A carcernek nevezett büntetés-végrehajtási intézmény a rómaiaknál már biztosan megjelent. „Először Rómában Tullus Hostilius harmadik római király (i.e. 400-300. között) építtetett egy „robur”-nak nevezett objektumot, mely a bűnözők őrizetét szolgálta.”[1] A gondolat minden valószínűséggel már régebben is felvetődött, de egyrészt a büntetéstan nem volt elég differenciált, másrészt a társadalomnak nem tűnt kifizetődőnek a börtönbüntetés alkalmazása. Úgy tűnik, a börtön a humánum és a társadalom nagylelkűsége folytán honosodott meg. Sokáig azért nem alkalmazták, mert drága volt a társadalom számára. (A szabadságvesztés büntetés problémái döntőrészben ma is abból származnak, hogy sok pénzbe kerül az adófizetőknek.) A Római Birodalom kezdetén ismeretes volt a halálbüntetés és egy kártérítés, amelyet ma pönális kártérítésnek neveznénk. Más népeknél is ez a bihotóm rendszer dívott annak előtte. „A szabadságvesztés-büntetés másik elődje a XVI-XVII. századtól kezdődően széles körben alkalmazott kényszermunka, melynek legnehezebb és legembertelenebb változata volt a gályarabság és a hajóvontatás.”[2] Természetesen ismerték már a megszégyenítést, a testi fenyítések terjedelmes skáláját, a munkabüntetést, valamint társadalmanként eltérően a kisebb-nagyobb testcsonkításokat. Ezek a korabeli igényeket többé-kevésbé ki is elégítették. Hajdanában a rendkívüli haláleset nem ment sem ritkaságszámba, sem különlegességnek nem számított. Az élethez minden időben minden ember ragaszkodott, de sohasem annyira, mint manapság.

A bűn és büntetés szempontjából a másik vonulat maga a bűnelkövetés. Nehéz lenne meghatározni, hogy mi a bűn végső fogalma. Munkahipotézisként leszögezhetjük, hogy bűn az, amit a törvény bűnnek minősít és büntetni rendel. Az koronként és társadalmanként változik, hogy hol és mikor, mit tekintenek bűnnek. Az viszont állandó, hogy minden társadalomban voltak és lesznek olyanok, akik a társadalmi együttélés aktuális szabályait megszegik. Minél differenciáltabb egy társadalom, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a társadalom jelentős része nem bírja, vagy nem akarja követni a hatályban lévő írott vagy íratlan vallási, erkölcsi és jogi szabályokat.

Szabadságvesztés természetesen csak a Btk.-ban meghatározott tényállások elkövetéséért járhat.(Nullum crimen sine lege.)[3] Ezt az igen vegyes képet tovább cizellálja, hogy az emberi társadalomtól egyáltalán nem idegen az előre kiszámíthatatlan hektikus változás, drasztikus hangsúlyeltolódás. Gondolhatunk itt a társadalmi rend megváltozására, ahol a váltással egy időben az előző kormányzat híveit kegyvesztettnek tekinthetik. Ez jogállami garanciák nélkül akár kínos következményekre is vezethetne. De nem sokkal jobb a helyzet a különféle gazdasági változások következtében sem. A lassú változás hasonlóképpen lehet kártékony, mint a drámai gyorsasággal lejátszódó drasztikus gazdasági változások. Gondoljunk arra, hogy a hajdani selyemút mentén létrejövő jelentős városok ma jelentéktelenek és történeti érdekességnek számítanak csupán. Ez a bűnözés szempontjából azért érdekes, mert a társadalom elszegényedése önmagában véve indukálja a bűnözést és mindenképpen újra strukturálja a társadalmat. Az egyének alkalmazkodási képességét maximálisan igénybe veszi, aki nem tud elég jól és gyorsan alkalmazkodni, könnyen a társadalom peremére sodródik.

A gyors és drasztikus gazdasági változások olyan mértékben befolyásolják a gazdaság szereplőinek életét, hogy a hatályos jogban többféle gazdasági társaság létezik, amely korlátolt felelősségű. Ez nem valamiféle jogalkotói nagyvonalúság eredménye, hanem az állam összesen ennyi előnyt tud biztosítani az esetlegesen pórul járt vállalkozóknak. Összességében leszögezhetjük, hogy a gazdasági változások felgyorsulásával az emberek habitusa, a társadalmi mobilitás, egyáltalán nem tudott lépést tartani és egyáltalán nem is fog tudni a későbbiekben sem. Azokra, akik rosszul tudnak alkalmazkodni, társadalmi ellehetetlenülés, elszegényedés, társadalom peremére szorulás, szélsőségesen rossz esetben esetleg bűnözővé válás várhat. (Megélhetési bűnözés, kényszerűségből vállalkozók hasonló cselekménye az adó- és társadalombiztosítási csalás stb.)

Ebből adódik, hogy a társadalmilag kifogásolható magatartások az ókortól napjainkig folyamatosan változnak, differenciálódnak. Szaporodik a bűnelkövetés és a bűn intézményes megtorlása is. A humanitáson túl a progresszív bűnelkövetési tendenciából adódik, hogy a társadalom nem szorítkozhat a halálbüntetés rendszeres alkalmazására, mert az népirtáshoz vezetne. A fejlett társadalmakban már a börtönt is embertelenek tartják az abolícionisták és az elfogadható főbüntetés – szerintük – a pénzbüntetés lenne. A kompenzáció, kompozíció, pönális kártérítés széleskörű alkalmazásának az egyik fő akadálya közgazdasági természetű. Ez a közgazdasági ok az emberi társadalomszervezés azon tulajdonságában rejtezik, hogy minden uralkodó osztály, illetve állami erőszakszervezet a tömegeknél csak annyit hagy a javakból, amely a mindennapi léthez feltétlenül szükséges. Az, hogy egyesek meggazdagodnak, ez általában nem az egységes állami akarat következménye, sőt ezt gyakran bűnnek tekintik és megtorolják, legalább fokozott adóelvonással. A tömegekre jellemző szűkös anyagi javakból matematikai képtelenség jelentős kártérítést fizetni. Így Európában a nagy francia forradalomtól kezdve elterjedt a hosszabb-rövidebb tartamú szabadságvesztés alkalmazása. Ez napjainkban is jellemző, annyira jellemző, hogy a szabálysértés során kiszabott pénz főbüntetést is át lehet váltani szabadságvesztésre.

„17. § (1) A pénzbírságot meg nem fizetés esetén - ha a közigazgatási végrehajtás általános szabályai szerint, illetőleg adók módjára nem hajtható be - közérdekű munkára, illetőleg elzárásra kell átváltoztatni.”[4]

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy liberális társadalmunk valamelyest determinál bizonyos mértékű bűnözést. A jelentős vagyoni egyenlőtlenség, a fogyasztói társadalom inspirációi, valamint az igen széleskörű állampolgári cselekvési szabadság jelentős számú bűnesetet generál. Úgy tűnik modern társadalmunk immanens része a nem csekély számú bűnözés! A gazdasági haladástól legfeljebb a bűnözés struktúrájának átalakulását várhatja a társadalom. Sajnálattal kell nyugtázni, hogy a jólét, a plurális demokrácia és a társadalmi mobilitás egyik ára – de legalább is velejárója – a magas bűnözési ráta.

Börtönmunkáltatás története hazánkban

A börtönmunkáltatás gondolata nagyon régi. Egyidős a szabadságvesztés büntetéssel. Magyarországon elsőként felállított fegyintézetben – Szempcz 1771.- a helyi szabályzat határozta meg.[5] A letartóztatottak munkáltatását királyi rendelet először 1816-ban szabályozta a következőképpen. „Ha a hatóságok börtönhelyiségei megengedik, a fogjuk a nemükhöz illő kézimunkával foglalkozzanak, a munkabér pedig olyan módon fordíttassék a tartásukra, hogy abból a hatóság által megállapított részük félretévén kiszabadulásuk után kézbesítessék, és amennyiben adakozásokból és más forrásokból számukra pénzek gyűltek be, azok hatóságilag közös tartásukra fordítassanak”.[6] A korabeli szabályzatokból és rendeletekből is jól látható, hogy már a XIX. században is figyelembe vették a fogva tartottak szakképzettségét – ha volt szakképzettsége a fogva tartottnak -, egészségi állapotát, fizikai és szellemi képességeit. A rabmunka mindig is olcsóbb volt, mint a szabadoké. A munkáltatásban részt vettek polgári alkalmazottak. A külső munka, és a rabok vállalkozóknak való bérbeadása már a XIX. században is mindennapos gyakorlat volt. A fegyintézetek belső ellátását lehetőség szerint önellátó módon oldották meg. Az állami megrendeléseknek kezdetektől fogva fontos szerepe van az elítéltek munkáltatásában. A rabokat képzettségük és magaviseletük szerint osztályokba sorolták. A rabmunka bérét megosztották, egy részét visszatartották az ellátásra, a másik részét pedig félretették a szabadulás idejére. A munkának mindig is volt nevelő, reszocializációs szerepe. Még a hajóvontatást is ennek jegyében alkalmazták, ott pedig gyakori volt a korai halál. A termelőmunka mellett fontos szempont volt valamilyen mesterségre megtanítani a fogva tartottakat. Érdekes, hogy már nagyon korán felvetődött, hogy a rabmunka olcsóbb, mint a szabadoké. Ezt ma tisztességtelenül alacsony árnak mondanánk. Az elítéltek munkáltatásának hívei akkor is úgy védekeztek, mint ahogy ma is védekezhetne bárki. Az elítéltek szerencsére nagyon kevesen vannak a szabadokhoz képest, ezért az elítéltek munkája nem tud válságba sodorni semmilyen iparágat. Érdemes megemlíteni, hogy a magyar – fegyencz és rabipar - képviselve volt az 1873. évi bécsi nemzetközi, az 1978. évi székesfehérvári. 1885. évi budapesti országos, az 1896. évi milleneumi kiállításokon, valamint 1885. évi római Börtönügyi Kongresszus alkalmával tartott kiállításon.[7]

Börtönmunkáltatás célja

A szabadságvesztés végrehajtása valamilyen formában mindig összekapcsolódott a munkával. Kivéve azokat az eseteket, amikor a fogva tartás egyetlen célja a rab megőrzése a kivégzésig. A szabadságvesztés tömeges alkalmazásából nyilvánvalóan adódik, hogy az embereket valamivel foglalkoztatni kell. A semmittevés, céltalan időtöltés a bűnelkövetés egyik forrása, lehetséges oka a szabad társadalomban is. Kifejezetten veszélyes jelenség a hadseregben, a tengerészeknél és általában minden zárt közösségben. A munkakerülést a történelem során sokszor és sok társadalomban, önmagában is büntették.

Több probléma adódik az unalomból a börtönben. Ez a dolog természetéből adódik, hiszen a fogva tartottak jelentős része azért van börtönben, mert a szabad társadalomban sem tudott a tőle elvárható módon együttműködni a társadalom többi tagjával. Ha meggondoljuk, hogy a börtön egy mindenképpen zárt és többé-kevésbé aberrált közösség, amely többnyire olyan egyénekből áll, akik az átlagosnál rosszabb az alkalmazkodó-, tűrő- és tolerancia képessége, akkor könnyen belátható, hogy itt a legelemibb rend fenntartása is komoly erőfeszítéseket követel mindenkitől.

A munkáltatás célja elsődlegesen a reszocializáció, a fogva tartottak figyelmének és idejének lekötése, másrészt a munkára nevelés. Másodlagos célja lehet, hogy a fogva tartás költségeit csökkentse.

Elítéltek munkáltatásának nemzetközi előírásai

Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 8. cikkében rendelkezik a rabszolgaság és a kényszermunka tilalmáról.

1. Senkit sem lehet rabszolgaságban tartani; a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedelem minden formájában tilos.

2. Senkit sem lehet szolgaságban tartani.

3. a) Senkit sem lehet kényszer- vagy kötelező munka végzésére kötelezni;

b) ennek a bekezdésnek az a) pontját nem lehet úgy értelmezni, hogy az azokban az országokban, ahol valamely bűncselekmény miatti büntetésként kényszermunkával járó szabadságvesztést lehet kiszabni, megakadályozná az illetékes bíróság által hozott ilyen ítélettel elrendelt kényszermunka végrehajtását;

c) e bekezdés szempontjából a "kényszer- vagy kötelező munka" kifejezés nem foglalja magában:

(i) azt a b) pontban nem említett munkát vagy szolgálatot, amely rendszeresen megkövetelhető a törvényes bírói határozat alapján letartóztatásban levő vagy az ilyen határozattal feltételesen szabadlábra helyezett személytől;[8]

A rendelet alapján meg kell különböztetnünk a kényszermunkát a munkakényszertől, ill. kötelező munkavégzéstől. Így a kényszermunka tilalmazott, ugyanakkor a jogerősen elítélt személytől munkavégzést lehet követelni. Ez jelenleg általános mindenütt a világon.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 4. cikke nemcsak a kényszermunkát tiltja, hanem a kínos lélekölő munkát is. Ez utóbbi egyezmény is kivételként említi a törvényesen fogva-tartottakat. Ezek szerint tőlük olyan munka is követelhető törvényesen, amely a szabad állampolgároktól nem követelhető. Bár többen és többször fordultak az Emberi Jogok Európai Bizottságához olyan panasszal, hogy fogva tartásuk során munkára kényszerítették őket, a Bizottság többször leszögezte, hogy a fogva tartottaktól a rendszeres munka megkövetelhető. A kötelező takarékosság úgyszintén megkövetelhető. A magyar büntetés-végrehajtásban ma a munkavégzést inkább pozitívumként értékelik az elítéltek, mint büntetésként.

Az ENSZ Minimum Irányelvekben foglalkozik a börtönmunkával. A 71. pont második bekezdés szerint: Minden jogerős ítélettel elítélt személytől meg lehet követelni a munkát, függően az egészségügyi tiszt által megállapított fizikai, mentális alkalmasságától.

Európai Börtönszabályok is szorgalmazza a fogva tartottak munkáltatását és rögzíti, hogy az elítéltek munkára kötelezhetők. A kezdetektől fogva általános elv, hogy az elítélteknek lehetőleg olyan munkát kell biztosítani, amely fenntartja vagy növeli a fogva tartottak képességét arra, hogy szabadulásuk után megkereshessék a kenyerüket, és tisztességesen élhessenek a társadalomban. Az, hogy az elítélteknek egész napot betöltő, elegendő, hasznos, változatos és kreatív munkát nyújtson a börtön, mindenütt a világon gondot okoz. Azon kívül régóta ismert, hogy a börtönmunkáltatás az nemcsak termelőmunkát jelenthet, hanem foglalkoztatást, tanítást, képzést, reszocializációt. Ezen komplex tevékenység haszna nem mérhető csupán a gazdálkodás számviteli eredményével. Legalább ilyen fontos, sőt fontosabb a társadalmi hasznosság. A felsorolt nemzetközi egyezmények a szabad munkásokhoz képest semmilyen kompromisszumot nem engednek meg a fogva-tartottak rovására a munkavédelemben, a biztonsági előírások betartásában és a foglalkozási ártalmak tekintetében.

Az Európai Börtönszabályok foglalkozik az elítéltek munkájának díjazásával. Ez nehezen feloldható probléma, lehet érvelni amellett, hogy a minimálbér a börtönben is minimálbér, és az elítélteknek is ugyanannyit kell fizetni, mint a szabadoknak. Ebből pedig le lehet vonni a fogva tartás költségeit. Ehhez képest tény, hogy ilyen olcsón – tudniillik a minimálbér egyharmadáért - sem kap a büntetés-végrehajtás elég megrendelést. Ha a fogva tartottak bérét háromszorosára emelnék, még kevesebb megrendelést kapna a büntetés-végrehajtás, és még kevesebben jutnának munkához. Valószínűleg ez utóbbi a fontosabb kérdés a társadalom számára, nem pedig az egyenlő munkáért egyenlő bér elvi tétele.

A bv. munkáltatás társadalmi hasznossága

A börtön fenntartását a társadalom finanszírozza a központi költségvetésből. Börtönbe többnyire azért kerülnek a társadalom tagjai, mert jogtalan hátrányt okoznak a társadalom egy vagy több tagjának, az egész társadalom zavartalan működését támadják vagy veszélyeztetik, illetve jogellenesen előnyt szereznek maguknak a társadalom konkrét vagy absztrakt hátrányára. Röviden és nagyon leegyszerűsítve fogalmazva, kárt okoznak a társadalomnak. Az érdekesség az, hogy a fogva tartásuk további költségeket okoz az adófizetőknek; ha úgy tetszik, további károkat. Ezeket a költségeket lehet valamelyest mérsékelni a börtönmunkáltatással.

A mérséklés lehetséges, a csökkentés mértéke nem közömbös, a fogva tartás költségeit teljes egészében ellensúlyozni börtönmunkáltatással aligha lehetséges.

A társadalom szempontjából a szabadságvesztés kórjóslata még a fentieknél is kedvezőtlenebb, mert az eddigi tapasztalatok szerint a visszaesés jelentős, ezért nemcsak arról van szó, hogy mind az elítéltnek, mind a társadalomnak egyszer kell csupán kiállnia a büntetést, illetve egyszer kell megfinanszírozni a büntetés végrehajtását. A kriminológusok szerint ma a magyar bűnelkövetők kemény magja 60 000 főre tehető, akik egyúttal rendszeres fogva tartottak is. Miután a bűnözővé válás egyik neuralgikus eleme a munkakerülés, a másik a rendszertelen életmód és természetesen számtalan más ok és tényező is közreműködik még; mint alacsony iskolázottság, szegénység, rendkívüli agresszivitás, különféle viselkedési devianciák, személyiségzavar stb. A felsoroltak közül szabadságvesztés során érdemben lehet küzdeni a munkára és rendezett életvitelre nevelés érdekében. A börtönmunkáltatás mérsékli a visszaesés valószínűségét, az ismételt bűnelkövetést, különösen azon egyéneknél, akiknek bűnözővé válása ilyen természetű motívumok miatt következett be. A büntetés-végrehajtási munkáltatás valamelyest segíthet az iskolázatlanságból adódó bűnelkövetési koncepciókon is. Itt természetesen nem arról van szó, hogy valaki nem tudta eredetiben olvasni Homérosz vagy Cicero műveit. A kvalifikáció hiánya úgy vezet rövid úton bűnözéshez, ha az egyének szakmunkát nem képesek végezni, szakképzetlen munkaerőre pedig nincs szükséges az adott régiónak és mindennek tetejébe még a szociális háló sem segít az ilyen embereken. Ehhez képest, ha valaki a börtönben megtanul legalább írni, olvasni, esetleg tisztességesen megtanul egy szakmát, netán még le is érettségizik, érdemben csökkeni fog az esélye arra, hogy ilyen okoknál fogva újra börtönbe kerüljön.

A humán műveltség színvonala annyiban segít a bűn elleni küzdelemben, hogy létezik a műveletlenségnek olyan esete, ahol az egyén nemcsak a törvények mibenlétét nem ismeri, hanem a létezésükről sem tud, sőt nem is akar tudni. Ez mind az erőszakos bűncselekményeknél, mind a gazdaságiaknál fennforoghat.

Előnyök az elítélt reszocializációja szempontjából

A munka valamelyest javít a börtönnapok rettenetes egyhangúságán. Általános vélekedés, hogy valamelyest megkönnyíti a büntetés kiállását.

Bármennyire rosszul fizetik, mégiscsak komfortosabbá teszi a börtönnapokat, hiszen aki dolgozik, annyival többet költhet kiétkezésre. A börtönben amúgy sem jellemző, hogy gazdag emberek gyülekezete lenne. Az otthon maradottaknak éppen elég büntetés a családtag fogva tartása, egyrészt nem nagyon várható el a jelentős anyagi erőfeszítés az otthon maradottaktól, másrészt a kapcsolattartás önmagában véve is nagy teher a fogva tartott családja számára. Így az a kevés pénz is jelentősnek számít, amit a bv. munkáltatásért fizetnek. A társadalomban amúgy is minden relatív. A fogva tartott jövője szempontjából is nagy jelentősége van a munkának. Ha veszünk egy első bűntényest, abból kell kiindulnunk, hogy ő büntetlen előéletűként sem ütötte meg az elvárható minimumokat a társadalomban. Büntetett előéletűként sokkal többet kell produkálnia, sőt minden valószínűség szerint bizonyítania egy életen keresztül, ha nem akar visszakerülni. Ehhez nyújthat némi segítséget a tanulás és a kvalifikált munka a büntetés végrehajtásának időtartama alatt.

A rendszeres munka előnyei a büntetés kiállása után

Amennyiben volumetrikus indexeket kívánunk felállítani arról, hogy mi vezet a bűnelkövetéshez, minden valószínűség szerint az első helyekre kerül a szegénység és az iskolázatlanság. Mindkét jelenségben az a borzasztó, hogy van egy igen terjedelmes társadalmi holdudvara. Nem egyik napról a másikra jön létre és a felszámolása sem lehetséges rövid időn belül, még akkor sem, ha anyagi eszközök korlátlanul állnának rendelkezésre. Leszámítva néhány olajemirátust, anyagi eszközökből is természetesen hiány van és további gondot jelent a társadalmi ellenállás. Azokban a társadalmi rétegekben, ahol az írástudatlanság is mindennapos, szakmája elvétve van az embereknek, a visszaeső bűnözésben semmi különös nincs. Ahol családok, sőt klánok rendezkednek be bűnelkövető életmódra, holmi családterápiával reménytelen dolog valamiféle áttörést elérni. Ezekben a társadalmi szegmensekben fölösleges időtöltésnek számít iskolába járni, az iskolában rendesen tanulni vagy szociális képtelenség vagy a szűkebb pátria szempontjából amolyan „devianciának” számít. Azoknál a bűnelkövetőknél, akik ilyen tradicionális bűnelkövető környezetből kerülnek a büntetés-végrehajtásba, szinte egyetlen lehetőség a kitörésre a büntetés végrehajtása alatt alkalmazott képzés és kvalifikált munka.

Természetesen a társadalomnak fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy ne legyenek olyan gócok, ahol a bűnözés többé-kevésbé automatikusan reprodukálja magát, hiszen a közbiztonság fenntartása költség és a demokráciában egyre nagyobb költség, a bűnözés felszámolása vagy visszaszorítása további költség, a büntetés-végrehajtás még további költség. A szociális mozgalmak előretörésével a bűnelkövető családjának szociális segélyezése szintén az adófizetőket terheli, arról már nem is beszélve, hogy a rendszeresen fogva tartott szülők gyermekeinek igen szerény esélye van arra, hogy a következő generációban a társadalom kiváló tagjai lehessenek.

Az elmondottakból úgy tűnik, hogy a büntetés-végrehajtás során a további bűnelkövetés megakadályozására nem lehetséges fölöslegesen sokat költeni. Bármilyen sokba kerül a bűnözés megállítása, az mindenképpen olcsóbb lesz, mintha az egyén egész életében a börtönt járja, sőt minden valószínűség szerint reprodukálja is magát a társadalomban. E tekintetben a bővített újratermelés már akkor is realitás volt, amikor azt semmilyen más tekintetben nem tudta a társadalom produkálni.

II. fejezet

A bv. munkáltatás jelenlegi helyzetének áttekintése

Hazánkban a bv. munkáltatás színvonala általánosságban megfelel a civilizált világ elvárásainak. Másrészt megfelel a hazai jogi, társadalmi és morális hagyományainknak. A BVOP megteszi ami tőle telik azért is, hogy munkát biztosítson az elítélteknek.

A bv. munkáltatás célja

„Az elítéltek munkáltatása a szabadságvesztés végrehajtásának fontos része. Célja az, hogy elősegítse az elítélt testi és szellemi erejének fenntartását. Lehetőséget adjon a szakmai gyakorlottság megszerzésére és fejlesztésére, ezáltal megkönnyítse, hogy a szabadulás után a társadalomba beilleszkedjék.”[9]

A bv. munkáltatás fogalma

„Munkáltatásnak minősül az elítélt szervezett foglalkoztatásának az a formája, amikor a munkavégzés rendszeresen, díjazás ellenében történik.”[10]

„A szabadságvesztés-büntetését töltő elítélt munkavégzése a legtöbb országban, így hazánkban is kötelező.”[11]

Az elítéltnek ugyan kötelessége a kijelölt munkát szakismereteinek és képességeinek megfelelően, fegyelmezetten elvégezni, a fegyintézet viszont inspirálva van, hogy az elítélt képességeinek és szakmai képzettségének megfelelő munkát próbáljon biztosítani. Az elítéltek foglalkoztatása semmilyen szempontból nem hordozhatja a társadalmi rosszallás jegyeit. Nem lehet értelmetlen, haszontalan. A munkát lehetőség szerint közelíteni kell a szabad társadalom munkakörülményeihez. Az elítéltek munkáltatásában háttérszabályként a munka törvénykönyvét kell alkalmazni. Az elítéltek munkáltatása ugyan közelít a polgári munkáltatáshoz, de van néhány különbség, amit nem lehet átlépni. „Az alapvető különbség abban van, hogy az elítélt munkavégzése nem a munkáltató és a munkavállaló szabad elhatározásából létrejött szerződésen alapul, hanem a jogszabálynak az elítélt számára kötelező munkavégzést előíró rendelkezésén.”[12] További különbség még, hogy a bv.-n belül van terápiás jellegű munkáltatás, ami a polgári életben nemigen fordul elő.

Ez a jogviszony tehát büntetés-végrehajtási jogviszony, amelyet nem annyira a felek elhatározása, hanem a törvény hoz létre.

A jelenlegi bv. munkáltatás keretei

A büntetés-végrehajtás igen kényes egyensúlyt feltételez. Egyrészt vannak az alapvető emberi és állampolgári jogok, amelyek közül mindent érvényesíteni kell, amely nem ellentétet a büntetés céljával. Másrészt az államnak feltétlen garanciát kell vállalni arra, hogy feleslegesen nem sérülnek az elítélt jogai.

Így a jogok négy csoportra oszthatók:

1. büntetés-végrehajtás által nem érintett jogok;

2. munkához, tanuláshoz való jog, amely szelektíven érvényesül;

3. büntetés-végrehajtási jogok, amelynek egy része jog, a másik része pedig lehetőség;

4. azok a jogok, amelyek a büntetés céljával összeegyeztethetetlenek, politikai jogok, lakhelyváltoztatás joga, tartózkodási hely szabad megválasztása, mozgásszabadság.

