6. Nyelvünk fejlődése
A magyar nyelv a finnugor nyelvcsalád tagja, mely az uráli alapnyelvhez tartozik.
Nyelvünk történetével Sajnovics János, Gyarmathi Sámuel és Reguly Antal is foglalkozott. Mind a hárman az összehasonlítás módszerével bizonyították nyelvünk finnugor eredetét.
Kb. 1000 szó maradt meg alapnyelvünkből.
Az alapszókészlethez tartozó szavaink a következők:
TESTRÉSZEK: fej, kéz, mell
ROKONSÁGOT jelölő szavak: atya, anya, fiú
TERMÉSZETI JELENSÉGEK. víz, hó hold, ég
ÁLLATVILÁG: sün, egér, légy
EGYSZERŰ CSELEKVÉSEK: megy, alszik, él, hal
SZÁMOK
NÖVÉNYVILÁG: fa, fűz, fenyő, vessző
ÁSVÁNYOK: kő, vas, arany, ezüst
LAKÁS, ESZKÖZÖK, FEGYVEREK, RUHÁZAT: ház, fal, ajtó, ágy, kés, nyíl, íj, nyereg
TÁPLÁLKOZÁS: fazék, főz, kenyér, eszik, iszik
IGÉK: él, hal, alszik, mond
TULAJDONSÁG: ifjú, vén, lágy, mély
HELYZET: el, le, bal, át, ki
NÉVMÁSOK
A nyelvrokonságot nem a szavak hasonló hangzása, hanem a szavak, szóelemek egyes hangjainak szabályos megfelelése dönti el. Pl.: a magyar szókezdő f-nek a többi finnugor nyelvben legtöbbször a p hang a megfelelője.
Egyező alaktani elemek.
- -n (házon, füvön)
- -t; -tt (itt, Pécsett)
- -l (hátul, alól, jól)
- az igei személyragok: -unk; -ünk; -nak; -nek
- többesjel: -k
- a középfok jele. –bb
- birtokos személyjelek. –m; -d; -a; -e
Nyelvünk fejlődésének időrendi áttekintése:
1, Nyelvrokonainkkal való együttélés = ELŐMAGYAR KOR
a, az uráli egység kora (kb. Kr.e. 4000-ig)
b, a finnugor egység kora (kb. Kr.e. 2000-ig)
c, az ugor egység kora (kb. Kr.e. 1000-500)
2, A magyar nyelv önálló életének időszaka:
A, nyelvemléktelen = ŐSMAGYAR KOR
a, az Urál vidéki őshaza kora (Kr.e. 500-V.sz.)
b, a vándorlás korszaka (V. sz.- honfoglalásig)
B, nyelvemlékes kor: ÓMAGYAR KOR (honfoglalástól – 1526)
KÖZÉPMAGYAR KOR (1526 – 1772)
ÚJMAGYAR KOR (1772 - )
A magyarok őshazájának helyéről
az egyes nyelvek szókincsének összehasonlítása,
a nyelvben megnevezett növényi és állatföldrajzi utalások alapján lehet
következtetni.
A kutatások azt mutatják, hogy az Urál hegység nyugati oldalán volt ez az
őshaza:
a Volga-könyök és az Urál hegység között a Káma folyó vidékén. A nyelvi
kutatások azt mutatták, hogy a finnugor népek közül a magyarság legközelebb a
votjákokhoz és az osztjákokhoz állt. Ezt a három nyelvet nevezik ugor nyelvnek.
A szókincsből gyűjtögető, halászó, vadászó nomád életmódra következtethetünk.
Fejlett volt a családi életük, kezdetleges „ház”-akban laktak, de ételeiket
megfőzték, megsütötték.
Ez után az előmagyar kor után, miután a magyarság kivált az ugorságból, következett az ősmagyar kor. Lehet, hogy szétszéledtek azok a nyelvjárást beszélő csoportok, amelyekből később a magyar nyelv alakult ki, de lehet, hogy egy idegen nép miatt szakadtak el egymástól. Az ősmagyar kor ezen szakaszáról, már bizánci forrásokban is olvasni lehet. Iráni jövevényszavakkal is bővült a nyelv: ebből a korból való a tehén és a tej főnév. Ez a török nyelvi hatás igen nagy mértékben növelte a szókincset. Az állattenyésztésre, a földművelésre, lakóhelyükre, eszközeikre, mesterségeikre, öltözködési szokásaikra, társadalmi együttélésükre, vallási hiedelmeikre, testi tulajdonságokra, fogyatékosságra találták új kifejezőeszközöket. A mássalhangzók közül ekkor alakult át a p hang f-re. Nyelvünk szerkezete (szabályai) lényegesen megváltozott. Az ősmagyar korban vált szilárddá a magyar nyelv rendszere, a magyar nyelvtan. E rendszer finnugor eredetű, a finnugor szerkesztésmód alapjaira épül, elemeiből bontakoznak ki a szabályai.
