Témakör: Színház- és drámatörténet

17. tétel: Színház és dráma az antikvitás korában

Az ókori görög színjáték

I.e. V. században a dráma lett a görög irodalom vezető műneme. Kialakulása a vallásos szertartásokhoz kapcsolódik, elsősorban Dionüszosz ünnepeihez.

A színház rendszerint domboldalra épített, félkör alakú, ahol lépcsőzetesen emelkedő padsorokat képeztek ki a nézők számára. A színház közepén egy kerek vagy félkör alakú tér helyezkedett el. Ez volt az orkhésztra, ide vonult a kórus. A valamivel magasabb színpad keskeny volt, alig fért el rajta 2-3 szereplő. A színpad mögött díszes épület állt, előtte pedig oszlopsor. A színházaknak kitűnő akusztikájuk volt. A színházi előadás összetett látványosságot nyújtott. Ének, tánc, zenekíséret, díszlet együttesen jelent meg a nézők előtt.

A színházi előadások reggel kezdődtek természetes világítás mellett. Belépődíjat kellett fizetni. A vélemény kinyilvánítása a nézőtéren az előadás közben történt.

A színészek álarcot hordtak, így a női szereplőket is férfiak alakították.

A dráma az irodalom harmadik műneme. Eseménysort ábrázol, amit az alakok párbeszédéből, dialógusaiból és a magánbeszédeiből, monológjaiból ismerünk meg. A hős általában drámai harcra kényszerül. Sorsfordulatot mutat be legtöbbször. Konfliktusok, az egymással ellentétben álló színészek kapcsolata áll a középpontban. Színpadra szánt alkotás.

Az antik dráma jellegzetes vonásai:

- Az események színhelye egyetlen tér, amit látni lehet.

- Az egyre feszültebbé váló konfliktus szenvedélyes viták, szócsaták formájában valósul meg. A valóságos tettek, a tettleges összeütközések máshol, a színpadon kívül zajlanak le.

- Ezekről az őr, illetve a hírnökök elbeszéléseiből értesülünk.

- A tragédia időtartama csupán néhány óra.

- A kórus (kar), mely énekel (kardal), esetleg tánccal kísérte és magyarázta a cselekményt, elválaszthatatlan a görög drámától. Fontos szerepe volt a kórusnak a tragédiák (drámai művek) szerkezeti tagolásában: a mai jelenetnek, felvonásoknak megfelelő részeket választotta el egymástól.

Műfajai:

Tragédia: egy olyan értékszerkezet, melyben hirtelen nagy értékpusztulás következik be. A tragikus hős többnyire pozitív erkölcsi értékeket képvisel, céljaiért vállalja a harcot. Általában az ellenséggel való küzdelemben bukik el, és így lesz tragikus hős.

A komédia: A komikum olyan értékszerkezet, melyben értékhiány képződik, vagy értékvesztés következik be.

A komédia hősei átlagos emberek, kisszerű hősök. Valószerűtlen fordulat, cselszövés, véletlenek összjátékának áldozatai, de a megoldás mindig szerencsés kimenetelű. A komikumnak azt a fajtáját, mely a szereplő jelleméből következik, jellemkomikumnak nevezzük.

A megtévesztésen vagy félreértésen alapuló helyzet, melyben a komikus hős csapdába kerül, helyzetkomikumnak nevezzük.

A szatírdrámának vagy szatírjátéknak minden bizonnyal Dionüszosz dicsőítését kellett tartalmaznia. Egyetlen megmaradt szatírdráma Euripidész Küklopsz című alkotása. A szatírok Dionüszosz kíséretébe tartozó félig állati külsejű, kecskelábú emberek voltak. A szatírdráma oldott hangvételű, könnyed műfaj.

A dráma szerkezete

1.)    Expozíció - Prologosz
A szereplők, a helyszín, az időpont bemutatása; az alapvető konfliktus érzékeltetése.

2.)    bonyodalom:
Teljes egészében feltárul a szereplők közötti konfliktusrendszer, a szereplők egymáshoz való viszonya, a képviselt eszmék és elvek mibenléte.

3.)    tetőpont:
A konfliktus legteljesebb mértékben kibontakozik.

4.)    krízis vagy válság:
Végérvényessé válik, hogy a tragikus összeütközés elkerülhetetlen; a szereplők ragaszkodnak az általuk képviselt erkölcsi, világnézeti stb. elvekhez.

5.)    retardáció vagy késleltetés:
Váratlan lehetőség nyílik a konfliktus megoldására.

6.)    katasztrófa vagy megoldás - Exodosz
A konfliktus negatív irányba való eldöntése.

A görög tragédia részei

1.)    prológosz – a kar első bevonulását megelőző rész

2.)    khorikon – kardal

3.)    epeiszodion – két teljes kardal közötti rész (a szereplők beszélgetnek)

4.)    exodosz – ami után már nincs teljes kardal (kivonulás)

A dialógus egyszerre visszafelé és előre viszi a cselekményt. Felidézi azt, ami volt, és sodorja a főhősöket addig a pontig, ahol drámájuk véget ér.

