Párduc-ÉKT

Köszönet az erre járóknak

Iványi Mária: Így jár, aki sokat akar

- Kis cipő, nagy cipő, télre jár a zord idő. Süvít a szél, hull a hó, kályha mellett most a jó! No de azért félre bánat! Öröm éri ma a házat. Mikor az éj fátylat bont ránk, Télapóka eljön hozzánk. Készüljetek, gyerekek! Hamar cipőt tegyetek az ablakba! Fényeset! Tükrös lakkút, kényeset! S mire jön az éj reggele, ajándékkal lesz majd tele.

Így szólt manónagyanyóka két kis unokájához, Tipphez és Topphoz. Mondanom sem kell, hogy mindez azon a napon történt, amikor szerte a világon cipőt fényesít minden gyerek, és itt is, ott is felcsendül a Télapót csalogató nóta.

A két kis mesemanó is lázasan készült a várva várt ünnepre. Egész délután egyebet se tettek, csak cipőt tisztítottak. Már két doboz cipőkrémet rákentek, és csodálkoztak, hogy sehogyan sem akar fényesedni! Annál inkább az aggodalmas, pufók ábrázatuk. Fekete fényben ragyogott mind a két manócska.

Mikor nagyanyó benyitott hozzájuk, csak összecsapta a kezét.

- Uram teremtőm! Hát veletek mi történt? Csak nem készültök maskarabálba? Vagy talán Nem is Tipp és Topp vagytok, hanem két kis néger gyerek?

- Hagyd el, nagyanyó! - sóhajtott hatalmasat Tipp. - Már a harmadik doboz cipőkrémet kenjük ki, és mégsem lesznek fényesek a cipőink!

- Ó, ti kis oktondiak! - csóválta meg a fejét nagyanyó. - Hát hogy is lennének? Hiába kentétek felét az orrotokra, azért mégis sok jutott rájuk is. Hányszor elmondtam már nektek azt a mondókát, hogy "Szűkösen bánj a krémmel, de bőven a kefével!" No, adjátok csak ide, majd én rendbe hozom.

S nem telt bele sok idő, a kiscipők máris ott fényeskedtek a manóház tükrös ablakában.

Hanem annál több időbe tellett, mire a manócskák is ágyba kerülhettek! Volt dolga a szappannak, kefének, no meg a nagyanyónak.

Mikor végre rásimult a selyempaplan a két kis mihasznára, már kigyúltak az égen a csillaglámpások, és messze, fönt a kanyargó tejúton, mintha kristályszánkót röpített volna egy színarany szarvas.

Topp legalábbis azt állította, hogy ő azzal a két szemével látta. Még az ezüstcsengő csöppnyi hangját is becsszó, hogy hallotta. És akár hiszi Tipp, akár nem, de tisztán ki lehetett venni Télapóka hátán a teli puttonyt is, Biztosan éppen ide indult hozzájuk.

Tipp ugyan hiába meresztgette a szemét, mikor kinézett az ablakon, nem látott egyebet, csak a fekete éjszakát, de erről mélyen hallgatott.

Topp mindjárt azt mondaná, hogy azért nem látja ő is, mert aznap az iskolában csirizes papírt tett Csiperke manó alá a padba. S mikor az ráült, a papír odaragadt a nadrágjára. A papírra az volt írva, hogy ki e papírt hordta már, az a legnagyobb szamár.

Csiperke azzal járkált egész délelőtt, s az egész osztály rajta nevetett. Topp ugyan akarta figyelmeztetni, de ő megfenyegette, ha meg meri tenni, fejére borítja a csirizes tálat, és összeragad a szája. Akkor aztán nem mondhatja el a Télapó- verset, amit olyan szépen megtanult.

Hm! Lehetséges, hogy Télapó mindezt látta? Ugyan, hiszen annyi dolga volt ma! Bizonyára éppen akkor fényesítette az aranydiókat, vagy csokoládét öntött játékos formákba. Az is lehet, hogy éppen havat pergetett a tejútra, hogy jól csússzon a szánkó, ha majd a földre indul. Mert nehéz ám az a teli puttony. Mennyi finomság van benne!

