Párduc-ÉKT

Gárdonyi Géza: Földre néző szem
Intelmek fiaimhoz

KÖSZÖNÉS

Mikor valakivel találkoztok, s hirtelenében nem tudjátok, hogy köszönjetek-e vagy sem? azt válaszszátok, hogy köszönjetek.

*
Ha olyan ismerőssel találkoztok, akiről biztosan tudjátok, hogy nektek köszönni fog, előzzétek meg a köszönésben, ha mingyárt koldus is.

*
Papnak ismeretlenül is köszönjetek.
Mindegy, akármilyen vallás papja. Minden oltár szent. A vallást tisztelitek ezzel a köszönéssel. Éshát a papok között van a legtöbb becsületes ember.

*
Köszönhetünk ismeretlenül is a kiváló államférfiaknak, művészeknek is, valamint mindazoknak, akiket az Isten ajándékképpen adott
a nemzetnek. Nem baj, ha a köszönésünket nem viszonozzák. Az már az ő ügyük, nem a miénk.
Én az érdemes szobor előtt is megemelem a kalapomat.

*
Ha az orvosok is viselnének egyenruhát, azt mondanám, nekik is köszönjetek. Az orvosok a társadalom leghasznosabb munkásai.
Különösen becsüljétek meg azokat az orvosokat, akikről szegények hálával beszélnek. Azoknak a kezével az Isten dolgozik.


KÖNYV

Mikor a Bibliáról beszélek, jobban az Új-testamentumról beszélek. Az Óban csak az első négy fejezet, a Zsoltárok, Jób és Bölcs Salamon könyvei azok, amelyek világossága kiolthatatlan, mint a csillag-tűz.
Az első könyv tehát a Biblia. De a második semmiesetre se legyen más, mint egy jó Bibliamagyarázat.
Magyarázat nélkül olvasni Bibliát annyi mint Bädecker nélkül menni ismeretlen földre.


A régi mesékben a varázslók könyvből idézik a szellemet.
- Jelenj meg! Hozd el az Aladin lámpását! Vigy el engem ide, vagy oda! Hozz kincset!
Ma már ez nem is mese. Külön varázsló tudomány se kell reá. Akárki is szerezhet olyan könyveket, amelyekben van szellem, s a szellem a könyv első felnyitására megjelenik; hozza a világosságot; visz bennünket ereje szerint távol szép világokba, vagy hord nekünk aranynál értékesebb kincseket...


*
Mégiscsak nagy valami, ha elgondoljuk, hogy a világ száz legokosabb, legkedvesebb emberét betehetjük a szobánkba.
S nem foglalnak el nagyobb helyet, mint egy vadászpuska hossza!


Semmisem olcsóbb a könyvnél. Aki csomósan veszi, az látja. Tiz könyv közül mindig találunk egyet, amely mind e tíznek az árát megéri. S egy másikat, amely a következő tíz könyvnek az árát is előre megadja.

*
A könyvre adott pénz látszólag eldobott pénz. Mint a vetőmag.

*
A könyvtárt összeállítani nem lehet egy-rántásra. A könyvszerető ember egész életén át szemelget, válogat.
Könyvtár-összeállításban irodalom-történethez igazodni... Ne felejtsük el, hogy az irodalomtörténetet tanárok csinálják!
A tanárok egy-rendbe iktatják a szenet a gyémánttal, és a verebet a fülemilével.


Mese.
Okuljatok!
A fülemile egyszer egy szamarat látott csöndes legelésben a telek végén. Szólott elgondolkodva:
- Szenvedek, ha elmaradottságot látok. Tudom, hogy nem tehet róla szegény, és Isten őrizzen attól, hogy megvessem őt. De szeretnék rajta segíteni.
A műveltség ős-elemi iskolája a dal. Megajánlom neki, hogy művelem.
A szamár beleegyezett.
A leckét mingyárt meg is kezdték.
A szamár leheveredett a fa árnyékába. A fülemile meg rászállt egy kiálló ágra, és megeresztette édes tudományát: dalolt, csicsergett-csattogott torokfáradásig. Mikor aztán a szamárra nézett, hogy lássa a hatást, azt látta, hogy a szamár álmosan bóbiskol.
A fülemile elhallgatott. A szamár még csak a fülét se billentette meg.
De íme a telek tulsó végén megszólal egy másik szamár: éktelen nyers és értelmetlen nyikácsolás a hangja...
A szamár szeméről egyszerre ettünt az álmosság. Felemelte a fejét.
Figyelt...