A birtokos személyjelek használata, az igei személyragozás, az alanyi és tárgyas ragozás kettéválása, a tárgyrag kialakulása, a határozórag és a névutórendszer, az igekötők. Az ősmagyar kor mintegy másfél évezredet ölel fel. Nyelvünk történetében a következő korszak a honfoglalástól a XVI. század elejéig terjed. Ennek a korszaknak már vannak nyelvemlékei. Az északi, a keleti, a déli területeken különböző szláv népekkel érintkeztek, keveredtek; kapcsolatba kerültek a dunántúli német lakossággal; más nyugati államokkal való kapcsolat révén olasz és francia hatás érvényesült. Az egyháznak nagy szerepe volt abban, hogy a kultúra terjedése fontos helyet kapott az írásbeliség. Ennek köszönhetjük, hogy meghonosodott a latin betűs írás a türk eredetű rovásírás helyett.
Nyelvemlékeink többfélék. A honfoglalás utáni korai századokban legtöbb a szórványemlék. Ezekben a nyelvemlékekben a magyar szavakat, szókapcsolatokat idegen szövegbe ágyazták; legnagyobb részük hely- és személynév, ezek a nevek legtöbbnyire közszavakból keletkeznek, tehát megismerhetjük a korabeli névadási módot is és a közszókincset. A szórványok birtoklevelekben, oklevelekben maradtak fenn. Az első ilyen jelentős nyelvemlékünk a tihanyi apátság alapítólevele 1055-ből.
Értékesebbek az összefüggő nyelvemlékek:
- Legrégibb ezek közül az 1200 körül keletkezett Halotti Beszéd és Könyörgés. Eredeti nyelve latin volt, a magyar nyelvre átültetett részek közül különösen a beszéd értékes.
- Az értékes írásos emléket a Pray-kódex tartalmazza. 1772-ben fedezték fel. 26+6 sorból áll, 190 szó fordul elő benne.
- Az 1300-as évekből való az 1922-ben fölfedezett Ómagyar Mária-siralom. Ez a vers mű is fordítás. A vers 37 soros, 132 szót tartalmaz. A Leuweni Kódexben találták meg, eredetileg Olaszországban bukkantak rá 1910-ben, ezután Németországba került.
- A XIV. század elejéről származó Gyulafehérvári Sorok mindössze 15 sorból áll, egy prédikáció váza.
- A XV. század elejéről származik egy latin kódexben lévő mindössze 7 sornyi anyag: Marosvásárhelyi Sorok.
- Az első teljes magyar nyelven írt kódexünk a Jókai-kódex. Ez is latin munka fordítása, Szent Ferenc életéről szól. (Értékes kódexek sora: Festetics-kódex, Margit-legenda. Az említett kéziratos könyvek mind egyházi témájúak, latin munkák. Nagyon kevés a nem vallásos, hanem világi témával foglalkozó írásos emlék.)
Korai nyelvemlékeinket nem könnyű olvasni. A betűjelölés nem ugyanazt jelentette, mint a későbbi századokban.
- Nyelvünk hangalakjainak jelentése időről időre változott, ennek tudható be, hogy írásos emlékeinknek többféle „olvasata” – értelmezése – van. Pl.: az úr, az asszony korábban fejedelmi rangot, ill. királynői rangot jelentett.
- Új képzők nemcsak keletkeztek, hanem ki is haltak: pl. a –d kicsinyítő képző. Az Ómagyar Mária-siralomban még megtalálható: fiadomtól (fiacskámtól), ézës uradaom (édes uracskám).
- A szóképzésen kívül szóalkotás volt az elvonás is.
- A hangutánzás, hangulatfestés is jelentős belső szóalkotás volt, ilyenek közé tartozik: bömböl, csattan, csurog, pepecsel vagy pihe, gólya, haris.
- Jövevényszavaink a különböző szláv nyelvekből, a latinból, olaszból, franciából, bizánci nyelvből kunoktól származnak.
