Témakör: Portrék – Móricz Zsigmond novellái

9. tétel: Emberi sorsok ábrázolása Móricz műveiben

Móricz Zsigmond élete:

            Móricz Zsigmond, a legnagyobb magyar kritikai realista író, aki a Nyugat idősebb korosztályához tartozik.

            1879. július 2-án született Tiszacsécsén. Apja Móricz Bálint, aki egy ideig módos parasztgazdának számított. Anyja - Pallagi Erzsébet - egy özvegy papné lánya. Családja eleinte viszonylag jó körülmények között élhetett, később azonban nagybátyjához  - Pallagi Lászlóhoz - kerül mikor apja vállalkozása csődbe viszi a családot. Középiskolai tanulmányait Debrecenben, Sárospatakon és Kisújszálláson végezte, majd Pesten jogot, bölcsészetet hallgatott, de tanulmányait nem fejezte be. 1903-ban Az Újság című lapnál kapott állást, mely liberális polgári eszméket hirdetett. 1908-ig a Kisfaludy Társaság megbízásából népdal ill. versgyűjtést folytatott. 1905-ben feleségül vette Holics Eugéniát. Kapcsolatuk tragédiába torkollott: mindkét fiuk fiatalon meghalt, felesége háttérbe szorult, belefulladt a ház körüli teendőkbe. öngyilkosságot követett el. Az írói sikert Móricz számára tulajdonképpen az 1908 folyamán megirt Hét krajcár című novella hozta meg, melynek megírásával elnyerte Ady barátságát és az ismeretlenségből való kiemelkedést. Megjelenésére - Osvát Ernő ösztönzésére - a Nyugatban folytatásokban került sor. 1911-ben jelent meg Sárarany című műve, amely nagy szintén sikert aratott. 1915-ben önkéntes haditudósítóként működik. Kiábrándul a világból, ennek hatására jelenik meg, 1916-ban a Szegény emberek című novella, amely azzal foglalkozik, hogyan válik jámbor parasztember vérengző gyilkossá, majd hogyan ébred rá bűnösségére. A Tanácsköztársaság idején aktívan részt vett a közéletben, a bukás után éppen ezért meg is hurcolták. 1925-ben felesége öngyilkos lett, ezután 1926-ban feleségül vette Simonyi Máriát (1937-ben elváltak). 1929-33 között Babits mellett a Nyugat szerkesztője. (Móricz politikai irányba akarta vinni a lapot, míg Babits úgy gondolta, hogy fölül kell emelkedni a napi politikán. Szellemileg termékeny vita volt köztük.) 1935-ben megjelenik a Boldog Ember, amely egy önéletrajzi regény. 1936 során adták ki Komor ló című novelláskötetét. 1939-től a Kelet Népe című folyóiratnak szerkesztője. 1941-es Árvácska c. regénye a Csibetörténetekhez kapcsolódik, amely Lithey Erzsébetről szólnak. Élete utolsó nagy művet, a Rózsa Sándor trilógiát már nem tudta befejezni, 1942. szeptember 4-én - alkotóereje teljében - érte a halál.

            Jelentős művei: Kerek Ferkó (1913), A fáklya (1917), Légy jó mindhalálig (1920), Tündérkert (1922), Úri Muri (1927). Történelmi regényei (Erdélyi trilógia) a magyar történelem tragédiáját keresi, honnan ered a belső viszály.

Újszerű parasztábrázolása:

Móricz - mint tudjuk - paraszti témájú novellákkal kezdte pályafutását. Ő volt az első, aki reálisan, ködösítés nélkül, a dolgok megszépítése nélkül ábrázolta a paraszti világot a maga valóságában. Novellái jellegzetesek: szakít az addigi Gárdonyi-féle idillikus parasztábrázolással.

Dzsentri novelláinak témája: alkalmas-e a dzsentri a polgárosodásra. A korabeli Dankó-nóták és Szabolcska Mihály írásai Móriczcal ellentétben hamisan mutatták meg a paraszti életformát, egyszerűnek, naivnak, éppen ezért boldognak festették le őket a népművészek is.

Móricz parasztnovellái szinte mindig drámaiak, konfliktushelyzetet mutatnak be, a novellahősök általában sorsfordító helyzetben vannak. Nagy szerepük van a párbeszédeknek is és a naturalista képek is gyakran váltakoznak. A lélektan, a pszichológia áll a középpontban, a novella befejezése majd minden esetben csattanóval zárul. A társadalom problémáival, mint realista foglalkozik, ezt azonban a lélekábrázolás útján teszi (szimbolizmus jellemzője).

Móricz parasztábrázolásának egyik újdonsága az irodalmi és kultúrtörténeti hagyománnyal való szakítás. A gondolkodástörténetben az a felfogás élt, hogy a falu, a vidék a harmónia és emberi boldogság világa. Az újkorban Rousseau erősíti fel ezt az érzést.

A magyar epikában Jókainál a paraszt anekdotikus zsánerfigura. Mikszáth két elbeszélés-kötetének világa már bonyolultabb. Azt a pillanatot ábrázolja novelláiban, mikor a falu, a vidék természetes közösségébe betör a külvilág és a civilizáció; paraszthősei vagy küzdenek ez ellen, vagy behódolnak az új értékrendnek. A századforduló népszerű műfaja, a népszínmű még inkább felerősíti az egyoldalú faluképet: a falu a vidámság, a jókedv és a derű világa.