A kulcsszó a garanciális büntetés-végrehajtás. Ez a következőkből tevődik össze:

- jogi garanciák;

- intézményrendszer;

- képzett személyzet;

- nívós szakmai munka;

- gazdasági, pénzügyi feltételek;

- külső és belső ellenőrzés, intézményen belül és kívül, hazai és nemzetközi vonatkozásban.

E jogok érvényesítése során neuralgikus kérdés, hogy mindenkor biztosíttassék megfelelő számú és képzettségű bv. személyzet. Főleg ettől függ a fogvatartotti jogok és kötelezettségek megfelelő érvényesítése. A magyar büntetés-végrehajtásban jelenleg tapasztalható zsúfoltság – 50-60%-kal többen vannak bent, mint ahány személyre a börtönöket építették – semmi esetre nem jelenthet fokozott nevelő hatást az elítéltekre. A modern informatikai háttér elengedhetetlen feltétele a hatékony bv. munkának.

A büntetés-végrehajtás alulfinanszírozottsága világszerte jellemző. Így természetesen Magyarországra is. A garanciális szabályok érvényesülését még a pénzhiány sem akadályozhatja. A jelenlegi bv. munkáltatás ellentmondásos. Mindig is összebékíthetetlen volt a munka nyereségessége a bv-ben oly fontos neveléssel. Minden ellentmondáson túl a büntetés-végrehajtásnak a célja a teljes foglalkoztatás. Egyrészt értelmes munkával foglalkoztatás, másrészt hatékony termelés.

A bv. kft-k 100%-os állami tulajdonban vannak. Az igazságügy miniszter alapította őket. Az IM felügyelete mellett működnek. Tevékenységük jogi kereteit a HSZT határozza meg, mögöttes szabály a GT.

Két alapvető ágazatban folyik bv.. munkáltatás; egyrészt a mezőgazdaságban, másrészt az iparban. Az elítéltek munkavégzésének törvényes kereteit általános szabályait a munka törvényköve határozza meg, valamint a bv. kódex, a speciális előírásait pedig a bv. szabályzat 101-134. §-ai tartalmazzák. A bv. szabályzat 103. § (1) bekezdésében utal az MT figyelembe veendő szakaszaira, mint alapul fekvő joganyagra a bv. szabályzatban foglalt eltérésekkel. A bv. jogviszony sajátosságát az adja, hogy a munkát kijelölik, mégpedig az intézet, de a kijelölésnél figyelembe kell venni az elítélt képességein kívül képzettségét, jártasságát, sőt az érdeklődését is. Az elítéltek munkáltatása attól olyan bonyolult, hogy a fenti szabályokon kívül más szempontokat is kógens módon érvényesíteni kell. Ezek között vannak objektivációk, pl. az, hogy a börtönbe nem a munka hősei szoktak kerülni, kevés kivételtől eltekintve, azonkívül a munkáltatásnál figyelembe kell venni a végrehajtási fokozatot, a biztonsági csoportot, valamint a mindenkori munkaerő-szükségletet is. További munkáltatási szempontok: az iskolai végzettség, szakmai gyakorlat, szakképzettség és a pszichés ráhangoltság, illetve ráhangolhatóság. Tovább komplikálja a bv. munkáltatás kereteit az a körülmény, hogy a speciális szempontokon kívül egyszerre kell szem előtt tartani a munkaerő piaci értelemben vett nyereségességét, valamint a munka metafizikai értelembe vett társadalmi hasznosságát, ami a reszocializáció, az elítélt megjavítása, visszaállítása a konszolidált társadalmi életbe. Könnyen belátható, hogy a két szempont egymás ellenében hat, mégis érvényesíteni kell mind a kettőt.

„A foglalkoztatás és az állami vagyon gazdaságos működtetése a piaci viszonyok között, kettős követelményrendszerének teljesítésére alakultak 1994. január 1-jén egyszemélyes kft-vé a korábbi börtönvállalatok, örökölve azok termelési feltételeit, technológiáit, üzleti kapcsolatrendszerét, stb. A gazdasági társaságok összes jegyzett tőkéje 3,3 Mrd Ft, 100%-os állami tulajdonú, a tulajdont megtestesítő üzletrészek a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál találhatóak. 9 kft ipari tevékenységet folytat a textil- és könnyűipar, a bútoripar és a vegyes-szerelőipar területén, míg 3 mezőgazdasági társaság a hagyományos állami gazdaság nagyüzemi tevékenységét vitte tovább.” [13]

A mezőgazdaságban - elsősorban - fogház fokozatban fogva tartott egyéneket alkalmaznak. Ez a munka természetéből adódik meg az elítélt jellemző biztonsági fokozatba sorolásából is adódik.. Az ipari munkáltatás terén számos korlátozó tényező érvényesül. Amint már írtuk, a bűnözővé válás egyik lehetséges oka a szakképzetlenség. Tehát itt magasan képzett munkaerő ritkán fordul elő. Másik probléma a törvényszerű fluktuáció. Itt senki nem óhajt törzsgárdatag lenni. Ha esetleg a büntetés időtartama biztosítana is elismerésre való időtartamot a büntetés-végrehajtás keretei között más szempontok; mint belső biztonság, belső rendfenntartás, esetleg lehetetlenné teszik, hogy valaki sok évet, esetleg évtizedeket töltsön el egy munkahelyen vagy egy szakmában. További korlátozó tényező, hogy az eszközöket is meg kell válogatni, amelyekkel a bv.. keretein belül dolgoznak. Tipikus alkalmazás a varroda, bútorgyártás, futball-labda varrás, elvétve a fültisztító pálcika készítés.

A bv. gazdasági társaságai tevékenységének rövid ismertetője

A büntetés-végrehajtás gazdasági társaságai szakmai tevékenységük alapján az ipari, ezen belül elsősorban a könnyűipari, valamint a mezőgazdasági ágazathoz tartoznak.

A társaságok termelési profilja változatos (textil-, ruha-, bútor-, asztalos-, papír-, fém- és egyéb vegyesipari, valamint nagyüzemi mezőgazdasági tevékenység), elsősorban a jogelőd vállalatok „öröksége”, melyek kialakítását a vállalatok létrehozásakor adott politikai és gazdasági érdekekhez igazították. Egy-egy termelési profil kialakítására jellemző, hogy kis területen, nagy létszámú betanított munkás foglalkoztatását tette lehetővé.

Módosítások történtek, de alapvető struktúraváltás a DUNA PAPÍR Kft. kivételével nem történt.

A tevékenységek alapvetően három részre bonthatóak, saját, illetve kooperációs termékek előállítására és bérmunkára.

E három területen a társaságok ma is jelentős kapacitással rendelkeznek.

Bizonyos feltételek biztosítása mellett lehetséges az elítéltek külső munkahelyen való foglalkoztatása is.

DUNA-MIX Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft.

Tevékenységi kör: Gyártás: bakelit- és egyenruházati gombok, labdák, műanyagipari termékek igény szerint emblémázva reklámcélokra, hirdető táblák, kórházi fémszekrények, acél nyílászárók. Épület- és bútor asztalosipari termékek, nyomdai termékek, könyvkötészet, konfekcióipari termékek, zárkaajtó gyártás, galvanizálás, forgácsolási és egyéb fémmegmunkálási bérmunkák, labdavarrás.

ÁBRÁND-ÁGYNEMŰ Fehérneműgyártó és Forgalmazó Kft.

Tevékenységi kör: ágynemű és egyéb háztartási textíliák konfekcionálása, egyéb konfekció ipari termékek előállítása, felső ruházat, saját anyagos, illetve bérmunka konstrukcióban, fémipari és egyéb bérmunka, terápiás foglalkoztatás.

Kalocsai Konfekcióipari Termelő és Kereskedelmi Kft.

Tevékenységi kör: Forma ruházat, védőruhák, munkaruhák, munkaköpenyek, egészségügyi ruházat, alsóruházat készítése, finom konfekció, népművészeti termékek.

Alföldi Bútorgyártó Kft.

Tevékenységi kör: Bútorok, asztalok, székek, egyéb kisbútorok gyártása, bútor alkatrészek – bútorgyártás megszűnőben, bérmunkák + nagyfai mezőgazdaság -lapszabászat, varroda, kerámiakészítés, fémipari és egyéb bérmunkák.

Ipoly Cipőgyár Termelő és Szolgáltató Kft.

Tevékenységi kör: munkavédelmi cipők, bakancsok, utcai férfi félcipők, kismama lábbelik, klumpák igény szerinti gyártása.

BUFA Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.

Tevékenységi kör: szekrénysorok, kisméretű bútorok, garnitúrák, pultok, irodabútorok készítése, helyszíni összeszereléssel is, egyéb vegyesipari jellegű bérmunkák.

Sopronkőhidai Szövő és Ruhaipari Kft.

Tevékenységi kör: ágynemű-, munkaruha-, műszaki szövetek gyártása. Formaruhák, munkaruhák, alsóruházat, ágyneműk, éttermi kiegészítők konfekcionálása. Munkaruhák emblémázása, konfekcionálás saját anyagos, illetve bérmunka konstrukcióban. Fémipari tevékenység, zárkaajtó gyártás, hegesztés, hideg fém megmunkálás.

Duna Papír Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Tevékenységi kör: háztartás higiéniai papírtermékek (egészségügyi papír, papír zsebkendő), valamint fólia gyártása.

NOSTRA Vegyesipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Tevékenységi kör: seprű, csomagoló és tároló faipari termékek, faipari tömegcikkek gyártása, labdavarrás és egyéb bérmunkák.

Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.

Tevékenységi kör: szántóföldi növénytermesztés (gabonafélék, ipari- és takarmánynövények), szőlőtermesztés. Állattenyésztés: sertés, vágójuh, pulyka, ló.

Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.

Tevékenységi kör: szántóföldi növénytermesztés (gabonafélék, ipari- és takarmánynövények), zöldségtermesztés és –feldolgozás (pl.: tök). Állattenyésztés: szarvasmarha (tej), sertés, ló. Saját sütöde.

Pálhalmai Agrospeciál Mezőgazdasági Termelő, Értékesítő és Szolgáltató Kft.

Tevékenységi kör: szántóföldi növénytermesztés (gabonafélék, ipari- és takarmánynövények), gyümölcstermesztés. Állattenyésztés: szarvasmarha (tej), sertés. Vegyesipari bérmunkák.

A munkaszervezést tovább bonyolítja, hogy a börtönvállalatok Magyarországon a mai napig állami tulajdonú kft-k, ahol a karitatív szemlélet és az üzleti érdekeltség keveredik. Az állam ennél elismertebb célokra sem tud korlátlan összegeket mozgósítani, a börtön kft-k alapítása és folyamatos dotációja sajnos nem tartozik a legpreferáltabb társadalmi célok közé. Jóllehet számos érv szól amellett, hogy kiemelt célként kellene kezelni a társadalomban, több oknál fogva. Egyrészt, ahogy fentebb már kifejtettem, a bűnözővé válás gyakran társadalmilag is determinált. Az egyén a lehetetlen környezetből akkor sem tudna kiszabadulni, ha akarna és nem is mindig akar. Ezen túlmenően – függetlenül attól, hogy az egyén mit akar és potenciálisan mire képes – a bűnözés következményeit a társadalom objektíve kénytelen elviselni. Így mindenképpen megfontolásra érdemes, hogy helyesen állapítsa meg a társadalom, hogy mi az a marginális határérték, amennyit célszerű a bűn megelőzésére, illetve a bűn visszaszorítására költeni.

Nem nehéz meghatározni, hogy pusztán fiskális okokból is célszerű azt az összeget megelőzésre és visszaszorításra költeni, amennyibe a bűnelkövetés kerül a társadalomnak. De ez nemcsak fiskális kérdés, hiszen ha ugyanannyiért meg lehet előzni a bűnt, mint amennyibe a bűn megtorlása, illetve a kárvallottak rekompenzációja és rehabilitációja kerül, akkor még mindig ott van az anyagiakkal ki nem fejezhető szenvedés, amelyet egyrészt a kárvallottak élnek át, másrészt az elítélt. Ha ugyan ilyen nagyságrendű összegből megoldható a bűnözés jelentős visszaszorítása, az összehasonlíthatatlan minőségi másságot jelent a társadalom tagjai számára, mindkét oldalon. Szinte nem is kérdés, hogy érdemes-e erre költeni. Talán nem felesleges megemlíteni, hogy ellenszere-e a szabadságvesztés a bűnözésnek. Nyugodt lélekkel kijelenthetjük, hogy igen, legalábbis azok számára, akik amúgy sem lennének potenciális bűnelkövetők. Nekik nincs különösebb késztetésük a bűnelkövetésre és amúgy sem célszerű a kényelmes életüket felcserélni a kényelmetlenre. (Az unatkozó milliomosok alkalmi bűnelkövetései ismertek a kriminológiában, de soha nem ők adták az elítélt bűnözők derékhadát). Ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy a potenciális bűnelkövetők körében hatékony ellenszer-e a szabadságvesztés, nyugodt lélekkel kijelenthetjük, hogy nem. Ők azok, akiknek rendkívül nagy szükségük van arra, hogy a társadalom a büntetés-végrehajtás során ne csak megtorolja cselekedeteiket, hanem egyúttal hatékony társadalmi segítséget nyújtson a tanuláshoz és a kvalifikált munka megtanulásához. Ez önerőből nem megy. Fogalmilag kizárt. Ezekben a körökben a „self-made man” a szó szoros értelemben ritkaságszámba megy, inkább hálás filmötlet, mint mindennapi realitás.

Nem szabad elfelejteni, hogy a börtönnek van diszfunkcionális jellege is, „prizonizáció”, egyszerűen szólva: személyiségkárosító. Úgy is mondhatjuk, hogy a szabadságvesztés önmagában véve nem csak, hogy nem javít az elítélten, hanem esetleg kifejezetten ront.

Ez a tény a törvényhozástól különös megfontolást igényel a közlekedési vétségek és bűncselekmények tekintetében. Konkrétan azért , mert azok akik csupán

„elnéznek„ egy kresz táblát, többnyire rendezett körülmények között élnek és élnének tovább, ha csupán pénzbüntetéssel sújtanák őket. Néhány év börtön után lehetséges, hogy a rendezett élet végleg illúzióvá válik, a társadalom szemszögéből több lesz a kár mint a haszon! Közkeletű tévedés, hogy a pénzbüntetés bagatell a szabadságvesztéshez képest, hiszen egy járadék jellegű rendszeres kártérítés igen súlyos büntetés is lehet.

„(3) Kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani. Rendszerint járadékot kell megállapítani akkor, ha a kártérítés a károsultnak vagy vele szemben tartásra jogosult hozzátartozójának tartását, illetőleg tartásának kiegészítését hivatott szolgálni.

356. § (1) Akinek munkaképessége baleset folytán csökkent, csak akkor követelhet járadékot, ha a baleset utáni keresete (jövedelme) a baleset előtti keresetét - neki fel nem róható okból - nem éri el.

358. § (1) A baleset következtében meghalt személy által eltartottak olyan összegű tartást pótló járadékot igényelhetnek, amely szükségleteiknek - a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető keresetüket (jövedelmüket) is figyelembe véve - a baleset előtti életszínvonalon való kielégítését biztosítja.

(2) Járadék követelhető akkor is, ha a baleset következtében meghalt személy a tartási kötelezettségének megszegésével nem nyújtotta ténylegesen a tartást, vagy ha a járadékot igénylő a tartási igényét menthető okból nem érvényesítette.”[14]

Megfelelő alternatívája lehetne a szabadságvesztésnek lévén, hogy a megtorlást, visszatartást magában hordozza viszont annyira nem stigmatizál, mint a végrehajtandó szabadságvesztés .

A munkához való jog általában minden alkotmánynak sarkalatos pontja. A demokratikus alkotmányok elvi éllel leszögezik a munkához való jogot, de a kommentárok mindig kihangsúlyozzák, hogy ez nem közvetlen manifesztációt jelent.

Kicsit hasonló a helyzet a büntetés-végrehajtásban is. A törvény arról gondoskodik, hogy kényszermunkára ne kerülhessen sor. Ma már az a nagyobb probléma a bv.-n belül, hogy a munkához való jog miként realizálódjon minden fogva tartott számára, aki dolgozni kíván. E témával foglalkozó tanulmányok két korlátozó körülményt mindig kiemelnek. Az egyik a pénzhiány, a másik pedig a bv. szűkös tradicionális piaci kapcsolatai.

Mint minden munkahelyteremtéshez, a büntetés-végrehajtáson belül is beruházások szükségesek. Különféle eszközöket kell vásárolni és azokat üzemeltetni is kell. Az eszközvásárlás beruházás, ami azonnal nemigen képes megtérülni, sőt arra sem lehet 100 százalékos garanciát vállalni, hogy minden beruházás meg fog térülni. Könnyen megtörténhet, hogy egyes beruházások soha nem térülnek meg, legalábbis a számvitel szabályai szerint. Lényeges különbség attól, hogy egy beruházás a számvitel szabályai szerint nem térül meg, még a társadalom számára hasznos lehet. Amennyiben effektíven csökkenti a potenciális bűnözők létszámát, hasznosnak kell tekintenünk.

A másik jelentős költségtényező az új munkahelyek üzemeltetése. Ez a költség ugyan folyamatosan jelentkezik, ezért a produktumból legalább egy része fedezhető. Az viszont hátránya, hogy ez nemcsak pénzkérdés. Ehhez a pénzen kívül képzett, sőt begyakorlott személyzet felügyelete is szükséges. Ez volt a két alapvető költségtényező a munkahelybővítések szempontjából.

Legalább ilyen fontos kérdés a piac. Erre sokan hivatkoznak is, hogy a bv.. ugyanazt a gazdasági kapcsolatait működteti, mint régen. Egészen pontosan, azt működteti, ami a régi kapcsolatokból megmaradt. Köztudomású, hogy a szocialista világrendszer kifulladása Kelet-Európában jelentős visszaeséssel járt, megszűntek a Szovjetunió megrendelései. Szándékosan megrendelést írok és nem vásárlást, mert a vásárlásnak immanens része az áru kifizetése vagy ellentételezése. Ezzel pedig komoly gondok voltak a szocializmus vége felé. A szabadgazdaságban rengeteg cég tönkrement, majd felszámolták. A recesszió természetesen sújtotta a bv. megrendelés-állományát is.

A bv. munkáltatás jelenlegi helyzete

Jelenleg kilenc állami tulajdonú ipari kft-ben, és három szintén állami tulajdonú mezőgazdasági kft-ben folyik a munkáltatás. Viszonylag könnyebb helyzetben vannak azok az ipari kft-k, amelyek professzionális színvonalú ipari termékeket állítanak elő. A nyereséges kft-k hasonlóképpen érvényesülnek a piacon, mint más gazdasági társaságok. Létük, működésük a piactól függ. Rendelkeznek referenciákkal, a nyereségükből pedig tudják fejleszteni eszköz állományukat, gépparkjukat. Kissé nehezebb helyzetben vannak azok a gazdasági társaságok, amelyek nem tudnak nyereséget elérni. Ők a költségvetési támogatásokra szorulnak. Ezen túlmenően a veszteséges bv. Kft-k esetében érdemes azon gondolkozni, hogy a magántőke bevonásával hogy tehetnének szert új termelőeszközökre. Ez annál is inkább indokolt, mert a politika szemszögéből felvállalhatatlannak tűnik, hogy a költségvetési támogatást többszörösére növeljék. A jelenlegi beruházási kedvezmények lehetőséget adnak arra, hogy a vállalkozók nagyon kedvező feltételekkel vásároljanak új eszközöket, és ezeket az eszközöket akár bérbe is adhatják. Ezeken kívül új tevékenységek felkutatása is célszerűnek látszik. Egy új tevékenység bevezetése minden cég életében kockázatos, és rengeteg nehézséggel jár. A bv. Kft-k ehhez képest speciális körülmények között tevékenykednek. Míg a szabad vállalkozások a munkaerőpiacon szabadon válogathatnak addig a bv.-ben az elítélteket kell foglalkoztatni, cél a teljes foglalkoztatottság. Ezért itt egy új tevékenységnek a bevezetése sokkal bonyolultabb, mint a privát szférában. Ettől függetlenül nem tűnik megoldhatatlannak új tevékenységek bevezetése, sőt a büntetés-végrehajtás szervezeti kereteit sem kell hozzá megváltoztatni.

A büntetés-végrehajtás és a fogva tartottakat foglalkoztató intézmények 2002. évi támogatás előirányzatát a 4. számú melléklet tartalmazza, részben

Ami az elitéltek iskolázottságát illeti:

- iskolai végzettsége nincs 1.44 %

- általános iskola 1-3 osztály 1.74 %

- 4-5 osztály 3.77 %

- 6-7 osztály 8.52 %

- 8 osztály 50.45 %

- 9 osztály 0.05 %

- 10 osztály 0.33 %

- középfokú iskolát végzett 31.58 %

- felsőfokú végzettség 1.71 % (2000. évi adatok )[15]

Egy intézmény működése közelebbről

Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

(Megyei előzetes ház)

A büntetés-végrehajtási szervezet (továbbiakban bv.) működését a Kormány az igazságügy miniszter útján irányítja, aki felel a bv. törvényes működéséért. A bv.. szervezet központi szerve a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, élén a büntetés-végrehajtás országos parancsnokával. Az országos parancsnok a bv.. szervezet személyi állományának szolgálati elöljárója, illetve felettese.

A jelen intézet élén az Intézet Parancsnoka áll, aki felelős:

- az intézet feladatainak a törvényes végrehajtásáért, annak rendjéért és biztonságáért,

- gyakorolja a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló jogszabályokban, meghatározott jogait, ellátja az ebből eredő kötelezettségeit,

- felelős az intézet gazdálkodásáért, a költségvetés előkészítéséért és végrehajtásért, a számviteli rend betartásáért, ellátja a hivatalos állománnyal kapcsolatos parancsnoki feladatokat, munkáltatói jogokat gyakorol a személyi állomány tagjai felett,

- képviseli az intézetet.

Az intézmény költségvetése természetesen az Igazságügyi Minisztérium költségvetéséhez tartozik.

Az intézmény előzetes ház, börtön fokozatú. (Maga az előzetes letartóztatás végrehajtása a fegyház fokozatú büntetés-végrehajtáshoz áll legközelebb!) Fejér megye területén bűncselekményt elkövető gyanúsítottak kerülnek ebbe az intézménybe a jogerős ítéletig előzetes letartóztatottként, a jogerős ítélkezés után jogerős fogva tartottként, amíg elszállításuk a kijelölt letöltő házba nem történik meg.

Az intézmény elsődleges feladata a bűnüggyel gyanúsított emberek őrizete (előzetes letartóztatás).

Társadalmi rendeltetése: az állampolgárok védelme a bűnelkövetőkkel szemben, valamint nevelő szerep.

Az intézet ellátási kötelezettsége, férőhely, kihasználtság

Az intézet dolgozói az 1979. évi 11. sz. tvr., az 1993. évi XXXII. tv. módosítását, ami szabályozza a büntetések és intézkedések végrehajtását, meghatározza az elítéltek kötelezettségeit és jogait, hogy a büntetés célja megvalósuljon -, az 1995. Évi CVII. tv. a büntetés-végrehajtási szervezetről, az 1996. Évi XLIII tv. a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról, a 6/1996. IM rendelet a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásainak szabályairól szóló jogszabályok betartásával, az Országos Parancsnoki Intézkedések elrendelése alapján végzik munkájukat.

Az intézetben az előzetesen letartóztatott és a már jogerős ítéletüket töltők vannak. Az intézet az előzetesen letartóztatottat a bíróság végzése alapján kiállított értesítés, továbbá a tárgyalás előkészítése során hozott határozatig az ügyész, azt követően a bíróság rendelkezése alapján fogadja be.

A bűnelkövetés minden fajtája megtalálható, a zsebtolvajlástól kezdve a gyilkosságig. Természetesen a gazdasági bűncselekménnyel gyanúsított, megyében élő polgárok is ide kerülnek.

A fogva tartás során az előzetesen letartóztatott elveszti személyes szabadságát, de azon személyiségi jogainak a védelmét, amelyek nem állnak ellentétben a büntetés céljával, a bv. intézetnek biztosítani kell. A jogerős elítélt elveszti személyes szabadságát, az állampolgári jogai és kötelességei annyiban szünetelnek, a törvény adta kereteken belül, amennyiben a büntetés céljának eléréséhez szükséges .

Az intézmény norma szerinti befogadóképessége 103 fő. Jelenleg a tényleges fogva tartott létszám 150-170 fő. (2000. évi adat)

Az intézményben a rabokat 2-4-6-8-10-12 személyes zárkákba helyezik el. Az egyszemélyes magánzárkát, amely 6 nm., általában belső büntetés céljára használják. Az intézetben nagy előrehaladásként könyvelhetik el, hogy sikerült megoldaniuk a WC-k fallal történő leválasztását, a kábel TV bevezetését és egy modern biztonságtechnikai berendezés felszerelését.

Az intézet felépítése, személyi állománya

Az intézetben folyó személyzeti munka három részterületre osztható:

- gazdasági osztály,

- biztonsági osztály,

- fogva tartottak ügyek osztálya - nyilvántartási csoport, nevelési csoport.

A bv. szervezet alkalmazottai hivatásos szolgálati jogviszonyban állnak. Az állomány tagjai a munkakör betöltéséhez szükséges személyi, egészségi, fizikai feltételekkel, szakképzettséggel és pszichikai adottságokkal kell, hogy rendelkezzenek. Az állományban sajnos elég sokan nem rendelkeznek még érettségivel sem.

A nevelési csoport munkáját 1 fő szociális ügyintéző - középfokú végzettségű - és két fő nevelő - felsőfokú végzettségű - szakember végzi.

A nevelési csoport feladatai: zárkán belüli életmód állandó figyelemmel kísérése,

levelek továbbítása, meghallgatások, telefonáltatás lebonyolítása (ügyvéd, hozzátartozó),

befogadás esetén befogadó foglalkozás, csomagosztás, jogerős elítélt esetén nevelő

foglalkozások, nevelői tervek készítése.

Ezen kívül még sok munkájuk lenne, de nagyon kevés a három fő. Sajnos a körülmények, a fizetés, a szakmai presztízs nem csábító.