Marcsika, mennyi klassz dolgot hoztál! Beleolvasgattam, de sajnos még nincs időm elmerülni benne...Kira nem hagy! De ami késik, nem múlik, nekiállok hamarosan. Köszönöm.

Ssuggi!
Malacka !

Örültem ,hogy itt voltatok

Ha megőszülnék, tudjátok az okát
Egy fiatalasszony panaszai



Megkért, hogy osszam meg vele a naptáram, mert akkor mindig látni fogja a programjainkat, nem mondhatom neki, hogy a múlt héten megbeszéltük, nem igaz, hogy nem emlékszik!

Így most azt mondhatom, hogy megosztottam veled a naptáramat, sőt, minden családi programra meg is hívlak, hogy tudj róla, ha a barátaink házasodnak, vendégségbe jönnek, vagy mi megyünk. Mégis mindig meglepődik.

Nem tudom másoknál is így van-e, de nálunk rendszeres vita van a hasonló történetek miatt. Mondjuk elsején szólok, hogy tizedikén megyünk a barátainkhoz ebédelni. Másodikán beírom a naptárba, és meg is hívom a család fejét az eseményre, mi már csak ilyen huszonegyedik századiak vagyunk, ha ilyesmiről van szó. Harmadikán elfogadja a meghívást, tehát bekerül a naptárjába. Vagyis eddig háromszor találkozott a témával: elmondtam neki, meghívtam, elfogadta. Mégis, egy héttel később kiborul:

"Nem igaz, hogy soha nincs egy nyugodt hétvégénk, amikor végre otthon tudunk maradni és nem egész nap dolgozunk, vagy rohanunk valahová. Én nem megyek, menjetek ketten a gyerekkel, ha muszáj, de inkább maradjatok itthon."

Duzzog, csapkod, felszólít, hogy vasaljam ki a másik ingét, aztán egy órán át zuhanyzik. Utána direkt lassan öltözködik, végül közli, hogy éhes.Ne, az " én nem megyeknél" szokott elszakadni nálam a cérna.

"Mi az, hogy te nem jössz? Mégis, hogy gondolod, hogy valahova, ahova az egész családot hívták meg, te az utolsó pillanatban nem jössz?! Egy hete tudod, hogy megyünk. Akkor simán lemondhattuk volna, de ma már nem lehet. Blabalblablabla......."

Nem baj, ebédelni megyünk. Emlékszel?
Nem érdekli, ő nem reggelizett. ÉHES ÉS KÉSZ!
Aztán mégse eszik, mert mártír. Majd csendben éhen hal a barátoknál, miközben várni kell az ebédre. De mindegy is, ha itthon maradtunk volna, már ehetne, aztán pihenhetne, aztán haladhatna az otthoni munkákkal, mert nem tudja észrevettem-e, de nagyon el vagyunk maradva.
Persze, erről csakis én tehetek, mert hülyeségekkel töltöm az időt, és erre kényszerítem a családomat is.
Aztán mégis elindulunk, mire belépünk az ajtón, már a jobbik felét mutatja, kedves, és barátságos. Sőt, beszélget is, amiről tudom, hogy nem az erőssége, hiszen informatikus. El kell ismerni, hogy igyekszik.

Este jövünk haza, és útközben megjegyzi: nagyon klassz nap volt, mehetnénk gyakrabban.
Mi van???