Tipp nyelt egy nagyot, és sajnálkozva arra gondolt, milyen kár, hogy ő manónak született. Milyen jó lenne, ha most óriás lenne! Mekkora cipője van annak!

Talán megvan akkora is, mint a nagyapó halina csizmája, amit a másik csizmája tetejére szokott fölhúzni, ha a hóval fedett téli erdőt járta.

Az ám! A halina csizma! Mi lenne, ha azt tenné oda a saját cipője helyett? Az lenne csak az igazi, ha azt teletömné Télapóka! Mennyi minden beleférne abba!

Nem is töprengett sokat, óvatosan kibújt az ágyból, és mikor meggyőződött róla, hogy Topp már mélyen alszik, kiosont az előszobába. A cipősszekrényből előkapta nagyapó óriási halina csizmáját.

Az ablak nyikorgott egy kicsit, mikor kinyitotta, de azért minden remekül sikerült. Nem ébredt fel senki. Kuncogva visszabújt az ágyába, és már előre örült, hogy fog csodálkozni Topp, ha meglátja, hogy milyen okos volt. Toppnak kár lenne kicserélni a cipőjét. Neki bőven elég az is, ami abba belefér. Úgyis mindig mindent szétosztogat. Biztosan nem szereti az édességet. Hiába mondja neki nagyanyó, hogy " csak edd meg, kisunokám, hiszen a tied" - addig nem nyugszik, míg nagyanyó is, nagyapó is bele nem kóstolnak.

Bezzeg ő az egész világot felfalná, ha csokoládéból lenne!

Lassanként aztán őt is elnyomta az álom. Mélységes csend borult az öreg manóházra. Csak a kakukkos óra tiktakolt szorgalmasan, és egy mihaszna szú sercegett a mestergerendában.

Hanem odakint kerekre gömbölyítette nevetős arcát a hold, és megvilágította a hóval takart alvó Kerekerdőt. Éppen jókor, mert a kanyargós ösvényen csillogva repült egy csodaszép szánkó. Éppen olyan, mint amilyet Topp látott a tejúton.

Azaz nem is olyan, éppen az. Télapók közeledett a manóház felé, és amikor odaért az ablak alá, megrántotta a színarany gyeplőt.

- Hóha! Hó! Állj meg, aranyszarvas! - suttogta csöndesen. - Ha jól emlékszem, itt két manócska lakik. Bizonyára ablakban a kiscipő, hadd rakjam tele sok-sok finom jóval!

Hanem amikor odaért, álmélkodva megcsóválta a fejét.

"No lám, úgy látszik öregszem. Itt csak egy manógyerek lakik, mert csak egy kicsi cipőt látok. Ez a jókora csizma bizonyosan manónagyapóé. Lám, a kedves öreg meg akart tréfálni. Azt gondolta, neki való ajándékom úgysincs, hát majd törhetem a fejem, hogy most mit csináljak. Ami azt illeti, erre valóban nem készültem. No de itt van az én jó öreg kupakos pipám meg a hímzett dohányzacskóm. Igaz, a dohányt már elfüstöltem belőle a hosszú úton, de majd megtömi a tréfás kedvű nagyapó."

Így történt aztán, hogy piros csomag került a Topp cipőjébe és kupakos pipa a halina csizmába.

Télapó már régen messze-messze járt, talán már éppen a tündöklő Télországban, mikor a két kis manó álmosan belepislogott a reggeli fénybe, és nagyanyó is előtopogott öreg papucsában.

- Ki az ágyból, hétalvók! Hát nem vagytok kíváncsiak, kinek mit hozott a jóságos Télapó?

No, elröppent az álom hamar a manószemekről! Egy szempillantás alatt az ablaknál termettek, és...Topp már bontogatta is kacagó örömmel a gazdag csomagot. Akkora volt, hogy bele se fért a cipőbe, csak úgy mellé volt gondosan támasztva.

Hanem Tipp csak állt, állt, álldogált, és megeredő könnyei rápotyogtak a hatalmas halina csizmára.

