14. Tétel: Az egyház az invesztitúra idején.

Előzmények:

Európa:

Virágzó római városok elpusztulnak, Európa nagy részét erdő borítja, a népesség nagy része kis falvakban húzza meg magát.

Német Területek:

Frankok emelkedtek ki Európában államszervező tevékenységükkel, valamint azzal, hogy a keresztény egyház Rómában maradt központjával, a pápasággal kapcsolatba lépve, az antik hagyományokat újjáélesztve, megalapozták a sajátos nyugati keresztény kultúrát.

A 843-as Verduni szerzõdés alapján a Frank Birodalom három részre szakad. Az uralkodó elsõ az egyenlõk között, papságra támaszkodik, ám a hercegek részérõl erõteljes a szekularizáció, vagyis az egyházi tulajdonok világi kézbe vétele. Az uralkodó viszont védi a papság vagyonát, de hatalma gyenge. A Frank dinasztia 911-ban megbukik. Utolsó uralkodója Nagy Károly.

Szász dinasztia:

 I. Ottó uralkodása idején a központi hatalom megerõsödik. Sikeres hadjáratokat vezet. 955-ben Augsburgnál megveri a magyarokat, annak következménye, hogy a magyarok nem indítanak több kalandozó hadjáratot a nyugati világ ellen. 951-ben elfoglalja Észak-Itáliát és Burgundiát. I Ottó Európa legjelentõsebb uralkodója lesz. 962-ben a pápa császárrá koronázza. Célja a Nyugatrómai Birodalom területének visszaállítása. Kinyilvánítja, hogy õ Európa ura és 962-ban a Német-Római Császárság Európa legjelentõsebb hatalma lesz. Unokája III. Ottó (983-1002) folyatja nagyapja terveit, úgy, hogy egy keresztény világbirodalmat akart létrehozni. A környezõ országokkal baráti kapcsolatot létesített (pl. õ adta Szent Istvánnak a koronát.) Ám ez a pápai és császári együttmûködés nem volt felhõtlen. 1001-ben felkelés tört ki Ottó ellen. 1002-ben váratlanul meghalt.

A XI. században III. Henrik (1039-56.) kerül uralomra, akinek hatalmát mind a pápa, mind a környezõ királyságok is elismerik. Ebben az idõben a császár rendelkezik az invesztitúra joggal.( az egyházi fõméltóságok beiktatási jogával), ez igazolja a pápa feletti hatalmát.

Az egyházi és a pápai hatalom megerõsödése:

A pápa komoly befolyással rendelkezik. Ennek tényezõi a hatalmas egyházi földbirtok és a jelentõs társadalomszervezõ szerep, vagyis a népesség- a hadviselés- és a termelésszabályozó tevékenység. Politikai jelentõsége is egyre nõ, mert az egyház az uralkodók támaszának tekinthetõ, vagyis hatással van annak intézkedéseire. A kultúra monopolizálása és a magas fokú szervezettség is mind- mind az egyház megerõsödését segítik.

Események:

A pápa és a császár közti harcnak két oka van. Az egyik az invesztitúra joga. Ennek a jognak a szimbolikus értéke a fontos, mert aki ezt birtokolja, az tekinthetõ Európa urának. A másik ok pedig Észak-Itália megszerzése, mert ez egy gazdag állam.

Az invesztitúra-küzdelem elsõ szakasza:

A pápa ekkor VII. Gergely (1073-85.). Ellenfele az akkori Német-Római császár V. Henrik. (1056-1106.). A támadást a pápa indítja. 1075-ben kiadja a Dictatus Papae rendeletet, melyben azt írja, hogy a pápának jogában áll, hogy császárokat tegyen le, vagy koronázzon meg. Neki áll egyedül jogában az invesztitúra. A katolikus keresztény világ urának tekinti magát. Ezen kívül megtiltja a szimóniát és elõírja a cölibátust, vagyis a papi nõtlenséget.

Erre IV. Henrik megfosztja hatalmától a pápát (1076 Worms), mire õ kitagadja Henriket. A kitagadással felmenti vazallusait a hûség alól, tehát szabadon fellázadhatnak ellene. Ezt meg is próbálják és Rudolf sváb herceg vezetésével a hercegek egy része összefog ellen. Henrik érzi a veszélyt, és 1077-ben Canossába megy, ahol bûnbocsánatot kér a pápától. A császár három napig vezekel a vár alatt mezítláb és szõrcsuhában (ami alatt persze ott volt a királyi öltözék.) Ezt hívjuk Canossa-járásnak. Gergely ezek után visszafogadta Henriket, aki visszatért Németországba és leverte a lázadókat. Ezután 1084-ben ismét Róma ellen támadt és Gergely ismét kiátkozta, de ez már nem volt olyan súlyos. A pápa a normann hûbéreseit hívta segítségül, akik ugyan visszafoglalták Rómát, de fel is dúlták azt. Gergelynek menekülnie kellett a nép haragja elõl és számûzetésben halt meg.

