|
A Holdistennő és a vadász - ősi japán legenda
A Holdistennő és a vadász Valamikor régen, egy leáldozott kor emlékében élt egy vadász. Ez a vadász különösen kedvelete a ritka madarakat, s főleg effélékre vadászott. Zsákmányai között már voltak fürjek, pintyek, fácánok, pávák, paradicsommadarak,és minden egyéb furcsaság. Egyik nap kiment a közeli erdőbe vadászni, hátha elejt egy újabb ritka példányt. Felszerelte magát elég mérgezett nyíllal, de a biztonság kedvéért oldalára kötötte a kardját is. Besétált a vadon sűrűjébe, de miközben baktatott előre, valami ezüstös csillogásra lett figyelmes egy fa ágán. A férfi közelebbről is megnézte a ragyogást, de mikor meglátta, mit fénylik ezüstszínben, nem akart hinni a szemének. Egy csodaszép rigó ült fent a fán, de a tollai mintha színezüstből lettek volna, csőre aranyszínben pompázott, szemei pedig mintha egy-egy obszidián-szem lett volna. Káprázatos látvány volt, a vadász még sohasem látott ehhez fogható szépséget. Elhatározta; meglövi mérgezett nyilaival, s hazaviszi, hogy vendégei megcsodálhassák a páratlan szépségű állatot. Fegyverét célra tartotta, de mire kifújhatta volna a nyilat, a madár felröppent a magasba és tovaszállt. A vadász nem hagyta ezt annyiban, követte az ezüstrigót. Lihegve rohant utána, de már nem látta seholsem. Kis idő múlv észrevette, hogy egy tóhoz érkezett. A tó közepén egyetlenegy kis szigetecske árválkodott, s a kis földrész szélén egy leány mosta a haját. A vadászt már nem érdekelte az ezüstmadár, inkább a lányt akarta meglesni közelebbről. Óvatpsan átúszott a tavon, de amikor lába a szigetet érte, az ott ülő lány észrevette, s ijedten patant fel ültéből. Menekülni próbált volna, de mindenütt víz vette körül. -Kérlek, ne ijedj meg tőlem!-kérlelte a vadász-Csupán egy ezüstszínű rigót üldöztem, de ahogy téged megláttalak, éreztem, hogy téged meg kell ismerjelek! A lány háttal állt a vadásznak, mikor ezeket a szavakat kimondta. Ahogy a férfi efejezte a mondatait, a leány megfordult, s a vadász arcára a meglepettséggel vegyes csodálat ült ki. A leány szakasztott úgy nézett ki, mint a madár, akit eddig keresett. Derékig érő, hosszú ezüstös-fekete haja volt, s fehér köntös takargatta porcelánszín testét. Szemei akár az obszidián-szemek, ajka pedig aranyszínűen csillogott. A vadásznak még a szája is tátva maradt. Nem tudott megszólalni, annyira lenyűgözte a tünemény szépsége, és annyira meglepődött, hogy az általa keresett madár most itt áll előtte egy gyönyörű lány képében, hogy egy szót sem tudott kinyögni.
-Én a Holdistennő vagyok. Engem üldöztél tisztásokon s erdőn keresztül, mivel ezüst rigó képében járhatok csak az emberek között. S mikor már azt hittem, elvesztetted a nyomomat, iderepültem erre a kis szigetre, hogy megmossam a hajamat a hajsza porától. De rámtaláltál, s mostmár tudod a titkomat.
-Drága istennőm!-hebegett a vadász-Kérlek meséld el nekem, ki is vagy te! Mond el, ki ez a csoda, ki elrabolta szívemet?
-Én az Éjszaka leánya vagyok, hajam minden egyes szála a Hold derengő sugara, fekete szemem maga az égbolt, s arany-ajkammal csillagokat csókolok az égre. Teljes hatalmú istennő vagyok, s ivel leleplezted titkomat, teljesítem egy kívánságodat!
-Drága istennőm, nem kérek tőled egyebet, csak azt, hogy szeress engem, ahogy én téged, s jöjj hozzám feleségül!-kérlelte a nőt a vadász.
-Vigyázz, mit kívánsz, vadász! Ha anyám megtudja, hogy szabadságomat s szívemet elraboltad, mindkettőnket megbüntet. Téged merészségedért, engem óvatlanságomért megátkozna.
-Hát ha íly nagy árat fizetnénk ezért a házasságért, akkor inkább nem kívánok semmit. De annyit mondj meg nekem, istennőm! Szeretsz-e engem?
-Szeretlek téged, vadász. Madár képében el akartál rabolni, s emberi alakomban sikerült is ellopnod a szívemet. Tiéd vagyok az idők végezetéig!
A vadász teljesen el volt ragadtatva a leány látványától. Megbabonázva hajolt z istennő ajkai felé, hogy megcsókolhassa az aranyszínű csodákat, de mikor végre elcsattanhatott volna az első csók, egy hatalmas villám rázta meg az eget. A felhőkből özönvíz-szerű eső zúdult alá, s a sötét égbolton két hatalmas, kobaltkék szempár jelent meg. Az istennő rémülten karolta át a vadászt,tudta, anyja, az Éjszaka eljött értük.
-Lányom, Holdistennő! Te felfedted magad egy halandó ember előtt, s szíved neki ajándékoztad! A bűnöd egyszerűen megbocsáthatatlan!
-Anyám, kérlek ne bánts minket! Szeretjük egymást!
-Az érzelmeitek nem érdekelnek!-mennydörögte az Éjszaka-Halljátok hát szavamat, megátkozlak titeket! Tőled, leányom, elveszem emberi és állati alakodat, s ezentúl örökké az égen fogsz ragyogni a Hold képében! Téged pedig, vadász, cseresznyefává változtatlak, s az idők végéig ezen a szigeten kell élned!
Ahogy kimondta ezeket a szavakat, a szerelmesek közé becsapott egy villám, s szétválasztotta őket. A lány Holdként repült föl az égre, s a férfi egy szempillantás alatt fává lett. Ekkor született meg az első cseresznyefa a világon, s azóta világít a Hold fent az égen. A holdistennő és a vadász szerelmét ma is jelzi, hogy a cseresznyefák éjszaka, a telihold édes fényénél virágzanak. A szigeten álló fa pedig göcsörtös ágaival a Hold felé nyúl még ma is, hogy elérhesse hőn áhított kedvesét, s végre elcsattanhasson közöttük az elő csók.
|
Belépés
GyIK
Keresés
(..."maradj velem"...)