- Nekem csak egy öreg pipát hozott a gonosz Télapó! - szipogta keservesen, és még az sem tudta megvigasztalni, hogy dohányzacskó is van a pipa mellett. Akkorra már nagyapó is ott termett, és fejcsóválva nézett a pityergő Tippre.

- Már hogy hozta volna neked a pipát a Télapó, mikor az én csizmámba tette?

- Hát úgy, hogy a csizmát én tettem az ablakba, mert azt hittem, abba több ajándékot fog rakni! - szipogta egyre keservesebben a pórul járt manócska, és fájó szívvel nézte, hogy mennyi minden előkerül Tipp piros csomagjából.

- Lám, lám! - bólogatott nagyapó. - Így maradtál végül is ajándék nélkül.

- Azért ne sírj! - vigasztalta meg bátyuskáját a jószívű Tipp. - Nézd, nekem olyan bőven jutott, hogy neked is adok a sokféle jóból.

Akkorra már négy kicsi csomócska csúcsosodott csokoládéból, dióból, mogyoróból halmozva, és Topp addig nem nyugodott, míg nagyanyó is, nagyapó is és Tipp is meg nem ették a saját részüket.

Ám Tipp, akárhogyan is szerette a nyalánkságot, most valahogy nem tudott igazából örülni neki. Keserű volt a csokoládé, amikor majszolta. Arra gondolt, hogy ő biztosan nem adott volna Toppnak, ha fordítva történik a dolog. És nagyon-nagyon elszégyellte magát.

Télapó látogatása


Száncsengő szól, pata trappol,
nagy pelyhekben hull a hó.
Ablakokban gyermekarcok
lesik, jön-e télapó?
Cipők, csizmák kipucolva,
- ajándéknak a helye.
Kis szemükben ott a kérdés,
vajon ma megtelik-e?
Ház tetején a szán fékez,
megállnak a szarvasok.
Télapó lekászálódik,
siet mert a dolga sok.
Mosoly ül a szája szélén
piros arcán nagy szakáll.
Hószélű piros kabátban,
hócsizmában álldogál.
Óriási a puttonya,
s mennyi minden fér bele.
Leszánkázni a kéményen
nem lesz túl könnyű vele.
De mielőtt lecsusszanna,
leküldi álom manót,
- álomport szórj a szemükre,
meg ne lássák télapót!
Aztán Ő is munkához lát,
cipő, csizma megtelik.
Ajándékok, finomságok
itt pihennek reggelig.
Lesz majd reggel meglepetés,
öröm, vígság gyerekek.
Télapó csak azt kívánja,
hogy mindig jók legyetek.

Olvasgattam Marcsi, köszönöm!

_________________

الآلهة المصرية A hobbim az életem. | "Crossing bridges in the sky, On a journey to renew my life!" [DT]

Köszönöm ,Tomi én is ,hogy itt is jártál

Monic Wilder: Advent

Karácsony előtt négy héttel egy angyal érkezik a Földre. Égkék ruhában jár-kel az emberek között, de azok annyire el vannak foglalva az ünnepek előtti készülődéssel, hogy észre sem veszik.

A vásárlási láz - szebbet, nagyobbat, drágábbat, a pénztárgépek kattogása, a reklámok harsogó zaja elnyomja az angyal szavait, a szupermarketek tarka tömege elrejti törékeny alakját. Minden csillog-villog, zenél, követel: vegyél még, még, még ... Színes-fényes papírba rejtik az ajándékaikat, lelkük sivárságát. Pedig csupán egy gyertya fénye s egy kis csend elég lenne ahhoz, hogy az angyal a vendégük lehessen.

Karácsony előtt három héttel egy másik angyal érkezik. Feladata, hogy aranyszálból szőtt kosarát telepakolja ajándékokkal, s felvigye a mennybe. A kosár azonban nagyon törékeny; a rengeteg összevásárolt játék, ékszer, parfüm, plazma-tv súlya összeroppantaná. Az angyal nem is ilyen ajándék után kutat. Türelmesen, embertől emberig haladva keresi azt, ami súlytalan, végtelen, nem kerül semmibe, mégis mindennél többet ér. Az angyal a szeretet apró morzsáival tölti meg a kosarat.