Belső erőforrásai

A büntetés-végrehajtás a non-profit ágazathoz tartozik, kevés ill. egyáltalán nincs külső erőforrása. Sajnos – ahogy más szociális ill. ezekhez szorosan kapcsolódó intézmények- nem bővelkedik anyagi támogatásban. Finanszírozását az állam látja el az éves költségvetésből.

Saját erőből sikerült egy-két olyan programot, szabadidő eltöltéséhez kapcsolódó tevékenységet biztosítaniuk, mely elismerésre szolgál:

- könyvtár létrehozása, kondicionáló terem, vallásgyakorlás stb.

Munkakapcsolatai más intézményekkel, szakemberekkel

A bv. intézet egy elég zárt közösség. Az országon belüli intézmények jó kapcsolatban vannak egymással. Pl. Baracskán mezőgazdasági gépszerelői tanfolyamot indítottak, s ezen székesfehérváriak is részt vettek.

Hivatalos kapcsolatok:

Bíróság, ügyészség, hivatalos pártfogók, rendőrség- városi és megyei kapitányságával napi jó kapcsolatuk van.

Kapcsolatban állnak a Székesfehérvári Kríziskezelő Központtal, hogy a hajléktalan fogva tartott számára szabadulása esetén lakhatása biztosítva legyen.

Szakmai továbbfejlődés

Az intézményen belül az új dolgozók egy nagyon rövid képzést kapnak mind a jogokról, mind a kötelességekről, mind pedig azok végrehajtásáról. Ez a képzés nem készíti fel a dolgozót mindenre, és nincs is idő ennek gyakorlására

A fejlődés lehetséges irányai

Fejlődésre sajnos pénz és munkaerő hiányában nem is mernek gondolni. Vágyaik persze továbbra is maradnak: több bv. épület és ebből adódóan kisebb zsúfoltság, cellák és a berendezéseik felújítása, jobb munkakörülmények, magasabb bérezés stb.

Tapasztalatok

Mint ahogy más, a szociális szférához tartozó intézmény, a székesfehérvári bv. is a szűkös anyagi és dolgozói létszáma mellett megpróbálja a maximumot nyújtani. Sajnos nem tudják biztosítani, hogy az előzetesben lévők külön cellát kapjanak, de arra nagyon odafigyelnek, hogy a fiatalkorú elkövetőket ne zárják a felnőtt korú elkövetők közé. Arra is figyelnek, hogy a bűntársak szintén külön cellába kerüljenek. Ha nehezen is, de megoldják, hogy a napi 1 óra sétaidőt mindenki kihasználhassa. Szabadidő eltöltésére is van mód, de ez is korlátozott.

A munkáltatás keretei – ahogy a legtöbb megyei házban – igencsak szűkösek.

III. fejezet

Innovációs lehetőségek a bv. munkáltatásban

Miért kell innováció ?

Nagyon hosszasan lehetne indokolni, hogy mért kell innováció. Az innováció kicsit olyan mint a mezőgazdaság. Sok gond, baj van vele. Békeidőben sok ország megélhetne mezőgazdaság nélkül; hiszen termelnek mások eleget – mi szem’ szájnak ingere – még sem engedheti meg egy ország sem, hogy ne áldozzon a mezőgazdaságra. Pedig sok pénzt meg lehetne vele takarítani, még sem teszik. Hasonló a helyzet az innovációval is, az nem elégséges ok, hogy mások foglalkoznak, az innovációval, sőt eredményeiket el is adják !A világ halad és haladni kell vele bv.-n belül és kívül egyaránt. Ami a mezőgazdaságot illeti álljon itt egy idézet : …………………………………………………….

Ami a bv.-n belüli innovációt illeti az:

- egyrészt nem választható el a civil élettől, mert igazi eredményei ott manifesztálódnak

- a végső cél a bűnözés hatékony visszaszorítása, humánus eszközökkel

- a bv. foglalkoztatásra költött összegeket bűnözés által, a társadalomban okozott károk aggregált összegéhez kellene hasonlítani, már ami pénzben kifejezhető!

A bv. munkáltatás innovációjának közismert akadályai és indoka

A legismertebb generális akadály a pénzhiány. Az utóbbi évtizedek magyar kormányai politikailag felvállalhatatlannak tekintették a büntetés végrehajtásra szánt költségvetési támogatás drasztikus megemelését.

A bv. munkáltatás zömét a textil- és cipőipari munkák adták mostanáig. Ezeknek nagy az élőmunka tartalma, nem igényel komoly előképzettséget, többnyire betanított munka. Mostanára mindkét ágazat válságágazat lett. Egyesek szerint a bv. munkáltatásban nincs lehetőség innovációra.

Néhány szó a kultúr antropológiáról

Mint közismert, a bűn társadalmi jelenség. A demokráciától nem remélhető, hogy a bűnözés megszűnik, sőt bizton várható a szaporodása. Hova tovább megállapíthatjuk, hogy a jóléti társadalomnak is immanens része a bűnözés. Valamilyen szűk értelemben a bűnelkövetők maguk is áldozatai a társadalmi változásoknak. Ennek ellenére a társadalom többi tagja gyakran kirekesztő magatartást tanúsít velük szemben a büntetés kiállása után is. Ezért is különös hangsúlyt kellene helyezni egyrészt olyan szakmák oktatására, amelyek végső esetben amolyan „posztrab manufaktúrákban” is gyakorolható, ilyenek a hagyományos kézműves mesterségek, másrészt, amelyek a társadalom többi tagjai körében nem keresettek pl. a pásztorkodás stb.

A munkába állás akadályai közelebbről:

- Gondot jelent a munkaadónak, megmagyarázni, miért telepít a dolgozók öltözőjébe egy tolvajt vagy betörőt……..

- További gond megmagyarázni a hatóságoknak és a társadalom többi tagjának, hogy nem azért foglalkoztatunk bűnözőt, mert szimpatizálunk a bűnnel vagy a bűnözéssel……..

- Gyakran gond szokott lenni a mentális hozzá állással is, kisebb-nagyobb jellembéli hibák, szocializációs hiányosságok, túlzott bérigények stb.

- Ha valaki munkából akar megélni, először is ritkán gazdagszik meg. Ez a kisebb probléma; a nagyobb baj az, hogy a munka sok jámborságot, állhatatosságot, kitartást és szerénységet kíván. A társadalom megtévedt tagjaira eme tulajdonságok nem minden esetben jellemzőek.

Úgy tűnik nem véletlenül alakult ki az a helyzet, ami kialakult. Szerény véleményem szerint a reszocializációt sokkal messzebbről kellene indítani. Talán onnét lehetne elindulni, hogy mindenkinek jár valami szerény hajlék, munka és a gyermekeknek iskola. A gyermekek iskoláztatását ugyan törvény írja elő, de akinek nincs elfogadható lakása, szülei a munkanélküliség poklában „ edződnek „ – esetleg csonkacsaládban próbálgatják, hogy mennyi az abszolút létminimum – ott az iskola is csak korlátozottan hatékony, esetleg egyáltalán nem hatékony. Az ideológiai káosz szintén a bűnözés malmára hajtja a vizet. Az amerikai kalandfilmekből a gyermekeknek nehéz arra a végkövetkeztetésre jutni, hogy legjobb a törvényes út.

A bv. munkáltatás statisztikai aspektusai

Úgy hírlik a világ országaiban nem egységesek a statisztikai kimutatások arról, hogy mihez viszonyítva kell meghatározni az elítélt munkáltatás mértékét. A kívülálló joggal hinné, hogy a munkáltatás a jogerősen elitéltek lélekszámának százalékában van megadva. Hazánkban így is van. Egyes országok viszont a munkáltatás mértékét, a ténylegesen munkaképes rabok számához képest adják meg. Más országok a bv. rendelkezésére álló munkahelyek számához viszonyítva adják meg a munkáltatás mértékét.

Bv-s szakemberek azt mondják, hogy a 100%-os foglalkoztatás – mármint a fogva-tartottak létszámának – maradéktalan foglalkoztatása nem lehetséges! Itt meg kell különböztetnünk a foglalkoztatást és a munkáltatást. A foglalkoztatás magában foglalja a munkáltatást, az oktatást és a terápiás foglalkoztatást. Az is fontos kérdés, hogy ki végezze a munkáltatáson kívüli egyéb foglalkoztatást? Kívánatos lenne, hogy a bv. kft-k végezzék a többi foglalkoztatást is .

Az állam, mint az innováció szükségképpeni költségviselője

Lehet vitatkozni arról, hogy az államnak milyen mértékben kell viselni az innováció költségeit. Arról is lehet vitatkozni, hogy egyáltalán kell-e az államnak innovációra költeni vagy rá lehet bízni a piacra, hogy majd összeadják az árát a vállalkozók, ha valamire szükségük van, a nyereségből meg majd megtérül az ára. Mondhatnánk így is fel lehet fogni.

Álláspontom szerint így nem lehet felfogni. A piac abóvó a pillanatnyi vagy a stratégiai nyereséget hajszolja és nem a közérdeket szolgálja. Ilyen a természete. Ettől verseny és ettől hatékony. Az állam a köz érdekében sokszintűen szabályozhatja a piaci szereplők magatartását, magát a gazdasági versenyt azonban működtetni kell, ez az egyik hajtóerő a gazdaságban.

Az állami szerepvállalás indokoltságát közvetve az is alátámasztja, hogy minden állam ténylegesen támogatja az innovációt. Bizonyosak lehetünk benne, hogy a támogatásnak meg van az elégséges oka. Az, hogy más államok támogatják a gazdaság haladását, további ok arra, hogy a Magyar állam is támogassa. Az állam sok mindennek a szükségképpeni viselője, pl. szükségképpeni örökös. Feltehetően azért, mert nincs jobb megoldás. Az innováció költségeinek viselésében is hasonló okok játszhatnak közre az állam esetében. Az újdonságok értéke, realitása, „támogatást érdemlősége„ egzakt módszerekkel alig-alig állapítható meg. Volt már ebből számtalan visszaélés. Ezért is merült fel bennem, hogy a műszaki innovációnak a manuális részét és csak a manuális részét lehetne telepíteni a bv.-be. Gondolatmenetem egyszerű: a vállalkozás alkotmányos jog; sajnálatos és egyszer s mind természetes, hogy ezzel időnként issza is élnek. Óvodák címén, hajléktalan ügyvezetők közreműködésével stb. alapítanak fantom gazdasági társaságokat. Az ilyen fantomtársaságok többnyire bűncselekmények elkövetésére alapíttatnak, mint vám-csalás, adó-csalás stb. Ha az innovációra olyan nagy összegeket lehetne megkaparintani, mint amilyeneket vám- és adó-csalással lehet szerezni, bizonyosan előkelő helyre kerülne az efféle csalás is. Ezért is gondolom azt, hogy a bv. keretein belül talán bátrabban helyezhetne ki az állam innovációra szánt pénzt, mint a civil szférába. Az állami támogatás és a társadalom támogatása természetesen nem azonos. Az állam közvetlenül a költségvetésből támogathat, pl. Nemzeti fejlesztési Terv. Közvetve adókedvezmények útján is támogathat - Tao. Tv. 7. § . A társadalom non-profit szervezetek útján is támogathatja a technológiai megújulást.

Néhány lehetséges innovációs modell

A bv. munkáltatás hazánkban jól áll. Munkám célja, hogy kutassam azokat a jogi és közgazdasági módszereket, amelyek egyszerűen és hatékonyan elősegíthetnék a bv-n belül:

1. az elitéltek teljes foglalkoztatásának lehetőségét,

2. az elitéltek reszocializációját jobban elősegítő munkastruktúra kialakítását

3. a bv. és kutató intézetek, egyetemek valamint a civil gazdaság együttműködését a gazdaság innovációja érdekében, különös tekintettel a környezetvédelemre és a nemzeti egészségügyre.

A magánfinanszírozású börtönök megépítése hazánkban küszöbön áll. Szerencsés esetben 2003-ban üzembe állhat az első ilyen börtön. Előfeltételei: kormányhatározat az építésről valamint az IM garanciavállalása a bérlet fizetésére. A jelenlegi koncepció kétféle lízing lehetőségéről szól: operatív lízingről vagy pénzügyi lízingről. A teljesen magánbörtön koncepciót – ahol is a személyzet is magánszemélyekből állna – a BVOP parancsnoka nem támogatja.[16] Ez teljesen érthető is, hiszen hazai és nemzetközi előírások egyöntetűen előírják, hogy az elítéltekkel tisztességesen kell bánni. Ez az elv nem rendelhető alá semmilyen üzleti koncepciónak, nyereségérdekeltségnek, semmilyen befektetés megtérülési kényszernek. A kétféle lízinghez képest az innováció keretében keresztülvihetőnek látom, hogyha a termelőeszköz magántulajdonban marad, mármint a privát befektetők magántulajdonában és a büntetés-végrehajtás csak a munkaerőt biztosítja ebben az együttműködési szerződésben. Megegyezés kérdése, hogy a gépek elhelyezésére szolgáló épületet a privát tulajdonos bérli a gépekhez a bv.-től vagy üzemkörön kívüli beruházásként maga építteti meg. A bv.-nek van üresen álló alkalmas épülete a szóban forgó gép vagy gépek elhelyezésére, célszerűbb azt bérelni. Ha e tekintetben is új beruházás szükséges, nem látszik jogi akadálya, hogy azt is a magánszféra beruházásaként építsék meg. Az ilyen bérléseknek meg van az a tulajdonsága, hogy nem kerül a bv. tulajdonába. Nem biztos, hogy ezt nagy fogyatékosságként kell megélnünk. A társaságiadó-törvény kimondja: a bv. társaságok adómentességet élveznek [17] A lízing szabályai szerint a lízingbe vevő tartja nyilván a könyveiben. Így a költségvetés ugyan ideig-óráig jobban jár, hiszen a beruházó a lízingbe adott eszköz amortizációját nem számolhatja el, de ez csak rövidtávú fiskális előny, ugyanis ez a kedvező amortizációs leírás is egy ok a magánszférának, hogy beruházzon pl. a büntetés-végrehajtásba. Az ilyen fajta magánbörtönnél sem nélkülözhető a költségvetés hathatós támogatása, nevezetesen a személyzetet fizetni kell!

A gazdaság innovációjának integrálása a bv. tevékenységébe nézetem szerint a következő elvi séma szerint mehet végbe. A nóvumot, az abszolút vagy relatív újdonságot vagy szabadalom formájában lehet bevinni a folyamatba vagy valamilyen kutatási szerződés formájában.

412. § (1) Kutatási szerződés alapján a vállalkozó kutatómunka végzésére, a megrendelő pedig díj fizetésére köteles. A felek megállapodhatnak abban, hogy a díj a munka eredménytelen befejezése esetén is jár.[18]

Általánosságban tehát a magas szintű intellektuális tevékenységet a civil szférából lehetne „importálni”. Nem lenne ésszerű arra várni, hogy tehetséges elitéltek szabadalmai vagy egyéb újdonsága megszülessen. Ilyen szempontból a civil feltaláló vagy a kutató intézet megkerülhetetlen. Természetesen nem csak látványos újdonságokra gondolok az innováció során. Bármely gazdálkodó is köthet megbízási szerződést a bv.-vel, hogy: próbáljon ki egy eljárást; természetesen csak az 1979. 11. tvr. által megengedett keretek között. Így a folyamat:

1. tudomány élbolya, egyetemek, kutató intézetek, termelő cégek fejlesztési részlegei;

2. kísérleti üzemek, pl. a bv.ben,

3. a versenyszféra résztvevői, termelő üzemek, (A közérdekű újdonságok esetében ingyen, a nyereségérdekelteknél piaci alapokon, pénzért lehet megszerezni a fejlesztés eredményét .)

Az általam vázolni kívánt innovációs modellekhez nem szükséges a BVOP szervezetének átalakítása, megváltoztatása. A modellek nem igénylik a bv. költségvetési támogatásának növelését. A támogatás növelése persze mindig jól jön, de koncepcióm nem erre épül, hanem egyrészt más költségvetési forrásokra, mint innovációs támogatások, másrészt a civil gazdaság erőforrásaira. A kutatás-fejlesztésre szánt költségvetési támogatások évente sok milliárd forintra rúgnak.[19]

A központi költségvetésen kívül forrást biztosíthatnak a nonprofit szervezetek, valamint nemzetközi organizációk is.

A büntetés-végrehajtási munkáltatásban nemzetközileg is örök vitatéma, hogy mezőgazdaságban vagy iparban kellene foglalkoztatni az elítélteket. Mindkettő mellett és ellen lehet felhozni érveket. Mezőgazdasági munka ellen az egyik érv, hogy az „elítéltek biztos őrizetéről alig lehet kellően gondoskodni”.[20] Ennél nyomatékosabb érv, amit az USA-ban többen hangoztatnak, hogy a bűnözők nagyobb része nagyvárosokból és ipari környezetből kerül ki és oda is kerül vissza. Következésképpen a bv.-ben szerzett mezőgazdasági gyakorlatának a társadalmi beilleszkedésben nem sok hasznát látja. Lehet azonban, hogy az elítéltek nem sokat veszítenének vele, hogyha nem olyan környezetbe kerülnének vissza és esetleg nem is oda, ahonnét már egyszer börtönbe kerültek. Így a vitát eldönteni nem lehet, mert a társadalmi tradíciók is azt inspirálják, hogy a bv. munkáltatásban hozzávetőleg fele-fele arányban marad a mezőgazdasági foglalkoztatás és az ipari (hazánkban az ipari foglalkoztatás enyhe túlsúlya figyelhető meg).

Hazánkban három olyan büntetés-végrehajtási kft. van, amelynek fő tevékenysége mezőgazdaság, növénytermesztés és állattenyésztés. Ők hagyományos módon tradicionális magyar mezőgazdasági termékeket állítanak elő; búza, kukorica, lucerna, gyümölcs, hízó-marha stb. Ez mellett lehet érvelni, ha így alakult ki, bizonyosan meg is volt az elégséges oka. Az innováció szempontjából érdemes lenne elgondolkodni, hogy a bv. mezőgazdasági kft-i legalább részben átalakuljanak kísérleti üzemekké. Ez mellett több érvet lehet felhozni. A büntetés-végrehajtásban a munka egyformán jog és kötelezettség. A költségvetés hatékony részvétele nélkül amúgy sem tudnának létezni a bv. kft-k. Az eddig elmondottakhoz képest már nem igényelnek óriási többlet ráfordítást, hogy a mezőgazdasági kft-k inkább kísérleti gazdaságként működjenek, mint banális tömegterméket előállító kft-ként. Az a többlet ráfordítás és eredménycsökkenés, ami a kísérletezésből objektív módon következik, nem feltétlenül csak a költségvetésből származhat. Lehet pályázni különféle együttműködési megállapodásokkal, cégeknek, szervezeteknek technológiai, termesztési kísérletet elvállalni. Érvként az is felhozható még, hogy az elmúlt évtized, nemcsak a bv. munkáltatás struktúráját alakította át, hanem a polgári gazdaságét is. Pl. a herceghalmi kísérleti gazdaság már nem állami tulajdonú kísérleti gazdaság, hanem magántulajdonban van. A magyar mezőgazdaság abban a stádiumban van, hogy a magántulajdonú nagyüzemek még alig-alig alakultak ki, a néhány hektáros kisgazdaságok pedig fogalmilag alkalmatlanok a nagyüzemi kísérletre. Azonkívül, hogy a kisgazdaságok méretüknél fogva objektíve alkalmatlanok mindenféle nagyüzemi kísérletre, közgazdasági okoknál fogva szintén alkalmatlanok. A kisgazdaságoknál egyszerűen nincs kockáztatható alap. Kockáztatni egy vállalkozás vagyonának néhány százalékát célszerű csupán. Ha meggondoljuk, hogy bármilyen termesztési vagy fajtakísérletnek, technológiai kísérletnek legkevesebb 10-100 hektáron kell lebonyolódni, hogy abból megbízható következtetést lehessen levonni és ez az összes vetésterületnek a néhány százaléka lehet csupán. Nem nehéz belátni, hogy kísérletbe 100 ha alatt nem lehet fogni. Természetesen nem lehetséges, hogy a köz érdekében kísérletezik egy gazdaság és egyúttal fej fej mellett versenyezzen azokkal a gazdaságokkal, akik csak termelnek és megbízható kísérleti eredményeket várnak az államtól, ill. a különböző agrár szervezetektől. Így természetesen alapos előkészítést igényelne, hogy a kísérletezést megfelelő állami támogatással kompenzálják. Álláspontom szerint ez nem jelent sem burkolt költségvetési támogatást, sem különösebb jótékonykodást a társadalomtól. Kísérleti gazdaságokra mind a nemzetgazdaságnak, mind a nemezetek feletti gazdasági szervezeteknek szüksége van. A kísérleti eredményeket ugyan meg lehet vásárolni, azonban egyrészről nagyon drágák, ami érthető is, hiszen kísérletezni mindenütt a világon bonyolult, kockázatos és költséges. Másrészről azonban, ha korlátlanul állna rendelkezésre pénz, hogy mások kísérleti eredményeit megvásároljuk, az sem tenné feleslegessé a hazai agrárkísérleteket, hiszen a hazai termelő arra kíváncsi, hogy a mi társadalmi, gazdasági viszonyaink között, földrajzi és meteorológiai adottságaink mellett piaci determinációink közepette valamely termelés, milyen eredményre vezet. Ilyeténképpen a megbízható hazai kísérletezés egyszerűen nem pótolható semmivel. Számtalan példa bizonyítja, hogy gyakorlati tapasztalatok nélkül nagy volumenű piaci tevékenységbe kezdeni több, mint kockázatos. Nem fér hozzá kétség, hogy az elméleti spekulációra alapított beruházások is igen drágák tudnak lenni. Történelmi tények bizonyítják, hogy az utóbbi időkben a mezőgazdaság zászlós hajói mindig is a nagybirtokok voltak, az utóbbi évszázadokban ott vezették be és próbálták ki a vasekét, a mélyszántást 4-6 bivallyal, a rigolírozást, a gőzekét, a cséplőgépet, talán minden jelentős mezőgazdasági innovációt. Egyáltalán nem véletlenül olyan híres a keszthelyi Georgikon és más innovációs központok. Az innováció szerepe, sajátosságai az évszázadok multával nem sokat változtak. Az utóbbi évtizedekben a szocialista nagyüzemek, azon belül is az állami gazdaságok, illetve kísérleti gazdaságok voltak az innováció színterei. Egészen biztos, hogy nem lett volna elégséges kiváló búza vetőmagokat behozni az országba, attól még a hektáronkénti 15 mázsás termésátlag a mai napig nem emelkedett volna 50 mázsára. A kiváló vetőmagokhoz hozzátartozik a talajművelési technológia, tápanyagellátás, a komplett gépsor, s ennek az egésznek együttesen rutinszerű gyakorlattá kell válni a legkisebb faluban is. Ez nem lehetséges reklám útján, mint pl. egy mosópornak az elterjesztése. Ez egy komplex technológia, ami egy vagy több év távlatában megy végbe. A vállalkozó kockázata óriási, minimum a vállalkozás vagyonával felel azért, amit tesz, magánvállalkozás esetén a vállalkozás vagyona a vállalkozó vagyona. A mezőgazdasági innováció ilyen természeténél fogva nem nélkülözhet a nemzetgazdaság néhány kísérleti gazdaságot, ezt a kérdést nem lehet megkerülni. Ugyanezen koncepció mellett szól még, hogy az innováció elősegítése ilyen vagy olyan oknál fogva mindig feladata az államnak. Az állam a büntetés-végrehajtásban immanens módon jelen van, hiszen az állam a büntető hatalom, aki elrendeli a büntetés kiszabását és végrehajtását. Miután az állam ebben a tevékenységben így is, úgy is jelen kell, hogy legyen, célszerűnek tűnik, ha több állami feladatot is koncentrálunk egy helyre az egységes állami akarat felügyelete mellett. Az már csak részletkérdés, hogy az állam mikor, miért segíti elő az innovációt. Ismeretes, hogy valamikor a többlettermelés érdekében, máskor a hatalom megszerzése érdekében manapság ezeknél fontosabb céllá válik a környezetvédelem, a környezetgazdálkodás, a nyersanyagokkal és energiahordozókkal való takarékoskodás és az élő munkával való takarékoskodás. Külön problémát jelent a ma szokásos vegyes, illetve piacgazdaság. Ahogy a nevében is benne van, a szereplők folyamatos versenyben piacra termelnek, mindenekelőtt a lehető legnagyobb nyereség elérése a cél. Ezt a professzionális versenyt törvényekkel kell kordában tartani, hogy ne lehessen a munkavállalókat a végtelenségig kihasználni, testi épségüket, egészségüket indokolatlanul kockáztatni és az is törvényi szabályozást igényel, hogy a vállalkozók a gazdasági versenyben milyen magatartást tanúsíthatnak egymással szemben. A piacgazdaságnak számtalan előnye van. Az viszont egészen biztos, hogy humánus, közérdekű célokat természeténél fogva nem tud és nem is akar érvényesíteni. A piacgazdaság a szokásos közismert gazdasági, pénzügyi törvényi kereteket hajlamos maradéktalanul kimeríteni, sőt kihasználni, visszaélni. Azt azonban a legjobb indulattal sem mondhatjuk, hogy a piacgazdaság automatikusan végez jövőbe mutató kutatásokat. Még azt sem mondhatjuk el, hogy a piacgazdaság szereplői a maguk jószántából bármilyen fölösleges kockázatot vállalnának, amit azonnal tetemes nyereség nem támaszt alá. Az meg az innovációnak a rendes tulajdonsága, hogy egy gazdasági éven belül az alapkutatástól a busás nyereségig nem lehet eljutni. Legalábbis a semmiből kiindulva biztosan nem. Így sajnos az állam hathatós közreműködése nem nélkülözhető e tevékenységben. Nem nélkülözik ezt más országokban sem, ki kell dolgozni a gazdaság profitorientált és nonprofit résztvevői között azt az együttműködési mechanizmust, amely lehetővé teszi, hogy a legkorszerűbb ismeretek olyan stádiumban jussanak el a gazdaság szereplőihez, hogy azok azt ésszerű kockázatvállalás mellett megvalósíthassák. Ez alatt azt értem, hogy a szabadalmi hivatal adatbankjából hiába hívja le valaki a holland paprikatermesztés legújabb eredményeit, ez önmagában véve nem alkalmas arra, hogy a kisvállalkozó erre alapítsa jövő évi termelését vagy annak egy részét. Számtalan oknál fogva nem alkalmas. Itt mások a természeti adottságok, más a piac, mások az adó- és vámszabályok, mások a nemzeti hagyományok, fogyasztói szokások és úgy általában minden más. Az, hogy a világ tájain kikísérletezett újdonságok közül mit és milyen módosítással lehet Magyarországon eredményesen termelésbe állítani, ezt valakinek ki kell próbálni. Erre a piacgazdaság önmagában véve alkalmatlan. Számtalan magyarázat született már arról, hogy az újdonság bevezetése az piaci sikerekkel is jár, ezért a vállalkozó meg lesz fizetve a többlet nyereséggel. Ez igaz a sikeresen bevezetett újdonságokra, az azonban biztos, hogy nem minden újdonság lesz sikeres, úgyhogy az újdonság bevezetése mindenekelőtt kockázat mindenkinek és áldott kivételnek kell tekinteni, amikor rövid úton extra profitot eredményez a vállalkozónak. A másik érdekessége az innovációnak, hogy az állam, állami szervezetek és nonprofit szervezetek útján számtalan módon igyekszik ugyan elősegíteni az innovációt és az innováció eredményeinek széleskörű elterjedését. Azonban minden állami akarat ellenére a vállalkozások döntő többsége számára elérhetetlenek ezek a támogatások. Különösen igaz ez az állítás az összes újdonságra, ami hazai körülmények között nem került kipróbálásra. A piac szereplőitől egyrészt nem várható el, hogy teljes vagyonukat kockáztassák valami jónak tűnő újdonság kipróbálása során. Nem fűződik ehhez semmiféle társadalmi érdek, hiszen, ha a vállalkozó anyagilag tönkremegy egy szerencsétlen kísérletben, nem nagyon lesz lehetősége újabb kísérletbe kezdeni. Az ilyenfajta próbálkozásoknak a nemzetgazdaság szempontjából nincs semmi értelme. A kísérletezőnek akkora vagyoni potenciállal kell rendelkezni, hogy üzleti katasztrófa nélkül legalább annyi kísérletet tudjon elvégezni, amelyek közül legalább egy eredményes lesz és tetemes nyereséget is hoz. Így könnyen belátható, hogy a kísérletezésre legalkalmasabb alany az állam. A másik nagy akadálya az innováció terjedésének a szervezeti hiányosságok a vállalkozóknál. A vállalkozók jelentős részének se embere, se pénze nincs terjedelmes adminisztráció lebonyolítására (Nem ok nélkül vezetik be az EVA-t). Ehhez képest a bv. keretein belül van nagy számú és olcsó munkaerő. A téma szempontjából rendkívül fontos, hogy nagy számú potenciális munkavállal álljon rendelkezésre a kísérletezéshez. Ez a civil szférában is nagyon fontos. Az ipari fejlesztésben élen járó országok, minden bizonnyal főleg annak köszönhetik eredményeiket, hogy nagy számú munkavállalót tudnak foglalkoztatni az innováció területén. Ezt ugyan nem szokták hangsúlyozni, mert minimum udvariatlan lenne leszögezni, hogy az eredmények inkább a résztvevők nagy számának, mint különleges tehetségének köszönhetők! Nem tisztem, hogy bárkinek a tehetségét vitassam, de az tény, hogy a nagy számok törvénye itt minden bizonnyal érvényesül. Megénekelték ezt már költők és lantosok évszázadokkal ez előtt is amikor a királyi udvarokban összegyűlt nagy számú költő és tudós társaságról, meg annak költségeiről tűnődtek! A bv. munkáltatás szempontjából nagyon fontos körülmény, hogy ha nagy számú munkavállalót lehet bevonni az innovációba, a siker majdnem biztos. Az, hogy a munkaerő olcsó-e vagy drága, csak pénzkérdés. Pénz ugyan sehol a világon nincs korlátlan mennyiségben, főleg a kutatásra; azért vannak különbségek. Magyar ország nem áll a világ élvonalában e tekintetben. Ezért itt és most fontos körülmény, hogy a bv. munkavállalói olcsón tudnak a köz érdekében közreműködni. Álláspontom szerint nem számolhatjuk itt be a kalkulációba, hogy a fogva tartás drága, meg költséges; hiszen az elitéltet mindenképpen fogva kell tartani a büntetés letöltéséig, akár dolgozik akár nem. Azon túlmenően van idő is mindenre, amit megszerveznek, illetve megengednek.A szabadságvesztés büntetést években, hónapokban és napokban szabják ki, a kiszabott időt le kell tölteni, akár értelmesen, akár értelmetlenül. Akárhogy nézzük a kulcskérdés, kritikus faktor, az idő. A megszabott idő zavartalan letöltésével a büntetés kitöltöttnek tekintendő. Ilyen csak a bv.-ben van, a vállalkozó szférában elképzelhetetlen. A bv. intézményeiben az elvégzendő munkát kijelölik, a civil szférában elvállalják. A munkát mindkét szférában meg lehet tagadni, de a bv.-ben a büntetés letöltését attól még folytatni kell; a magánszférában lehet másik munkaadót keresni a bv.-ben nem. Az innováció igen adminisztráció igényes. Az innováció terjesztése terjedelmes és korrekt adminisztrációt igényel, hiszen ebből szerezhet a többi vállalkozó megbízható ismereteket arról, hogy ésszerű kockázat mellett ő is termelésbe állíthatja-e az új fajtát vagy technológiát. Néhány szót e munka minőségéről, méltányos-e ilyesmit várni elitétektől? Ez egy presztízzsel bíró, irigyelt munka. Sokan szeretnének ilyesmit csinálni a szabadéletben is; csak lenne aki finanszírozná ! Nem elképzelhetetlen ilyen Kht létrehozása a civil szférában, de ott még azokat a feltételeket is meg kell teremteni ami bv.-ben adott; pl. nagy számú potenciális munkavállaló, működő gazdasági szervezet az összes álló- és forgóeszközével, amit itt működtetni kell, akár hasznos akár nem! A magam részéről nem tartom súlyos kifogásnak, hogy elítéltekkel kell dolgozni! Tudott dolog, hogy a börtönben nem az ország színe-java gyűlik össze. Elkötelezettségük a cél iránt kétes. Viszont minden kétkedés és tartózkodás ellenére sok jelentkező van munkára. Az elítéltek kétes munkamorálját ellensúlyozza, hogy a civil szférában is nagy a mentális ellenállás minden újdonsággal szemben. Nem látják értelmét …… Ha van is felszínes érdeklődés az újdonságok iránt, mihelyt elhagyjuk a megszokott munkafázisokat, azonnal megnő a morális ellenállás. Szerencsés esetben újdonság címszó alatt megpróbálják a bevált dolgokat becsempészni a kísérletbe; kevésbé szerencsés esetben – értelmetlenség címén – megtagadják a munkát. Ez annyira létező probléma, hogy a marketing tudomány külön fejezetben foglalkozik az újdonságok bevezetése körüli anomáliák leküzdésével. Természetesen ez nem vonatkozik kivétel nélkül mindenkire, de munkavállalók többségére, igen. Ezért nem látom rosszabbnak az esélyeket elítéltekkel, mint szabad munkavállalókkal. Sőt, kifejezetten jobbnak látom, a bv.-ben sok minden adott és adott lesz ez után is, amit a civil szférában milliárdokért kellene létrehozni. Azt, hogy adott lesz később is úgy értem, hogy az államnak a bv.-t fenn kell tartania, akár megéri, akár nem.