· Szláv: zarándok, karácsony, szerda, csütörtök, péntek, pénz, rozs, patkó, kádár, kovács, mészáros, malom, zsilip, csónak, parittya, kulcs, kosár, lapát, laska, ecset, medve, veréb, pók, puszta, tompa, dorong, karaj.
· Latin: plébános, ostya, apostol, angyal, kántor, kámzsa, legenda, május, április, iskola, lecke, tinta, balzsam, testamentom, uzsora, alabástrom, flaska, bestia, liliom, rózsa, korona, portéka
· Német: polgár, herceg, gyolcs, torony, borbély, persely, krajcár, garas, érc, kályha, csűr, major, pünkösd, lajtorja
· Olasz: füge, narancs, tréfa, bakacsin, ereklye, piac, tányér, forint, sajka, bárka
· Francia: kilincs, lakat, szekrény, mustár
· Bizánci: paplan, paripa, ficsúr
· Kun és besenyő: kobak, komondor, csődör, kun, bicsak, buzogány
A gazdagodás főleg a szókincsben mutatkozott meg, de jelentős a hangváltozás is.
- Magánhangzóink megnyúlnak, nyíltabbá (i, u, ü, kevésbé zárt
ë,o, ö nyílt az e és á) válnak ajakkerekítéses magánhangzók
gyakoriabbak lesznek az ősi magánhangzó-harmónia hatására az idegenből átvett
szavakban is illeszkednek a hangok: agnel → angyal,
Mogyer → Megyer, idnap → ünnep.
- Mássalhangzók is változáson mentek át.
A honfoglalás előtti időben nem ismerték a c és zs hangot, a ty talán a XII-XII. században kezdett terjedni, a v-ből u, ü lett a szó végén.
- Az igeidők száma is jelentősen több volt, múlt időt négy alak fejezett ki a kijelentő módban: láta, lát vala, látott, látott vala. A jövő idő kifejezésére is több módot ismertek: lát – látja, fog és a kezd, látand. Az igeidők az idő múlásával egyszerűsödtek.
- Az igemódokat az összetett mondat alárendelő fajtájában a latinra jellemző módon használták a fő- és mellékmondatokban főleg az írásos hagyományok alapján.
- Összetett mondatot már az ősmagyar korban is használtak, de a mondatok kapcsolásának eszközei főleg a középkorban alakultak ki. Elsősorban mellérendelőek a mondatok, ezekben nem mindig volt kötőszó. Amit használtak, annak egy része már a korábbi időkben megvolt, a mind-mind páros kötőszó XVI. században is előfordul.
Leggazdagabb volt a XV. század végén és a XVI. század elején a kolostori irodalom. Legtöbb kódexünk ebből az időből maradt ránk. Mátyás halálával ugyan korábbi udvari szellem a királyi hatalom megrendülése utána némileg megtorpan, a kibontakozó magasabb igényű kultúra, az udvari humanizmus helyett szélesebb körben. Könyvtárak, iskolák létesülnek, a fiatalok itáliai vagy nyugati egyetemeken tanulnak. Pusztultak a magyar települések, a lakosság, a korábban magyar falvak magyar lakossága helyett betelepített szlávok éltek; a kolostorok, iskolák, kódexmásoló műhelyek elpusztulnak.
A XVI. század szellemisége a reformáció hatására fejlődik, bontakozik ki. Új iskolák – Debrecen, Sárospatak, Kolozsvár, Nagyenyed, Pápa –válnak a művelődés központjává. Az oktatás latin nyelvű, anyanyelven csak a legalacsonyabb iskolatípusokban oktatnak. A könyvnyomtatás már Mátyás korában – Budán, Hess András nyomdája – terjedni kezdett, azonban csak a XVI. században jöttek létre jelentős tevékenységet folytató magyar nyomdák. 1590-ben jelent meg Vizsolyban a gönci prédikátor, Károli Gáspár teljes bibliafordítása, amely nemcsak a protestánsok vallási gyakorlata szempontjából fontos. Már a század első felében is voltak bibliafordítások, ezek között Sylvester János munkája azért jelentős, mert ajánlását disztichonba írta. A mohácsi csata (1526) és magyar felvilágosodás kezdete (1772) előtti idő tehát rendkívül lelassította azt a fejlődési folyamatot, amely egy nyelv, a nemzeti műveltség szempontjából kívánatos lenne. A latin nyelvűség, a német nyelv előretörése, a magyar nyelvjárások gátolták az egységes nyelv kialakulásának lehetőségeit.