Karácsony előtt két héttel újabb angyal látogat a Földre. Végigjár minden házat, minden otthont, néhol elidőzik néhány percre, máshonnan szinte menekül. Tágas tereken sétál, kivilágított parkokban üldögél, figyeli a beszélgető, egymásra mosolygó embereket. A hidegtől kipirosodott ujjak kulcsolódnak a forralt boros poharakra, gyerekek hancúroznak a frissen esett hóban, félrebillent fejű hóember álldogál egy terebélyes fenyőfa oltalmában.

Az angyal örömét leli a látottakban, meg-megérinti az embereket, s azok szívébe békesség, szemükbe ragyogás költözik. A várakozás ünneppé varázsolja a hétköznapjaikat.

Egy héttel karácsony előtt angyalok serege érkezik, elhozzák a dalt, a zenét, a táncot. A várakozás lassan véget ér, a megbocsátás egymásba kulcsolja az emberek kezét. Emberekét, akik nem felejtették el várni az angyalokat, akik nem felejtettek el hinni a csodában, akiknek a karácsony nemcsak a díszes fenyőfát, a finom ételeket, az ajándékokat jelenti, hanem a több mint két évezredes titkot is.

Ők azok, akik a szent éjjelen fürkészve figyelik az eget, s a csillagok fénye a mennybe vitt szeretetet sziporkázza vissza rájuk.

BÁRNÁNY TAMÁS: KARÁCSONY

A fiú ott állt viskójuk ajtajában, a Valérián, s időnként ujjnyi rést nyit, hogy kikémlelhessen.
Izgatott: Erdélyi Paliékat várja, de azok csak nem akarnak felbukkanni a kékesen derengő havon. A szobában tűrhető meleg van: anyának - isten a megmondhatója, honnét - sikerült mára egy kis tüzelőt kerítenie. Éppen ezért haragszik is az ajtónyitogatás miatt, és amikor ő tán negyedszer pillant ki az utcára, türelmetlenül rákiált:
- Hagyd azt az ajtót, kölyök, mert szétaprítlak! Nem azért csináltam a meleget! Holnap kihűl magától úgyis ez a rohadt lyuk, minek siettetni?!



Gyorsan becsukja az ajtót, s odahúzódik a tűzhelyhez. Ilonka is ott ül mellette, ő is élvezi a ritka meleget. Margit a sarokban matat elmerülten. Nemrég a kabátja alatt hozott be valamit odakintről, még nem mutatta. Kabátja két szárnyát még most is széttárva tartja, hogy véletlenül se leshessenek mögéje. A tűzhely sütőjéből izgató illatok szállonganak - anya kalácsot kelesztett kora délután, az sül. Bánhidiéktől kapta hozzá tegnapelőtt a kilónyi lisztet. Milyen boldog volt vele!
Apát csak estére várják: mondta, hogy nem tud előbb jönni, kiment Kőbányára, ott van dolga. Anya nem is kérdezte, mi dolga van karácsony délutánján, ő meg nem mondta.

Ülnek csöndesen, anya edényeket törülget, Ilonka meg tökmagot ropogtat, és köpködi a héját.
- Margit, add ide a cipőmet! - szólal meg hirtelen - Fázik a lábom!
Margit kelletlen arccal lekanyarítja válláról a kabátját, óvatosan ráteríti arra a titokzatos valamire, előrejön, lerúgja lábáról nénje cipőjét.
- Nesze!
Aztán fölveszi a maga zsákvászonból eszkábált, rongyos tutyiját, és visszamegy a sarokba.
Rajta megint erőt vesz a türelmetlenség, ismét csak ki szeretne lesni az utcára.
- Anyuska, kinézhetek?
- Mi az istent bámulsz te ott folyton, Feri? Minek akarsz kinézni?
- Csak - mondja s nyomatékul bólint hozzá. Nem akarja megmondani mire vár - legyen ez anyáéknak is meglepetés! Erdélyi Paliéknak kell jönniök, most már bármelyik percben. Tulajdonképp neki magának sem szabadna tudnia az egészről, de Kulka elmesélte, mire készül az osztály. Megbeszélték, hogy a tíz legszegényebb osztálytársukat karácsonyra fölsegélyezik. Már hetekkel karácsony előtt megindították a gyűjtést. A dolgot Erdélyi Pali kezdeményezte, vonalzóval gyűjtőíveket rajzolt, s azokkal körüljárták a környékbeli kereskedőket s a módosabb fiúk szüleit.

