Miért fizetnének a vadászok
lábonálló termésért magtári áron ?
Talán azért mert a törvény azt mondja ? Ha nem is a törvény… jogszabály; a 19. számú melléklet a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelethez………. sugall valami ilyesmit. Nem csak sugallja, hanem le is írja: „Vtv. 75. § (1) A jogosult az e törvényben foglaltak alapján köteles megtéríteni a károsultnak a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár öt százalékot meghaladó részét (a továbbiakban együtt: vadkár).”Közelebbről….
Az ősz a vadásztársaságoknak nem csak vadászati- hanem gyakran kártérítési szezont
is jelent ! Érdekes dolog ez a vadkár , a Vtv. röviden és tömören szól
róla; a kárt meg kell
téríteni. A Vtv. csak a
kertészek viszonylatában ad konkrétabb útmutatást: „A gyümölcs-, illetve szőlőtelepítésben
bekövetkezett vadkár pénzértékét a pótlás mértékének arányában kell
meghatározni. „ Lehet, hogy nem véletlenül nem próbálkozik a törvény a
kártérítés mértékének a meghatározásával ?
A Polgári Törvénykönyv hosszasan és részletesen tárgyalja a felelősség módját és a kártérítés mértékét, de nem a vadkárét ! A Polgári Törvénykönyv Magyarázata sem igen bővelkedik a vadkárról szóló példákban, nem is nagyon esik szó róla. A vadkár, a károkozás – kártérítés – atipikus esete ! Itt sajátosan alakul a többi kárhoz képest a kár következtében beálló vagyoni előny, ami itt: megtakarítás ! Talán azért nem foglalkoztak vele, mert eddig nem volt ennek nagy jelentősége; de most már van és feltehetően még nagyobb lesz !
A vadásztársaságoknál egyre nagyobb problémát jelent a vadkár megfizetése, különösen a mezőgazdák részére. A vadonélő állatok étvágya ma is olyan mint régen volt, ám az agrárium struktúrája megváltozott. Míg a TSZ-ek egykedvűen vették tudomásul, hogy a vadaknak is enni kell valamit, ma már az Ő jogutódaik sem mindig ilyen megértők….. Itt is előretört a nyereségérdekeltség, így egyre neuralgikusabb kérdés a vadkár megtéríttetése. A vadkár összege ma már több százezer, esetenként több millió Ft-ra vagy többre is rúghat. A jogalkalmazás viszont még nem változott meg sem az emberek egymás közötti egyezkedésében, sem pedig a bírósági gyakorlatban. Nem is tud megváltozni amíg a vadászok rezignáltan veszik tudomásul pervesztés esetén: Ha veszett a fejsze, vesszen a nyele is; ne kicsinyeskedjünk azon, hogy mennyit is kell fizetni……..
A kártérítési gyakorlat egyszerűen: hektikus .
Sokan arra panaszkodnak, hogy a vadak pocsékolják a terményüket……..és senki nem fizeti meg ! A törvény egyértelmű: a mezőgazdasági kultúrában – a felsorolt vadfajok által - okozott kárt a vadászatra jogosult köteles megtéríteni; függetlenül attól, hogy tehet-e károkozásról vagy sem ! Az más kérdés, hogy ha egyszerű felszólításra a vadásztársaság nem fizet, eljárást kell kezdeni, a jegyzőnél, 30 napon belül. Van akit ez a nem túl bonyolult procedúra rendre elüt a kára megtérítésétől ! Ez a gyakorlat is helytelen . Van azonban más helytelen gyakorlat is.
A másik szélsőség; akik nagyon is jól tudják mit kell tenni, fontolgatás nélkül bíróság elé viszik az ügyet; ahol aztán a vadászokra nem sok jó vár………
Felróhatóságtól függetlenül meg kell téríteni a kárt, ezt mondja a törvény. A nagyobb baj a kárszámítással van !
Néhány szó a vadkár megtérítéséről.
A Vtv. 75. §-a szerint a vadászatra jogosultnak meg kell téríteni a mezőgazdasági kultúrákban a vadak által okozott kárt (a tételes felsorolás megtalálható a törvényben). Ez egy vétkesség nélküli kárfelelősség, un. eredményfelelősség.
Nézzük közelebbről, mit vitathat a vadásztársaság :
- Első kérdés, hogy csak a vadak okozták-e a kárt ? Netán olyan vadak is amelyekért – a törvény szerint – nem tartozik helytállni a vadásztársaság, pl. a borz is nagyon szereti a kukoricát és nem nagyon láttam sehol csökkenteni a kukoricakárt a borz kártételével!
Egyáltalán nem ritka, hogy háziállatok is részt vesznek a kártételben, disznó, birka, kecske, szamár, marha stb. Ezt sem a vadászoknak kell megfizetni…….
Előfordul a humán károkozás is……különösen a kukoricában.
- Nem egyszerű kiszámítani azt sem, hogy mennyi termést tettek tönkre a vadak; hiszen foltokban rongálják a mezőgazdasági kultúrát…….. ezt csak becsülni lehet, hogy mégis mennyi hiányzik ! Egyáltalán mekkora területet taroltak le az állatok, és azon valójában mennyi termett volna ?[1]
- Sokkal fontosabb kérdés a vadásztársaságok számára, hogy mennyi a kár és abból mennyi a megtérítendő? Ezen belül fontosabb tétel, hogy kellene helyesen átszámítani a mezőgazdasági kultúrában esett kárt pénzre vagy akár a természetbeni megtérítésre?
- Amiért ezt a cikket írom; a szakértőkben szinte genetikus hajlandóság mutatkozik arra, hogy a kárt igen nagyvonalúan ítéljék meg és nem nagyon tiltakozik ez ellen senki ! Ha valaki elvétve szót emel…….egyedül nem sokra megy ! A témánk szempontjából érdektelen, hogy szakértő közreműködik-e, elmennek-e a felek a bíróságra ? A baj az, hogy ilyen a természetes szemléletünk, ez a kiindulási alap az egyezkedésnél a felek között !