Hi Hi ismerős! Marcsi csak az indulással van baj. Elárulom neked azért az egész hajcihő. Máskor csendben készítsd ki a ruhát mikor felkelt mellőled. De az istenért nekérdezd! ismétlem ne, hogy mit venne fel. Attól minden férfiember kiborúl, főleg hogy a végén nem azt adod.
Az sem jó ha rábízod az öltözködést akkor is kezdődik előről az egész! Mert amit elő vesz az neked nem felel meg, ettől Ő ideges lesz.

Köszönöm a jótanácsot, Misi

Lusta Henrik

Jakob és Wilhelm Grimm: LUSTA HENRIK

Lusta volt Henrik, kegyetlenül lusta. Nem volt a világon semmi egyéb dolga, mint a kecskét legeltetni, mégis keserves sóhajtozással tért haza esténként a munkájából.

- Nehéz sor ez! - nyögte. - Kínos törõdés egy ilyen kecskét évszámra kinn a mezõn õrizni késõ õszig. Ha még leheveredhetnék, és aludhatnék egyet az ember! De nem teheti, nyitva kell tartania a szemét, nehogy a mihaszna jószág megrágja a fákat, elbitangoljon a kertekbe, vagy egyszerûen világgá szaladjon! Hej-haj, meguntam én már ezt a nyomorult életet!

Nekiült, és töprengeni kezdett, hogyan rázhatná le végre a válláról ezt az irgalmatlan nagy terhet. Sokáig emésztõdött, sokáig törte a fejét. Aztán mintha hirtelen hályog esett volna le a szemérõl.

"Megvan! - csapott a homlokára. - Tudom már, mit kell tennem! Elveszem a kövér Katát feleségül. Neki is van egy kecskéje, azt is legeltetni kell; igazán mindegy, egyet hajt-e ki legelni vagy kettõt. Nekem pedig nem kell tovább gyötrõdnöm."

A szót nyomban tett követte; lusta Henrik föltápászkodott, nagyot nyújtózott, és szép kényelmesen átballagott az utcán. Nem kellett sokáig járnia: kövér Katáék éppen szemközt laktak. Bekopogtatott, és megkérte a szülõktõl a kedves leányzójuk kezét. Adták az öregek, hogyne adták volna! Örültek, hogy végre megszabadulnak tõle.

Így hát a kövér Kata lusta Henrik felesége lett, és minden áldott nap kihajtotta a két kecskét. Henrikre szép napok virradtak; egyebet sem tett, mint a lustaságát pihente ki; ha a jobb fele elfáradt, átfordult a bal oldalára, ha meg a háta kezdett bizseregni, fogta magát, hasra feküdt. Hanem azért, hogy egészen be ne rozsdásodjanak a csontjai, néhanapján õ is kiballagott a legelõre; leült az árnyékban, onnét nézte, hogyan legelteti Kata a kecskét.

- Kell az embernek néha egy kis mozgás - mondogatta -, jobban esik utána a pihenés.

Csakhogy kövér Katának nem nagyon tetszett ez a beosztás, õ is jobban szerette a nyugalmat, mint a kecskepásztorkodást. Ezért egy szép napon odaállt az ura elé, és azt mondta:

- Édes-kedves férjem, nem árulnád el nekem, miért keserítjük meg mi ok nélkül az életünket, miért tesszük tönkre java fiatalságunkat?

- Hát ezt hogyan érted? - hüledezett Henrik.

- Hát csak úgy kedves uram, hogy ez a két hitvány kecske minden áldott reggel fölver bennünket a mekegésével! Nem volna jobb, ha elcserélnénk õket? Beszéltem már a szomszéddal, szívesen adna értük egy kaptár méhet. A méheket nem kell õrizni, nem kell napestig ide-oda terelni a legelõn; kirakjuk a kast a ház mögé, és többé semmi gondunk: a méhek ki is repülnek, haza is találnak maguktól, ráadásul meg mézet adnak, és nekünk mindezért a kisujjunkat sem kell megmozdítanunk.

Henrik csak ámult-bámult a felesége nagy eszén.