Ő akkor már harmadik hete nem volt iskolában - hogy beálltak a november végi fagyok, otthon maradt, mert nem volt cipője. "Kapsz cipőt is, ne félj! - kacsintott Kulka. - Az Erdélyi külön is mondta! Csuda klassz srác az Erdélyi, hiába! Összesen harminc pengőt szedett össze meg egy csomó használt holmit. Én is kapok valamit, azt mondta."

Ezért várja hát őket ilyen izgatottan. Kulka szerint öt óra körül jönnek, úgy mondták, de most már fél hat körül járhat, és még sehol semmi...Hirtelen elkedvetlenedik: talán nem is igaz az egész, csak Kulka találta ki, hogy őt bosszantsa...
Hat óra felé mégiscsak megcsikordul a hó az ajtó mellett.
- Itt van apa! - ugrik fel anya. - Feri, nyiss ki!
Boldogan szökik fel - tudja ő jól, hogy nem apa, hanem Erdélyi Paliék cipője hersenti odakint a havat. Szélesre tárja az ajtót, a fiúk belépnek. Ketten vannak. Erdélyi és Krenner. Éppen Krenner!
- Szevasztok - mondja csodálkozó pillantással, hisz tudja, úgy kell tennie, mint aki nem sejt semmit.
- Szevasz - mondja kissé elfogódottan Erdélyi Pali, és ügyetlenül forgatja a kezében tartott csomagot.
- Kezitcsókolom - jut eszébe a köszönés Krennernek. Elmosolyodik. - Megjött a Jézuska, néni kérem.

Anya előrejön, elnyílt szemmel nézi a két fiút. Aztán megismeri Palit.
- Hozta isten, aranyoskám. Hát mi járatban itt minálunk?
- Jó emberek adományát hozzuk - mondja kínlódva Erdélyi Pali: a nyakáig vörös. - Ha megengedi a néni...
- Tessék, gyermekeim, tessék. Csak hálásak lehetünk azoknak a jó embereknek.
- A patikus három pengőt adott hozzá - mondja Krenner.- Az én papám kettőt.
- Hallgass! - szisszent rá Erdélyi Pali, és bontogatni kezdi a csomagot. Egy kiló kockacukrot tesz az asztalra legelőször.
- Ezt a néninek - mondja, s már nyúl a következőért: három apróbb zacskóért. Tíz-tíz deka savanyúcukor van bennük.
- Ez a tietek, Feri - mondja, s odanyújt neki, aztán Margitnak, végül Ilonkának egy zacskót. Megint benyúl a csomagba.
- Ezt az inget Margitkának gondolta az anyukám, néni kérem.
- Ó, az aranyos! - sikoltja anya boldogan.
- Ezt az inget meg Ferinek. Nyári ing, jó még, alig viseltes.
- Ó, az a kedves anyukája!
- Ezt meg - mondja Erdélyi Pali titokzatos mosollyal, s újra belenyúl a csomagba - , ezt meg szintén neked, Feri!. - És egy pár igen jó állapotban levő, újonnan talpalt, magas szárú cipőt vesz elő s emel magasba. - Tessék! Hogy jöhess megint iskolába...
Anya könnyezik, megöleli Palit.
- Holnap fölmegyek, megköszönöm az aranyos anyukájának, Palika! Mondja meg neki, fölmegyek! Az Isten is megáldja érte!
- Ne tessék - mondja sután a fiú. - Nem ő küldi. A jó emberek küldték...
- Ja! - szól még hirtelen, s a zsebébe nyúl. - Ezt meg a bácsinak! - És egy szivart tesz le az asztalra.
Azzal már búcsúznak is, szaladnak.
- Adjatok gyorsan ide mindent! - szólal meg izgatottan Margit. - Mire apa megjön! A szivart ide előre! - Most végre leveszi kabátját s egy parányi karácsonyfa tűnik elő mögüle. Színes papírdíszek függnek rajta s öt aprócska alma.
- Egyelek meg! - sikoltja anya, odaugrik Margithoz, magához szorítja a fejét. - Az én lányom vagy!