A jelenlegi gyakorlat szerint becsléssel
megállapítják, hogy hány tonna termés
esett áldozatul a vadaknak és ezt vagy természetben odaadják a vadásztársaságok
vagy felszorozzák a tőzsdei árral és az árát adják oda. Nem lehet csodálkozni a
tőzsdei áron, hiszen a Vtv.
mellékletében szereplő „Mezőgazdasági vadkárok végleges becslése” jegyzőkönyv is: (értéktőzsdei
átlagár, illetve ennek hiányában becsült értékesítési ár)-ról rendelkezik. Az a kisebbik baj, hogy a
gabonát, az árutőzsdén jegyzik és nem az értéktőzsdén; a nagyobbik baj az, hogy – álláspontom szerint- nem a
tőzsdei árat kellene alkalmazni. A törvényben
kikötött 5%-on kívül mással nem-igen szokták csökkenteni
a megtérítendő kárt.
-
Ami vérlázító
számomra, hogy lábonálló termésért magtári árat kérnek és adnak . Gondoljuk meg , ha valaki egy
lábonálló termésért annyit kérne vagy
kapna, mint a magtárban lévőért; vagy a cselekvőképességét vonnák kétségbe…….. vagy korrupcióra
gyanakodnának ! Akkor miért követünk
mi töretlenül ilyen gyakorlatot
?
- Egyik gyakorlatot sem tartom helyénvalónak, ugyanis a kukoricát vagy más gabonát a vadak nem a magtárból eszik ki, hanem a földön, lábon állva. Ezért itt egy lábon álló termésnek az árát kellene megtéríteni – plusz a reális nyereséget - az pedig semmiképpen nem ugyanaz, mint a magtárban vagy közraktárban lévő szárított, tisztított, osztályozott nagy mennyiségben rendelkezésre álló, szállításra kész termény. A legkiugróbb a különbség a kukoricánál. Ha a kukoricát akár vetés után, akár a szemek tejes állapotában, de mindenképpen betakarítás előtt károsítják a vadak, egy sereg műveletet már nem kell – nem is lehet - elvégezni azon a termésen, amit a vadak elpusztítottak.[2]
- Ami nincs, azt nem kell learatni. De ez a legkisebb költségcsökkentő tényező, mert az állatok foltokban pusztítják a termést és ritkán van lehetőség arra, hogy a kombájn felemelje a vágóasztalt és csökkentett üzemanyag fogyasztással áthaladjon az elpusztított területen. Ezért ezt a részét akár figyelmen kívül hagyhatjuk a költségcsökkenésnek.
- Az viszont 100 %-ig biztos, hogy amit a vadak elpusztítottak, azt nem kell beszállítani. Ez bizony közvetlen költségmegtakarítást jelent a károsultnak. A felázott terepen, egyáltalán földutakon a szállítás sokkal drágább, mint a közutakon. A fajlagos szállítási költség akár a 20-szorosára is rúghat a közúti szállításnak, pedig az utóbbi sem olcsó.
- Azután az is egészen biztos, hogy azt a termést, amit be sem tudtak takarítani, nem kell se szárítani, sem tisztítani. Ez igen jelentős költségtétel, különösen a nagyüzemi termelésnél, ahol a kukoricát lemorzsolva takarítják be és majdnem mindig szárítani kell. 2004-ben fele kukoricát kellett otthagynia a szárítóban aki a kukoricájával fizetett a szárításért és a tisztításért .
- Továbbá az is egészen biztos, hogy ami nem termett meg, azt nem kell magtárba sem tenni és az is nagyon drága. Akár saját tárolókapacitást használ a termelő, akár bértárolást, az mindenképpen költség.( A saját tárolót is takarítani, fertőtleníteni kell, és be kell tárolni a terményt, ez adja a tárolási költség egy részét .)
- Sok minden másra is hivatkozhat a Vt., kivéve azt, hogy nem tehet a károkozásról, nem tarthatja pányván a vaddisznókat !
A Vtv. 75. § azt írja; (2) A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára
jogosult, és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek
vadászterületéről a vad kiváltott.
Itt hangsúlyoznám az utolsó szövegfordulatot: akinek a vadászterületéről a vad kiváltott ! A Bakony térségében van ilyen tapasztalat, hogy a szarvasbikák nyáron és ősszel dézsmálják a napraforgót és a kukoricát – tilalmi időben – majd visszamennek bőgni a Bakony erdeibe, jobbára ott kerülnek puskavégre; egy másik vadásztársaság területén . Biztos, hogy kizárólag annak a VT-nek kell megfizetni a milliós kárt akinek a területén a károkozás történt ? Én nem vagyok benne biztos !
Nézzük mit
ír a Ptk. a kártérítés mértékéről.
„355. § (4) Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában
beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a
kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és
nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.”
A kár négy elemét különböztetjük meg, amelyek az alábbiak:
1. A tényleges kár (damnum emergens), ami effektíven elpusztult vagy megrongálódott.
2. Az elmaradt vagyoni előny (lucrum cessans), pl. elpusztult terménymennyiségre eső, reálisan várható nyereség.
3. A vagyoni hátrány csökkentéséhez, illetőleg kiküszöböléséhez szükséges költségek, ide nem értve azokat a költségeket, amelyek a perköltségben megtérülnek.
4. A nem
vagyoni kárpótlás.
Esetünkben a
tényleges kár:
az elpusztult növények várható
termése, szorozva a tőzsdei ár 50-70 %-val. Vagy egyszerűen a lábonálló termés
valódi értéke. ( Nem szokás mostanság lábonálló termést eladni, nincs is
kialakult árfolyama. Amúgy ennek egyáltalán semmi akadálya nincs, természetesen
nem a tőzsdei áron, ellenkező esetben mindenki a vetést adná el, nem a gabonát
! )
Hozzáadódik a
várható nyereség . Nem egyszerű megmondani, mennyi egy adott termény nyeresége,
hiszen lépten-nyomon arról hallani, hogy veszteséges a mezőgazdaság .