További érv az általam vázolt koncepció megfontolása mellett, hogy tradicionális export termékeink – az elmúlt 1100 évben – nem hoztak átütő sikert. (Sikernek siker volt, de nem gazdagodott meg belőle az ország!) Átütő siker ez után sem várható; sőt mi több, Európa kézzel-lábbal tiltakozik a hagyományos mezőgazdasági termékek exportja ellen! Ehhez képest az innovatív újdonságok közül a sikeresek mindig nagy profitot hoznak.

Így bármilyen meghökkentően hangzik, hogy a búza meg kukorica termelése helyett – amit amúgy bárki tud termelni hazánkban – a bv. nagy szervezetét inkább kísérletezésre kellene használni, amit viszont nem sokan tudnak ma hazánkban; már ha egyáltalán tudja valaki.

Fontos szempont még a termelés volumene ahhoz, hogy reális időn belül el tudjon valami terjedni nem elég kis eldugott parcellákon elszigetelt termelést folytatni. Amolyan mintagazdaságokban meg kell mutatni a nagyközönség számára, hogy a tevékenység vitathatatlanul eredményes. Szintén innovációs akadály a tömegek mentális ellenállása, de legalább is tartózkodó magatartása minden újdonsággal szemben. Ez nem újdonság, és nem is a piacgazdaság következménye; mindig is így volt. Ennek leküzdésére számtalan módszer alakult ki a történelem során. Az állam minden módszernek mindig szereplője volt valamilyen formában. A terjesztés hol erőszakosan, hol humánusan, hol nyíltan, hol meg burkoltan folyt. Gyakori téma a bv. munkáltatásban az elítéltek kétes munkamorálja, mérsékelt elkötelezettsége a munkáltató és a szakma iránt. Ez egy kísérleti termelésnél nem különösebb probléma, mert ha ilyen mostoha körülmények között elfogadható eredményeket produkál egy fajta, eredményes egy technológia vagy zavartalanul üzemeltethető egy gép, akkor okkal számíthat mindenki arra, hogy az elhivatottabb civil szférában is eredményes lesz. Miután az államot a plurális demokráciákban egy személy nemigen tudja megjeleníteni - legfeljebb kivételesen képviselni – terjedelmes szervezőmunkát igényel az állami szervek meggyőzése. Külön feladat meggyőzni a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát arról, hogy vállalja fel a kísérletezést és ez ügyben lobbizzon külön állami támogatásért. A támogatás külön jellegét hangsúlyozni kell, mert ebben az esetben az állam a támogatást a kísérletezéshez, az elterjesztéshez, az ismeretterjesztéshez és a népszerűsítéshez adná és nem a büntetés-végrehajtáshoz. Az egy más kérdés, hogy a kísérletezést a büntetés-végrehajtásban hajtanák végre. Azonkívül, hogy a büntetés végrehajtása és az innováció elősegítése is állami feladat, a büntetés-végrehajtás azért is alkalmasnak tűnik erre, mert a bv. amúgy sem tud állami támogatás nélkül versenyezni a civil vállalkozásokkal. A bv-n belül van idő az aprólékos, időt rabló munkára, valaminek a számtalanszor való próbálgatására, hiszen ott nem kell ezer vagy több ezer forintos órabért fizetni magasan képzett szakmunkásoknak, akik amúgy a soha nem látott feladattal feltehetően ugyanúgy nehézkesen haladnának, mint a sebtében betanított elítéltek. Ez a munka érdekes és kreatív, ennél kreatívabbat elképzelni is nehéz. Messzemenően változatos, hiszen a változatokat addig kell próbálgatni, amíg kielégítő eredményre nem jutunk a gyakorlatban. Az ellen, hogy a bv-ben ilyenfajta kísérletezést telepítsünk két nem különösebben súlyos érvet lehet felvetni. Az egyik, hogy a kísérletezés mindig fokozott kockázattal jár, többnyire veszélyes üzem. Ez az ipari kísérletek egy részére áll, másik részére annak sem áll. A mezőgazdasági kísérletezés emberre veszélyes elemeket nemigen tartalmaz. Itt a legnagyobb kockázat, hogy nem terem semmi, de legalábbis nem elegendő a nyereséges gazdálkodáshoz. Így álláspontom szerint nem sérül az a kívánalom, hogy az állam széleskörű felelősséggel tartozik azért, hogy a fogva tartottakkal tisztességesen bánjanak. Itt nem az emberekkel kísérleteznek, hanem az emberek kísérleteznek korszerűbb technológiákkal vagy fajtákkal. A másik esetleges ellenérv, hogy a kutatás, fejlesztés minimum diszkrét környezetben szokott lebonyolódni. A kísérletben résztvevőket titoktartási kötelezettség terheli, legalábbis a kísérletek egy részénél. A büntetés-végrehajtási intézetek esetében nem olyan természetű kísérletekre gondoltam, ami különösebb titoktartást igényelne. Pontosan fordítva kívánatos. Itt a gyakorlati elterjesztését kellene megkísérelni olyan növényfajtáknak vagy termesztési eljárásoknak, amelyek a társadalom szempontjából kívánatosak. Ha az elítélt elmondja, hogy van jobb fajta is és jobb eljárás is, ő ezt látta a bv. kísérleti gazdaságában, ezzel kifejezetten jót tesz, ez a cél. Természetesen az újdonságok elterjedését nem az elítélt hírnökök elmondásától remélhetjük elsősorban, hanem korrekt, megbízható kísérleti jegyzőkönyvektől, kimutatásoktól, statisztikáktól. Ennek amúgy meg van a kialakult forgatókönyve, egészen pontosan meg volt a tervutasításos rendszerben. Tudható a történelemből, hogy állami utasításra gumipitypangtól gyapotig sok minden vetettek hazánkban. Ez utóbbiak nem honosodtak meg. De azért nem minden kísérlet végződött ilyen lehangoló eredménnyel.

Néhány felvetés a mezőgazdasági innovációról

„Az agrárgazdaság néhány kiemelkedően fontos és az ágazat egészét érintő feladatának ellátása érdekében a piacgazdaság viszonyai között is szükség van az állami tulajdon, az állami tulajdonban álló mezőgazdasági üzemek fenntartására. Állami tulajdonban lévő agrártársaságok szinte minden nyugat-európai országban működnek. Az állami birtokoknak (pl.kincstárbirtok, ménesbirtok, koronauradalom) hazánkban is több évszázadra visszanyúló hagyománya van.

A rendszerváltást követő privatizáció indulásakor is nyilvánvaló volt ez a gazdasági szükségszerűség, ezért követelményként fogalmazódott meg.

- a biológiai alapok (állattenyésztés, vetőmag-előállítás) felett az állam befolyásoló szerepének megtartása;

- a korszerű termelési technikai, technológiai eljárások kidolgozásában, bevezetésében, adaptálásában és elterjesztésében az állam szerepvállalásának szükségessége;

- végül nélkülözhetetlen az állam gazdaságszervező szerepe a kisméretű, a piactól távol levő gazdaságok segítése, integrálása érdekében.”[21]

A köszméte kísérleti termesztése

Rövid sematikus vázlat arról, hogy a piacgazdaság miért nem képes automatikusan áttérni megszokott dolgokról újdonságokra……

A mezőgazdasági innováció tárgya lehetne pl. a köszméte – egres, piszke - nagyüzemi termesztésének kikísérletezése. Miért pont a köszméte? A médiában az orvosok a táplálkozás nemzeti reformját sürgetik; ezt nem is vitatja senki. A mezőgazdaság meg továbbra is tradicionális termékeket termeli, mert azt ismeri. Búzából meg kukoricából pedig nem lehet sem zöldségféléket, sem gyümölcsöket csinálni. A kukorica nem csak közvetlenül hizlalja az állatokat igen hatékonyan, hanem a kukoricával felhizlalt állatokból – szárnyasok, lábas jószágok és halak – többnyire; ha nem kizárólag, zsíros, hizlaló ételek készülnek. A kukorica, búza nagy mennyiségben termelhető, kombájnnal aratható, a termelése kidolgozott és mindenki ismeri. Biztosra vehető, hogy senki nem fog felhagyni a termelésével csupán azért, mert sok az érrendszeri megbetegedés és vélhetően, e két növény fogyasztásának fontos közvetett és közvetlen szerepe van a tömegek elhízásában és az azt kísérő betegségek kialakulásában. Ez a tény rá is nyomja a bélyegét a nemzeti táplálkozás-egészségügyre.

A köszméte aligha hizlal. A konzervipar is keresi, megvenné, ha valaki termelné? A termelése viszont népszerűtlen. Ismerni ugyan ismerik az emberek, mint érdekességet. Termelni viszont nem igen termelik, mert egyrészt nem ismerik eléggé. Másrészt nem lehet nagyüzemi módon betakarítani. Élőmunka igényes, aprólékos munka. Ráadásul nagyon kellemetlen munka is, mert a növény igen szúrós, tüskés. Mit tehetne ilyen ügyben a bv. nagyüzeme? Megfelelő előkészítés után konzorciumot kellene létrehozni a szóban forgó és más növények komplex termesztési technológiájának kidolgozására. Ebbe konzorciumba a magas szintű intellektuális munkát a hazai agrár felsőoktatás és más hazai kutató bázisok szolgáltathatnák. A kísérleti termesztés, és annak nyomán a nagymennyiségű szaporítóanyag előállítás a nagyközönség számára, a bv. mezőgazdasági kft. feladata lenne. Mit kell itt kikísérletezni? Mindenek előtt egy korrekt, megbízható, nagyüzemi termesztési technológiát.

Pontos adatokkal arról, hogy mennyi a ráfordítás és mennyi a hozam. Érdekes dolog itt a kisüzem, nagyüzem fogalma. Ha valaki 10 hektáron gazdálkodik, egyértelműen kisüzem, de ha azon a 10 hektáron köszmétét termel, az nagyüzemi termelésnek számít! Azzal még nem túl sokra jutunk, ha pontosan megállapítjuk, hogy miért nem termelik ezt a növényt. A második lépés, kikísérletezni a nagyüzemi betakarítást. (A szőlőt, komlót be lehet takarítani géppel!) Ha megy, ha nem megy a gépi betakarítás, cél lehet a tüskétlen növény előállítása!

(Tüskétlen szeder van, pedig vadon élő változata, annak is nagyon szúrós!) További cél lehet a nemesített növényeknél a hozamok lényeges emelése. A végső cél lehet az: „iparszerű köszméte termesztési rendszer „kidolgozása, amely már tárgya lehet különféle vagyoni értékű jogoknak. Mint olyan, forgalomképes, eladható. A puszta sáfárkodásnál sokkal nagyobb jelentősége lenne annak, ha megnyílna a valóságos lehetősége, hogy a magyar konyha ne csak a hagyományos ételeket tudja kínálni, hanem új érdekes gyümölcsöket stb.

Hagyományos alma- és körte fajták elszaporítása

Hasonló a helyzet olyan ismert gyümölcsökkel, mint alma, vagy a körte. E gyümölcsöknek van bevált termesztési technológiája, minden méretben. A bio-termesztése viszont gyerekcipőben jár, annak ellenére, hogy hajdanában kizárólag bio módon termesztették, lévén, hogy nem is tehettek mást. Az már régen volt. Az utóbbi évtizedekben már csak szisztemikus permetezéssel, sok műtrágyával és drasztikus metszéssel termesztik, úgy hírlik ráfizetéssel. Valószínű, hogy előbb-utóbb mindhárom műveletről le kell mondani. Műtrágya és növényvédő szerek nélkül, szánalmas kis gyümölcsöket teremnek a ma divatos fajták. A jog már lépett ez ügyben. A növényvédő szerek egy részét visszavonták a szabad forgalomból, másokat a forgalomból kivontak, képzettséghez és engedélyhez kötik egyes növényvédő szerek vásárlását. Ez természetesen nem old meg minden problémát. Bizonyosan meg kell keresni azokat az őshonos fajtákat, amelyek permetezés és metszés nélkül évtizedekig teremnek. Ez nem valami növény-genetikai futurológia. Ilyen fákat lehet látni itt-ott kiskertekben, ott felejtve, de abból nem lehet csak úgy ültetvényt telepíteni. Bizonyos, hogy közbe kell iktatni a fentebb említett folyamatot, ahol egy nagyüzem megvalósítja az innovatív termesztési koncepciót és be is mutatja a nagyközönségnek. Az ilyen fajta útkeresés az első években szükségszerűen nem rentábilis. Felvetődik a kérdés, hogy reális elvárás-e a gazdaság valamely piaci szereplőjétől, hogy saját pénzéből – már ha van elegendő pénze – éveken keresztül kutasson, kísérletezzen közcélok érdekében? Lehet, hogy elvárható, de teljesen valószínűtlen, nem is nagyon van rá sikeres példa.

Mi történik, ha a magyar költségvetés takarékosságból nem költ ilyen bizonytalan kimenetelű kísérletezésre? Tőlünk függetlenül mások elvégzik a szükséges fejlesztéseket és piaci áron rendelkezésünkre bocsátják a kész eredményt. A piaci ár általában azt jelenti, hogy meg kell fizetni a vevőnek mindent, amit eddig erre a programra fordítottak és „hozzá kell járulni” a további kutatások pénzügyi forrásainak megteremtéséhez is. Így szokás.

Szaporítóanyagok „állami” előállításának jelentősége

A magyar mezőgazdaság innovációjához feltétlenül szükséges a kívánatos új fajták szaporító anyagának előállítása. Részletkérdés, hogy új növényfajtáról vagy új állatfajtáról van-e szó. Szaporító anyag mindenképpen szükséges. A piac önmagában véve a fajtaváltást megoldani nem tudja. A piaci kereslet semmilyen szempontból nem tekinthető optimumnak. A mindenkori piaci kereslet kereslettámasztás – akvizíciós disztribúciós – útján jön létre. A piacvezetők a keresletet közvetlen piaci nyereség érdekében támasztják és tartják fenn. Az állam és a közérdek szempontjából meg kell különböztetnünk a közvetlen piaci nyereséggel kecsegtető promt akciókat, valamint a közép- és hosszú távú keresletalakítást, amely magasztos közérdeket szolgál, függetlenül attól, hogy rövid távon nyereséges vagy veszteséges. Szinte mindig veszteséges, mert ha nem az lenne, a piacgazdaság automatikusan kiaknázná ezt a lehetőséget. Bármennyire ellentmond a piacgazdaság törvényszerűségeinek meg a fiskális szemléletnek is, az államnak a bv. útján célszerű lenne olyan mezőgazdasági koncepcióváltást elősegíteni, amely rövid távon egyszerűen költség. Hosszú távon természetesen sokszorosan megtérül, de a sokszoros megtérülés hosszú távon sem közvetlen megtérülés. A sokszoros megtérülést úgy kell érteni, hogyha sikerül elterjeszteni olyan fajtákat, amelyek nem igényelnek állandó vegyszeres kezelést, nagy mennyiségű műtrágyát, drága élő munkaerőt, ez mindenképpen hasznára lesz a közösségnek, de közvetlen hasznot nem lehetséges elkönyvelni hosszú távon sem, csak közvetve lehet megállapítani, hogy sikerült visszaszorítani többféle betegséget. Ezért többszörösen indokolt és támogatandónak tekintendő, hogy a mezőgazdasági bv. kft-k, mint 100%-os állami tulajdonú kft-k nem feltétlenül csak banális mezőgazdasági termékeket kellene, hogy termesszenek. Bármilyen kiábrándítóan hangzik, tudomásul kell venni, hogy a piacgazdaság sok mindenre alkalmas, de az innováció kihordására és megvalósítására önmagában véve legalább annyira alkalmatlan, mint a szocialista tervgazdaság. Ez természetesen nem magyar specialitás, mindenütt a világon különféle pénzügyi alapokból, állami keretekből támogatják az innovációt. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy semmi nem olyan idegen a piacgazdaságtól, mint altruisztikus kísérletezés valamilyen jövőbeli cél érdekében. Köztudomású, hogy Magyarországon növelni kellene a gyümölcsök és zöldségfélék termesztését a kalászosok és gabonafélék rovására. Ez kb. 1930 óta köztudomású. Az, hogy a mai napig nem ment végbe ez a folyamat maradéktalanul, többi között annak tudható be, hogy amíg a gabonafélék termesztése több évszázados múltra és ismertségre vezethető vissza, addig a zöldségfélék és gyümölcsfélék termesztése legfeljebb néhány évtizedre tekinthet vissza. Az állam a törvényhozás útján szorgalmazza az erdőtelepítést, az intenzív gyümölcstermesztő ültetvények telepítését, többféle adókedvezménnyel, beruházási és telepítési támogatással, kedvezményes hitelekkel, kedvezményes pályázati lehetőségekkel és más módszerekkel. Ezek azonban mind a mai napig nem váltak kellőképpen ismertté. Ismertségben egyáltalán nem versenyezhetnek a gabonatermesztés ismertségével, amelynek minden paraméterét és fortélyát szinte kivétel nélkül ismeri, aki mezőgazdasággal foglalkozik hazánkban. Ha ezt a népi kultúrát meg akarjuk változtatni, megkerülhetetlen, hogy nagyméretű állami tulajdonú mezőgazdasági üzemek jövőbemutató fajtákat termesszenek és tenyésszenek. Függetlenül attól, hogy az éven belül nyereséges vagy veszteséges (természetesen jobbára veszteséges). Küszöbön áll több új növénykultúra elterjesztése. Ilyenek a fentebb említett köszméte, amelyre lenne kereslet, de nemigen akarják vagy tudják termeszteni. Hasonló az intenzív bodzatermesztés. Elterjesztése bár mindenféle olyan növényi kultúra, amelyre volna ugyan kereslet, de a nagyüzemi termesztés és betakarítás vagy teljes egészében megoldatlan vagy csupán az egyetemek kísérleti telepein ismert. Nem szükséges különösebben hangsúlyozni, hogy abból sehogyan sem lehet tömegtermesztés, ha valami csak a kutatóintézetekben meg az egyetemeken ismert. Nincs megoldva a nagyüzemi betakarítása a málnának, a ribiszkének és a földiepernek sem. Továbbá egységesen nincs megoldva – legalább is nem ismert a nagyközönség előtt - a felsorolt növények bio-termesztése. Ezek közül a növények közül legfeljebb az egyetemek ismernek aszály- és fagytűrő rezisztens fajtákat. Az, hogy valami a tudomány fellegváraiban ismert és elfogadott, egy nagyon fontos lépcső, de messzire esik a gyakorlati megvalósítástól. A kettő közé kellenek a nagyméretű referenciaüzemek, ahol részletekbe menően pontosítják, hogy a helyi ökológiai viszonyok mellett mi hogy terem és a helyi piac mennyire fogadja el a konkrét viszonyok között milyen nyereség várható.

Magyar szürke szarvasmarha, mangalica sertés……

Nagy valószínűséggel belátható időn belül aktuális lesz a magyar szürke szarvasmarha fajta tenyésztés beállítása több oknál fogva. Egyrészt, mert rezisztens a BSE kórral szemben, másrészt, mert a bio-tenyésztésre valószínűleg alkalmasabb, mint a jelenleg tenyésztett fajták. Hasonló híreket lehet hallani a mangalica sertésről. Az, hogy az utóbbi két fajtát célszerű-e nagy számban tenyészteni, természetesen nem az én dolgom eldönteni. Azt viszont nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy ha esetleg úgy döntenének az erre hivatott állami szervek, hogy célszerű a fent említett fajtákat piaci méretekben tenyészteni ezen egységes állami akaratnak a megvalósításához mindenképpen szükségesek valamilyen közvetítő szervezetek. Erre teljesen alkalmasnak látszik a bv.