Nemsokára aztán megint léptek zaja csikordul odakint, most már valóban apa jön.
- De jó szag! - dörmögi elégedetten már az ajtó előtt. - Ez ám aztán a kalács!
Belép, s mintha a jókedv lépett volna be vele a házba. Ragyog az arca - s még a petróleumlámpa is is valósággal fénylőbben ég a mosolyától. Mindnyájukat megcsókolja, Ilonkát még külön is megsimogatja, újabb csókot nyom a homlokára. Ekkor pillant csak a sarokba, a karácsonyfára, s alatta Erdélyi Paliék ajándékára.
- Nofene - mondja örvendezőn. - Hát itt meg miféle Jézuska járt?!
Mutatják: lángol a tekintetük.
Különösen ő büszke a cipőjére, nyomban el is veszi a fa alól, s felhúzza. Mintha csak vajban járna...
- No, akkor gyere te is, kislányom! - Apa mosolygósan rákacsint Margitra, aztán benyúl a kabátja alá, s csomagot húz elő onnét. Leguggol, bontogatni kezdi a barna papirost. Megint hunyorít.
- No, gyere, gyere! Add csak ide a lábad! Te is mehetsz már iskolába...
- Apa - sikoltja Margit, és odarohan és tépi le lábáról a tutyit.
- No, tessék! - A papír lehull, apa int, és ott táncol a kezében egy pár barna, magas szárú leánycipő. Apa kifűzi a szárát. Margit belebújtatja a lábát.
- Lépj!
Margit tesz néhány lépést, gyorsan kezdi, aztán lassít. Egy ideig áll, látszik a cipő oldalán, hogy mozgatja benne a lábát. Apa figyeli.
Margit újra elindul. De egy -két lépés után megint megáll.
- Nyom - mondja halkan.
- Az nem lehet! - Apa megrázza a fejét. - Próbáld csak!
Margit megint lépeget, körüljárja az asztalt. Az utolsó lépéseknél már sziszeg.
- Próbáld föl a másikat is! - szól sápadtan apa.
Mindkét cipő a lábán, így járja körül most a leány az asztalt. Apa le nem veszi róla a tekintetét.
- Így is szorít? - kérdi végül tanácstalanul.
Margit nem felel, szeméből könnyek szivárognak.
Anya merően nézi, aztán felsóhajt:
- Pedig kisebb vagy Fóti Erzsinél...S még neki is jó, emlékszem, múltkor láttam rajta. És elég erős a talpa.
- Fenét volt jó - mondja apa -, kinőtte, azért adták. - Legyint, aztán odalép Margithoz, lehúzza lábáról a cipőt. Megfordítja s a talpát odaméri a leány talpához. Onnét is látni, ahol ő áll, hogy nénje lábujjai túlnyúlnak a cipőtalp peremén.

Apa egy ideig nézi-nézi - majd hirtelen teljes erejével a földhöz vágja a cipőt. Aztán rádobja magát ágyára, s fél éjszaka rázza az a mélyből törő, rettenetes férfisírás.....

Szerelek és hiányzol.

Valaki
Néha kell valaki
Ki helyre teszi fejünket
Ki ismét
A helyes útra terel bennünket!

Néha kell valaki
Kinek mindent elmondhatsz
Kivel mindent megoszthatsz!

Kellenek a barátok
Olyanok kik melletted állnak
Bármit is tettél
S úgy fogadnak el
Amilyen vagy!

Néha kell valaki
Aki megért téged
S ez a valaki TE vagy

_________________

Juszufka ez okos!