Kezdjük is mindjárt az egészségüggyel.
Görbe? Tükör?Sokat gondolkodtam a címen, de azt hiszem, nem ez a lényege ennek az írásomnak. Egy esős, szeptember végi reggelen buszra ültem, és elmentem az üzemorvoshoz, amiben túl sok macerát az átlagember nem lát. Mondom átlagember! De persze én nem tartozom közéjük. Valljuk be, izgultam, ezen múlt a jövőm. A rendőrségre nagyon szigorú a felvételi eljárás, az orvosi meg pláne. Leszálltam az evangélikus templom előtt a 22-es buszról. Ez a hely szívemnek igen kedves, anno itt tanultam hittant, amikor még abban az istenben hittem. Régen volt, igaz sem volt. Még talán ma is látom, ha arra járok, hogy a paplak ablakában ül Zoltán atya, és a Bibliát olvassa, ahogy rég... De nem sok idő jut az idilli képekre, a fejemre hulló esőcseppek esernyő nyitására ösztönöznek, és én a rendőrség felé veszem sietős léptekkel az irányt. Odaértem, lejelentkeztem a portán, és persze a belső udvaron eltévedtem. Egy századostól kértem félve segítséget, aki odavezetett a megfelelő helyre. Először a fogászat volt soron. A fogorvostól mindig is féltem, de azt mondta, hogy tökéletesek a fogaim, csak kis fogkő van néhol, amit azért majd nem ártana leszedni. Azóta se szedettem le. Szóval nem úgy van ám az, hogy elkapkodom a dolgokat! Szóval a fogorvos után mentem a Póda dokihoz. Aki rutinvizsgálatokkal kezdte, magasság, testsúly, egyéb adatok, voltak-e betegségeim, műtéteim, stb. Majd következett a vérnyomásmérés, amin eszméletlenül magas értéket kapott. Megnézte az EKG-t is, de azon kívül, hogy magas volt a pulzusom, és szemmel láthatóan izgultam, semmi rendelleneset nem látott. Azt mondta, nem írja rá a papíromra, hogy alkalmas vagyok, hogyha nem hozok papírt a kardiológiáról, hogy nem szív eredetű a probléma. És ekkor felhívta a figyelmemet arra, hogy ennek a ténynek a bizonyítására két napom van. Ledöbbentem. Megalázva rohantam haza, ahol kiborultam, hogy mi az, hogy én is apám sorsára jutok? stb... Ő igyekezett megnyugtatni, nem sok sikerrel, majd telefonált a kardiológiára. Jó pont az osztálynak, hogy a három hónappal későbbre adható dátumot előrehozták másnapra. Izgulva mentünk neki másnap a kardiológiának, ahol némi várakozás után a doki fogadott engem, és megvizsgált. EKG, vérnyomásmérés, szívultrahang. A szívnél semmi nyoma problémának, csak az a tetves vérnyomás az, ami magas. Azt mondta, megírja a papírt, hogy a szívemnek nincs baja, de jöjjek el még jövő héten, mert rám aggatnak egy kütyüt majd, ami 24 órán keresztül méri a vérnyomásomat. Jó, egye fene. A papírt bevittem a rendőrségre az utolsó napon, a doki elfogadta, "alkalmas" bélyegzés került a papíromra. Nagy boldogan vittem be a megyei rendőr-főkapitányság személyzeti osztályára a papíromat. Aztán jött a következő hét, és a műszer felrakása előtti este. Jött az információ, hogy másnap a MÁV be fogja mutatni a legújabb mozdonyát, sajtótájékoztató lesz, és kell még egy fotós, a sok közé. (ez volnék én) Egye fene, elmegyek. Gondoltamén, beülünk egy terembe, vetítenek két diát, aztán mehetek haza. Ennek ellenére egész napos program lett. A mozdonyt egy másik húzta be Győrbe, mert akkor még nem volt futásengedélye a gépnek. A sajtótájékoztató igen mozgalmasra sikeredett, és engem baromira zavart az, hogy 20 percenként meg kell állnom egy percre. És mivel a kütyün kijelző sem volt, nem tudtam, hogy ezzel cirka egy éves szenvedést okozok magamnak. Aznap délután még Győrszentivánra is elrobogtunk, hogy lássuk a gépet hazafelé menet is. Estére értem haza, majd követezett az éjszaka. Akkor már csak félóránként mért, de minden mérésnél ébren voltam. Másnap, hullafáradtan mentem vissza, ahol levették a gépet, majd utánalévő nap az eredménnyel a kardiológiára. A doki totál ki volt akadva. Kiabált velem. Nem mintha az lenne a dolga...