Lenne az ilyen állattenyésztésnek más előnye is. Manapság okból, állatgondozókból többnyire hiány van. Itt nem igen válogat a civil szféra a munkaerőben, csak valaki vállalja el, az sem baj ha büntetett előéletű vagy egy kicsit iszákos. Ezen a területen szinte biztosra vehető, hogy a szabaduló el tud helyezkedni. A plurális demokráciában nemigen lehetséges törvénnyel elrendelni, hogy vágják le holstein-friz marhákat és kötelezően tenyésszenek helyette magyar szürkét. Állami támogatással lehet inspirálni a tenyésztőket arra, hogy tenyészállatokat küldjenek a vágóhídra, meg arra is, hogy általuk teljesen ismeretlen fajtát vonjanak ismét tenyésztésbe. (Nem sokat segít, hogy 200 évvel ezelőtt csak magyar szürke marhát tenyésztettek Magyarországon, a természetes emberi emlékezet már elfelejtette a részletkérdéseket). Az még megoldhatóbbnak látszik, hogy busás állami szubvencióval elősegítsék tenyészállatok tömeges levágását, volt is erre példa. Az viszont nagyon nehézkes, hogy egyszeri állami támogatás fejébe vagy szerény folyamatos támogatás ellenében a tömegek olyan állatfajtát vonjanak tenyésztésbe, amely minden szempontból ismeretlen. Az ilyen terméknek többek között piaca sincs. Nehéz olyasmi iránt piaci keresletet támasztani, amit a vevők soha nem láttak. Egyszerű termékeknél nem lehetetlen az ilyesmi, így terjedt el a bűvös kocka, a tamagocsi és sok minden más. A táplálkozás nemcsak pillanatnyi hóbort kérdése. Ha az állam a piacra bízza a divatos élelmiszerek elterjesztését, a gazdaság szereplői nyilvánvalóan olyan termékeket igyekeznek elterjeszteni, amely olcsón előállítható és drágán eladható. Tipikusan ilyen példa a burgonyaszirom, a jégkrém és sok minden más. Az egészséges tápláléknak nem azaz attribútuma, hogy olcsón állítsák elő és drágán adják el. Kevésbé szerencsés esetben pontosan fordítva működik. Azért, hogy el tudjon terjedni a drága előállítás ellenére, olcsón hozzák forgalomba. Ennél a momentumnál érthető meg az állami tulajdonú kft-k szerepe. Nevezetesen azért, mert a piacgazdaságban senkit nem lehet arra kötelezni, hogy számára hátrányos üzletet kössön, még akkor sem, ha ez amúgy közérdeket szolgálna, szűk körű kivételt képezhetnek a közüzemi szolgáltatók.

Összefoglalva leszögezhetjük, hogy a piacgazdaság a sajátos szabályszerűségei közepette sohasem fogja kihordani a közérdekű új termékeket. Ha egy gazdasági szervezet vagy egy állam nem óhajt közvetlenül innovációra költeni, meg lehet vásárolni mások vagyoni értékű jogait. Ez azonban soha nem olcsó, ezen a piacon kurrens termékekre soha nincs leárazás, ezért a vétellel a vevő nem takarít meg semmit ahhoz képest, mintha önfeláldozó módon maga is részt venne a kutatás-fejlesztésben.

Nejlon zacskó helyett fonott kosár

Mindenki ismeri a faiskolai konténeres kisfákat. Egy talpas fekete fóliazacskóban nevelik a kisfákat. Amíg a fogyasztók valamit jó áron megvesznek; a fogyasztói társadalom elő fogja állítani, ezt még törvénnyel is nehéz megakadályozni. A hasznot megszerzi a vállalkozó, a rengeteg műanyag gyártásából, használatából és végleges elhelyezéséből származó gond és költség megmarad a társadalom nyakán. Ezt a méltánytalanságot valamelyest lehet moderálni az adórendszerrel, de az a legbiztosabb ha efféle anyagokból mennél kevesebbet gyártanak. A kisfák – cserjék – konténerezéséhez, nem feltétlenül szükséges műanyag zacskó. Ahhoz, hogy a fogyasztó szokást tudjon váltani, az államnak – vagy valamely közhasznú szervezetnek - fel kell kínálni az alternatívát. Ebben az esetben: ritkára font hitvány kis kosarakat. Azért ritkára fontakat, hogy a növényt kosárral együtt lehessen elültetni. A fóliánál az egyik neuralgikus kérdés a növény kiemelése a fóliából; ilyenkor a növény könnyen szabadgyökerűvé válik, akkor pedig nem sok értelme volt a konténerezésnek. Tovább gondolva a dolgot, a fólia néhány kilogramm föld megtartására alkalmas csupán. Egy kosár, akár egy tonna földet is meg tud tartani. Így lehetővé teszi, hogy városokban stb. komoly kis fákat ültessenek a helyükre a termesztő edénnyel együtt. Ilyen egyszer használatos, ritkafonású kicsi és nagy kosarakat bárki tud fonni. A kosárfonásnál elvárható esztétikának itt nincs szerepe. Az ilyen természetes anyagú termesztő edényeknek sok más előnye és felhasználási lehetősége is lenne. Tág teret nyújtana a bv. gazdasági integrációjának is. A mg-i bv. kft termelheti a fűzvesszőt, ipari kft-k fonják majd a mezőgazdasági kft termeszt benne köszméte vagy más csemetéket. Ezek egy része a bv. kísérleti gazdaságába kerülhetne, más része a piacra. Ez nem túl bonyolult elgondolás, még is kipróbálásra és bemutatásra szorul; ez az előfeltétele a széleskörű elterjedésnek.

Utak mellé kerüljenek cserjék, fák helyett

Útjaink mellett országszerte szép szál fák virulnak. Amikor ez a faültetés elterjedt az utak mellett, számos nyomós érdek szólt amellett, hogy a fák ott legyenek. (Hol puskatusnak szánták őket, hol meg a selyemhernyó programot támogatták.) Akkor még nem voltak autók. Mára a fák jelentősége a fűtésben erősen visszaesett, ugyanakkor elterjedtek az autók. Ha az autó fának rohan, rendszerint súlyos kár esik emberéletben is, meg az autóban is. Szignifikánsan sokkal nagyobb a kár, mintha a fa ott sem lenne, vagy esetleg cserje lenne a helyén. Ebben az állításban nincs különösebb újdonság, hiszen mindenki láthatja, hogy az autópályák elválasztó sávjába kizárólag sövényt ültetnek és az autópályák mellé is csak csenevész termetű fákat telepítenek. Ez így helyes. Ugyanezt kellene tenni az alsóbbrendű utakkal is. Ennek a legfőbb akadálya, hogy mindenki a fákat szokta meg.

Nézzük, kinek okoznak kárt az útszélén álló fák egy szerencsétlen ütközés esetén. Mindenekelőtt azoknak, aki az autóban ülnek, aztán annak is, akié a jármű. Minden alkalommal szóba kerül a biztosító. Ilyen formán a károsultak jól meghatározhatók, a kár telepíthető, a kárviselésre kötelezetteket pedig legrosszabb esetben egy per végén az ítéletben megnevezik. (A járművezető időnként a börtönben köt ki!) Felmerül a kérdés, miért kellene ebbe az államnak beleavatkozni? A költségviselést transzponálhatjuk is. Ha az autóban ülők megsérülnek, mindenképpen a társadalombiztosítás szolgáltatására és pénzére fognak szorulni. Egy-egy súlyosabb karambol után évtizedekig tartó szociális támogatás következik. Ez pedig a nemzeti vagyont semmiképpen nem gyarapítja, mindenképpen csökkenti, az emberi szenvedésről nem is beszélve. A biztosító a biztosítottak pénzéből képez tőkét, teljesen mindegy, hogy kötelező biztosításról, CASCO-ról, életbiztosításról vagy más biztosításról van szó. A biztosítás nem eliminálja a kárt hanem porlasztja a költségeket a biztosítottak között. A biztosításra kifizetett pénz másoknak költség. Így az egymásra mutogatás ezt a problémát nem oldja meg. Itt valakinek fel kell vállalnia a költséget, hogy amolyan minta útszakaszokat hoz létre, ahol az utak mentén fűzbokrok meg mogyorócserjék vannak, ezek minden funkciót betöltenek, amit a fa is betölt, kivéve egyet, ütközésnél nem pusztítják el az autóst!

A cseréhez a közakaraton kívül először is kell szaporítóanyag, méghozzá nagy mennyiségben, millió szám. Ezt valakinek elő kellene állítani. Az állami tulajdonú bv. kft-t teljesen alkalmasnak látom erre. Valakinek menedzselnie kellene, hogy ezek a szaporítóanyagok az út mentére kikerüljenek és ott meg is maradjanak. Ha a közlekedő állampolgárok látják és hallják másoktól, hogy mennyivel szerencsésebb az „útelhagyásos” baleset egy cserjékkel szegélyezett úton, mint a fák közé rohanni, minden bizonnyal el fog terjedni a fák helyett a cserje – idővel. A cserjék igen áldásosak lennének a földeken a hófogó rácsok helyett is, állandóra letelepítve. Ehhez valószínűleg tv.-t kellene módosítani. Ha azonban meggondoljuk, hogy az állam beavatkozhat az állampolgárok vagyoni viszonyaiba az adóval, sőt harctérre küldheti a polgárokat – időnként nehezen igazolható célok érdekében – miért ne rendelhetné el tv. a hófogó cserjék telepítését és gondozását. Természetesen a magántulajdonú földekre is gondolok. A cserjéknek szerepe lesz rövidesen a kis parcellák esetében is, a jelenlegi „agrár sivatagot” valahogy át kell alakítani. A több ezer hektáros nagyüzemekhez képest a 100 ha. kisbirtok. (A cserjéknek egyébként számos gazdasági előnye is lenne a fákkal szemben).

A nagy kérdés, hogy kinek lenne ebből markáns haszna? Az egész társadalomnak. Ami a mostanság annyira áhított hirtelen egyéni meggazdagodást illeti, ez nem remélhető. Éppen ezért nem kezdeményeznek gazdasági szervezetek piaci meggondolásból ilyen akciót! Természetesen tetemes haszonnal járna a köz számára, egyrészt az általános kockázat csökkenése, másrészt az a pénz, amit a későbbiekben nem kell kifizetni az egészségbiztosítónak, a nyugdíjbiztosítónak, más alapoknak. Ehhez még hozzá kell számítani az emberi életet, illetve az emberi szenvedést, ami a pénzzel nehezen összevethető. Miután ez egyértelműen közérdek, nem látok benne semmi kivetnivalót, ha legalább a bevezetését közpénzből finanszírozzuk, egyáltalán nem piaci alapon.

Természetes hőszigetelő anyagok szinte korlátlan mennyiségben

A bv. mezőgazdasági kft-inek jelentőségét a gazdaság innovációjában már felismerték.

Az MTA már folytat kísérleteket az Annamajori Kft-vel együttműködve. (Arányos tápanyag kijuttatás, műholdas tápanyag ellátottság és helyzet meghatározással.) Úgy vélem szorgalmazni kellene az ilyen típusú együttműködések bővítését. Itt van példának a napraforgó szár, mint hőszigetelő anyag. Ez a javaslat új is meg nem is. Már eleink is használták a napraforgó szárát építőanyag gyanánt. Száraz helyen 100 évig is eláll. Amitől én ismét aktuálisnak látom, az a hagyományos energiahordozók fogyatkozása. Közhely, hogy a szénhidrogén készletek végesek, nem megújíthatók és belátható időn belül elfogynak. Témánk szempontjából fontosabb, hogy addig is folyamatosan drágulni fognak! Az épületek fűtésére szánt energiát csökkenteni kell; az emelkedő energiaárak miatt is meg környezetvédelmi okokból is, meg a nyersanyag készletek is vészesen fogynak! Egyszóval növelni kell a házak hőszigetelését. Ezt jogszabályok is előírják – födém vasbetonkoszorújánál – meg a gyártók is ez irányba tendálnak. Az állam többféle úton szubvencionálja azokat, akik korszerű, jó hőszigetelő nyílászárókat építenek be! A ma használatos hőszigetelő anyagok zöme műanyag pl. polisztirol. Vannak próbálkozások a fa elterjesztésére. Van viszont egy mezőgazdasági hulladék, amely színre-szagra igen hasonlít a hungarocell néven ismert hőszigetelő anyaghoz, ez a napraforgó szára. Nem tudni, hogy hőszigetelő képessége, hogy aránylik a ma használatos ipari hőszigetelő anyagokhoz, valószínű, hogy soha senki nem mérte meg, az viszont egészen biztos, hogy széles körben nem ismert. (Becslésem szerint egyenlő vagy jobb, mint a ma legismertebb Nikcell-é!) Mi volna ennek a mg-i mellékterméknek a jelentősége? Mindenek előtt az, hogy nem a vegyipar állítja elő, hanem természetes úton terem. Miután melléktermék; olcsó is! (Nem folytatódhat a végtelenségi ez a trend, hogy a házak előállítási ára 10 évenként megduplázódik!) A bűnözés szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy mennyibe kerül egy konszolidáltnak tekinthető ház! Ha a korszerű lakások a tehetősek kiváltsága csupán, ez a bűnözési statisztikák szempontjából semmi jóval nem kecsegtet! A rendelkezésre álló mennyiség is nagyon fontos, mind a korszerű lakásokból, mind a hőszigetelő anyagokból. Ma még nehéz elképzelni, hogy mennyi hőszigetelő anyag kell egyik évről a másikra, ha tényleg meglódulnak az energiahordozók árai. Közismert, hogy jelenleg is viták dúlnak az energiahordozók áremelésének mértékéről; 2003. elején egy áremelés már biztos. Sajnos az is biztos, hogy nem ez lesz az utolsó áremelés mostanában. A jelenlegi hőszigetelő anyag gyártási kapacitásának megtöbbszörözésével több probléma is van. Az, hogy ezek az anyagok drágák, csak az egyik baj. Ennél nagyobb baj, hogy földünk környezeti terhelhetősége igen csak a végéhez közeledik. A mai terhelést is csökkenteni kellene nem pedig növelni. Ezt több környezetvédelmi egyezményben le is szögezték! További probléma, hogy a műanyagokat nincs hová tenni, ha elbontják az épületeket; mindenki a más területére igyekszik hordani a felesleges hulladékot, magánszemélyeknél, jogi személyeknél és államoknál egyaránt megfigyelhető ez a hajlam. A napraforgó szára beszántható a földbe, nem mérgezi. Most is ezt teszik vele. Mi tehetne itt a bv. kft? Sok mindent meg kellene mérni korrekten. Ma mesterségesen törpévé fejlesztett – 100-130 cm magas - napraforgót termesztik, mert a kombájn számára az a kedvező. Létezik 200-230 cm magasra növő fajta is. Meg kellene állapítani, mennyi terem 1 ha-on a hagyományos fajtából. Meg kellene tanulni a hagyományos fajta hatékony betakarítását. Még fontosabb lenne azt kikísérletezni, hogy lehetne táblákba rendezni és rögzíteni a napraforgó szárát. Az ipari kft-k folytathatnák a kísérletezést arra nézve, hogy lehetne az épület falában elhelyezni hőszigetelés gyanánt. Közben polgári szervezeteknek meg lehetne próbálni elfogadtatni a szakmával az új koncepciót; az pedig legalább olyan nehéz mint a műszaki problémák leküzdése.

Ipari kft-k lehetséges innovációja

Mottó.

1. Olyan új vagy régi ipari technológiákat kell elterjeszteni – hathatós állami támogatással – amelyek nyersanyag, élőmunka és energia igénye kicsi, hulladékszegények vagy a hulladék újra feldolgozható, azaz nem környezetszennyező.

2. Az elítéltek foglalkoztatásának elsődleges célja a reszocializáció. Lehetőség szerint biztosítani kell az elítélt beilleszkedését a társadalomba a büntetés letöltése után, függetlenül attól, hogy ipari vagy mezőgazdasági kft-ben foglalkoztatják az elítélteket. Fontos szempont, hogy a fogva tartás költségei legalább részben megtérüljenek, de akármilyen fontos ez, csak másodlagos cél lehet.

Elsődleges cél, hogy a társadalom számára hasznos tevékenységet tanuljon az elítélt, ha valakinek van tanult szakmája az gyakorolja a büntetés-végrehajtásának ideje alatt is, a munkaképessége lehetőség szerint javuljon, de semmiképpen ne romoljon a büntetés-végrehajtás alatt. A reszocializáció lényeges eleme, hogy az elítélt szabadulás után a társadalomba könnyen és gyorsan vissza tudjon illeszkedni, annak hasznos tagjává tudjon válni, a büntetés kiállása alatt kellő önbecsülést tudjon szerezni, a büntetés kiállás után pedig elvárható magabiztossággal tudjon kiállni a munkaerőpiacon. Ez az egyik legfontosabb kifogás az elítéltek mezőgazdasági foglalkoztatása ellen. Egyszerűen arról van szó, hogy az iparból s a nagyvárosokból lényegesen többen jönnek a büntetés-végrehajtásba és többen térnek oda vissza, mint a mezőgazdaságból. Ez a büntetés-végrehajtási munkáltatás szempontjából azt is jelenti, hogy lehetőség szerint olyan munkákat kell megtanítani és gyakoroltatni a büntetés-végrehajtásban, amely a szabad életben is feltehetően kurrens lesz hosszú távon. Természetesen nem ez az egyetlen szempont. Tényként leszögezhetjük, hogy a büntetés-végrehajtás fogva tartottjai között a szakmai képzettség általános színvonala, valamint az intelligencia általános színvonala jóval alatta marad a polgári életben megszokotténak. Ezen túlmenően a büntetés-végrehajtási munkáltatásban elitéltként, senki nem akar törzsgárdatag lenni és ez törvény erejénél fogva nem is nagyon lehetséges. Ezért itt olyan munkákat vesznek számításba, amit különösebb intellektuális képességek nélkül bárki rövid idő alatt megtanulhat és biztonsággal gyakorolhat. Ehhez képest van két kérdéskör, amely az innováció szempontjából részletesebb megvilágítást igényel. Az egyik kérdés, hogy mik lennének azok a tevékenységek, amelyek az elkövetkezendő évtizedekben nagy valószínűséggel kurrens szakmák lesznek. Ha számításba vesszük Földünk rohamosan romló környezeti állapotát, a környezetvédelem és környezetgazdálkodás minden bizonnyal aktuális lesz, s az idő multával egyre aktuálisabb lesz. Földünk hagyományos energiakészletei kimerülőben vannak és jelenlegi tudásunk szerint egy-két emberöltő alatt ki is merülnek. Amennyiben időközben nem oldódik meg az irányított termonukleáris magfúzió, minden bizonnyal szerepet kapnak olyan megújuló energiaforrások, mint a szél- és a napenergia. Ez több Európai Uniós irányelv is alátámasztja, amely kimondja, hogy az energiaellátás 6%-át rövid időn belül megújuló energiahordozókból kell ellátni.

Szélkerekek és napelemek az energiatakarékosság jegyében

A kézenfekvő megújuló energia a nap- és a szélenergia. Itt egy kicsit hasonló a helyzet, mint a mezőgazdasági innovációnál. A szélenergia több száz éves felhasználásra tekint vissza. Ehhez képest építési, szerelési, kivitelezési gyakorlata ma nagyon kevés embernek van hazánkban a kisebb-nagyobb szélkerekek és szélerőművek szerelése terén. Ez a folyamat sem tud végbemenni automatikusan és piaci indíttatástól vezérelve. Kisüzemi szélkerekeket elvétve lehet kapni valamilyen irreális áron (100 W-os áramfejlesztő szélkerékkel 250 000,-Ft). Bármennyire kívánatos lenne a környezetgazdálkodás, az ésszerű energiagazdálkodás és a takarékosság érdekében a szélkerekek elterjedése, ez spontán módon nem fog megtörténni. Az is teljességgel kizárt, hogy a folyamat akár most, akár később úgy menjen végbe, hogy az első évtől kezdve stabilan nyereséges legyen (ha ez így lehetséges lenne a piaci viszonyok között, itt nem lenne miről beszélni).

A jövő másik ígéretes energiaforrása a napelem. Egybehangzóan mindenki állítja, hogy a napelem segítéségével előállított energia környezetkímélő, tiszta és megújuló energiaforrást hasznosít. Ma már számtalan szabadba telepített automatika áramellátását biztosítja napelem. Így legalább ezen a területen a napelemek elterjedése biztosra vehető. Feltehetően előbb-utóbb az erősáramú energiaellátásban is szerephez jutnak a napelemek. Ehhez képest teljesen ismeretlen nemcsak a laikus állampolgárok számára, hanem általában mindenki számára a napelemek működése, mibenléte és hétköznapi alkalmazása. A napelemet a legtöbb állampolgár csak a tudományos ismeretterjesztő irodalomban, médiában látott. Ma még teljesen időszerű és korszerű lenne, hogy embereket képezzünk ki a napelemek gyártására, szerelésére és karbantartására. Igen valószínű, hogy ennek több értelme lenne, mint a sok virágkötő tanfolyamnak és más hasonlónak. Természetesen tudni lehet, hogy egy ilyen igazán új szakma megismerése nemcsak annak nehéz feladat akinek a szakmát kell elsajátítani, hanem annak is akinek ezt meg kell szervezni, s oktatni kell akár az elméletét, akár a gyakorlatát. Az innovációnak már csak ilyen a természete.

Használt gumiabroncs-égető kazán

A selejt gumiabroncsok a fejlett ipari országokban mindenütt elhelyezésre várnak. Számtalan próbálkozás történt, egyik sem oldotta meg teljes egészében a problémát. Hazánkban ma a Beremendi Cement és Mészmű éget évente több tízezer tonna gumiabroncsot. Ennél lényegesen kisebb volumenű próbálkozások vannak a gumi darálására, és az őrlemény felhasználására. Az állam a hulladékgazdálkodás elősegítése érdekében törvénnyel bevezette a termékdíjat, az ebből képződő pénzből támogatja a beremendi selejt gumiabroncs felvásárlást és égetést. Ez azonban nem képes megoldani az egész ország selejt gumiabroncs elhelyezési problémáját. Álláspontom szerint fontos lenne egy 100-500 KW-os gumiabroncs égető kazán kifejlesztése, amely a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően képes a gumiabroncsot elégetni, esetleg egyéb műanyagokat is. (A Pestvidéki Gépgyár már húsz évvel ezelőtt csinált olyan lakkiszap égető kazánt, amely gumiabroncsot füstmentesen elégette. Ezt magam is láttam.)

A Riói Egyezmény előírásai szerint a kén-dioxid kibocsátást csökkenteni kell, így nem elég füstmentesen elégetni a gumiabroncsot, az égéstermékből a ként-dioxidot is ki kell szűrni.

A veszprémi Vegyipari Egyetem érdeklődésemre többféle eljárást is megnevezett, amely alkalmas a kén-dioxid ipari méretű kiszűrésére. Tehát a technika mai állása szerint szerkeszthető olyan kazán, amely a gumiabroncsot képes a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően elégetni. Sem a tervezés, sem a kazán kifejlesztése piaci alapon a mai napig nem valósult meg. Nélkülözhetetlenül szükséges a hatékony állami támogatás. Úgy gondolom, hogy a bv. valamelyik ipari kft-je más civil vállalkozásokkal, egyetemmel, kutató intézettel együttműködve alkalmas lenne egy ilyen kazánprojekt megvalósítására. Az általam javasolt néhány száz kilowattos gumiabroncs égető kazán társadalmi jelentősége abban állna, hogy a selejt gumiabroncsokat nem kellene több száz kilométerre szállítani, hanem 30-50 km-es körzetenként szabályosan megsemmisíthetők lennének.

Kopjafa faragás és más kézműves mesterségek előnyei

Nem tisztem, hogy megítéljem helyes-e, hogy társadalmunkban soha nem látott síremlék állítási láz lett úrrá. Annyi bizonyos, hogy nem mindenki óhajt évekig síremlékre keresni, csupán azért, mert mások így tesznek. Pillanatnyilag a társadalom ezt könnyen úgy ítéli meg, hogy nem állítottak méltó síremléket az elhunytnak. Mit tehet az állam? Nem lenne értelme törvénnyel szabályozni a nyilvánvalóan túlzó kultuszt! Szép, méltó és reális is a kopjafa állítás hagyománya. El kellene ismét terjeszteni; legalább is meg kellene próbálni. Igen arra gondolok, hogy valamelyik bv. kft faraghatna kopjafákat. Faraghatna a közpénzen eltemetettek részére is – ennyi talán őket is megilleti, akkor is, ha ez további kiadást jelent a költségvetés számára – meg faraghatna bárki számára, aki ilyent rendel. Nem arra gondolok, hogy mozgósítani kellene a központi költségvetést, holmi kopjafa program címszó alatt. Semmi szükség rá. Akár alapítvány, akár egyesület, egyszerű együttműködési szerződés keretben tevékenykedhet az ügy érdekében. A szerződő felek: a bv. kft és a nonprofit szervezet, rajta kívül bárki, aki részt óhajt venni a programban. Az ügylet pénzügyi fedezete a nonprofit szférában megszokott módon megteremthető. Nagyon egyszerű együttműködési mechanizmus és célnak teljesen megfelel. Álláspontom szerint az elitéltek szempontjából van más előnye is e tevékenységnek. Szabadulás után nagyon nehéz elhelyezkedni, akkor is ha egyébként jó szakmája van a büntetett előéletű egyénnek. Pontosan a büntetett előélet miatt nehéz. Ezért vizsgálni kellene annak a mechanizmusát, ha olyan szakmára képezik az elítélteket, amely kis tőkeigénnyel, önállóan gyakorolható. Ilyenek közismerten: gyümölcsfák oltása, gondozása, kertészkedés bérmunkában, pásztorkodás, gumiszervizekben a betanított munka, színesfémöntés. A modern társadalomban nem mindenki számára egyszerű munkához jutni. A nagy cégek profi szakemberekkel „verbuváltatják” a munkavállalókat. A büntetett előéletű emberek nem különösebben keresett munkavállalók. Ezért javasolnám számításba venni az elítéltek munkáltatásánál a szabadulás utáni munkaerő piaci szempontokat is, ne csak a bv.-n belüli érdekeket. A munkaigényes kézműves szakmákat továbbra is kisvállalkozásokban, céhszerűen gyakorolják. Itt még nem uralkodott el az a pragmatikus haszonelvűség, ami a nagyvállalkozókra gyakran jellemző.