Kiindulhatunk egy 10 % körüli nyereségből.
A nem vagyoni kártérítés talán még nem realitás a vadkár esetében !
Kiindulhatunk abból is, hogy: a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mint ha kár nem is következett volna be ! ( Figyeljünk a tv. szövegére; „olyan helyzetbe „ kell hozni, nem jobba ! )
Ha odaadjuk azt a termést ami elpusztult, nem csak olyan helyzetbe hoztuk; hanem jobba ! Ez kimeríti a káron szerzés, káron gazdagodás fogalmát. Nyilván, hogy le kell vonni azokat a „ megtakarításokat” amelyek pont a károsodás folytán álltak be. Ez közel áll a residuum, surrogátum fogalmához, de nem az; ezért van ennyi gond a vadkár megtérítésével !
Az ekvivalens kártérítés az lenne, ha vadásztársaság – az elpusztított növények helyett – adna ugyanolyan fajtából ugyanannyi területet; takarítsa be a gazdálkodó a saját költségén; hiszen a sajátjával is azt tenné, ha a vadak meg nem előznék………. Így korrekt !
Folytatva
az analógiát – gondoljuk meg – ha valakinek azt mondanánk; van egy-két hektár
kukoricám, ugyan takarítsd már be, száríttasd meg, vidd raktárba és add ide a raktárjegyet; mindezt ingyen,
hiszen a magadét is aratod ! ( ti. A raktárban éri el a termény a tőzsdei árat,
nem előbb !) Ilyen kérés hallatán ugyan csak megütközne bárki….. No ez az a jogalap nélküli gazdagodás, amit én
vitatok !
- Summa summárum, az agrárökonómiában úgy tudjuk, hogy egy lábon álló termés a kukorica esetében kb. 50 %-os áron vehető figyelembe a magtárba betárolthoz képest. Na, ebben rejlik az a lényeges distinkció, amit szóvá szerettem volna itt tenni. Álláspontom szerint a kialakult gyakorlat méltánytalanul hátrányos a vadásztársaságokra, különös tekintettel a robbanásszerűen megemelkedett vadkár költségekre. Az igaz, hogy lépten-nyomon hívnak szakértőt ilyen ügyben, de a szakértők is úgy szokták tudni, hogy az elveszett termést a magtári áron kell megtéríteni. Ez ellen a bíróságnak sem szokott különösebb kifogása lenni, akár önállóan dönt, akár szakértőkre hagyatkozik. ( Konkrét kártérítési perben is tapasztaltam a fentieket, a károsult azzal érvelt, hogy a szállítás jelentéktelen, a szárítás is, tároló kapacitása meg amúgy is van . Egyedül nem tudtam megdönteni ezt a sajátos érvelést ! ) A károsultak meg csak üdvözölni tudják a nagyvonalú megtérítést.
Azon lehet vitatkozni, hogy a lábon álló termés 50 vagy 60
%-át éri-e a tőzsdei árnak, mert ez évenként
függ a csapadéktól, a növényfajtától és attól is, hogy a továbbiakban
milyen módon kívánja felhasználni a termelő a termést. Az viszont egészen biztos, hogy a lábon álló termés kevesebbet ér, mint
a magtári és a különbség lényeges ! A
tőzsdei árat akkor és csak akkor
lehetne kérni, ha a vadak a
magtárból ennék ki a termést.
A
vadásztársadalomnak elsőrendű érdeke
fűződik ahhoz, hogy a vadkárok
megtérítését teljes részletességgel
kitárgyaljuk és kimunkáljuk, minden növényfajta bármely stádiumára,
adott agrometeorológiai viszonyok
mellett is. Az így létrejött
ismereteket pedig következetesen és
egységesen alkalmazzuk a továbbiakban vadkár-ügyekben .
Tisztelt Főjegyző Úr !
Fölvázoltam itt az álláspontomat – eredetileg újságcikknek szántam - a vadkárok megtérítésének eddigi gyakorlatáról és arról, hogy szerintem, hogy lenne korrekt.
Azért Önnek küldöm el ezt a cikket véleményezésre, mert Ön köztiszteletben álló vadász, Vadászkamarai vezető és jogász is egyben.
A postacímét egy nyílt Vadászkamara-i kiadványban találtam.
Azért írtam le az alábbiakat, mert valahogyan meg kellene törni a szokásjogot, ami egyrészt ma már méltánytalan, másrészt irreálisan hátrányos a vadásztársaságokra nézve. Azon kívül beleütközik a Ptk. kógens rendelkezésébe, ami tiltja a káron szerzést vagy káron gazdagodást, meg tiltja a jogalap nélküli gazdagodást is; pönális kártérítés sincs a hatályos Ptk.-ban! A Ptk. alapelve, hogy a ténylegesen elszenvedett kárnak és kártérítésnek egyenértékűnek kell lenni. Nemcsak kevesebbet nem szabad fizetni, a túlfizetés is helytelen. Ezt a szerencsétlen gyakorlatot többféleképpen meg lehetne törni.
Az állampolgári jogok biztosa elé is lehetne vinni az ügyet, hiszen professzor Dr. Lenkovics Barnabás a polgári jog kiváló szaktekintélye!
Alkotmánybírósághoz
is lehet fordulni; annál is inkább mert vadkár-ügyben már van AB megsemmisítés ![3]
(34/2003. (VI. 19.) AB határozat )
A másik lehetőség, amit itt szorgalmazok, hogy a vadásztársadalomban tudatosítani
kellene, hogy az eddigi gyakorlat helytelen és megváltoztatandó. Akár
vitafórumot is lehetne indítani reprezentatív vadászújságban a régi gyakorlat
megváltoztatásáról. Ha 60 ezer vadász
érvel amellett, hogy a lábon álló termést ne vegyék már egy tekintet alá a
magtárival, mert ez elfogadhatatlan, hovatovább botrányos, feltehetően
megváltozik a gyakorlat.
