ORSZÁGGYŰLÉSI
BIZTOSOK HIVATALA
1051
BUDAPEST V.
Nádor
u. 22.
Tárgy:
Kifogás a vadak által okozott kár megtérítésének mértéke ellen !
ÁLLAMPOLGÁRI
JOGOK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSA RÉSZÉRE
Tisztelt
Címzett!
Miért
fizetnének a vadászok lábonálló termésért magtári áron?
Régóta
töprengek a vadkár megtérítésének, hazai gyakorlatán. Több évi töprengés után
is úgy látom: ez egy helytelen gyakorlat! Sajnálom, de nem tudok egyetérteni -
e tekintetben - sem a közgondolkodással, sem az FVM rendelettel, sem a
szakértői- sem pedig a bírósági gyakorlattal. A fentiek természetesen
összefüggenek egymással. A közgondolkodás talaján született meg az FVM rendelet
is meg a szokásjog is!
Közismert a :
"Vtv.
75. § (1) A jogosult az e törvényben foglaltak alapján köteles megtéríteni a
károsultnak a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon
által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl
és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben,
valamint a csemetekertben okozott kár öt százalékot meghaladó részét (a
továbbiakban együtt: vadkár)."[1]
Az FVM
rendeletével több baj is van. Vizsgálta már az Alkotmánybíróság,[2] talált is
benne kivetnivalót! De van itt más gond is, a rendelet "értéktőzsdei
árat" említ. Eddigi tudásunk szerint az értéktőzsdén: nemesfémmel és
értékpapírokkal kereskednek.. A gabonafélék ára az: árutőzsdén alakul ki! Ez
vélhetően elírás, ki lehet javítani . A baj az, hogy esetünkben, az árutőzsdei
ár sem jó, nagyon nem jó !
A Vtv. végrehajtására kiadott: 79/2004. (V.
4.) FVM rendelet 19. számú melléklete rendelkezik úgy, hogy:
"2.
Az állapotminősítési átlag termésére vonatkozó adatok alapján a vadkár mértéke
(értéktőzsdei átlagár, illetve ennek hiányában becsült értékesítési
ár):"[3]
--------------------------------------------------------------------------------
[1]
1996. évi LV. Törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a
vadászatról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM
rendelettel
[2]
34/2003. (VI. 19.) AB határozat
[3] 19.
számú melléklet a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelethez
Nyomatékosan
hangsúlyozni szeretném, hogy nem az ellen van kifogásom, hogy a vadak által
okozott kárt meg kell téríteni, a felelősség mértékével - eredményfelelősség -
sincs kifogásom, kizárólag a kártérítés mértékét vitatom, azt viszont nagyon.
Elfogadhatatlannak tartom, hogy a lábonálló termésért ugyanannyit kérjenek,
mint ha az már magtárban volna! A lábonálló termés még jelentős ráfordításokat
igényel a termelőtől a magtárba kerülésig; általában még egyszer annyit, mint
az addig felmerült költségek ! A biztosító sem a tőzsdei áron fizeti ki a lábon
elpusztult termést, hanem a tőzsdei árat korrigálja, nyilván csökkenti, attól
függően, hogy mennyi költség merült volna fel a raktárba kerülésig ! A háború
előtt volt kialakult árfolyama a lábonálló termésnek is; gyakori ügylet volt a
" zöldváltó " ; vagyis a lábonálló termésre felvett
váltókötelezettség . Természetes, hogy lényegesen megkülönböztették a lábonálló
termés értékét a magtárba betárolttól !
.............................................................................
Ősi,
2005. 01. 14.