Ahhoz, hogy ez a közérdekű cél a megvalósulás közelébe érjen, a tömegek számára érthető és elérhető legyen, valamely szervezetnek fel kell vállalni azt az önfeláldozó tevékenységet, hogy nyilvánvalóan közvetlen számviteli veszteség ellenére felvállalja az innovációt. Ez a büntetés-végrehajtás esetében a következőképpen elképzelhető: széleskörű társadalmi és gazdasági szervezeti egyeztetés után a téma népszerűsítése érdekében. Nagyobb mennyiségű reklámanyagot kellene a piacra küldeni, ilyenek lehetnek fotók, festmények, makettek, kísérleti dokumentációk, referenciák és fél-üzemi referenciák. Ehhez természetesen állami támogatást kell kérni és kapni a bv.-nek. Ahhoz, hogy a bv. ilyen állami támogatást kérjen és kapjon, különösebb szervezeti átalakítás nem szükséges, csupán a célt kell módosítani. Ezzel a büntetés-végrehajtás számára megnyílik egy második költségvetési keret, méghozzá az innovációra szánt költségvetési keret. Ez azért nagyon lényeges, mert a büntetés-végrehajtásnak szánt költségvetési támogatást adottnak tekinthetjük.[22] Annál az egyszerű oknál fogva, hogy politikailag felvállalhatatlan bármelyik kormány számára, hogy az eddigieket lényegesen meghaladó támogatást nyújtson a büntetés-végrehajtásnak. „2000-ben a bv. kiadások a GDP 1,8 ezrelékét tették ki, a központi költségvetési szervek, intézmények összes kiadásain belül 1,25%-os súlyt képviseltek, a központi támogatásokból pedig a bv. 1,5%-kal részesedett.”[23] Az innovációra az állam jelentős összegeket fordít, az innovációra fordítandó összegek növelése bárki számára felvállalható politikai cél. A Magyar Tudományos Akadémiától kezdve az Európai Unióig sokan szorgalmazzák az innovációra szánt összegek lényeges emelését. Semmilyen korlátozó körülmény nem ismert, amely a büntetés-végrehajtást kizárná az innováció megvalósításából. Álláspontom szerint az innovatív tevékenységek bevezetése a büntetés-végrehajtás ipari kft-ibe több oknál fogva indokolt. Mindenekelőtt azért, mert a büntetés-végrehajtás – de legalább annak felügyelete – és az innováció egyaránt állami feladat. Másrészt nemcsak állami feladat, hanem a finanszírozására sem igen vállalkozik senki állami segítség nélkül (az innováció elősegítése már csak azért is állami feladat, mert az egészségügy és a szociális ellátás is kötelező állami feladat is innováció hiányában az egészségügyi és szociális kiadások nőhetnek meg irreálisan). Másrészt azért is megfontolandó, hogy a büntetés-végrehajtást fokozottan a közérdekű fejlesztések szolgálatába állítsuk, mert a 100%-osan állami tulajdonú cégek száma már nagyon kevés és egyre csökken. További érv e folyamat mellett, hogy a társadalom mentális tartózkodása igen jelentékeny az ipari innováció tekintetében is, ahol az emberek szabad elhatározásán múlik, hogy odaadóan részt vesznek-e olyan munkában, amely akkor és ott számukra értelmetlennek tűnik. Az ilyen szabad elhatározást demokratikusan ki lehet eszközölni, kiemelten magas munkadíjjal. Ez is igen drága tud lenni! Természetesen kizárt, hogy a piaci szereplők többszörös fizetést adjanak valamiért, amelyre amúgy semmiféle kereslet nincs, mivel a fogyasztók azt sem tudják, hogy létezik. A kereslettámasztás ugyan nem idegen a marketing szakmától, de a piaci viszonyok között csak olyasmi iránt szoktak keresletet támasztani, amely rövid úton busás haszonnal megtérül. Miután a társadalom és a gazdaság nemcsak koncepcióváltás előtt áll, hanem belátható időn belül paradigmaváltásra is lehet számítani, egy ilyen paradigmaváltásnál az azonnali vagy a rövidtávon való megtérülés egyszerűen kizárt. Ezt a rövidtávú deficitet az államnak kell felvállalni a hosszú távú közérdekű nyereség érdekében. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy valaminek a társadalmi hasznossága nem azonos a számviteli vagy a fiskális hasznosságával. Természetes folyamat, hogy az APEH nehezen mond le bevételekről annak érdekében, hogy ezáltal majd csökken a társadalombiztosítás kiadása. Miután a kormányzat a végrehajtó hatalom csúcsszerve, a kormányzat túlléphet a tárcák parciális érdekein is a pénzügyi tárcán belüli érdekeken pedig még inkább túlléphet. Véleményem szerint túl is kellene lépnie. Az ugyan köztudomású a plurális demokráciákban, hogy egy kormányzat első számú célja saját újraválasztásának biztosítása is lehet. Ez nagy fogyatékossága a plurális demokráciáknak. Azt a nem kívánatos következményt hordozza magában, hogy a hosszútávon célszerű érdekeket kell alárendelni a pillanatnyilag népszerű érdekeknek. A megújuló energiaforrások elterjesztésének második lépése az lehetne a szélenergia vonatkozásában, hogy a bv. kft-k, vagy azok közül valamelyik elkezd gyártani szélenergiával hajtott áramfejlesztőket és egyéb mechanizmusokat. Ez az első etapban szinte biztos, hogy veszteséges (ha minden létező költséget át akarunk hárítani a fogyasztóra, olyan drága lesz a termék, hogy nem tud elterjedni). Azzal, hogy azt állítom, hogy újdonságszámba menő ipari termékeket ilyen módon kellene elterjeszteni, semmi újat nem mondok. Gondoljuk meg, hogy már a XIX. században hasonló meggondolásból jött létre hazánkban az ipari védegylet. Tudniillik, ez a védegylet favorizálta a magyar ipari termékeket a jobb és olcsóbb import termékekkel szemben. A képlet mostanáig sem változott semmit. Természetesen meg lehet várni, amíg valamilyen dömpingáron behoznak indiai vagy más rendkívül olcsó termékeket e témakörben.

Olcsó, gyorslakóházak hazai fejlesztése

Néhány gondolat egy másik innovációs lehetőségről. A Magyar Állam legalább 50 éve küzd az új lakásépítési programmal. A ’89 előtti időszakban ezt a kérdést úgy ahogy megoldotta a házgyári építési technológia. A házgyárakból mostanára egy sem maradt. A hagyományos magyar építési technológia, a kalákában építkezés olcsó hitelből, kihalófélben van. Nem divat, nem is célszerű a túlhajszolt munka. Az olcsó hitel történelmi érdekesség, kell hozzá jelentős önerő is. Az amerikai stílusú könnyűszerkezetes szerelhető házak a mai napig nem terjedtek el, egyrészt mert a legtöbb ember ilyen házat még csak képen látott. Hogy tudná megszeretni a könnyűszerkezetes házakat, hogyha ilyet a valóságban még soha nem látott, arról meg végképp fogalma sincs, hogy milyen a komfortérzet, a tartósság s az egyéb hétköznapi jellemzői. Külön problémát jelent, hogy az import könnyűszerkezetes házak a lakásnélküli magyar állampolgároknak még mindig meglehetősen drágák. Ezekből a tényekből és egyebekből nyilvánvalóan adódik a következtetés, hogy valakinek fel kell vállalni annak a költségét és kockázatát, hogy megpróbáljon elterjeszteni egy magyar fejlesztésű és gyártású könnyűszerkezetes típusházat. Ehhez természetesen nem elég megrajzolni a házat, kidolgozni a gyártási és építési technológiát, nem elég elkészíteni egy-két mintadarabot. Ezzel az eljárással kisebb méretű középületeket, szociális lakásokat kellene építeni olyan sűrűségben az országban, hogy ilyen házat bárki nehézség nélkül megtekinthessen, ha érdeklődik iránta. Fogalmilag ez az előfeltétele annak, hogy ez egyáltalán el tudjon terjedni. Ez piaci alapon eddig sem ment, ezután sem fog menni. Ennek a felvállalására legalkalmasabb alanynak az állam látszik. A pénzt pályázat útján lehetne lehívni és a kivitelezésre teljesen alkalmasnak látszik a bv. munkáltatás. Itt a pénz útja korrekten nyomon követhető, kívánni sem lehet alkalmasabb alanyt, mint a bv. Az olcsó lakóházaknál az egyik koncepció a ma használatos fa, CK és betonip lemez és egyéb könnyűszerkezetes anyagok, a másik lehetséges koncepció az ultrakönnyű vasbeton szerkezet kombinálva különféle hőszigetelő anyagokkal és a helyszínen beépített tégla belső burkolatokkal - tudniillik a hő-tehetetlenség miatt - valamint alternatív építész körökben többször felvetődött a hagyományos magyar népi építési módok gépesített változatának a reneszánsza. Minden változatnál kell kísérletezni. Az első darab mindig sok aprólékos munkával jár, valamint versenyképtelenül költséges. Nem véletlenül nem rajonganak az ilyen munkáért a versenyszférában. Az sem véletlen, hogy egyáltalán senki nem rajong érte. Amint fentebb említettem, mind a költségvetésben, mind a számvitelünkben intézményesítve vannak olyan elemek, amelyek az innováció támogatását, illetve felgyorsítását hivatottak elősegíteni. Ahogy ott kifejtettem, ezekhez a pénzekhez a kisvállalkozások általában hozzá sem tudnak férni, ha mégis hozzá tudnak férni, akkor meg könnyen gond lesz az elszámolással. Egyszóval, kedvezőtlenek a tapasztalatok. Az állam, mint olyan, a pénzügyi finanszírozás lehetőségén túl, egyébként nemigen exponálja magát az innovációban. Erre számtalan magyarázatot lehetne adni, hogy miért nem. Azt azonban nyugodt lélekkel leszögezhetjük, hogy az állami szerepvállalás mikéntjén változtatni kell. Ugyanis azok az országok, akik ma fejlett ipari kultúrával rendelkeznek és ebből az ipari kultúrából jól is élnek, valamikor megvetették ennek a kultúrának az alapját. Ennélfogva nem tartható azaz álláspont, hogy az állam azért olyan óvatos az innováció hatékonyabb támogatásában, mert a megvalósítás során esetleg néhány milliárd forint elveszhet. A néhány milliárd forint elvesztése nemcsak lehetőség, hanem egészen biztosra lehet venni. Egyszerűen megkerülhetetlen. A kísérletezés pénzbe kerül és a szépreményű koncepciók egy része zsákutca. Hogy mi a helyes elképzelés és mi a helytelen, ez mindig csak utólag derül ki. Ennek ellenére valakinek mégis fel kell vállalni a tetemes anyagi áldozatot, mert e nélkül nem lehetséges érdemleges előrelépés. Lehet hosszasan magyarázni, hogy a ma Magyarországra exportált bérmunka az nem akármilyen bérmunka, hanem minőségi bérmunka. Igen lehet, hogy nem ez a leghitványabb minőségű bérmunka, amit végeznek ma a világban. Azonban egészen bizonyosnak látszik, hogy a bérmunka nyereségét és minőségét sehogyan sem lehet összehasonlítani a rendszergazdáéval. Nem tűnik életszerűnek, hogy a tulajdonos a jól jövedelmező tevékenységet bérmunkában végezteti el, a legkevésbé jövedelmezőeket pedig magának tartja meg. Ahhoz viszont, hogy a magyar cégek valaha is ilyen helyzetbe kerüljenek, meg kell teremteni az ipari kultúrát. Ennek előfeltétele az innováció és az innováció hathatós finanszírozása.

Terápiás elektronikai foglalkoztatás tehetséges autó-tolvajoknak

Úgy hírlik egyik-másik autó-tolvaj jobb ügyhöz méltó buzgalommal tanulja és műveli az elektronikát, az autótulajdonosok és biztosítók nagy bánatára. A megszerzett ismereteket senkitől sem lehet elvenni, még büntetésből sem. (A foglalkozástól eltiltás esetén az ismeretek még megmaradnak.) A megszerzett ismeretek, a létező tehetség viszont orientálható. Van itt egy különösen égető probléma a hazai közlekedésben; a fénysorompós vasúti átjárók és különösen veszélyes útkereszteződések. Mindenki tudja, hogy mióta rendszerbe állították a vasúti fénysorompókat sok súlyos baleset történt a vasúti átjárókban, pl. legalább fél tucat igen súlyos buszbaleset, sok-sok halottal. Engem személy szerint egyáltalán nem vigasztal meg, hogy a büntetőjogi felelősség minden esetben megállapítható volt; jellegzetesen a buszvezető figyelmetlensége……… A halottakat sem a súlyos, sem a méltányos büntetés nem támasztja fel. Különösen nagy baj, hogy minden valószínűség szerint további súlyos balesetek is lesznek a vasúti átjárókban! Mitől szűnnének meg? A büntetésektől aligha!

Álláspontom szerint egy könnyű, kompakt elektronikus szerkezetre, amelynek adóját a fénysorompó közelében lehetne elhelyezni, vevő részét pedig a járművekben. A vevő jellegzetes hanggal jelezné, ha a fénysorompó közeledik, különösen ha pirosan villog. Ilyesféle szerkezet sok van ma; fémdetektoros kapu, áruház lopások ellen felszerelt szerkezetek, radarjelző készülékek stb. Ezzel együtt egy kicsit specializálni kellene ezt a szerkezetet, hogy bírja az időjárás viszontagságait, ne zavarja a rádiót meg a televíziót, különösen megbízható legyen stb. Ilyen elektronikus kísérleteknek nem látom semmi akadályát a bv.-ben. A civil szférában nem rajonganak az ötletért, mert drága a kutatás és évekbe telik amíg megtérül, már ha megtérül. Az elitélteknek az idő nem a megtérülés szempontjából számít! A téma pedagógiai szempontból üdvösnek tűnik, mert rávezetheti az elítéltet, hogy ismereteit a társadalom érdekében is kamatoztathatja, nem csak a társadalom rovására. Azt nem hiszem, hogy ilyesmit különösebben titokban kellene tartani, hiszen ma ennél sokkal bonyolultabb telefonok vannak a piacon, amit bárki tanulmányozhat, ha akar. A szabadulás utáni elhelyezkedésnél is hatalmas előnyt jelentene, ha valaki ismeretekkel és tapasztalatokkal bír egy speciális szerkezetről!

A belső integráció lehetőségei

Az állami megrendelések jelentőségét a büntetés-végrehajtásban már a XIX. században felismerték. Hasonlóképpen a BV önellátásának jelentőségét is. Így a büntetés végrehajtásban a munkáltatás három fajtáját különböztetjük meg. „Vállalkozás jellegű foglalkoztatás, költségvetési foglalkoztatás és therápiás jellegű foglalkoztatás”[24]

A felsorolásból a költségvetési foglalkoztatás elsősorban az intézet fenntartási tevékenységre irányul. De része lehet az ár- és díjbevételi foglalkoztatás is, szerződések alapján. Ezt egy kissé továbbgondolva előnyöket várhatunk a büntetés-végrehajtási intézetek innovációs tevékenységének integrációjától is. E tekintetben elgondolásom a következő:

Valamilyen szabadalom vagy know-how alapján az ipari kft szerződéses jogviszonyban elkészít valamilyen gépet vagy berendezést ill. annak valamilyen részét. Természetesen olyan munkaműveleteket lehet és érdemes bevinni a büntetés-végrehajtási üzembe, amely nem rutinművelet, hanem időt rabló kísérletezés. Másrészről van még egy megszorítás. A büntetés-végrehajtásban csak olyan kutatást szabad elvégezni, amelyhez az elítéltek hozzájárulnak.

„Az elítélt emberi méltóságát tiszteletben kell tartani, nem lehet őt kínzásnak alávetni, kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódban részesíteni, rajta orvosi kísérletet vagy a beleegyezése nélkül tudományos vizsgálatot vagy kísérletet végezni.”[25]

Ezen kitételnél fogva nem látszik szerencsésnek büntetés-végrehajtási intézetnél olyan kísérletet folytatni, amely tűz- és robbanás veszéllyel vagy nyilvánvalóan egyéb közvetlen veszéllyel jár. Miután az újdonságoknak nemcsak az elkészítése kritikus folyamat, hanem az új terméke piaci elfogadtatása és hasonlóképpen nehéz feladat. E tekintetben egyformán nehéz elérni azt, hogy üzemi körülmények között kipróbálják a gépet, az meg még nehezebb elérni, hogy valaki vásároljon meg olyan berendezést, amelyen sem ő sem más soha nem látott. (Nem véletlenül olyan fontos a márkanév kialakítása.)

Természetesen régóta ismert dolog az újdonságoknak ez a tulajdonsága, ezért a elterjesztésüket állami szubvencióval, adókedvezménnyel, beruházási támogatással, beruházási adókedvezménnyel és sok más módon segíti elő az állam. Ez a fő szabály érvényesül olyan tömegtermékeknél mint az autóknál a környezetkímélő katalizátor. Egyedi berendezésekre törvényt hozni nem célszerű. Ahhoz tehát, hogy az ipari kft-k innovációs terméke közelebb kerüljön a végső célhoz, a széleskörű elterjedéshez fontosnak tartom a bv belső szerkezeti adottságai kihasználását. Nevezetesen azt, hogy a BVOP állománya cca 18 ezer elítélt és kb. 6 ezer tiszt, tiszthelyettes és polgári alkalmazott. Így az egyik ipari kft fejlesztését másik BV kft –akár ipari, akár mezőgazdasági- kipróbálhatja, mégpedig nemcsak szigorú piaci meggondolások alapján, hanem szolidaritási és gazdasági szempontok alapján is.

Ez azonban nem pótolja a hazai fejlesztést, ebből a folyamatból már megint nem a magyar nemzetgazdaságnak lesz haszna. Az innovatív gyártás – természetesen nem végső cél – csak a folyamat kezdete. Törvényszerű, hogy midőn egy üzem kellő rutint szerez, valamely termék gyártásában, az önköltségi árak drasztikusan csökkennek. Ezzel párhuzamosan szerencsés esetben a termék a piacon ismertté válik, esetleg egyúttal népszerűvé is, egyszóval megnő az ára. Ilyenformán nincs arról szó, hogy a költségvetést végeláthatatlan veszteségekbe sodornánk holmi bizonytalan célok érdekében. A cél szinte biztos, a veszteséges gyártásnak pedig kellő felügyelet mellett rövid úton át kell fordulnia nyereséges gyártásba. Egészen pontosan, ha valamely termelésről - akár ipari, akár mezőgazdasági legyen - a gazdaság szereplői kellő mennyiségű korrekt információt szereznek és kialakul bennük az a belső meggyőződés, hogy érdemes az adott tevékenységgel piaci körülmények között is foglalkozni, a folyamat automatikussá válik. Az állam nyugodtan kivonulhat a gyártásból. Úgy is mondhatnánk, hogy ezzel az állami küldetés véget ér. A továbbiakban az állam szerepe a piaci szabályozásban, a fogyasztóvédelemben, az új termék biztonsági előírásainak megalkotásában és érvényesítésében, valamint a hazai piac védelmében áll.

Az ipari innováció másik fontos szegmense az elítéltek társadalmi integrációjának biztosítása a szabadulás után. A társadalmi integráció legfontosabb eleme, hogy a szabaduló egyáltalában munkát kapjon, ezen belül lehetőség szerint jól fizetett munkát kapjon és bizonytalan társadalmi helyzetét stabilizálni tudja. Ezért véleményem szerint megfontolandó a következő koncepció: a bv. kft-k folytatnak bérmunka tevékenységet. Ilyenkor valamely polgári vállalkozás részére végeznek különféle munkaműveleteket. Természetes, hogy azok az elítéltek, akik ezt a munkát végzik büntetésük ideje alatt, ebben a műveletben jelentős gyakorlatot szereznek. Ez akár nagyon fontos fegyvertény is lehetne a szabadulás utáni elhelyezkedésük során. Abban az esetben lehetne ez fontos tényező, amennyiben meg lehetne szervezni valamilyen integrációt az elítéltek és a bérmunkát megrendelő cégek között. Itt természetesen emberi jogi és adatvédelmi akadályok is felmerülhetnek. Ezt külön-külön tisztázni kell a bérmunkát megrendelő vállalkozással és az elítélttel. Mindketten külön-külön és kölcsönösen is elvárhatják, hogy a másiknak ne legyen tudomása kilétükről (a jogi személyeket is megilleti a személyiségvédelem). Ezért, ha legalább az egyik fél tiltakozik, hogy valaha is felfedjék kilétét a másik fél előtt, ezt feltétlenül akceptálni kell és nincs lehetőség semmiféle integrációra. Amennyiben azonban a gazdasági racionalitás mindkét félben felülkerekedik a felszínes személyiségi jogi érdekeken, reális az együttműködésük folytatása a szabadulás után is. Tekintsük át röviden, miért rendel egy vállalkozás bérmunkát. Ennek elsőszámú oka lehet, hogy nem kap munkaerőt az adott munka elvégzésére. Lehet, hogy gépe sincs hozzá és még sok más ok is közrejátszhat. Mit vár a gazdaság sematikus szereplője a munkavállalótól? Mindenekelőtt azt, hogy speciálisan ismerje azt a munkafolyamatot, amit végeznie kellene a munkaszerződés alapján és lehetőség szerint első naptól kezdve hatékonyan jó minőségű munkát végezzen. Ilyesmire a valóságban ritkán van lehetőség. Kiképezni ugyan sok mindenre lehet az embereket, a képzés azonban hosszadalmas, drága és bizonytalan. Ehhez képest, ha a felek kölcsönösen kérik az együttműködést, megoldhatónak tűnik, hogy aki a büntetés-végrehajtásban valamilyen speciális gyártási folyamatot végzett, ugyanezt a munkát a szabadulás után annál a cégnél folytassa, akinek a részére eddig is gyártották az adott terméket. Ez a koncepció jelentős előnyöket hord magában mindkét fél számára.

Előnyök a szabaduló szempontjából: a bv.-ből szabaduló személyek nem keresett emberek a munkaerő piacon. A büntetett előélet kifejezett hátrányt jelent. Velük szemben ezerféle fenntartása van mind a társadalomnak, ezen belül pedig a munkaadóknak. Ha egy munkaadó azt mondja, hogy szívesen alkalmazná azt az embert, aki számára eddig is bérmunkát végzett a büntetés-végrehajtásban, ezt a jogi tényt komolyan kell venni és meg kell becsülni.

Lehetséges előnyök a munkaadó oldalán: ha a munkaadó olyan embert tud felvenni, aki a számára aktuális gyártási folyamatban figyelemreméltó gyakorlatot szerzett, azt remélheti, hogy a munkavállaló egy-két napos beilleszkedés után teljes hatékonysággal tud hasznos munkát végezni. A munkaadó számára mindig nagy talány egy új munkavállaló esetében, hogyha meg is tanulja azt a munkát, már ha egyáltalán meg tudja tanulni, vajon megszereti-e? Tud-e vele azonosulni az elvárható mértékben? A munkaerő fluktuációja jelentős költség a munkaadó számára, akár tönkre is tudja tenni a vállalkozást. A bv. is gyakran hivatkozik a büntetés kiállásából származó objektív fluktuációra, amely a gazdálkodás eredményességét jelentős mértékben rongálja. Így tehát, ha a munkavállaló gyakorlott is, sőt az évek során azonosulni is tudott az adott munkafolyamattal, a munkaadó kompenzálva érezheti magát azért a morális kockázatért, hogy büntetett előéletű személyt alkalmaz a cégénél.

Ezt a szervezési koncepciót egy utógondozási kísérlet részének is tekinthetjük, amelyet mindenekelőtt tudományos szempontból kellene megvizsgálni a gyakorlatban, hogy egyáltalán működik-e és ha működik, hogy működik. Természetesen ez is széleskörű egyeztetést, szervezést igényelne a BVOP-től, hogy egyáltalán gyakorlati kipróbálásra kerülhessen sor, annak érdekében, hogy megállapíthassuk, hogy elősegíthető-e ilyen módon a büntetés-végrehajtásból szabaduló egyének beilleszkedése a munkába és a társadalomba (a munkába való beilleszkedés minden társadalmi beilleszkedés első számú feltétele).