Ha utána óhajtanak nézni az általam kifejtettek helytállóságának, a Gyöngyös-i Károly Róbert Főiskola bizonyosan készséggel áll rendelkezésünkre, hogy is fest valójában a növénytermesztés – pl. kukoricatermesztés – ökonómiája; valójában milyen költségelemekből áll össze a növénytermesztés költsége. A költségelemek milyen arányban szerepelnek az összköltségben, mennyi a költsége és az értéke a lábonálló termésnek a magtárban lévőhöz képest.
Tisztelettel:
dr. Tóth Ferenc
jogász, gazdasági mérnök, vadász
Tel. 06- 20 9 435 013
Cím. 8161 ŐSI, Ady E. u. 37 .
Ősi, 2004. 11. 24.
Mellékletek:
1996. évi LV.
törvény
a vad védelméről, a
vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról, egységes szerkezetben a
végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelettel
19. számú
melléklet a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelethez
MEZŐGAZDASÁGI VADKÁROK VÉGLEGES BECSLÉSE
(Jegyzőkönyv)
Készült:
(károsult)
....................................................................................................................
vadkár ügyében.
Jelen vannak
alulírottak:
1. A vadkárral érintett területek
a) a ....... dűlőben fekvő .....-val bevetett ..... ha
..... m2 területű ingatlanból ..... ha ..... m2 területen,
b) a ....... dűlőben fekvő .....-val bevetett ..... ha
..... m2 területű ingatlanból ..... ha ..... m2 területen,
c) ........................................................................................................................................................
2. Az állapotminősítési átlag termésére vonatkozó adatok alapján a
vadkár mértéke (értéktőzsdei átlagár, illetve ennek hiányában becsült értékesítési
ár):
a) alatti
esetben .....% ..... t ..... kg, ..... Ft,
értéke
b) alatti
esetben .....% ..... t ..... kg, ..... Ft,
értéke
c) ..........................................................
Összesen: ..... Ft
3. A kárbecslő véleménye szerint az összes kárigény (levonva a termelő
esetleg felróható magatartása következtében előállott kár)
................................................ Ft.
Kelt: ....., ..... év
..... hó ..... napján
................................................
kárbecslő
34/2003. (VI. 19.)
AB határozat
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság
jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány
és bírói kezdeményezések tárgyában - dr. Kiss László alkotmánybíró
különvéleményével - meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság
megállapítja, hogy a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a
vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló
30/1997. (IV. 30.) FM rendelet 58. §-a alkotmányellenes, és ezért azt e
határozat közzétételének napjával megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság
megállapítja, hogy a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a
vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló
30/1997. (IV. 30.) FM rendelet 58. §-a a Siófoki Városi Bíróság előtt
P.20.307/1997. és P.20.579/1998. szám alatt, valamint a Marcali Városi Bíróság
előtt 4.P.20.012/1998. szám alatt folyamatban lévő ügyekben nem alkalmazható.
2. Az Alkotmánybíróság
a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi
LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 30/1997. (IV. 30.) FM
rendeletnek - az 58. §-on túlmenően - valamennyi szabálya megsemmisítésére
irányuló indítványt visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság
ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybírósághoz
több indítvány érkezett a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a
vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) végrehajtásának
szabályairól szóló 30/1997. (IV. 30.) FM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 58.
§-a tárgyában. A Siófoki Városi Bíróság a P.20.307/1997. és a P.20.579/1998.
szám alatt, valamint a Marcali Városi Bíróság a 4.P.20.012/1998. szám alatt
folyamatban lévő ügyekben az eljárás felfüggesztése mellett kezdeményezte a
Vhr. 58. §-a alkotmányellenességének megállapítását és - a határozatnak a
folyamatban lévő perekben való alkalmazása érdekében - visszamenőleges
hatállyal történő megsemmisítését. Az indítványok arra hivatkoztak, hogy a
támadott szabály eltér a Vtv. és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.
törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseitől, tehát sérti a jogszabályi
hierarchiát, továbbá a jogbiztonságot és ezért ellentétes - az Alkotmány 7. §-a
alapján alkalmazandó - jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a
továbbiakban: Jat.) 1. §-ának (2) bekezdésével. Egy további indítványozó kérte
a Vhr. egészének megsemmisítését és kifejtette, hogy a Vhr. 58. §-a ellentétes
a Vtv. és a Ptk. rendelkezéseivel, sérti az Alkotmány 9. §-ában és 57. §-ában meghatározott
elveket.
Az Alkotmánybíróság az
ügyeket egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
Az indítványok
beérkezése után a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról
szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 30/1997. (IV.
30.) FM rendelet módosításáról szóló 11/2000. (III. 27.) FVM rendelet 45. §-a a
Vhr. támadott szabályát is megváltoztatta, de ez a változás nem érintette az
indítványozók által kifogásolt rendelkezést.
II.
Az Alkotmánybíróság az
indítványok elbírálásánál a következő jogszabályokat vette figyelembe:
Az Alkotmány
szabályai:
2. § (1) A Magyar Köztársaság
független, demokratikus jogállam.
7. § (1) A Magyar
Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert
szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog
összhangját.
(2) A jogalkotás
rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési
képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
37. § (3) A Kormány
tagjai feladatuk ellátása körében rendeleteket adhatnak ki. Ezek azonban
törvénnyel vagy a Kormány rendeletével és határozatával nem lehetnek
ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni.
A Jat. indítványokban
megjelölt szabályai:
1. § (1) A jogalkotó
szervek a következő jogszabályokat alkotják:
a) az Országgyűlés törvényt,
...
c) a Kormány rendeletet,
d) a miniszterelnök és Kormány tagja (a továbbiakban
együtt: miniszter) rendeletet,
...
f) az önkormányzat rendeletet.
(2) E rangsornak
megfelelően az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb
szintű jogszabállyal.
