Az 1795-1815 között zajló háborúk Európában gazdasági konjunktúrát* eredményeztek. A birodalomban nőtt a gabona és a hús iránti kereslet, amivel a nagy létszámú osztrák hadsereg igényeit elégítették ki. Magasra szöktek az élelmiszerárak, s ez kedvezett a magyar árutermelő nemességnek és a hadseregszállítóknak. A legjobban a magyar főnemesség gazdagodott meg az élelmiszerkereslet miatt.
A konjunktúra idején megerősödött a középbirtokos nemesség is. Az anyagi biztonság tudata és a változtathatatlan viszonyokba vetett hit jellemezte gondolkodásukat. Nem gondoltak birtokuk modernizációjára, inkább építkeztek a pénzből. A kisbirtokos nemesség nem érezte meg a konjunktúra áldásait, de a magasabb élelmiszerár miatt jutott pénze arra, hogy gyermekét iskoláztassa. A parasztság tömegeinek a konjunktúra inkább átkot, mint áldást hozott. A földesurak a megnövekedett termeléshez a robotterhek emelésével tudták biztosítani a munkaerőt.
A gabona ára a húszas években olyan alacsonyra zuhant, hogy még nyomott áron sem lehetett piacot találni a mezőgazdasági termékek számára. A nemesség előtt egyetlen lehetőség állott, ha rálép a reformok útjára, és önmagán próbál segíteni.
Amikor a király 1825-ben összehívta a rendi országgyűlést, még nem érett meg a helyzet a valódi változtatásokra. Ez az országgyűlés teremtett alkalmat Széchenyi István grófnak arra, hogy magyarországi politikai pályáját elkezdje. Ekkor ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia számára egyévi jövedelmét, 60 ezer forintot.
Széchenyi ezután a magyar politikai élet egyik meghatározó alakja lett. Megalakította a Nemzeti Kaszinót, ahol a nemesség különböző rétegeihez tartozók megvitathatták a társadalmi problémákat. Az 1830-ban kiadott Hitel című munkája alkalmasnak bizonyult a nemesség politikai aktivizálására. Műve sikerét annak is köszönhette, hogy ekkor már az európai politikai helyzet megváltozott, és a reformok a birodalomban is elképzelhetőnek látszottak. Az udvart és mindenható kancellárját, Metternichet lekötötték a birodalomban zajló nyugtalanító események, emiatt nem kívánta a helyzet kiéleződését a magyar rendekkel. Ez kedvezett a reformmozgalom elindulásának. A viták színhelyei a vármegyeházak, illetve a vidéken is létrejött nemzeti kaszinók voltak. A Hitel arra keresett választ, hogy a gazdasági dekonjunktúrából milyen lehetősége van a nemességnek a kilábalásra. Széchenyi rámutatott arra, hogy a nemesség szegénysége az elavult feudális jogrendben keresendő. A gazdaságot csak akkor lehetne virágzóvá tenni, ha eltörölnék az ősiséget és a kincstár öröklési jogát a természetes örökös nélkül maradt birtokra. A Hitel megindította a vitát arról, hogy előbbre juthat-e a nemesség akkor, ha önként lemond kiváltságairól.
A Hitelt Dessewffy József támadta meg, aki Taglalat című művében politikai állásfoglalásban túlment Széchenyi gondolatain. Felfedte, hogy a parasztság jogfosztott állapotában nem tud a nemességgel együtt a reformokért lelkesedni. Mindamellett kiállt a nemesség jogai és kiváltságai mellett, és ezeket veszélyeztetve látta a Hitelben. Széchenyi a Világ című művében válaszolt a Taglalatra.
1833-ban jelent meg összefoglaló műve, a Stádium, amely politikai, gazdasági és társadalmi reformprogramját tizenkét pontban foglalta össze. Legfontosabb gondolatai: az ősiség eltörlése, ami a birtokos hitelképességét fogja eredményezni, a közteherviselés, az önkéntes örökváltság, a törvény előtti egyenlőség, a közlekedés javítása a folyók szabályozásával, a céhek és árlimitációk eltörlése, a földek feudális tulajdonának megszüntetése, az országgyűlések üléseinek szabad látogatása, a nem nemesek szabad földvásárlásának engedélyezése.
A nemesség sérelmi politikáját céltalannak, következményeit tragikusnak tartotta, ezért szembekerült a politikai élet több vezetőjével. Írásai mellett sokat tett Pest-Buda egyesítése, és fővárossá fejlesztése érdekében. Ő kezdeményezte a Lánchíd építését. E sok munka mellett a politikai életben is hallatta szavát. Károsnak tartotta a negyvenes évek nemzetiségeket semmibe vevő politikáját. Ezekben az években kezdett kiemelkedni
nemzetünk a feudális elmaradottságból. Különböző politikai nézeteik ellenére Kossuth méltán nevezte „a legnagyobb magyarnak”.
Nem hanyagolta el az iparfejlesztést sem:
Kossuth Lajos a Pesti Hírlap cikkeiben bizonyította, hogy önálló, saját nemzeti érdekeinket figyelembe vevő, gazdasági és társadalmi fejlődésre van szükség. „Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás.” Kossuth határozottan síkraszállt a hazai ipar céltudatos fejlesztése mellett. Ezt önálló vámterület, az ipar fejlődését segítő vámszabályok létrehozásával szerette volna elérni. Ezt azonban az udvar nem engedte. Ekkor Kossuth a magyar ipar támogatásával megszervezte a Védegyletet. (1844) A Védegylet tagjai megfogadták, hogy hat éven keresztül nem vásárolnak külföldi árut, ha van magyar is. Kossuth politikai programja az érdekegyesítés. Eszerint a nemesnek meg kell egyezni a jobbágysággal, fel kell számolni a jobbágyok és a nemesek ellentéteinek okait. Közteherviselés: a nemes is adózzon. Népképviselet, tehát bárki választható legyen.