Az innováció egyik előfeltétele a pénzforrások bővítése

1. További forrás bevonási lehetőségek új bv. üzemek létrehozásához, a hatályos adóalap kedvezmények tükrében.

2. Kutatás, fejlesztéshez fűződő adóalap kedvezmények kihasználása a civil gazdasági társaságok és a bv.. között.

Ha felvetődik a probléma, hogy miért nem tudnak minden elítéltnek munkát biztosítani az első számú ok a pénzhiány. Természetesen nem ez az egyetlen akadálya, hiszen a civil szférában is van sok más feltétele is a munkahelyteremtésnek a pénzen kívül. Ha van elegendő pénz, lehet termelőeszközöket vásárolni, épületeket építeni. De ahhoz, hogy ezek működhessenek mindenképpen kell még fizetőképes kereslet is. Ezek szerint a munkahelyek számának növelésénél csak az egyik feltétel, hogy elegendő pénz legyen a beruházásokra. Ennél lényegesen nehezebben megoldhatónak látszik egy új tevékenység harmonikus beillesztése a büntetés-végrehajtás rendszerébe. Ennek a szervezési részéhez nem szükséges se törvényt módosítani, sem más nagy volumenű intézkedés. Hiszen bérmunkát elvileg bárki rendelhet a bv-től. Az más kérdés, hogy itt egy kicsit hosszadalmasabb és cizelláltabb az eljárás egy új megrendelő esetében, mint a privát szférában. Ahhoz, hogy a munkáltatás létszáma érdemben növekedjen a büntetés-végrehajtás személyi állományát is növelni kell. Hiszen sokkal egyszerűbb egy cellában őrizni, mint munkahelyre kísérni, tanítani, felügyelni, az előállított terméket pedig a börtönön kívülre juttatni. Miután a fogva tartottak munkaerő-piaci jellemzői olyanok, amilyenek az esetleges új beruházások valószínűleg további állami támogatásokra szorulnak. Azért szorulnak támogatásra, mert a magánszférában mindenki azt várja egy beruházástól, hogy az nyereséget hozzon számára. Ez természetesen a privát szférában sem így van mindig, de ennek meg van ott a kialakult gyakorlata. A bv.-ben az állam köteles garanciális szabályokat feltétel nélkül alkalmazni annak érdekében, hogy a fogva tartás emberséges körülmények között folyjon. Ezzel sajnos eljutottunk a munkalehetőségek bővítése terén oda, hogy vagy a magánberuházás nyereségére kellene állami garanciát adni, vagy legalább arra garanciát vállalni, hogy a büntetés-végrehajtás a mindenkori munkaerő-piaci viszonyokhoz képest féláron biztosít munkaerőt a termelőeszközökhöz. Természetesen ezek a folyamatok maguktól nem indulnak el, és nem mennek végbe. Szervező, koordináló tevékenységre szükség van. A reménybeli szerződő feleket kölcsönösen tájékoztatni kell az üzleti lehetőségekről, kilátásokról, és kölcsönös engedmények útján meg kell kísérelni a szerződést létrehozni. Bár vannak viszonylag nagy beruházások a bv.-n belül. Pl. Tökölön papírgyár épül. Az elítélt foglalkoztatás szempontjából jelentőséggel bírna a különféle piaci rések, rétegigények kiaknázása. Legalábbis meg lehetne kísérelni ezeket a lehetőségeket kihasználni. A nemzetközi irodalomban lehet olvasni bútorrestaurációról, díszmű-kovácsolásról ill. ilyen termékek helyreállításáról. Ehhez hasonló gyakorlat van Magyarországon is. Pl. Szegeden folyik hangszerkészítés. Ezek színes alkotó munkák, amelyek csak néhány vagy néhány tucat elítéltnek adnak munkalehetőséget. Azért nem kell lebecsülni a jelentőségüket, mert érdemben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a büntetés-végrehajtás törvényben rögzített célját elérje. A fentieken kívül el lehet gondolkozni arról, hogy az integrációs lehetőségek az intézetek között bírnak-e még tartalékokkal, lehet-e még állami megrendelést szerezni? Ezeken túlmenően pedig a szabadpiaci igényei jöhetnek számításba.

A kapcsolatteremtés jelentősége az üzleti életben

Aki a polgári életben üzletet akar kötni, minden kigondolható módon „ elé megy „leendő üzleti partnerének. Ez érthető is! Az üzlet létrejöttének talán a legkritikusabb szakasza a kapcsolatfelvétel. Mindent eldönt, hogy a kapcsolatfelvétel létre jön-e és kivel jön létre; ugyanis minden valószínűség szerint a vevő azzal fog üzletet kötni akivel a kapcsolatot felvette! Bármilyen furcsa, ennek ilyen nagy a jelentősége! Egyáltalán nem véletlen, hogy az autószalonok erősen invitálják az embereket, hogy csak egyszer üljön bele a mi autónkba……..a többi már csak részlet kérdés. Mások éjjel-nappal ingyen hívható zöld számon igyekeznek kapcsolatot teremteni a vevőkkel. Megint mások a jólszituált vevőiknek ingyen kiviszik kipróbálásra a házi mozit és más termékeket, hogy meggyőzzék a vevőt: az ő termékük kell ebbe a házba. Így továbbra is azt mondom, hogy a minden igényt kielégítő polgári elérhetősége a bv-nek; mindennek az alfája és omegája. A valakinek azonnali, széleskörű tájékoztatást kellene adni mindenről, amiről csak lehet, engedélyek beszerzése ha kell az intézet látogatásra is.

Amennyiben a kapcsolat létrejön, bejáratódik; mehet minden tovább úgy, ahogy most is megy a megrendelők és a bv. között .

1. FORRÁSOK. Hogyan lehetne egyesíteni a civil szféra tőkéjét a bv.. olcsó munkaerejével, illetve munkaerő fölöslegével ? Emlegettem az eddigieket - mint a bv. kft. saját tőkéje, költségvetési támogatások - azon túl az innovációra szánt költségvetési támogatásokat, ha annak megteremtjük a hátterét, hogy ilyent jogosan kérhessen és kaphasson a bv . Van a gazdaságfejlesztésnek több speciális támogatása, amelyhez nem kell sem pályázat, sem más. Ilyenek az új eszközök beszerzése valamint az aktivált műszaki fejlesztések után járó adóalap kedvezmény. Ez két külön kedvezmény, egymástól függetlenül igénybe vehetők. A gyakorlatban úgy működik, hogy ha a gazdasági társaság óhajtja, az adózás előtti eredményéből, 30 M forintig, vásárolhat olyan új berendezést, amely szükséges a tevékenységéhez.[26] Pontosabban bármilyen értékben vásárolhat, de 30 M forintig, egy összegben leírhatja az adózás előtti eredményből, később pedig a szokásos leírási kulccsal még egyszer leírhatja. A kedvezmény tehát a soron kívüli leírhatóság, valamint a kétszeres leírhatóság, maximum 30 M forintig évente és társaságonként.

(Hasonló kedvezmény vonatkozik az aktivált műszaki fejlesztésre is.) Ez az adófizetéshez képest - amiért közvetlenül nem jár semmi – igen kedvező.

Az így megvásárolt eszköz természetesen nem lesz a bv. tulajdona, sőt öt évig el sem adható. (Ha eladják, szankciója van.) Viszont üzemeltetheti a bv. Ez a sarokpontja a felvetésemnek. Sok cég azért nem vesz új eszközöket, mert az üzemeltetés nyűgös, drága, nincs munkaerő vagy nagyon drága stb. Ez egy létező probléma, nem én konstruáltam! Az állam nem véletlenül mond le adóról, nem ok nélkül ad kedvezményt. Ezt a kedvezményt a cégek nem csak szingulárisan, szigorúan egyenként vehetik igénybe, hanem többen vagy sokan együtt is vehetnek új gépet, gépsort, akár egész üzemet is. Az adóalap kedvezmény eszmei hányadok arányában is igénybe vehető, ugyan így megosztható a nyereség is . A 30 M forint/cég/év a felső határ. Alsó határ nincs, elvileg 1-2 M forint per/cég összeggel is beszállhatnak a kisebb vállalkozások. Ez egy kicsit már előre vetíti a „magánbörtönök„ egy lehetséges koncepcióját; legalább is a finanszírozás egy szegmensét illetően .

Tekintettel a beruházás jellegére, kiemelt társadalmi hasznosságára, külön egyedi adóalap kedvezményt is kérhetnek a civil beruházók. Ezt a Kormány nem köteles megadni, de meg lehet próbálni.[27]

Természetesen az itt vázolt folyamat spontán módon nem tud végbemenni, leg-alább is nem valószínű. Ennek a metodikáját valakinek ki kell dolgozni. Reklám, piackutatás útján, ismertetni kell a lehetséges üzleti partnerekkel. A jelentkezőkkel le kell tárgyalni, méghozzá frappánsan, gyorsan és kizárólag olyan feltételekkel amilyenekkel más ügyletek is köttetnek a civil szférában.
Ugyanez a szisztéma adaptálható a kutatásra-fejlesztésre is.[28] A műszaki fejlesztés mindig nagyon nehézkesen ment a civil vállalatoknál. Talán a hadsereg, néhány gyógyszergyár meg multinacionális vállalat, aki figyelemre méltó kutató infrastruktúrát hozott létre és üzemeltetett. A helyzet ezen a téren mostanára nem javult, hanem kifejezetten romlott! Az óriáscégek szigorú rendet tartanak, egyéni kísérleteknek ott helye nincs. A kisebb vállalkozások ember léptékűek, ott viszont kevés a pénz egyrészről, másrészt viszont szigorú minőségbiztosítási rendszerek akadályozzák, hogy ott valaki kísérleti célból valamilyen egyedi eszközt állítson elő vagy kísérleti gyártásba kezdjen. Ezen túlmenően hiába a kiemelt adóalap kedvezmény, annak elszámolása a kis cégeknél egyszerűen nem rutin eljárás. Mindezt azért írtam le és dolgozatom szempontjából azért tartom jelentősnek mert úgy tűnik ma az egyetlen hely a bv. ahol munkaerő és „munkaidőkeret” van bőven pl. ilyen célra is. Ezt a gyakorlatban akként tartom megvalósíthatónak, hogy a bv. keretein belül vagy azon kívül piackutatást lehet végezni, hogy ki mit óhajt fejleszteni, kísérletezni; adjon hozzá eszközöket – materiálisakat, mint gépek, immateriális eszközöket, mint: ötlet, szabadlom stb., valamint pénzt – a többit, a sziszifuszi munkát, időt rabló próbálkozásokat elvégzik egy bv.. műhelyben. Ez kumulált előnyökkel járna. A bv. jogosulttá válhatna különféle juttatásokra az innovációra szánt állami pénzekből is. Elérhető a kívánt cél, hogy a fogva tartottakat kreatív, hasznos munkával foglalkoztatják, nevelik, rehabilitálják. Égetően nagy szükség lenne az önálló hazai fejlesztésekre. Ezt minden kormány kivétel nélkül hangoztatta a múlt rendszerben és most egyaránt. A vállalkozásoknak és a társadalomnak egyaránt rendkívül fontos az innováció. Megfelelő szintű szervezés mellett mikro-, kis-, közép- esetleg nagy vállalkozások is megvalósíthatják kutatási-fejlesztési elképzeléseiket anélkül, hogy irreális anyagi kockázatot kellene vállalniuk, esetleg egy kísérletsorozatért kellene külön műhelyet felszerelni stb. Olyan vállalkozások is hozzájuthatnának az ehhez fűződő adóalap kedvezményekhez, akik el eddig nem jutottak hozzá és egy ilyen integrált szervezés nélkül ez után sem juthatnának hozzá. Kézenfekvő a kérdés, hogy mi lenne it a motívum amitől okkal várható, hogy realizálódik is a folyamat. A végső motívum a pénz. A közbenső motívum pedig a sikerélmény, illetve a hozzáférhetőség. Az ugyan igaz, hogy a kutatás-fejlesztéshez fűződő adóalap kedvezmény ma is rendelkezésére áll mindenkinek aki arra jogosult.[29] Sajnos azonban a fenti okoknál fogva sok kisvállalkozás sőt közepes nagyságú sem fér hozzá. Képtelen egyedileg megteremteni a feltételeit. Természetesen ennek a folyamatnak is immanens része, sőt előfeltétele, hogy valaki széleskörű ismeretterjesztő tevékenységet fejtsen ki a társadalomban a konkrét lehetőségek megismertetése érdekében. Ezen túlmenően pedig az első kísérleteket hatékonyan segíteni kell, amíg a folyamat rutinszerűvé nem válik az érintettek körében.

A reklám és a PR szerepe

A kérdés tehát, hogy lehetne jelentős megrendeléseket szerezni a mai piaci mechanizmusok mellett? Abból indulnék ki, hogy ma soha nem látott mértékű reklám és marketing tevékenységet kell kifejteni minden üzleti tevékenység érdekében. A reklám mikéntjét illetően a következő kérdések kívánnak részletesebb kifejtést. Milyen reklámkampány vezet eredményre? Az ügy sajátossága, hogy míg sok cég igyekszik egy jó márkanevet kialakítani és gondozni, ami általában szorosan kapcsolódik az előállító vagy forgalmazó céghez. Van ez alól kivétel is pl. amikor a jó nevű terméket névtelen cégekkel állíttatják elő bérmunkában, szerte a világban. Ilyenkor szó sem esik arról, hogy ki és hol állítja elő a terméket. Így készülnek a márkás autóalkatrészek sőt egyes autók is. Ez azért fontos ebben az esetben, mert a reklámban nem lehet lépten-nyomon arra hivatkozni, hogy ezt a terméket a büntetés-végrehajtásban állítják vagy állítanák elő. Magam sem láttam még ilyen hirdetést! Senki sem óhajtja, hogy nevét – vagy termékét – bármilyen kontextusban együtt emlegessék a börtönnel.

Másik kérdés, hogy ki fejtse ki a reklámot? Ezt meg lehet tenni a bv. keretein belül és kívül is egyszerre. A bv.-n belül akár külön szervezeti egységet lehet létrehozni a fokozott reklám-marketing tevékenység elvégzésére. Másrészt: a bv.. kft-k szerződést köthetnének egy piackutató, reklám- és szervező kft-vel, konszernszerűen. Az részletkérdés, hogy a kft-k saját nevükben szerződnek-e vagy a BVOP útján szerződnek. Az egyszerűség kedvéért ezt a piackutató kft-t nevezzük ebben a dolgozatban polgári cégnek.

Az együttműködési megállapodás alapján teljesen független lenne a büntetés-végrehajtástól, nevében, szervezetében és működésében is. Feladatai: kétoldalú piackutatás, egyik oldalról milyen szabad kapacitások vannak a büntetés-végrehajtásban; részletesen: mint munkaerő, eszközök, esetlegesen szaktudás. Másik oldalról: szintén piackutatás a társadalomban; felmérni ki mit tudna, óhajtana megrendelni, milyen munkát, szolgáltatást. A piackutatás során a bv. neve szóba sem kerülhet, nem lehet tudni kiben milyen asszociációkat váltana ki az ún. rabmunka emlegetése. Egy jó nevű terméknek pedig semmi szüksége nincs arra, hogy büntetés-végrehajtással, bűnözőkkel és más ehhez hasonlókkal együtt emlegessék. Nem nehéz belátni ezen állításom indokoltságát, hiszen a reklámfotókon vagy filmeken gyönyörű nőket, élsportolókat, híres embereket szoktak tenni az eladni kívánt termék mellé. Így is nehezen fogy. Ha valakinek a terméke kapcsán a bűn és bűnhődés kerülne párhuzamba a termékkel, ez aligha vezetne sikerre. Tehát egy ilyen bv.-től független kft-nek kellene megpróbálni piacot kutatni. Hogy ez sértené-e a korrektséget? Szerintem, nem. Ugyanis, ha effektív megrendeléssel jelentkezik valamilyen gazdasági szervezet, vele már meg lehet beszélni, hogy ezt a munkát a büntetés-végrehajtásban lehetne realizálni, s eldöntheti, óhajtja-e vagy sem.

A reklám mértéke, volumene kulcskérdés. Hazánkban sokan vallják, hogy jó bornak nem kell cégér. Mások úgy gondolják, elviekben egyetértenek a reklámmal, de csak ésszerű keretek között! Nagy kérdés: mi az ésszerű mérték? Mennyit célszerű reklámra költeni? Különösen akkor mennyit lehet reklámra költeni, ha a vállalkozás amúgy is pénz szűkében van, netán veszteséges? Nincs egységes szabály, hogy a bruttó vagy nettó árbevétel, hány százalékát lehet reklámra költeni. Annyit azonban biztosan leszögezhetünk, hogy a nehézségekkel küszködő cégeknek még nagyobb szüksége van a reklám és marketing tevékenységre mint ahol prosperál a cég. Természetesen a fokozott reklám többe is kerül. A tevékenység átalakítása, profiltisztítás, a termelés volumenének növelése, új termékek bevezetése önmagában fokozott üzleti ráfordításokat kíván. A tapasztalat az, hogy a vállalkozások döntő többsége sajnálja a pénzt az ilyen járulékos tevékenységekre, mint reklám, piackutatás, PR tevékenység, márkagondozás stb. Azok a vezetők is pedánsan takarékoskodnak az ilyen költségekkel akik elvben elismerik a reklám jelentőségét . (Sokan elvben is ellenzik a reklámot!) A reklámról tudnivaló, hogy a napi fogyasztási cikkektől eltekintve, nem térül meg azonnal. Hozzávetőleg öt évig hat egy reklámkampány. Hatása pedig Gauss-görbét ír le.

Természetesen köztudomású, hogy a BVOP nagy szervezet, szigorú belső szabályzattal, tervezett és ellenőrzött gazdálkodással. Tekintettel arra, hogy a büntetés-végrehajtás költségvetési támogatást is kap; a gazdálkodás fokozottan szabályozzák és ellenőrzik. Nem kétséges, hogy a fent kifejtettek csak akkor realizálhatók, ha a bv. illetve a különféle bv. kft-k további gazdálkodásába, tervezésébe, szabályzataiba beépíti; autonóm, belső elhatározástól vezetve.

Tudott dolog, hogy a börtön minden nyíltsága ellenére a mai napig egy zárt intézmény. Oda nem lehet minden további nélkül besétálni bárkinek bármikor, hogy tájékozódjon a termelési lehetőségek felől. Hogy a kielégítő tájékoztatáshoz hozzájusson a reménybeli megrendelő. Ahhoz, hogy üzletet lehessen kötni, mindenek előtt értesülni kell valamilyen módon az üzletkötés lehetőségéről. Erre való a reklám. Közismert az a szabály, hogy a szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó akarat kijelentésével jön létre. Ez a folyamat a gyakorlatban korántsem olyan egyszerű. Csak tradicionális üzleti partnerek között tud létrejönni az üzlet olyan egyszerű körülmények között, hogy: „Veszek 1000 pár cipőt a szokásos szortimentben és a köztünk kialakult kondíciókkal. „Aki új üzleti partnerrel áll szemben, az első ügylet gyakran igen nehezen jön létre. Az a kérdés, hogy a vevő a lehetséges üzleti partnerek közül kitől vesz? Számtalan motívum befolyásolhatja a vevőt döntésében. A befolyásoló tényezők közül, az egyik legfontosabb az elérhetőség. Egyáltalán nem véletlenül hoznak ma létre a fejlődni akaró cégek, éjjel-nappal elérhető kék- meg zöld telefonszámokat. Természetesen az sem véletlen, hogy a modern bevásárló központok minden „ földi jóval „körül veszik magukat, hogy oda csalogassák a vevőket. Igen ez ma a realitás, ez a gyakorlat. Aki nem így tesz el robog mellette az idő, lemarad. Sokan kérik ma számon az államon, hogy miért nem védi meg a hazai vállalkozásokat? Nem tisztem eldönteni, hogy államunknak jobban vagy kevésbé kellene védeni a hazai vállalkozókat, az azonban biztos, hogy a vállalkozóknak hatékonyan kell munkálkodniuk gazdálkodásuk eredményesebbé tételén.

Gyakorlati megoldásnak tűnik, ha együttműködési megállapodás alapján tájékoztatja részletesen a BVOP a szabad kapacitásáról a vállalkozókat, illetve lehetővé teszi, hogy a szabad kapacitásai műszaki szempontból nyilvánosságra kerüljenek. Ez alatt olyanokra gondolok, hogy milyen tűréssel képesek dolgozni a különféle gépek, mennyi a névleges kapacitásuk 8 óra alatt, lehetséges-e két műszakot szervezni, esetlegesen egyes műszaki berendezésekről videofelvételt készíteni, hogyha ahhoz a bv.. hozzájárul. Minden ilyen piackutatásnak és termelésszervezésnek velejárója az interaktív kommunikáció. Ez megint csak nehezíti a szabad kapacitások piacon való elhelyezését, hiszen a büntetés-végrehajtásból még annyira szabadon sem áramolhatnak ki az adatok, mint más termelő szervezetektől és nagyon nehéz megszervezni az új jelentkezők szabad mozgását. Erre megoldást kínálhat továbbra is az együttműködés a civil szférával Az üzleti kapcsolatok bővítésénél jelentős feladat a jelentkezők előzetes „felmérése”. Referenciáik, fizetési képességük, hajlandóságuk, szokásaik stb.

Szervezés, koordináció

Egy ilyen nagy szervezetben, mint a Bv., mindenhez sokszintű egyeztetésre, bonyolult és általában hosszadalmas döntéshozatali folyamatra van szükség. Nem véletlen, hogy a modern gazdaságban, olyan nagy becsben tartják a néhány személyes, magántulajdonú kisvállalkozásokat. Számtalan fogyatékosságuk ellenére rendkívül érzékenyen és gyorsan reagálnak a gazdasági változásokra.

Feltéve, hogy a bv. és a bv. kft-k valamelyest azonosulni tudnak a fent leírtakkal, néhány döntés szükségesnek tűnik.

1. A bv.. szervezetében illetve a bv.. kft-kben növelt összegeket engedélyezni és tervezni reklám és marketing tevékenységre.

2. Valamilyen katasztert kellene létrehozni, amelyből nem csak az tűnik ki napra készen, hogy hány személyt tartanak fogva és hol, hanem az is, hogy a fogva tartottaknak mi a szakképzettsége, illetve mi a rejtett tudása? (Oracle módszer.) Erre alkalmasnak tűnik a bv. számítógépes rendszere. Ez persze könnyen sérthet indokolatlanul személyiségi jogokat. Nevezetesen milyen tevékenységekben szerzett gyakorlatot addigi élete során, ezek közül miben volt a legeredményesebb? E folyamat továbbgondolása, hogy teszttel lehet keresni különféle rejtett képességeket. Ennek a tesztnek azoknál a fiataloknál lehetne jelentősége akik semmilyen hasznos társadalmi tevékenységben nem mutatkoztak kellőképpen eredményesnek. Esetleg egyszerűen be sem tudtak illeszkedni a munka világába. Önmagában egy ilyen teszt működtetéséhez is módosítani kellene a bv. hatályos szabályzatát vagy egyenesen a jogszabályt. Azonkívül ezt nem elég engedélyezni, végrehajtását elrendelni; mind ezen túlmenően jelentős összeget is igényel a végrehajtás. Ez az elképzelés futurisztikusnak tűnik a jelen viszonyok között. A szokásostól lényegesen eltérő koncepcióm oka, hogy a visszaeső bűnözés ellen küzdeni kell, humánus eszközökkel.

3. A törvényi szabályozás, bv. szabályzat, gazdálkodás és tervezés, előirányzatok és az értékelés szempontjain túl, lehet hogy szükség lesz egy külső szervezetre – együttműködési megállapodás alapján – amely gazdasági szervezet egyrészt minden tekintetben azonos a „civil” piac többi szereplőjével, semmilyen szempontból nem része a bv. szervezetének. Másrészt mindenféle piackutatás nélkül folyamatosan elérhető az egész bv. szervezet és annak minden kft-je részéről.

4. Talán részletesen ki kellene dolgozni, annak a mechanizmusát, hogy miként vehetne részt a különféle K+F programokban – pl. Nemzeti Fejlesztési Terv - a bv.. pályázatok útján.

5. Eszközök beszerzése . Pontosabban, eszközök felkutatása, beszerzés szervezése.

Amint mondtuk, a termelés bővítéséhez esetlegesen új eszközök is kellenek. Kellenek egyrészt, ha a szabad kapacitással szemben túlzott kereslet jelentkezik és akkor is kellenek, hogyha a bv. kapacitáskínálata nem talál vevőre, azért mert a vevők másféle terméket vagy szolgáltatást vennének, mint amit a bv. meglévő eszközeivel elő tud állítani. Ezek az új eszközök lehetnek valóban újak vagy használtak. Az új eszközök beszerzése a mai túlkínálat mellett általában nem okoz különösebb gondot, mondhatni csupán pénz kérdése. Ennél sokkal bonyolultabb a használt eszközök beszerzése. A használt eszközök szempontjából a szabadpiacon túlmenően kiemelt figyelmet érdemel a Vám és Pénzügyőrség és az APEH által lefoglalt eszközök. Aztán figyelmet érdemelnek még az állami vállalatok által üzemeltetett eszközök is. Ezeket az eszközöket időnként korszerűbbre, újra cserélik. A régiek többnyire a MÉH-telepen kötnek ki, ún. napi áron, azaz fillérekért. Attól, hogy ezek az eszközök a professzionális versenyszférában már nem alkalmasak maradéktalanul, még alkalmasak lehetnek arra, hogy tanműhelyeket szereljenek fel belőle büntetés-végrehajtási intézetekben, illetve karbantartó tevékenységhez használják őket, vagyis nem folyamatos üzemben. A BVOP-től nem lehet elvárni, hogy naprakészen figyelemmel kísérje az említett cégek és vállalatok eszközmozgásait. Természetesen az eszközök mellé mindig szervezni kell a piacot is. Azt, hogy valamilyen kapacitást ideig-óráig lekötnek, az nem jelenti azt, hogy örökre így is marad. Ez a mostani szűkös munkalehetőségeknek is az egyik oka, hogy bizonyos munkalehetőségek megszűntek. Tehát ezeket az üzleti kapcsolatokat nemcsak egyszer kell megszervezni, hanem folyamatosan karban is kell tartani és időnként elkerülhetetlenül újra kellene szervezni. Amit a büntetés-végrehajtás meg tud oldani, oldja meg. Amit nem tud megoldani ott igénybe veheti külső szervezet segítségét, ahogy igénybe is vette 1993-ban a Közgazdaságtudományi Egyetem, Uni-Eco tanácsadó kft-ét is.[30]

További lehetséges feladat az innováció szervezése. Itt nem a büntetés-végrehajtási munkáltatás innovációjára gondolok, hanem, amit a polgári életben innováció alatt érteni szoktak. Ez egy kicsit bővebb magyarázatot kíván. Cégek és magánszemélyek számtalan új ötlettel állnak elő rendszeresen. A Magyar állam, mint a legtöbb állam az innovációt kiemelten támogatja, de gyakorlati megvalósítása ennek a támogatásnak meglehetősen nehézkesen megy. A támogatást általában pályázatok útján lehet elnyerni. Egy pályázat megírása nem egyszerű dolog, ezt mindenki megtapasztalhatja, aki megpróbálja. De van ennél nagyobb akadály is. Ahhoz, hogy valaki kísérlethez, kutatáshoz, próbagyártáshoz pályázati pénzt kaphasson egy konszolidált gazdasági szervezettel kellene rendelkeznie, legalább egy évre visszamenőleg pozitív mérleget kell bemutatni, valamint a pályázat elbírálóit meg kell tudni győzni arról, hogy a számvitel szabályai szerint korrekten el tud számolni majdan a pályázat útján elnyert pénzzel. További problémát jelent, hogy a pályázat útján elnyert támogatások csak ritkán vissza nem térítendő támogatások, legalább egy részét vagy az egészet vissza kell téríteni. Ha visszatérítés van – márpedig az majdnem mindig van – valakinek garanciát is kell vállalnia a visszatérítésre. Ezzel is rendre gond van. Ez egy akadályozó tényező. Mindennek a tetejébe a kísérletezés mindig kockázattal jár, minden újdonság bevezetése is kockázatos. A kockázat maga is több részből tevődik össze; ilyenekből mint műszaki, egészségügyi és a gazdasági kockázat. Ami különösebb műszaki vagy egészségügyi kockázattal jár, azt tán a büntetés-végrehajtási intézetekbe nem kellene bevinni.