4. § A gazdasági
rendre vonatkozóan törvényben kell szabályozni különösen
a) a tulajdonviszonyokat, a magánszemélyek és a jogi
személyek vagyoni viszonyait,
8. § (1) A miniszter
feladatkörében és törvényben, törvényerejű rendeletben vagy kormányrendeletben
kapott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet.
A Ptk.-nak a -
határozat meghozatalakor hatályos - szabályai:
339. § (1) Aki másnak
jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha
bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
345. § (1) Aki
fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt
megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan
elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén
kívül esik. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni arra is, aki az emberi
környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz.
(2) Nem kell
megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben a károsult felróható magatartásából
származott.
346. § (1) Ha a kárt
több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta,
egymásközti viszonyukban a felelősség általános szabályait kell alkalmazni.
685. § E törvény
alkalmazásában
a) jogszabály: a törvény, a kormányrendelet; továbbá a
törvény felhatalmazása alapján, annak keretei között az önkormányzati rendelet;
a 19. § (1) bekezdésének c) pontja, a 29. § (3) bekezdése, a 200. § (2)
bekezdése, a 209/B. § (6) bekezdése, a 231. § (3) bekezdése, a 301. § (4)
bekezdése, a 434. § (3)-(4) bekezdése, az 523. § (2) bekezdése és az 528. § (3)
bekezdése tekintetében viszont valamennyi jogszabály;
A Vtv. szabályai:
75. § (1) A jogosult
az e törvényben foglaltak alapján köteles megtéríteni a károsultnak a
gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a
mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a
fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben,
valamint a csemetekertben okozott kár öt százalékot meghaladó részét (a
továbbiakban együtt: vadkár).
(2) A vadkár
megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek
vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek vadászterületéről a
vad kiváltott.
(3) A jogosult a
Polgári Törvénykönyvnek a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó
szabályai szerint köteles megtéríteni a károsultnak a vad által a
mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt.
78. § (1) A jogosult a
károk megelőzése érdekében köteles:
a) amennyiben a vad életmódja ezt indokolja, annak
elriasztásáról gondoskodni;
b) a károkozás közvetlen veszélye esetén az érintett föld
használóját értesíteni;
c) a vadászati jog gyakorlását úgy megszervezni, hogy az
a föld használatával összefüggő gazdasági tevékenységgel összhangban legyen;
d) szükség esetén vadkárelhárító vadászatokat tartani.
100. § (1)
Felhatalmazást kap a földművelésügyi miniszter arra, hogy
a) a törvény végrehajtásával kapcsolatos részletes
szabályokat, valamint
b) a törvény kihirdetése és hatálybalépése közötti
időszakra vonatkozó átmeneti szabályokat rendeletben állapítsa meg.
A Vhr. támadott
rendelkezésének az indítvány elbírálásakor hatályos szövege:
58. § A vadászatra
jogosult felróható magatartásának minősül, ha a vad gépjárművel közúton,
illetve vasúti járművel közforgalmú vasúti pályán történő ütközése közvetlenül
a vadászat miatt következik be. A vadászatra jogosult felróható magatartásának minősül
különösen, ha a vad gépjárművel közúton vagy közforgalmú vasúti pályán történő
ütközése a miatt következik be, mert a jogosult a közút, illetve a közforgalmú
vasúti pálya száz méteres körzetébe mesterségesen telepített és működtetett
vadetetővel, sózóval, szóróval, itatóval, dagonyával vagy művelt vadfölddel a
vadat odaszoktatta.
III.
1. A Vhr. 58. §-át
támadó indítványok megalapozottak.
Az indítványozók a
jogbiztonságra, a jogszabályi hierarchiára, az Alkotmány 7. §-ára, a Jat. 1.
§-ára hivatkozva kifogásolták a Vhr. 58. §-át. Kifejezett hivatkozás nélkül az
alkotmányellenességet az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése és 37. §-ának (3)
bekezdése alapján látták megállapíthatónak.
Az Alkotmány 2. §-ának
(1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam. Az Alkotmánybíróság gyakorlata a jogállam alkotmányi elve alapján
értelmezi az Országgyűlés és a Kormány tevékenységének, a közhatalom
gyakorlásának korlátait és kereteit, a hatalommegosztást. A közhatalom
gyakorlásába tartozik a jogalkotás is [30/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH
1998, 220, 233; 66/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 397, 403.]. Az
Alkotmánybíróság már az 56/1991. (XI. 8.) AB határozatban kimondta, hogy a
jogállamiság egyik alapvető követelménye a közhatalmi szervezeteknek a jog
által meghatározott, megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok
között és működési rendben végzett tevékenysége (ABH 1991, 454, 456.). A
jogállamiságból folyó követelmény az, hogy a közigazgatás a törvénynek
alárendelten jár el, és ha közigazgatási szerv jogalkotásra felhatalmazást kap,
akkor a törvény meghatározza a jogalkotási hatáskör terjedelmét és annak
korlátait is [6/1999. (IV. 21.) AB határozat, ABH 1999, 90, 94.].
A jogállam elvéből
származó követelménnyel összhangban mondja ki az Alkotmány 37. §-ának (2)
bekezdése, hogy a miniszterek a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően
látják el feladatukat, valamint határozza meg a 37. § (3) bekezdése a feladatok
ellátása körére szűkített jogalkotási hatáskörnek azt a korlátját, amely
szerint a miniszteri rendelet nem lehet ellentétes törvénnyel, a Kormány
rendeletével és határozatával. A jogállam elvét veszi alapul a Jat. 1. §-ának
(2) bekezdése, és az Alkotmány hivatkozott szabályaiban meghatározottakkal
azonos elvet fejez ki a Jat. 8. §-a.