Az invesztitúra-küzdelem elsõ szakaszát az 1122-es Worms-i konkordátum zárta le (Ez V. Henrik és II. Callixtus között kötetett.). Ennek értelmében az egyházi méltóságba való beiktatás, tehát a gyûrû és a pásztorbot átadása a pápa joga, de a jogart viszont, ami a hûbéri birtokot jelképezi, a császár adja át. Ezt az egyezményt az 1123-as I. lateráni egyetemes zsinaton szentesítették, ám ez csak idõszakosan hozott megnyugvást.

Az invesztitúra-küzdelem második szakasza:

Kiújul a rivalizálás pápa és császár között. Ennek a küzdelemnek sajátossága, hogy nem nyílt összeütközésre kerül sor, hanem Észak-Itáliáért folyik a harc. Ezek a városok leválnak a Német-Római Császárságról és a pápához csatlakoznak. Az ekkori császár I. Barbarossa Frigyes (1152-1190.) szeretné visszaszerezni a területet. Ugyan 1162-ben sikerül elfoglalnia Milánót, de a Lombard Liga 1176 tavaszán a legnanói mezõn megveri Frigyes csekély számú seregét. Az ekkori pápa III. Sándor is a Lombard Ligát támogatja, de ez nem katonai, vagy anyagi, hanem erkölcsi támogatás. A verhetetlennek tartott lovagi hadat a lombard gyalogság verte meg, amelyre még nem volt addig példa. Ezt a sikert részben a természeti viszonyoknak részben pedig a császári óvatlanságnak köszönhették. Ennek eredményeképpen Észak- Itália megõrizte függetlenségét a Német-Római császársággal szemben.

A XI.-XIII. század során a pápaság fénykorát éli. A pápa ekkor III. Ince (1198-1216). Legfõbb tevékenysége az eretnekek elleni harc volt. Ilyen eretnekmozgalmak voltak például az Észak- és Dél-kelet franciaországi valdensek és katharok, az Észak-itáliai patarénusok illetve a Balkánon élõ bogumilok. Az eretnekek az elvilágiasodással szemben lépnek fel, és az evangélium szegénységéhez való visszatérést hirdetik. Két harcról, a jó és a gonosz harcáról beszélnek. A földi világ minden tevékenységét a gonosz megnyilvánulásának tekintik.

III. Ince visszaállítja az inkvizíciót, vagyis az egyházi bíróságot. Az ítélet általában halál volt. Az inkvizítorok munkáit segítették a kolduló szerzetesrendek is. Ilyenek a ferencesek (Ezt Assisi Szent Ferenc alapította) és a domonkosok (Domenico Guzman alapította). Õk is hirdetik az evangéliumot aszkét életet élnek. Sikerül megegyezniük a pápával és felvállalják az eretnekek elleni harcot, olyannyira, hogy a domonkosok lesznek az inkvizíció vezetõi.

Az invesztitúra-küzdelem harmadik szakasza:

Ekkor II. Frigyes (1212-1250) a császár, aki a virágkorát élõ pápaság ellen próbált fellépni. A német tartománybeli urak gyakran fellépnek ellene és különbözõ rendeletekre kényszerítették.

Eredménye:

Megszerzi a nápolyi Szicíliát, és egy mintaállamot hozott létre. Központosított hatalmat hozott létre, megtiltotta a feudális háborúskodásokat. Ezen kívül õ alapította meg 1224-ben a keresztény Európa elsõ állami egyetemét, Nápolyban.

Az Invesztitúra harcok következményei:

Mindkét hatalom folyamatosan kimerült.

Nyugat-Római Császárság: II. Frigyes halála után 1254-ban kihalt a Hohenstauf dinasztia és egészen 1273-ig nem volt elismert császár. Ez a Nagy Interregnum idõszaka (anarchikus idõszak).

Pápai hatalom: A XIII. század végétõl jelentkezik a gyengeség. A pápaság az idõközben megerõsödõ Franciaország befolyása alá kerül, és a központot átteszik Rómából Avignonba. Ezt az idõt hívják a pápák avignoni fogságának (1309-1379.)