Az írott nyelv tehát egységesülést mutat, a helyesírás kevésbé, bár ott is érezhető az azonos jelölésre törekvés. Volt egy úgynevezett protestáns helyesírás, amelyet Szenczi Molnár Albert 1610-ben megjelent magyar nyelvtana alakított ki, a katolikus helyesírás normák Káldi György bibliafordításában jelentek meg. A szókincs nagymértékben bővül. A megváltozott életkörülmények, a műveltség terjedése, a bontakozó irodalom, az írásbeliség fejlődése hozza magával a nyelvi gazdagodást. Gyarapodnak a hangutánzó és hangulatfestő szavak, a szóképzés, szóösszetétel is növeli a már meglévő szókészletét.
· Hangutánzó szavak: csetepaté, csoszog, dong, rotyog, nyivákol, szürcsöl
· Hangulatfestő szavak: cammog, hebehurgya, hömpölyög, csatangol, hentereg, hadonász
· Szóképzéssel: kendő, kötény, kenőcs, nyakló, kelevény, lovasság, költemény, nevező, osztó, osztandó, mennyiség, lelemény, győzelem, ízetlenség, maradoz, ijedez, sírdogál, mendegél, olvasgat, képzel, korhelykedik, legyez, legyint, rágicsál.
· Szóösszetételek: könyvnyomtató, betűrakó, mesterlegény, előbeszéd, versfő, vendégfogadó, menedéklevél, tisztviselő, oklevél, fagyöngy, árvalányhaj, ügyefogyott.
A magázás szokása is ebből a korból valóm korábban a kelmed, kend járta, a középkor pedig a tegezést használta. A jámbor eredetileg jó embert jelent, de Geleji utal arra, hogy bolond értelemben is használják.
· Jövevényszavak: sorában elsőnek a latinból átvetteket kell említeni: eklézsia, kántor, kántus, gyehenna, árkus, kalamáris, kréta, grammatika, diéta, árkus, kalamáris, citrom, levendula, dirigálni, bugyelláris, kártya, komédia, muzsika, pompa, pipa, krokodilus, csízió, prézsmitálni, fumigálni, móres, virtus
· Szláv jövevényszavak: kacsa, repce, dohány, málna, petrence, hombár, levente, galuska, gomolya, kerevet, ladik, ikra, róna
· Olasz jövevényszavak: saláta, palacsinta, furfang, kagyló
· Német jövevényszavak: dáma, lakáj, copf, porcelán, cukor, piskóta, rokka, pöröly, plajbász, óbégat, kartács, bomba
· Francia jövevényszavak: szerviz, gázsi, limonádé, gavallér
· Oszmán-török jövevényszavak: szandzsák, tettye, basa, bég, aga, kávé, findzsa, tepsi, kajszi, dolmány, papucs, mamusz, korbács, handzsár, csibuk, deli, parányi
- Az igeragozásban nincsenek lényeges változások, az ikes ragozás elkülönülése tovább folytatódik.
- Az igeidők használatában a láta vala visszaszorul, mint a folyamatos múlt kifejezője és a láttam vala és láttam volt alakok helyett a bejezett alak szerepel.
- A jövőidejűséget is egyszerűbben fogalmazzák.
- Az igemódok használata a beszélt nyelvhez ragaszkodik, így a latinos mondatszerkesztési mód megváltozik.
- Az igekötők szerepe megtöbbszöröződik, s a befejezettség kifejezésével egyszerűsítik az igeragozást.
- Az igenevek közül a határozói igenév használatában az idő- és okhatározót fejez ki a –ván, -vén alak.
- Új névutó a múlva, múlván, nézve, számára, folytán, által. A barokk ízlés bonyolultá teszi az összetett mondatok kapcsolását, s a korábbi kötőszók helyett elterjed a tehát, ellenben, ennélfogva, azonban; a holott helyhatározó megengedő lesz, a kedig és penig alakból kialakul a pedig.
A felvilágosodás eszméinek terjedése nyelvünk és művelődésünk sorsfordulóját hozta magával. Ez a társadalmi átalakulást szolgáló, elsősorban politikai célzatú eszmerendszer Angliából indult ki, Franciaországban bontakozott ki. Magyarországra Bécs közvetítésével jutott el. A magyar felvilágosodás megindulásának kezdete 1772, Bessenyei György fellépésének dátuma. A megjelentetett mű egy könyvdráma volt, amelyben az új eszmét szólaltatta meg a szerző.