A Vtv. egyes
kártérítési felelősségi szabályok meghatározása mellett a Ptk. kártérítési
szabályaira utalt. Nem adott felhatalmazást arra, hogy miniszteri rendelet új
felelősségi szabályt határozzon meg. A 100. § (1) bekezdésének a) pontja
csak arra hatalmazta fel a földművelésügyi minisztert, hogy a törvény
végrehajtásával kapcsolatos részletes szabályokat rendeletben állapítsa meg.
A törvényalkotó
számolt azzal, hogy sok kérdést nem lehet a polgári jog átfogó jellegű
törvénykönyvében szabályozni, de nem tette lehetővé, hogy bármilyen szintű
jogszabály rendelkezzék az állampolgárok jogairól és kötelezettségeiről. Ezért
a Ptk. 685. §-ának a) pontja a törvénykönyvben található jogalkotási
felhatalmazás körét általános jelleggel törvényre és kormányrendeletre
korlátozza, emellett tételes felsorolását adja azoknak az eseteknek, amelyekben
törvénynél és kormányrendeletnél alacsonyabb szintű jogszabály rendezhet
polgári jogi viszonyokat. A polgári jogi kártérítési felelősség kérdéseinek
rendezésére miniszteri rendelet megalkotására nincs felhatalmazás.
Az Alkotmánybíróság
gyakorlata szerint a felhatalmazás kereteinek túllépése alkotmányellenességet
eredményez [19/1993. (III. 27.) AB határozat, ABH 1993, 431, 433; 551/B/1993.
AB határozat, ABH 1995, 840, 841-842.]. A formai alkotmányellenesség egyúttal a
jogállam követelményeinek megsértését is megvalósítja [27/1997. (IV. 29.) AB
határozat, ABH 1997, 122, 127-128; 70/2002. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2002,
409, 414.].
A Kormány tagjainak
jogalkotó hatáskörére is vonatkozik az az Alkotmánybíróság által a Kormány
jogalkotó hatásköréről kifejtett elv, amely szerint, ha a Kormány a
feladatkörében eljárva alkot jogszabályt, ennek a jogalkotásnak korlátját
képezik a törvényhozó számára fenntartott témakörök. A törvényhozási
tárgykörökre az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdésén túlmenően a Jat. 2-5. §-ai
is iránymutatást tartalmaznak. Az Alkotmánybíróságnak tehát vizsgálnia kell azt
is, hogy a Kormány egy rendelet megalkotásánál feladatkörében járt-e el, és azt
is, hogy a rendeletalkotás nem terjedt-e ki olyan életviszonyokra, amelyeknek
szabályozása a törvényhozó feladata (990/B/1995. AB határozat, ABH 1997, 824,
825.). A Jat. 4. §-ának a) pontja szerint a magánszemélyek és a jogi
személyek vagyoni viszonyait törvényben kell szabályozni. A vagyoni viszonyok
szabályozási körébe tartozó kártérítési felelősségre tehát miniszter saját
feladatkörében rendeletet nem alkothat.
Az elmondottakon
túlmenően a Vhr. 58. §-ának alkotmányossági vizsgálatánál azt is figyelembe
kell venni, hogy az Alkotmány 37. §-a (3) bekezdésének második mondata szerint
a miniszteri rendelet nem lehet ellentétes a jogszabályi hierarchiában magasabb
szinten lévő szabályokkal. Az Alkotmánybíróság kezdettől követett gyakorlata
szerint a jogszabályi hierarchia alkotmányosan meghatározott rendjének
megsértése formai alkotmányellenességet jelent [31/1991. (VI. 5.) AB határozat,
ABH 1991, 133, 135.].
A Vhr. 58. §-a olyan
tényállásokat határoz meg, amelyek esetében a vadászatra jogosult magatartását
felróhatónak kell tekinteni. Ez a - jogalkalmazás során mérlegelésre
lehetőséget nem adó - szabály eltér a Ptk. és a Vtv. felelősségi szabályaitól
és ezzel megsérti a miniszteri rendelet alkotmányos korlátainak elvét.
Minderre tekintettel
az Alkotmánybíróság a Vhr. 58. §-ának alkotmányellenességét megállapította.
Az Alkotmánybíróság a
fentiek szerint megállapította a támadott szabály alkotmányellenességét, ezért
mellőzte annak vizsgálatát, hogy milyen alkotmányos összefüggés áll fenn a Vhr.
58. §-a és az Alkotmánynak az indítványokban még említett 7. §-a, 9. §-a,
valamint 57. §-a között.
Az Alkotmánybíróság a
Vhr. alkotmányellenes 58. §-át az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.
törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. §-ának (1) bekezdése alapján a közzététel
napjával megsemmisítette.
Az Abtv. 43. §-ának
(4) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság úgy rendelkezett, hogy a Siófoki
Városi Bíróság előtt P.20.307/1997. és P.20.579/1998. szám alatt, valamint a
Marcali Városi Bíróság előtt 4.P.20 012/1998. szám alatt folyamatban lévő
ügyekben a Vhr. 58. §-a nem alkalmazható.
2. Az egyik indítvány
a Vhr. egészének megsemmisítését kérte, de az 58. §-ra vonatkozó fejtegetésen
kívül nem jelölte meg a kérelem okát. Az Abtv. 20. §-a szerint az
Alkotmánybíróság az arra jogosult indítványa alapján jár el, a 22. § (2)
bekezdése szerint pedig az indítványnak tartalmaznia kell a kérelem alapjául
szolgáló okot. A Vhr. valamennyi szabályának megsemmisítésére irányuló
indítvány ennek a követelménynek nem tett eleget. Ezért az Alkotmánybíróság a
Vhr. egészének megsemmisítésére vonatkozó indítványt visszautasította.
A határozat Magyar Közlönyben való közzétételéről szóló rendelkezés az
Abtv. 41. §-án alapul.
