|
Hát, Marcsi, elég megdöbbentő a cikk, csak sajnos nem egyedi.
Egyik rokonom, egy idős hölgy súlyos cukorbeteg volt. Gyerekei sosem engedték csak úgy jönni-menni, mindig tudták, hol van, mit csinál. Egyszer útra kelt, hogy elmenjen látogatóba az egyik lányához, aki egy Budapest környéki településen lakott. Tudták, mikor indult, várták, de nem érkezett meg. Huszonnégy órán keresztül kereste a család, rendőrség, mentők, kórházak hívogatásával, míg meglett. Addigra már kórházban volt, a cukorbetegségből fakadó kómában. Rosszul lett az egyik járaton, érezte, hogy baj lesz, ezért a célja előtt leszállt. A cukorbeteg, ugye, ha rosszul van, erős acetonszagot áraszt magából, pont olyan, mintha részeg lenne. Próbált segítséget kérni, de az állapotát látva mindenki kikerülte. Leült egy padra, egy forgalmas váróteremben és elvesztette az eszméletét. Ott ült ez a jól öltözött néni, órákon keresztül egy padon, nem volt magánál, de senki meg nem nézte volna, mi van vele, mert azt hitték, részeg. Szerencsére valakinek végül feltűnt, hogy valószínűleg nem alszik, és még időben érkezett a segítség.
Az eset a 80-as évek közepén történt, szóval sajnos az érdektelenségnek és a részvétlenségnek is van "ősi gyökere".
_________________ 
|
Belépés
GyIK
Keresés