A nyelvújítás ennek az időszaknak a legjelentősebb eseménye volt. Az európai műveltséghez való felzárkóztatás egyik fontos lépése a fordításirodalom növelése volt. A műfordítás azonban gazdag, árnyalt, fordulatokban jól kihasználható nyelvet igényel, ezért szükség volt a szókincs bővítésére. A nyelvújítás mozgalommá szélesedett. A Kazinczy által vezetett stílus, ízlés nyelvújítási program megvalósítása 1811-ben kezdődik, ekkor jelenik meg a Tövisek és virágok című epigrammagyűjtemény, amelyet hamarosan éles szellemi harc követ. A nyelvújítás elsősorban arra törekedett, hogy bővítse a szókészletet, hogy az idegen szavak helyett magyar szavakat lehessen használni.
- felújították az elavult kifejezéseket: aggastyán, év, fegyelem, hon, kegy …;
- néhány régi szónak új jelentést adtak, alak (korábban bábu), a hímez (díszít, befest).
- Néhány szónak a jelentése megmaradt, de társult mellé új jelentés: baj – betegség.
- Felújítottak magyaros személyneveket: Gyula, Árpád, Béla, Zoltán.
- A legkisebb nyelvújítási eljárás a tájnyelvi szavak használata lett: badar, bojtár, kelengye, lenge, falánk, silány, küllő, repkény, idom, hűs, érdes, degyest, bozontos.
- A népnyelvből vették át a –lag, -leg határozóragot: színleg, valószínűleg.
- „Magyarítottak” idegen szavakat úgy, hogy az eredeti szó hangalakját magyarosabbá tették: a pillér, a bálna példa erre. Kevés maradt meg belőlük.
- Az idegen földrajzi neveket is magyarosították: Koppenhágó (Koppenhága), Istókhalma (Stockholm).
- Nem merítettek a rokon nyelvből; a szóképzés, szóösszetétel és –elvonás azonban gazdag forrásnak bizonyult. A szóképzéshez minden elevenen élő képzőt felhasználtak, de a régieket is, amelyek már nem fordultak elő, s új képzőket is „alkottak”. Ilyen képzett szavak voltak: illeszt, sorvaszt, mulaszt, andalog, hízeleg, tiszteleg, dereng, dühöng, mereng, rajong, ábrándít, egyesít, lazít, tanúsít, győzelem, bűvész, kedvezmény, ellenzék, rejtély, szabály, illem, dallam, billentyű, füzet, káprázat stb.
· Új képzőbokrok: borászat, bölcsészet, csillagászat, homlokzat, növényzet, kísérteties, télies, népies; hatatlan – hetetlen helyett: vízhatlan, okvetlen
· Új képzők: szánták az azonos szóvégeket, ezeket elvonták, s mint képzőket használták: bohóc, cukrász, élc, fegyenc, kegyenc, újonc, dalárda, iroda, járda, uszoda, zárda
· Igeképzőt kapcsolat névszóhoz és fordítva: okmány, jelvény, mérnök, ülnök
· Határozószókat képeztek tovább: utánoz, fellebbez;
· Ragozott igék: láttamoz, éljenez
· Melléknevek: itteni, túli, kívüli
· Elvonással: ábra, árny, bók, dics, ék, gúny, henger, roncs, pír, sáv, szörny
· Hagyományos, meglévő összetételekkel (jelzős, tárgyas, határozós): folyóirat, helyesírás, jelenkor, egykedvű, kétéltű, rendőr, érdemjel, fogorvos, hőmérő, karöltve, alvajáró
· Idegenszerű határozós összetételű főnevek és melléknevek: bérkocsi, sétabot, szemüveg, vérbő, életszerű, szolgálatkést, adómentes, vérszegény, tiszteletteljes
· Igető, sőt megcsonkított igető az előtag: gyógyszer, fekhely, jármű, láthatár, mértan, raktár, röpirat, tévhit
· Jelzős szerkezetet helyettesítettek: gyümölcskosár, állampénztár
· Mintha mellérendelő összetétel lenne: egyén (egy + én), jelmez (jel + mez)
· Két csonka szó összetétele: csőr (cső + orr), könnyelmű (könnyű + elméjű), rovar (rovátolt + barom), higany (híg + anyag)
· Elvontak összetett szavakból: kelet (napkelet), lom (limlom), monda (mendemonda), zene (zenebona)
· Összetett szavakat idegenből fordítottak: befolyás (Einfluss, benyomás), előszeretet (Vorliebe, vaspálya)
· Magyartalan szókapcsolatok: jól néz ki, annak dacára, ért valamit valami alatt