott ül a virágtartó szélén, oldalán egy csövessel. Miért is jött ide? Talán látni akarta, hogy megteszem? Hiszen a lány biztosan beszámolt róla! De mégis eljött, pedig ilyenkor még a munkahelyén kéne hogy robotoljon... - gondoltam, szívemben némi haraggal. - Mégis mit várt tőlem? A káoszisten vagyok, nem a csupaszív-tündér... Igen, szerettem... És már sose lehet már az enyém... Vagy talán - sose csináltam elég komolyan? Kizárt... Hiszen repülni is elvittem... Elvittem oda, ahová soha nem járt még halandó... Igaz ezzel kivívtam Ré haragját, de azért a Lányért megérte... Az a baj, hogy változok... Az a baj, hogy az egyiptomi istenek nem változhatnának... Régen volt az ötezer-valahány éve már... Új szelek fújnak, és én sokáig gyilkosok, bűnözők bőrébe bújva fűtöttem őket, bűncselekményre sarkallva, de soha nem voltam boldog, nem úgy, mint régen... Valami végleg eltörött, amióta leültem a magamét Ozirisz halála miatt... 650 év rács mögött... Megtört? Elképzelhető... Sőt... Ha az ember... Ha az Isten változik, akkor elveszti a hitelét... Én pedig elvesztettem. Jó persze, senki nem tudja, hogy ki is vagyok valójában, csak kevesen, de akkor is vége valaminek. Nem látom át a saját fejemben a káoszt, nem jönnek a racionális gondolatok, csak az irracionálisak... Már a királykék állapothoz is kezdek hozzászokni, hiszen az esküvő óta ismét az vagyok, csak időközben megtanultam irányítani... Valahol azt olvasta a földi halandó, akiben élek, hogy "God Seth is Lonely", vagyis Széth isten egyedül van. Igen, egyedül vagyok, a világ kezdete előtt is egyedül voltam, a világ vége után is egyedül leszek, sosem lesz egy párom, vagy megnyugvásom... Nepthüsz, a hitvesem sem tartja velem a kapcsolatot... Évente egyszer jó ha összejövünk, és kész, vége! Még nála sem éreztem azt, mint ennél a Lánynál. Talán tényleg változom. Jó irányba. A huszonegyedik század megköveteli Széthtől, hogy jó legyen? Miért? Hiszen ha a gazdatest elmúlik, keresek egy másikat, és ismét szíveket, és/vagy életeket török össze... Legalábbis ezt kéne... De nem megy, nem tesz boldoggá... Néha utasítom a gazdatestemet arra, hogy tegyen valami jót. Akkor valami furát érzek, amit még soha azóta. Nem tudom mi az, soha nem volt benne részem. Mindegy, nagyon elkalandoztam, időközben már a buszon ülök. Erőt veszek magamon, és leszállok. Az út hátralévő részét gyalogosan teszem meg. Az eső esik, a szél is fú... Az én teremtményeim... A szél hozzád bújik, mert fázik, az eső pedig kristálytisztára mos - titkon ezt a szerepet szántam anno ennek - az emberek által - csak simán időjárási jelenségnek hívott csodáknak... Hagyom hát, hogy átöleljen, és lemossa rólam a múltat. Igen. Jövök, látok, pusztítok, és közben nagyon jól szórakozom... Ekkor visszhangzik fejemben a mondat "...Jó móka volt Neked!". Nem, nem móka volt... És nekem is ugyanúgy fáj mindenem, ha Rá gondolok. Ha azt vesszük, hogy ez akár az én esküvőm is lehetett volna... Bár akkor valószínűleg kitagadtak volna az istenek... Nem egyszer megcsinálták már... De ne bántam volna meg. Hová is tettem a kulcsomat? - kérdeztem magamtól, mikor felfogtam, hogy az ajtómban állok. Már meg sem kérdeztem Anubisztól, hogy jutott be hozzám.
- Valami baj van, Széth?
- Áhh dehogy... Sőt, baromi jó lenne, ha most elhúznál a büdös francba innen. A sarjad meg azt üzeni, hogy keresd fel az anyját, és kérjél tőle bocsánatot!!
- Mitől vagy megint kék?? - kérdezte Anubisz, hangjában őszinte csodálkozást tanúsítva.
- Nem megmondtam, hogy menj innen?! Takarodj!! - kiabáltam, és becsaptam az ajtót. Majd kinyitottam, és utána kiabáltam: - A sarjad anyját meg keresd meg! Ez parancs! Kötelességed! - majd ismét becsaptam az ajtót... Kis hülye... Azért vagyok királykék, mert felelősségem van... A felelősség pedig hatalom... A hatalom színe pedig... A
Királykék...
Így jár hát körbe-körbe a felelősség, és a bocsánatkérés. Az ÉLET mindig Rád osztja akkor, amikor semmi kedved sincs hozzá. Így vagy úgy, de Neked is tovább kell hát adni...© Seth 2011
Belépés
GyIK
Keresés
De már elment 
Eszméletlen!