Dr. Németh János s. k., |
|
az Alkotmánybíróság elnöke |
|
|
|
Dr. Bagi István s. k., |
Dr. Bihari Mihály s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
Dr. Czúcz Ottó s. k., |
Dr. Erdei Árpád s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
Dr. Harmathy Attila s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
előadó alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kukorelli István s. k., |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|
|
Dr. Strausz János s. k., |
Dr. Tersztyánszkyné |
|
alkotmánybíró |
Dr. Kiss László
alkotmánybíró különvéleménye
1. Egyetértek a Vhr.
58. §-a alkotmányellenessége megállapításával és annak megfelelően a
megsemmisítésével. Ugyanakkor azonban nem értek egyet azzal, hogy az
Alkotmánybíróság szoros tárgyi és tartalmi összefüggés okán nem vonta be az
alkotmányossági vizsgálatba a Vtv. 100. § (1) bekezdése a) pontját.
A Vtv. említett
rendelkezése szerint:
100. § (1)
Felhatalmazást kap a földművelésügyi miniszter arra, hogy
a) a törvény végrehajtásával kapcsolatos részletes
szabályokat, ...
rendeletben állapítsa meg.
A jogalkotásról szóló
1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 15. § (1) bekezdése értelmében:
A végrehajtási
jogszabály alkotására adott felhatalmazásban meg kell határozni a felhatalmazás
jogosultját, tárgyát és kereteit ...
Nyilvánvaló, hogy a
Vtv. 100. § (1) bekezdésében választott felhatalmazás-technika nem felel meg
azoknak a követelményeknek, amelyeket a Jat. 15. § (1) bekezdése a
felhatalmazásokkal szemben támaszt.
A Vtv. gyakorlatilag
generális klauzulát alkalmaz, amely e jellegénél fogva ellehetetleníti annak
vizsgálatát is, mi a viszonya a felhatalmazó törvényi rendelkezésnek és az
annak nyomán kibocsátott végrehajtási rendeletnek. A felhatalmazó rendelkezés
gyakorlatilag megszűnt beszámítási pont-ként, így ténylegesen mérhetetlenné,
mércenélkülivé vált a felhatalmazás nyomán kiadott végrehajtási rendelet.
Egészen konkrétan: egyszerűen értelmetlen annak vizsgálata, vajon a
végrehajtási rendelet megmarad-e a felhatalmazás keretei között, azaz nem
terjeszkedik-e túl azon.
Nyilvánvalónak látom
tehát a jelen esetben a Vtv. 100. § (1) bekezdése a) pontja és a Jat.
15. § (1) bekezdése közötti kollíziót. Ugyanakkor azonban egy korábbi
határozatában az Alkotmánybíróság megállapította azt, hogy: A Jat. megsértése
[Alkotmány 7. § (2) bekezdés] csak akkor valósít meg alkotmánysértést, ha az
egyben alkotmányi alapelvbe, illetve rendelkezésbe is ütközik. [32/1991. (VI.
6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 159.] A jogalkotásról szóló törvény egyes
rendelkezéseinek a figyelmen kívül hagyása önmagában tehát nem vezet az
elfogadott törvény vagy egyéb jogszabály alkotmányellenessége megállapításához,
hanem csak akkor, ha az egyben az Alkotmány valamely szabályába ütközik.
(496/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 496.).
2. Nem feledhető
azonban az sem, hogy: Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 7. § (2) bekezdése és a
Jat. kapcsolatában ... az alkotmánybírósági gyakorlat alapján a Jat.-ban is
megfogalmazott bizonyos tételek feltétlen alkotmányos védelemben részesülnek,
... (Az Alkotmány magyarázata. Budapest, 2003. 178. Összeállították: Dr. Balogh
Zsolt, Dr. Holló András, Dr. Kukorelli István, Dr. Sári János). Ilyen feltétlen
alkotmányos védelmet kapott a Jat. 12. § (2) bekezdésében írt visszaható hatály
tilalma, amelyet az Alkotmánybíróság alkotmányos jellegű szabálynak minősített.
[34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 172] Ugyanilyen közvetlen
alkotmányos védelmet kapott a Jat. 12. § (3) bekezdésben rögzített kellő idő
is, amellyel kapcsolatban az Alkotmánybíróság nyomatékosan hangsúlyozta: ha a
jogalkotásról szóló törvény nem tartalmazná az idézett szabályt, az akkor is levezethető
lenne az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből. [28/1992. (II. 30.) AB határozat, ABH
1992, 155, 156-157.] Az Alkotmánybíróság a Jat. 18. § (2) bekezdését (A
jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és
közérthetően kell megszövegezni) értelmezve is arra a következtetésre jutott,
hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a
normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme -
megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás
során felismerhető normatartalmat hordozzon. [26/1992. (II. 30.) AB határozat,
ABH 1992, 135, 142.]
Álláspontom szerint a
Vtv. 100. § (1) bekezdése a) pontjában írt felhatalmazó rendelkezés sem
az egyértelműség, sem a kiszámíthatóság követelményeinek nem felel meg.
[22/1997. (II. 25.) AB határozat, ABH 1997, 107, 118.] Jelen megfogalmazásában
a törvény idézett rendelkezése értelmezhetetlen, ilyenként jogbizonytalanságot
okoz, hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem
látható. [42/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 299, 301.] Mindezekre
tekintettel - nézetem szerint - az Alkotmánybíróságnak a Vtv. 100. § (1)
bekezdése a) pontjában írt felhatalmazó rendelkezést is
alkotmányellenesnek kellett volna nyilvánítania, és meg kellett volna
semmisítenie.
3. Végül, de nem
utolsósorban kiemelem: a végrehajtó hatalom (Kormány vagy miniszter) jogalkotói
hatalmának törvényhez kötése a magyar jogforrási rendszer egyik fontos (ha
éppen nem legfontosabb) követelménye. Nem érvényesülhet ez akkor, ha a
törvényalkotó ezt a kapcsolatot nem a Jat. 15. § (1) bekezdésében írtakra
figyelemmel szabályozza. (Itt: ha az alkalmazott felhatalmazás-technika
teljesen szabad kezet ad a végrehajtó hatalomnak.)