Újdonság a paraszti világ struktúrájának bemutatása. Novelláiból, regényeiből (Sárarany) zárt, hierarchikus világ tárul elénk, ahol a nincstelen zsellért a néhány holdas paraszttól áthidalhatatlan szakadék választja el. A hierarchia egyik fokáról a másikra lépni szinte lehetetlen, vagy emberi erőt meghaladó feladat. Móricz ábrázolásában a falu – Ady szavával – a lelkek temetője, a kielégíthetetlen emberi vágyak színtere. Mivel a társadalmi és szociális mozgás ebben a struktúrában szinte lehetetlen, a vágyak, energiák és törekvések csak az ösztönök szintjén vezetődnek le.

Móricz arra is rámutat, hogy a hagyománynak nemcsak értékőrző és megtartóereje van, hanem fogva is tartja a parasztságot, lehetetlenné teszi a felemelkedést, a többre vágyást. Móricz újfajta élményéhez megtalálja az adekvát stílust és emberképet, a naturalizmust.

A naturalizmus Móricz első korszakában

            A naturalizmus fő képviselője - Emile Zola - teremtette meg a kísérleti regény koncepcióját. A pozitívizmus hagyományait folytatva hisz a tudományok mindenhatóságában. A társadalomtudományokat a természettudományokhoz akarja igazítani (analógia), ennek következménye a szociáldarvinizmus (biológia alapján). Az irodalom a társadalomtudományok kísérleti szekciója (gondolati kísérletek). A társadalmat vizsgálja, de a lélektanon keresztül, arra akar rávilágítani, hogy az ösztönvilág hogyan befolyásolja a társadalmat.

Móricz első műve ebben a korszakban a Sárarany. A legjobb naturalista műve azonban a Tragédia, melynek műfaja: novella.

(Novella: elbeszélés, viszonylag rövid terjedelmű epikai mű prózai formában. Cselekménye zárt, rendszerint egyetlen eseményt vagy eseménysort mutat be, kevés szereplővel.)

1909-ben keletkezett, az úri Magyarország paraszti tömegeiben feszülő indulatokat tárta fel egy tragikus epizód kapcsán. A társadalmat bírálja, amiért a benne élő embereket ösztönlényekké teszi, elállatiasodnak, nem tudják értelmezni saját problémájukat.

A mű hőse Kis János, akinek neve is jelentéktelen: egyszerű, beszűkült, unalmas ember. Egyszerű parasztember, aki becsülettel megdolgozott szerény keresetéért, azonban a nőttön-nőtt benne az indulat. Társai is, a béres nép, értéktelenek, örömüket lelik a munkában, amit az író leértékel. Hangyaszerűen izegnek - mozognak, ez is kicsinységüket és állatiasságukat mutatja. Fia, aki az ételt hozza utána, ijesztően hasonlít rá, ez a kitörési lehetőség teljes szertefoszlatása. Életében a legnagyobb érték az evés, feleségét is csak ezért veri. Megtudjuk, hogy csak azért házasodott meg, mert eljött az ideje. Kis János külseje is állatias: feje vörös, mint a főtt rák, arc leírása is egy majoméhoz hasonlít.

Feladatot talál magának: a Sarudy-lány esküvőjekor elérkezettnek látta az időt a bosszúra: elhatározta, hogy kieszi vagyonából a birtokost (ez szintén beszűkültségre utal). Ez a mű során még többször megjelenik:

● 1. álmok, melyek során elképzelte, hogy jóllakik (itt még nagyon jól érzi magát, éppen azért bánja mikor felébred)

● 2. rokonuk lakodalma, amely felidéz benne gyermekkori emlékeket (emiatt dühös lesz, mert akkor csak egy csirkelábat kapott)

● 3. saját lakodalma (itt meg jelenik egy előreutalás)

● 4. kárpótolja magát az addigi rossz étkekért

● 5. az üres fazék, amibe a mezőn belerúg, ezzel szimbolizálva a szegénység elrúgását.

A szegénység és a gazdagság között szerinte az evészet a különbség. A szegénységért való bosszúállás mögött megjelenik egy másik cél is, de ez nem tudatosul benne: az emberek felfigyeljenek rá. A mű végén viszont azonban senki nem figyel fel rá, ez az igazi vereség. A történet második része groteszk, ahol Kis János egyszerre félelmetes és szegény. A bukás fiziológiai alapja összeszűkült gyomra, ami máshoz van szokva (rosszul lesz), lélektani alapja: nem tud megenni annyit, mint amit gondolt, azonban fél a kudarctól. A feladat irreális része: kitűnni a többiek közül (ehhez viszont rossz az eszköz). A feladatot nem tudja megoldani, célja előtt összeomlott ezzel halálra ítélve magát. Halálakor nem érzünk megrendülést, pedig Kis Jánost a nyomor taszította bele ebbe az örvénybe, amelyből nem bírt kitántorogni.

A novella esztétikai minősége:

A groteszk. Abból fakad, hogy két ellentétes esztétikai minőség keveredik benne. Tartalma tragikus; szerkezeti felépítése drámai; kisszerű a főhős és kisszerű a célja. A nagyság és a kisszerűség ellentéte groteszkké teszi a küzdelmet.

Móricz még egyszer feldolgozza ezt a témát az Egyszer jóllakni című alkotásában, de itt a középpontban a szerelmi háromszög áll, nem pedig a szürkeségből való kitörés, hiszen a főhős kitűnt már szép feleségével. Az író az osztályellentéteket élezi itt ki. (A 30-as években Móricz bekapcsolódik a politikába, műveiben gyakran megjelennek az osztályok közötti ellentétek.) Ez kevésbé hiteles történet, mint a Tragédia. Az író válságba kerül a 30-as években.