Hogy ez így nem jó, meg hogy képzelem én, hogy futkározok, miközben rajtam van ez a szar. Erre azt mondtam neki, ha esetleg a doktorúr tudott volna más időpontot adni, akkor talán nem lett volna majdnem minden eredményem 180 és 150 közötti. Mindegy, ezek alapján kaptam két, elég ütős gyógyszert. Eltelt egy hónap, és alig éltem. Szédülés főleg, de néha enyhe hányinger is kerülgetett. Hát mint kiderült, hogy a magas dózis az oka. Háziorvosom lecsökkentette a gyógyszeradagot, és akkor már jól voltam. És akkor eltelt a közel egy év, és cirka egy hónapja orvoshoz kellett mennem, aki adott volna egy papírt, hogy alkalmas vagyok logisztikai feladatok ellátására. (ez a papír a sulihoz kell, csak nem tudom minek?!) Az ottani orvos apum jóbarátja, de nekem valahogy elsőre sem volt szimpatikus az az ember. Pl. az, hogy hogyan veszi ki magát az, hogy egy orvos utcai ruhában van, és dohányzik...?? Úgyhogy elsőre unszimpatikus volt. Kövér, kopasz, lehetetlenzöld pulóver és lehetetlenszürke gatya. Megvizsgált az asszisztens, mert a drágalátos doktorúr elment cigiért. (ez tartott vagy 3/4 óráig) Akkor megmérték a vérnyomásomat. 180/120. szedett gyógyszerrel, de egy átmelózott éjszaka után, fáradtan. Aztán közölték, hogy a látásom is hagy maga után kivetnivalót. Hogy ez nem jó, ezzel mozdonyvezetőnek em vennnk fel, alig 60%, hogyhogy nem hord szemüveget, stb... Miközben úgy nézték a szemeimet, hogy amit a kettővel együtt látok, az senkit sem érdekelt. Külön-külön, letakarva, holott az ember nem a fél szemét letakarva vezet mozdonyt... Mindegy, végülis a papírra rá lett írva, hogy alkalmas vagyok. De a dolgokat nem lehet kivizsgálatlanul hagyni. A doki mindezért tízezer Ft-ot kért, mert tesómnak is megcsináltattuk a papírt, csak ő nem volt ott. Szép, baráti ár... Aztán akkor irány a háziorvos, aki adott egy beutalót a hipertónia gondozóba, de előtte labor. Koránkelés, éhgyomorra, vizelet kötelező. Teljes labor. Odamentünk, sorszámban kb. a 15. lehettem. Bekerültem hamar, majd a vérem levétele, és a vizelet leadása után irány haza. Másnap irány a leletért. Így vártam a pénteket, hogy mehessek a hipertóniára. Aztán eljött az a nap is, és odamentem a jelzett helyre. Egyedül, mint az ujjam, és féltem. Megjött a doktornő, egy roggyant öregasszony SZTK-s barominagy szemüveggel. Mint egy sérült varjú fehér köpenyben, kb. úgy vonszolta magát. Én vártam hozzá egyedül. Bementem, majd elbeszélgettünk. Nézegette az eredményeimet, és adott egy kis reménysugarat. Hogy őszerinte ez fehérköpenyes vérnyomás, ami azt jelenti, hogy a dokinál mindig felmegy. Azért beíratott egy ismételt 24 órás vérnyomásmérésre. Aztán jött a szombat, irány Budapest. Ahol, ha ezt tudom, fel sem kelek reggel az ágyból, ugyanis a legrosszabb híreket közölték, amit valaha közöltek velem. Soha nem felejtem el azt a napot. Amikor odamentünk a szemészeti klinikára, a Bécsi útra, ahol a szeme műtve lett, elvégeztek három vizsgálatot. Az egyik a látásélesség, amire a kedves doktornő (az egyik kedvencem) azt mondta, hogy ez tökéletes, de mutassuk meg anyumnak is. Olvastattak táblát, tökéletesen ment. Ez így elsőre jó hír volt. Aztán jött a fekete leves. Mivel ha az egyik szememet letakarom, akkor a másik szem őrült mozgásba kezd, fókuszálni, keresni próbál, de nem megy neki. Ez egy születési rendellenesség, senki nem tehet róla, nem gyógyítható. Ja, és felejtsem el azt, hogy ezzel valaha is mozdonyvezető lehessek, holott azért csináltattuk meg a szememet!! Aztán a dokinő elém tett egy szürke, kriksz-krakszokkal teli kis táblát, amin volt egy csillag. Meg egy elefánt, meg egy autó is, de azokat nem láttam... Ez szintén visszavezethető arra a rendellenességemre, hogy nem tud fókuszálni a szemem, főleg az ilyen 3D-s ábrákra. Anyum akkor azt mondta, hogy hát ezt anno a szemészem is megmondta mindig, hogy "keres a szemed". Nem akartam a fejéhez vágni azt üvöltve, hogy akkor miért nem mondtátok ezt eddig?! Elbúcsúztunk, és én kértem anyumékat, hogy menjünk el a Sugar! cukrászdába, ami ugyan a pesti oldalon van, de nem volt messze. A csokis süti jó drága volt, de nem ízlett. Elmentem a vécére, hátha tudok könnyíteni a lelkemen. Azonban a díszesen, cukorkákkal díszített mosdórész sem derített jobb kedvre. Nem tudtam sírni... (bezzeg most) Hazamentem, és megpróbáltam beletörődni. Nem sikerült a mai napig sem, mert annyira bánt, hogy soha a büdös életben nem vezethetem azt a mozdonyt, aminek a megmentésén fáradozunk!! És soha nem lehet egy egyedileg kialakított belsővel ellátott buszom, amivel egyszer tuti körbejártam volna az országot, utánatok, fórumosok után...!! A plafon a B-s jogsi... Semmi több... Se metró, se villamos, se HÉV, se vonat, se busz, se teherautó, se kamion, SEMMI!! Totál kiborultan jött el az újabb vizsgálati nap, amikor is levették a véremet, ismét... Aztán eljött a most hét péntek, amikor mentem a doktornőhöz. Ott kaptam egy papírt arról, hogy tökéletesek az eredményeim, és a vérnyomásom abszolút fehérköpenyes, de attól még beállításra szorul. Kaptam egy modernebb gyógyszert az egyik régi helyett. És a doktornő mindig mosolygott. kedves volt, és látszott rajta, hogy törődik a pácienseivel, pedig szegény nem is tudhatta, hogy mekkora csalódást sikerült legalább egy kicsit is kompenzálnia...
Seth
Belépés
GyIK
Keresés
Köszi, hogy beavattál a dolgaidba minket őszintén. 