A kórus (kar) énekel (kardal). A kardal a kórus által énekelt, színdarab alá egyfajta aláfestés.

Katarzisnak nevezzük a testet-lelket formáló, megrendítő hatást.

Az Antigonéban az egyes kardalok nemcsak elválasztják, hanem össze is kapcsolják az egymás után következő párbeszédes jeleneteket.

Szophoklész: Antigoné

A thébai mondakörhöz tartozik, melynek lényege:

Borzalmas jóslat nehezedett a királyi párra: Laiosz születendő fia meg fogja ölni apját és anyját veszi el feleségül. Ezért Laiosz átszúrta fia bokáját (Oidipusz - dagadt lábú) és kitetette a Kithairón hegyére. De a megbízott szolga megsajnálta és elvitte Korinthoszba, Polübosz királyhoz, aki saját fiaként felnevelte. Thébai felé idegenekkel veszekedésbe keveredett és megölte igazi apját. Thébait ekkor a Szphinx tartotta rettegésben - találós kérdés (4,2,3 láb) - Oidipusz megoldja - Szphinx öngyilkos - Oidipusz elnyeri az özvegy (anyjának) kezét - teljesül a jóslat. Négy gyereke született (Polüneikész, Eteoklész - fiúk, Antigoné, Iszméné - lányok).

1.)    A kétféle törvény összeütközése:

                                      Kreón                                                                 Antigoné

              az írott törvények: a város, a nagyobb                        az istenek íratlan törvényei: a
                                                                                              család,

              közösség érdekeit védik                                            a kis közösség érdekeit védik

Kreónnak is és Antigonénak is igaza van. A tragédia azért következik be, mert saját elveinek megsértése nélkül egyik sem képes a másik igazát befogadni.

2.)    Az Antigoné mint politikai dráma (hatalom és erkölcs összeütközése):

Kreón a városlakók érdekében korlátozza azok szabadságát. E törekvését kezdetben támogatja a kar, amely a közvéleményt fejezi ki. Korlátozása azonban sérti az emberi lelkiismeret és szabadság alapvető jogát. Ezt felismerve Théba lakói fokozatosan Antigoné mellé állnak. Kreón azonban eltökélten áll ki igazsága mellett; a nép bizalmát elvesztve zsarnokká válik, Antigoné pedig csak halálával tudja felmutatni a zsarnokság előtt meg nem hódoló szabadság eszméjét.

3.)    Kétféle emberkép összeütközése:

Kreón szerint az emberi cselekedeteket a haszon, a pénz irányítja. Ezért nem hiszi el, hogy Antigoné önzetlenül cselekedett.

Antigoné:
“Az én vezérem szeretet, nem gyűlölet”

“Gyülölni nem születtem én szeretni csak”

4.)    Férfi – nő konfliktus:

“De asszony rabjának ne mondjanak soha!”

“Nem lesz asszony itt az úr!”

Antigoné és Kreón közös jellemvonása, tulajdonsága a hübrisz, a mértéktelen gőg, a saját elvekhez való makacs ragaszkodás; ez okozza Antigoné tragédiáját és Kreón össze-omlását.

5, Miért lett öngyilkos Antigoné?

A kitartó, az isteni végzettel és emberi törvényekkel is szembeszálló Antigoné, miután teljesítette küldetését, magára marad. A karnak számot vet mindazzal, amit fájdalmas itthagynia: a szerelemmel, az anyasággal, az élet szépségeivel. A fájdalom és szenvedés elől a halálba menekül. Emberi gyengeségében magasztosul föl, bukása mindannyiunk számára átélhető és katartikus élménnyé válik.

6, Jellemek  a műben:

Iszméné (Antigoné testvére):

A prológoszban elutasítja Antigoné tervét, nem vállalja a közösséget vele. Nem válik tragikus hőssé, mert képes az adott szituációban élni. A büntetésben már osztozna Antigonéval, ezt viszont nővére utasítja el.

Haimón (Kreón fia, Antigoné vőlegénye):

Kezdetben elfogadja apja törvényeit, rendelkezését. Majd fokozatosan szembeszáll Kreónnal, s ő vágja apja szemébe: “Nem város az, mi egy ember tulajdona!” Öngyilkossága egyszerre tiltakozás a zsarnokság ellen és hittétel a szerelem mellett.

7, A második khorikon értelmezése:

A görög tragédia-költészet talán leghíresebb kardala. Sokat és sokszor értelmezett, és félreértelmezett. Magyarra nehezen fordítható. Az eredetiben nem az ember nagyságának himnuszáról van szó, hanem az ember titokzatos, csodálnivaló sokféleségéről, arról, hogy van közöttünk Kreón és Antigoné, Haimón és Iszméné. Ezt az értelmezést erősíti fel a szövegkörnyezet is, hiszen az emberi gyarlóságot jelképező őr szavai után hangzik fel a khorikon.