- Ez aztán az okos asszonyhoz illõ beszéd! - ismerte el. - Igazad van; azonfölül a méz jobb is, táplálóbb is a kecsketejnél.

- Meg jobban el is áll! - tódította meg Kata az ura szavát, s azon nyomban elcserélték a szomszéddal a két kecskét egy kaptár méhre.

Most már pihenhettek nyugodtan! A méhek kora reggeltõl késõ estig szorgalmasan ki-be jártak a kasba, és úgy megrakták jóféle mézzel a lépet, hogy õszre Henrik egy egész korsóval pergetett ki belõle.

De hova tegyék a korsót, hogy szem elõtt is legyen, meg kéznél is legyen? A hálókamrájuk falán volt egy deszkapolc, rövid tanakodás után elhatározták, hogy ott fogják tartani a kincsüket. De Kata még így is féltette.

- Hátha ellopják. Hátha kikezdik az egerek - aggodalmaskodott.

Nyesett magának egy mogyorófavesszõt, megfaragta, maga mellé tette az ágyába, hogy föl se kelljen kelnie érte, ha netalán úgy hozná a sors, hogy valamiféle hívatlan vendéget kell elzavarnia.

Így aztán minden áldott nap délig heverésztek.

- Akit a nap korán lát, föleszi a kamráját - mondogatta bölcsen Henrik.

- Úgy bizony! - hagyta rá Kata asszony. - Aztán koldusbotra jut a szerencsétlen!

Hanem egyszer lusta Henrik észrevette, hogy amíg õ szunyókál, kövér Kata titokban rájár a mézre. Azért hát egy szép napon, úgy déltájban, mikor éppen a tollasbál fáradalmait pihenték ki, odaszólt az asszonynak:

- Jobb lesz, ha elcseréljük azt a mézet egy lúdra meg egy kislibára, mielõtt a korsó fenekére nézel!

- Jól van - mondta Kata -, de majd csak akkor, ha lesz egy kisfiunk, aki vigyáz rájuk. Vagy talán én kínlódjam a libuskákkal, én fecséreljem ilyen haszontalanságokra az idõmet meg az erõmet?

- Azt hiszed, a gyerek majd odaáll neked libát õrizni? - dünnyögte Henrik. - Hogyisne! Manapság nem engedelmeskedik ám már a fiatalság! Mind a maga feje után jár, mind azt hiszi, okosabb a szüleinél.

- No, az enyém megadja az árát, ha nem hajt a szavamra! - tüzeskedett Kata asszony. - Úgy elnáspángolom, hogy arról koldul. Ide süss, Henrik - kiáltotta, és kikapta az ágyból a mogyoróvesszõt -, így fogom elverni, ni!

Azzal egy nagyot suhintott, és puff! - éppen a mézeskorsót találta el a polcon. A korsó a falhoz koccant, egyet-kettõt billegett, aztán lepottyant a földre, és darabokra tört, a szép aranysárga méz meg mind szétfolyt a padlón.

- No, a mi libánkat se kell többet õrizni - mormogta Henrik. - Még szerencse, hogy nem a fejemre esett a korsó, legalább nem lett ragacsos a hajam!

És mert az egyik cserépdarabon még látott valamicske mézet, fölszedte, és elégedetten dünnyögte:

- Ne hagyjuk kárba veszni, ami még megmaradt, asszony! Aztán, ha megettük, aludjunk egyet az ijedelemre; elég hosszú a nap, semmi kár nem származik belõle, ha ma egy kicsit késõbb kelünk fel.

- Jól beszélsz - mondta kövér Kata nyújtózkodva -, ami késik, az nem múlik. Az ilyesmi úgy van, mint a csigával, amikor egyszer lagziba hívták. Útnak is indult, de már csak a keresztelõre ért oda. Megijedt, hogy elkésik, hát siettében felbukott a ház elõtt a kerítésen. Erre azt mondta magának: "Lassan járj, tovább érsz!"

Azzal befordultak a falnak, és aludtak tovább.

_________________