A bv . tvr. csak az elitélteken kísérletezést tiltja. Viszont, ami csak gazdasági kockázattal jár, azt annál inkább be lehetne vinni. Arról van szó, hogy az innováció gazdasági kockázatát semmilyen módszerrel nem lehet kiküszöbölni. Meg lehet próbálni ezt a kockázatot szemforgató módon a gazdaság szereplőire közvetlenül ráterhelni, vagyis, aki új terméket vagy szolgáltatást óhajt eladni, kísérletezze ki és vállalja az ódiumát. Természetesen nem nehéz vállalni, ha frenetikus sikerre vezet a dolog, hiszen ez a cél. A komor tények viszont azt bizonyítják, hogy a kísérletezéseknek egy jó része csak költségeket eredményez, amelyek soha nem fognak megtérülni. Találóan fogalmazta ezt meg egy amerikai reklámszakember; azt mondta: „amit a reklámra költünk, annak a fele ablakon kidobott pénz, csak azt nem tudjuk, hogy melyik fele”.

Nem kívánunk sem rendkívüli áldozatot, sem pazarlást az állami költségvetéstől, ha azt mondjuk, hogy a büntetés-végrehajtási munkáltatásba valamilyen mértékben építse be az innováció elősegítését, konkrét elősegítését. Ezt akként lehetne megvalósítani, ha a bv. állami tulajdonú Kft-i maguk vagy más civil gazdasági társaságokkal együtt pályáznak innovációs pénzekre. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy kvázi állami garanciavállalás mellett folytasson bérkísérletezést. Bármennyire idegenül hangzik ez a konstrukció, közérdeket szolgálna. Meg kell érteni, hogy azok a kis cégek, akik a legfogékonyabbak az innovációra, nem rendelkeznek sem megfelelő szervezettel sem elegendő tőkével ahhoz, hogy a létező állami támogatást igénybe tudják venni, illetve effektíven megkapják. A fizetési garanciájukkal is állandóan gond van. A kisvállalkozás maga a tömény kockázat. Ezt még kockázatosabbá tenni nem reális! Figyelemre méltónak találom, hogy amíg a nagyberuházásoknál egy munkahely néhány milliótól akár több száz millióig is terjedő összegbe kerülhet, addig a kisvállalkozások többnyire tőke nélkül vagy csekélyke 3 milliós tőkével indulnak.

A nagyobb gazdasági szervezetek nagyjából mindennel rendelkeznek, ami alapvetően szükséges az innovációhoz, kivéve a hajlandóságot. A nagy szervezetek általában is nehezen mozognak, nem mindig érzékenyek az ilyesmire. Azonkívül az innovációnak meg van az a eléggé el nem ítélhető tulajdonsága, hogy akkor kellene az új termékkel foglalkozni, amikor a régi legjobban fogy, vagyis amikor a Boston mátrixban a régi terméket „fejőstehénnek” tekinthetjük, akkor kellene a „csillagra” költeni abból a profitból, amit a „fejőstehenek” hoznak. Ezt a cégek egy része megteszi és így tartósan tud prosperálni, a másik része meg akkor kapkod fűhöz-fához, amikor a „fejőstehénből” „döglött kutya” lesz és a termék már magát sem tudja eltartani. Ez nem magyar specialitás természetesen, mindenütt a világon így van. Ezen a folyamaton állami beavatkozással lehet valamelyest segíteni. Ez is gyakorlat az egész világon. Az innovációnak legnehézkesebb és legkockázatosabb stádiumát - kísérletképpen - meg lehetne próbálni a büntetés-végrehajtási intézetekben. Ezt konkrétan úgy gondolom, hogy a bv. megköti a kivitelezési szerződést az ötletgazdával vagy a szabadalom jogosultjával és elkészíti a mintadarabot vagy megszervez egy rövid kísérleti gyártást. Természetesen közben a felek megpróbálnak pályázati pénzt szerezni az innovációs folyamathoz. Erre teljesen alkalmasnak tűnik szereplő gyanánt egy állami tulajdonú bv. kft is.

Az innováció másik neuralgikus szakasza egy új termék elfogadtatása. Részletkérdés, hogy a termék létezik-e már valahol vagy eddig nem is létezett. A reménybeli fogyasztókkal elfogadtatni nagyon nehéz. A folyamatot úgy hívja a marketing-tudomány, hogy „fogyasztói elfogadás”. Hétköznapi nyelven szólva úgy is megfogalmazhatnánk, hogy egy nap arra ébred sok ember: „nem tud élni a legújabb mosópor nélkül”. Némi túlzással egész tudományág alakult ki arra, hogy kell elfogadtatni az emberekkel az új terméket, ezt mindenki láthatja a televízió reklámokban, számtalan más reklámfórumon és azon túlmenően is. Mondhatnánk, hogy nincs itt mit tenni, ha ilyen széles gyakorlata alakult ki az új termékek bevezetésének. Ez részben igaz. A különféle világcégek jobb ügyhöz méltó buzgalommal igyekeznek a világgal elfogadtatni mindent, amitől kellőképpen nagy hasznot remélnek. Ez így van rendjén. Tény azonban, hogy a világ nemcsak Coca-colából és hasonló világraszóló termékekből épül fel. Számtalan dolog bevezetéséért lobbiznak az orvosok, a humanisták, a környezetvédők és még sokan mások. Olyan termékekről van szó, amelyek közvetlenül óriási hasznot biztos nem hoznak, ezeknél csak a közvetlen költség a biztos. A bevezetéséhez közérdek fűződik, még olyan áron is, hogyha nemcsak hasznot nem hoz, hanem egy darabig még költségekkel is jár. Mondanék egy példát:

Az innováció, mint forrásbevonási lehetőség a bv.-nél

Az innováció felkarolása az egyik lehetséges forrásbevonási módszer a bv.-be. Ehhez nem kell sem törvényt, sem előirányzatot módosítani csupán nyitni a különböző innovációs szervezetek irányába. A bv.. három kft-je talán eséllyel pályázhat arra, hogy szaporító anyagot állítson elő az utak mentén telepítendő ültetvényekhez, vagyis a mai fák helyett mogyoró-, fűz- és egyéb cserjék szaporító anyagát. 12 ipari kft. maketteket és mintadarabokat állíthatna elő, valamint a piaci résnek nevezett speciális igényeket elégíthetné ki. A maketteknek és mintadaraboknak egyrészt az a jelentősége az innováció során, hogy az embereknek látni kell valamit ahhoz, hogy eldönthessék óhajtják-e ezt a terméket vagy sem. Vagyis, hogy egyáltalán megszerethessék. Másrészt a mai kiélezett versenyben ha egy cég vagy magánszemély egy speciális eszközt vagy gépet kíván előállíttatni, általában nagy nehézségekbe ütközik. Az üzemekben a minőségbiztosítási rendszer és egyéb okok miatt nem engedhetik meg, hogy a dolgozók saját gyönyörűségükre barkácsoljanak. Ha esetleg el is lehet érni, hogy egy üzem egy bagatell egyedi darabot előállítson, annak általában rendkívül borsos az ára.

A bv. munka kívánatos jellemzői: a büntetés-végrehajtásban legegyszerűbb valamilyen futószalag munkára berendezkedni (textil-, bőr-, faipar). Ez a munka minden bizonnyal jól szervezhető és elfogadható nyereséget is hoz. A semmittevéshez képest kedvező a lélektani hatása is. De semmiképpen nem versenyezhet a kvalifikált szakmunkával. Ugyanis ha az elítélt szabadulás után azt mondja, hogy ő dolgozott valamilyen futószalag mellett, ez nem egy nagy versenytényező a polgári életben. Ráadásul, akik ma futószalag mellett dolgoztatnak, vagyis a multinacionális cégek, részletes riportok útján igyekeznek kideríteni a munkára jelentkezők előéletét és minden lehetséges jellemzőjét. Egyszóval, ezeknél a cégeknél a büntetett előéletű személyeknek nagy esélye nincs, kevés kivételtől eltekintve, mert van rá példa, hogy pont ilyen cég alkalmaz elitéteket. Ennél lényegesen jobban tudnák hasznosítani az elítéltek, ha kvalifikált szakmunkát végezhetnének, mint a különféle karbantartások, tmk. tevékenység, szerszámkészítés, könnyűfémöntés, kertészeti munkák, pásztorkodás, gumiabroncs szerelés és javítás. Azok a munkák tudnának jobban hasznosulni, amit önállóan kell és lehet végezni a polgári életben. Úgy hírlik, Svájcban kísérleteznek azzal, hogy elítéltek jól felszerelt asztalosműhelyben műbútorokat restaurálnak, másrészről, sok és minőségi élőmunkát igénylő kovácsoltvas kerítéseket és egyéb díszmű-kovácsolásokat állítanak helyre. Ez egy kvalifikált munka, mármint a kovácsolás, nincs horribilis eszközigénye, kis műhelyekben gyakorolható és aki megveszi a díszmű-kovács terméket, nem érdeklődik az iránt, hogy milyen volt a kovács előélete.

A népszerű futószalag munkát is lehetne egy kicsit racionalizálni a következő modell szerint: aki bérmunkát rendel a bv.-nél, feltehetően maga is végzi ugyanazt vagy hasonló munkát, mint amit megrendelt. Ha ugyanazt a munkát végzi, az benne a ráció, hogy a bv.-nél feltehetően olcsóbban tudja elvégeztetni, mint a civil szférában. Tehát azoknak a cégeknek az esetében, akik maguk is végeznek ilyen munkát, meg lehetne próbálnia közvetítést. Ha mindkét fél, vagyis az elítélt és a bérmunka megrendelője hozzájárul a közvetítés megpróbálható, hogy a szabadulás után az elítéltet ahhoz a céghez kiközvetítsék, akinek a részére a büntetés időtartama alatt ugyanolyan vagy hasonló munkát végzett, mint amit a cég a civil szférában végez. Ennek több szempontból volna jelentősége; először is nem kell új tevékenységet betanulni az elítéltnek, természetesen csak azok a cégek jöhetnek szóba, akik munkaerő-hiánnyal küszködnek. Márpedig ilyenek is vannak, nem is kevesen. Ezek a cégek viszont már a büntetés-végrehajtás idején is fölvehetnék a kapcsolatot a munkavállalókkal, ha azok úgy nyilatkoznak, hogy a polgári életben is ezt a tevékenységet és ennél a cégnél kívánják folytatni. Ez az előnye a futószalagos munkáknak meg lenne.

Összefoglaló

A társadalmi lét elkerülhetetlen nemkívánatos kísérőjelensége a bűnözés. A plurális demokráciák nem kecsegtetnek a bűnözés megszűnésével, ellenkezőleg a diktatúrákhoz képest a demokráciákban a bűnözés emelkedésére lehet számítani. Az utóbbi évtizedek magyar kormányai politikailag felvállalhatatlannak tekintették a büntetés végrehajtásra szánt költségvetési támogatás drasztikus megemelését. Úgy tűnik, hogy a magántőkét elkerülhetetlenül be kell vonni, új büntetés végrehajtási intézetek építésébe, új bv üzemek felszerelésébe, esetleg mindkettő üzemeltetésébe.

A BVOP parancsnoka kétféle magántőke bevonási koncepciót lát mostanság reálisnak. Az egyik a pénzügyi lízing, a másik az operatív lízing. Pénzügyi befektetőként szóba kerülhetne pl. az OTP. A BVOP parancsnoka nem tekinti kívánatosnak, hogy az új BV intézményeket privát szervezetek üzemeltessék, ez érthető is a büntetés végrehajtási jogok kívánalma miatt.

Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy mennyire juthatna a büntetés végrehajtás új pénzforrásokhoz azzal, hogyha a bv. kft-k nem a hagyományos gazdasági termelést végeznék, hanem az Országos Parancsnokság koordinációja mellett tevékenységüknek legalább egy részét a kutatás-fejlesztés szolgálatába állítanák. A három mezőgazdasági kft. a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság és más hasonló célú nagyüzemek szerepét vehetné át a nemzetgazdaságban. A kilenc ipari kft. ipari kísérleti tevékenységet vehetne fel a tevékenységi körébe, amire tudomásom szerint nem volt példa a magyar ipar történetében.

Kutatóintézetek voltak és vannak, különféle decentralizált központok szintén léteznek, a hadsereg mindig is folytatott többnyire titkos kísérleteket különféle üzemekben. Olyan nyílt kísérleti üzem, amelyben kreatív egyének és kis cégek kérhetnék ötleteik, szabadalmaik kísérleti megvalósítását akként, hogy közben az amúgy rendelkezésre álló állami támogatást is igénybe vehessék, közösen, tudomásom szerint nem volt a magyar ipar történetében. Most lehetne!

Az ilyen üzem nem a versenyszféra része és nem a pillanatnyi profithajhászás eszköze.

Közérdekű stratégiai célokat igyekszik megvalósítani a hosszú távú megtérülés reményében.

Ezeknek az üzemeknek alkalmasnak kellene lenni az állami akarat kifejezésére, megvalósítására és népszerűsítésére függetlenül a mindenkori divatirányzattól és a reklámdömpingtől.

Az elítéltek szabadulás utáni elhelyezkedése valószínűbbnek tűnik olyan kis üzemekben, amelyeknek működése ma is a kézműipar szintjén funkcionál. Ahhoz, hogy minden BV intézetben felszereljenek egy-egy tan-műhelyet, nem szükséges OTP szintű beruházás.

Az ilyen tanműhelyekben nem feltétlenül szükséges új gépeket vásárolni, tanulni, gyakorolni használt gépen is lehet, nem kétséges, az új jobb lenne. A szabadulás utáni elhelyezkedés szempontjából álláspontom szerint kívánatos lenne az elítélteket ilyen klasszikus foglalkozásokra tanítani, mint kovácsolás, színesfémöntés, faipari munkák, gumiszerelés- és javítás, pásztorkodás és kertészkedés. Ezek ma piaci rések, amelyek feltehetően kisüzemi keretek között folynak az Európai Unióban is.

Dolgozatomban fölvetem annak a lehetőségét is, hogy a büntetés végrehajtásban olyan innovációs műhelyeket kellene létrehozni, amelyben olyan tevékenységre oktatnák az elítélteket, amik az elkövetkező évtizedekben minden valószínűség szerint kurrensek lesznek.

Ilyenek a korszerű energiaellátás, mint szélkerekek és napelemek, a környezetvédelem különböző aspektusai, energiatakarékos házak, hulladék gumiabroncsok feldolgozása, valamint a társadalom számára hasznos elektronikai tevékenység, pl. közlekedésbiztonságot segítő szerkezet kifejlesztése és próbaüzemeltetése. A kifejlesztésnek természetesen csak a manuális részét lehet megpróbálni a bv. berkein belül. Az intellektuális tervezés stb. az egyetemek, kutatóintézetek feladata.

Természetesen felvetődik a kérdés, hogy miből lehetne finanszírozni bármilyen új műhelynek a létrehozását, amikor a régi üzemek fenntartása is sok nehézséggel jár. Az egyik lehetőség a tevékenység változtatásból adódik, amennyiben a bv. a nemzeti fejlesztési tervben rendelkezésre álló pénzekre is pályázik. A másik lehetőség, hogyha nyereséges vállalkozások a beruházási adóalap kedvezmény keretében adnak bérbe a bv.-nek gépet, gépsort vagy egész üzemet. (A vállalkozások közösen is létrehozhatnak akár egész üzemet is e kedvezmény keretében, ezen kívül egyedi adókedvezményt is kérhetnek a kormánytól.)

A másik adókedvezmény, amelyet a vállalkozások a bv.-vel együttműködve esetleg kihasználhatnának a kutatás-fejlesztés támogatására szánt adókedvezmény. (Lásd l., 2. 3. sz. mellékletet !)

Együttműködési mechanizmusok. Nézetem szerint az általam felvetett alternatívák egy részének megvalósításához nagy volumenű előkészítő intézkedés, különösebb méretű társadalmi konszenzus nem szükségeltetik. A bv. kft-khez ma bármelyik polgári cég fordulhat, tevékenységük együttműködési megállapodásban leírható.

Az egyetemek, tudományos kutató intézetek, bankok, privát vállalkozások, szabadalom tulajdonosok, ötletgazdák közötti koordinációt bármelyik polgári vállalkozás elvégezheti, akinek erre képzettsége és hajlandósága van.

Irodalomjegyzék

1/1999 Büntető jogegységi határozat

1979. évi tvr. a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról 21. §.

1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről

2000. évi CXXXIII. Törvény a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről

Bökönyi István BVOP országos parancsnoka előadása nyomán, 2002.nov. 26.

Bv. kódex 44. § (1) bek.

Bv. szabályzat 101. § (1) bek.

Dr. Lőrincz József: Büntetés-végrehajtási jog

Dr. Megyery István A magyar börtönügy és az országos letartóztatási intézetek

Eörsi János: Kettős mérce börtönviszonyok Magyarországon

Jelentés az Igazságügyi Minisztérium fejezet működésének ellenőrzéséről

Kövér Ágnes Munkáltatás a Büntetés-végrehajtásban

Lévai Miklós: Hacker Ervin emlékkötet

Magyar Tükör Átalakulnak a börtönvállalatok, 1993. szeptember 6.

Nagy Ferenc Tokaji Géza A magyar Btk. Általános része

Pál László Nevelés a büntetés-végrehajtásban (1976)

Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 8. cikk

Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. tv.

Vókó György A büntetés-végrehajtási Szabályzat új koncepciója (1992)

Mellékletek

2001/37. APEH iránymutatás

mikro- és kisvállalkozások beruházási adóalap kedvezménye

[Tao. tv. 7. § (i) bekezdés zs) pont]

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban Tao. tv.) 7. § (1) bekezdés zs) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti: az adóév utolsó napján a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 1999. évi XCV. törvény előírása szerinti mikro- és kisvállalkozásnál (kivéve a bemutatóra szóló részvényt kibocsátó részvénytársaságot) - ha az adózó igénybe kívánja venni e kedvezményt - a korábban még használatba nem vett ingatlan (ide nem értve az üzemkörön kívüli ingatlant), tenyészállat, valamint a korábban még használatba nem vett - a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 26. § (4) bekezdése alapján - a műszaki berendezések, gépek, járművek közé sorolandó tárgyi eszköz üzembe helyezése érdekében elszámolt adóévi beruházások értéke, figyelemmel a (11)-(12) bekezdésben foglaltakra.

A Tao. tv. 7. § (11) bekezdés szerint az (1) bekezdés zs) pontjában foglaltakat az adózó abban az adóévben alkalmazhatja, amely adóév egészében valamennyi tagja (részvényese, üzletrész-tulajdonosa) kizárólag magánszemély volt. Az adózó nem veheti igénybe a 22. § (1)-(2) bekezdése szerinti adókedvezményt azon tárgyi eszközre vonatkozóan, amelynek üzembe helyezése érdekében megvalósított beruházásra az (1) bekezdés zs) pontjában foglaltakat alkalmazta.

A Tao. tv. 7. § (12) bekezdés alapján az (1) bekezdés zs) pontja szerinti összeg nem haladhatja meg az adózás előtti eredményt, és nem lehet több 10 millió forintnál.

Mindezekre tekintettel nem érvényesíthető az adóalap-kedvezmény sem a vásárolt telek, sem pedig a vásárolt (használt) teherautó után, mivel egyik tárgyi eszköz esetében sem teljesül az a törvényi feltétel, hogy az eszköznek újnak kell lennie.

A vásárolt telekre épített - az adózó által hasznosítandó - irodaház új tárgyi eszköznek minősül, amelyre - a törvényi feltételek teljesülése esetén, vagyis ha az közvetlenül szolgálja a vállalkozási tevékenységet, azaz nem minősül üzemkörön kívüli ingatlannak [Tao. tv. 4. § 34/a. pont] - érvényesíthető az adóalap-kedvezmény.

(PM Jövedelemadók főosztálya 4609/2001. - APEH Adónemek főosztálya 1223980342/2001.; AEÉ 2001/6.)

2001/75. APEH iránymutatás

kutatás közvetlen költségének érvényesítése az adóalapnál

[Tao. tv. 7. § (1) bekezdés t) pont; Sztv. 51. § (1), (2)]

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 2000-ben hatályos 7. § (1) bekezdés t) pontjában a saját közvetlen költség a saját célra és a megrendelésre végzett kutatás és kísérleti fejlesztés költsége, amelybe nem számítható be a tevékenységhez más által nyújtott (vásárolt, igénybe vett) kutatási, kísérleti fejlesztési szolgáltatás.

A Tao. tv. 2001-től hatályos 7. § (1) bekezdésének t) pontja alapján is érvényesíthető az adózás előtti eredménycsökkentés a saját célra, illetve a megrendelésre végzett kutatási, fejlesztési szolgáltatás közvetlen költsége alapján. A kedvezmény mértékének növekedése mellett azonban kiterjed a levonási lehetőség a - belföldi illetőségű adózó, a külföldi vállalkozó belföldi telephelye és a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó kivételével - mástól igénybe vett kutatási-fejlesztési szolgáltatásra is, beleértve a közvetített szolgáltatást is, ha a számviteli törvény 51. §-a szerint része a közvetlen költségnek.

(PM Jövedelemadók főosztálya 7051/2001. - APEH Adónemek főosztálya 1224238785/2001.; AEÉ 2001/9.)

1999/42. APEH iránymutatás

beruházási adókedvezmény

[Tao. tv. 21. § (3)-(4) bekezdések]

A bérmunkában végeztetett termék-előállítás - a KSH besorolás és a Tao. tv. szerint is - a bérmunkát végeztetőnél termék-előállító tevékenységnek számít és a törvényben leírt feltételek fennállása esetén jogot biztosíthat az adókedvezmény érvényesítésére.

2000. évi CXXXIII. törvény

a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről

12. § (1) A központi költségvetési szervek (ideértve a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó, költségvetési rendben gazdálkodó intézményeket is) - kivéve a Magyar Állami Operaházat, a Magyar Nemzeti Múzeumot, a Magyar Nemzeti Galériát, az Országos Széchényi Könyvtárat és a büntetés-végrehajtási intézeteket a fogva tartottak foglalkoztatásából származó bevételei tekintetében - a (2) bekezdésben felsorolt jogcímeken a tárgyévben ténylegesen befolyó bevételeiknek 95%-át használhatják fel, a fennmaradó 5% pedig - kincstári vagyon utáni részesedés címén - a központi költségvetés központosított bevételét képezi.

A büntetés-végrehajtás támogatása

16. § A fogva tartottakat foglalkoztató büntetés-végrehajtási gazdálkodó szervezetek (kivéve a büntetés-végrehajtási intézeteket) sajátos többletköltségei részbeni ellentételezésére 140 000 forint/foglalkoztatott, fogva tartott/év, de összességében évi 530,6 millió forint fordítható.

[1] Pál László Nevelés a büntetés-végrehajtásban 14. p. ( 1976)

[2] Nagy Ferenc Tokaji Géza A magyar Btk. Általános része 281.p.

[3] 1/1999 Büntető jogegységi határozat 1. bek.

[4] 1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről

[5] Kövér Ágnes Munkáltatás a büntetés-végrehajtásban l. p.

[6] Dr. Megyery István A magyar börtönügy és az országos letartóztatási intézetek 6.p.

[7] Kövér Ágnes Munkáltatás a büntetés-végrehajtásban 15. p.

[8] Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 8. cikk

[11] Dr. Lőrincz József: Büntetés-végrehajtási jog 143. p.

[12] Dr. Lőrincz József: Büntetés-végrehajtási jog 145. p.

[13] Jelentés az Igazságügyi Minisztérium fejezet működésének ellenőrzéséről

[14] Ptk . XXXI. fejezet A kártérítés módja, a felelősség mértéke

[15] Horváth Tibor Büntetés-végrehajtási jog 123.p.

[16] Bökönyi István BVOP országos parancsnoka előadása nyomán, 2002.nov. 26.

[17] Eörsi János Kettős mérce Börtönviszonyok Magyarországon 145.p.

[19] 2000. évi CXXXIII. tv. A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről.

[20] Lévai Miklós: Hacker Ervin emlékkötet 54. p.. és

[22] Lásd a 4. mellékletben a műszaki fejlesztésre szánt központi költségvetési előirányzatot

[23] Eörsi János: Kettős mérce börtönviszonyok Magyarországon 139. p.

[24] Vókó György A Büntetés-végrehajtási Szabályzat új koncepciója 1.p. (1992)

[25] 1979. évi tvr. a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról 21. §.

[28] 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 2000-ben hatályos 7. § (1) bekezdés t) pontja

[30] Magyar Tükör Átalakulnak a börtönvállalatok, 1993. szeptember 6.

F03.d	4							IM Büntetés-végrehajtás										19 841,4				21 142,0
						1					Működési költségvetés					1 886,9				1 944,8
							1						Személyi juttatások		8 920,3				9 619,4
							2						Munkaadókat terhelő járulékok		2 963,7				2 928,8
							3						Dologi kiadások		7 021,8				7 518,1
							4						Ellátottak pénzbeli juttatásai		2,7				2,7
							5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások		2 064,0				2 162,0
						2					Felhalmozási költségvetés
							1						Intézményi beruházási kiadások		380,6				380,6
							2						Felújítás		275,2				375,2
							5						Lakástámogatás		80,0				80,0
						3					Kölcsönök				20,0				20,0
F03.d					4					Büntetés-végrehajtás beruházásai							2 665,6				2 665,6
						2					Felhalmozási költségvetés
							4						Központi beruházási kiadások		2 665,6				2 665,6
			2						Ágazati célfeladatok
F03.d					1					A fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása							530,6				530,6
						1					Működési költségvetés
							5						Egyéb működési célú támogatások, kiadások		492,0				492,0
						2					Felhalmozási költségvetés
							3						Egyéb intézményi felhalmozási kiadások		38,6				38,6
		F03.d		Büntetés-végrehajtási igazgatás és működtetés								24 924,5		26 283,0
				Jóléti funkciók (F04+F05+F06+F07+F08+F14)								1 735 856,8		1 891 926,9