A pókmaffiaTörtént egyszer, még nagyon régen, amikor még a szüleim sem éltek, egy nagy hírű, Orion nevű gyárban Magyarországra, és persze a világ számos tájára kiváló minőségű rádiófrekvenciás vevőkészülékeket gyártottak. Ám akkoriban már - az elektroncsöves korszak és technika ellenére is - nagy divat volt a miniatürizálás. A gyárban 1958-ban megszületett a mindössze 5 kiló súlyú, 4 elektroncsővel szerelt, két hullámhosszú szuper rendszerű vevő. Akkortájt még talán adót is kellett érte befizetni a postásnál. A mi történetünk is ezzel a rádióval kezdődik, pontosabban szólva, ebben a rádióban. 1960-ban vásárolta meg egy kicsi, Tét nevű faluban élő család, hogy legyen min hallgatni a híreket, és a harangszót. A nagy becsben tartott rádió hűségesen és jól tette a dolgát, mígnem valaki levette a hátát, és rögzített rá két banánhüvelyt. Kis sárgaréz szegecsek voltak, a rajtuk lógó drót pedig bekötve valahová az elektronikába. A hüvelyek persze mindig epekedve várták a délután négy órás csatlakozást, amikor a lemezjátszó felől érkező kábelen a hangszedő tűjéről érkező, hanggá alakított rezgések érkeztek. És évekig így volt jó és szép a rendszer. A 80-as évek közepetáján a kis rádió kikerült a frissen épült garázsba, hogy a Trabant szervizelési munkái alatt valami szóljon. Odabent a helyét egy sokkal modernebb készülék váltotta fel. Kintre viszont még jó volt az öreg technika, mert a családfő - s egyben az autó tulajdonosa is - szerette a zenét. Aztán a kis rádió egyre inkább süllyedt lefelé, hamarosan betört a keleti, majd pár évre rá a nyugati normás URH* vétel, és a rádió végleg a garázsajtó mellett porosodott egy polcon. A rádióban felgyűlt a por, és a kosz, és néhány érdekes életforma is megtelepedett odabent. Mivel a rádióban valódi, légszigetelésű kettős forgókondenzátor van felhasználva hangolási célokra, a nyitott szerelvény sem okozott problémát annak a pókfamíliának, akik birtokba vették eme műszaki csodát. Évekig el is lehettek talán. Bár a valószínűleg ritkásan odatévedő bogarak szinte biztos megélhetést jelentettek a családnak, mert a rádióban mindenhol pókháló volt. Ez a rendszer talán évekig működött, a család gyarapodott, s immár 8 főt számlált. Ekkor történt egy váratlan esemény. A rádióban van egy fém keret, ami alatt a család nem szőtt hálót. Be is költözött oda egy idegen keresztes pók, akinek a létezéséről az egyszer sírva hazafutó pók-gyerekek számoltak be. Ők csak odalent játszottak a sötétben, amikor az a nagy izé rájuk támadt. A családfő persze felháborodottan üzent hadat, ám amikor meglátta a betolakodót, hogy az ő apró termetéhez képest mekkora nagy dög, meghátrált. Egyszer csak a kaszáspók felkereste a pókfamíliát. Van kajátok? kérdezte fenyegetően. Mivel a fellépése határozott volt, adtak neki. Ez így ment majdnem minden nap egy jó ideig. Egy idő múlva már azt is elérte a kaszáspók, hogy a família vigye le neki az éppen frissen befogott rovarokat. Mivel a rádióban élő pókfamília létszáma az éhségtől egyre fogyott, és zárt mivoltuk miatt a szakszervezethez sem tudtak csatlakozni, egyre éhesebbé vált a keresztes is. Elmaradoztak egy idő után a bogarak is, mert híre ment, hogy aki abba a rádióba bemegy, az többé nem jön ki onnan. Az elátkozott helyet a mai napig kerülik a bogarak. Az éhségtől, és a végkimerültségtől kimúlt pókok az utolsó kétségbeesett rándulásuk pozícióját vették fel. Ki a saját területén, a hálóján, ki pedig a rádió alaplemezén lehelte ki lelkét. Aztán a kaszás se igazán mászott elő többet rejtekéből... Szép csendben elhalálozott ő is. A dobozban megállt az idő, pedig ez a történet bizony a nyolcvanas években esett meg. Ma levéve a rádió hátlapját, a szemem elé tárultak az áldozatok. Először a família tagjait gyűjtöttem össze a hálójukról, majd kivittem őket az erkélyre, és az egyik cserepes virág földjére raktam őket, majd szórtam rájuk kicsi földet. Később, a rádió burkolatának eltávolításakor persze előkerült a maffiózó, kvázi védelmi pénzt szedő keresztes is. Hosszasan tűnődtem két dolgon. Az egyik: vajon mennyi ideig kell egy póknak olyan környezeti körülmények között lennie, amitől végül mumifikálódik, és betonkeménnyé válik? Illetve azon, hogy hová lett a nyolcból két lába? Később persze előkerültek a lábai is. Egy apró, visszazárható műanyag zacsiba csomagoltam a kőkemény pókot és a szintén kőkemény lábait, róla majd később gondoskodom. Előbb a rádió legyen kész.
Tanulság: az is meghal, aki megnyomorítja, vagy elveszi életedet, csak nem mindegy, hogy megéred-e...
Seth 2012-05-02
(*FM frekvencia-modulált adás, OIRT és CCIR nevük volt)
Belépés
GyIK
Keresés
A rádióval kapcsolatban. 
bocsika a csúnya szóért.