Álláspontom szerint
tehát (éppen a védendő értékre tekintettel) a Jat. 15. § (1) bekezdésének is
alkotmányos jellegű szabály értéke van, amelynek feltétlen alkotmányos védelmet
kell kapnia.
A Vtv.-ben alkalmazott
felhatalmazás-technika a jogállami Alkotmány (a rendszerváltás) előtti időben
gyökerezik, s igazából a jelenlegi társadalmi-gazdasági berendezkedésben vált
értelmezhetetlenné. Ilyen kategóriaként az Alkotmánybíróságnak azt ugyanúgy meg
kellett volna semmisítenie, mint tette azt más - alkotmányjogilag kevésbé
fontos és garanciális - hasonló esetekben is. Pl. a kezelői jog-gal [17/1992.
(III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 104; az igazgatásilag kötött
helyiséggazdálkodás fogalmával [29/1993. (I. 4.) AB határozat, ABH 1993, 227.]
A most vizsgált eset
tehát a jogállami közigazgatás egyik igen fontos alaptételét, a közigazgatás
törvényhez kötöttségét érinti közvetlenül. Ezt az Alkotmánybíróság a 2/2000.
(II. 25.) AB határozatában alkotmányos követelményként aposztrofálta (ABH 2000,
25, 28-29.) felértékelésnek pedig - nézetem szerint - csak az felelt volna meg,
ha az Alkotmánybíróság a Vtv. 100. § (1) bekezdése a) pontjában írt
felhatalmazó rendelkezést is - pro futuro - megsemmisítette volna.
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
1996. évi LV.
törvény
a vad védelméről, a
vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról, egységes szerkezetben a
végrehajtásáról szóló 30/1997. (IV. 30.) FM rendelettel
A vadkár
Vtv. 75. § (1) A
jogosult az e törvényben foglaltak alapján köteles megtéríteni a károsultnak a
gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a
mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a
fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben,
valamint a csemetekertben okozott kár öt százalékot meghaladó részét (a
továbbiakban együtt: vadkár).
(2) A vadkár
megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek
vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek vadászterületéről a
vad kiváltott.
Vhr. 58/A. § (1) A
Vtv. 75. § (1) bekezdésében foglalt vadkár öt százalékot meghaladó részét a
bekövetkezett összes kár alapján kell számolni.
(2) A Vtv. 75. § (1)
bekezdésének alkalmazásában mezőgazdaságban okozott vadkár a vad táplálkozása,
taposása, túrása vagy törése következtében a szántóföldön, a gyümölcsösben és a
szőlőben a mezőgazdasági kultúra terméskiesését előidéző károsítás. A
gyümölcs-, illetve szőlőtelepítésben bekövetkezett vadkár pénzértékét a pótlás
mértékének arányában kell meghatározni.
1959. évi IV.
törvény
a Polgári
Törvénykönyvről
XXXI. fejezet
A felelősség módja,
a kártérítés mértéke
355. § (1) A kárért
felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem
lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult
vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni.
(4) Kártérítés
címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott
értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy
költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni
hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
E bekezdés
tartalmazza a kár mértékére vonatkozó szabályokat. A rendelkezés a kár négy
elemét különbözteti meg, amelyek az alábbiak:
1. A tényleges kár
(damnum emergens):
A tényleges kár
azáltal merül fel, hogy a károsult valamely dolga megsérül, elpusztul,
megrongálódik vagy elvész. Ilyenkor a kár összege a dologban, illetve a
károsult vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés.
Gyakorlati problémák
adódhatnak abból, hogy a tényleges kárt mikori értékviszonyok
figyelembevételével kell meghatározni, a kár bekövetkeztekori avagy a
kártérítés fizetésére kötelező ítélet meghozatalakori értéken. Amennyiben a
károsodás bekövetkezte és az ítélethozatal időpontja között az értékviszonyok
számottevően nem változnak, ez a probléma nem jelentkezik. A kártérítés
megállapítható a kár bekövetkeztekori értéken anélkül, hogy a károsult érdekei
hátrányt szenvednének. A teljes jóvátételhez a késedelmi kamat fizetésére való
kötelezés megfelelő eszközt jelent.
Amennyiben azonban
a két időpont között jelentős értékkülönbség mutatkozik, helyesebb az ítélet
hozatalakori értékviszonyokat figyelembe venni, mert a károsult vagyonában
beállott értékcsökkenés csak ily módon küszöbölhető ki. A Ptk. 360. § (1)
bekezdése szerint a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. Ez
a rendelkezés nem zárja ki a kártérítés mértékének megállapításáig terjedő
időben az értékviszonyokban bekövetkező változások figyelembevételét. E
szabályt a kártérítés mértékével kapcsolatban felhívott követelményekkel
összhangban kell értelmezni. Ehhez képest a bíróság akkor jár el helyesen, ha
nem a kérdéses időpontban fennálló értékviszonyokat veszi alapul, hanem a
bekövetkezett értékváltozásokat kifejező kártérítésre ad lehetőséget (BH1990.
153.). A károsult érdekeit méltánytalanul sértené, ha az alperes jogellenes
magatartásán túlmenően a kártérítési kötelezettség késedelmes teljesítésének
következményeit is viselnie kellene. Az értékemelkedés folytán ugyanis a
késedelmi kamat az őt ért veszteség kiegyenlítésére nem alkalmas (BH1981.
143.).
A tényleges kár
számításánál irányadó szempontokat érzékeltetik a következő jogesetek:
- Az a házastárs,
akinek a másik házastárs különvagyona a birtokába került, de az életközösség
megszűnésekor a különvagyon tárgyait bármilyen okból nem tudja kiadni, olyan
pénzbeli kártérítést köteles nyújtani, amelyért a károsult az elvesztett
különvagyont pótolni tudja, ez pedig a különvagyonhoz tartozó dolognak a kártérítéskori
forgalmi értéke (BH1981. 62.).
- A műszaki és
esztétikai hiányosság is kár, amely a megrongálódott dolog javítása után
fennmarad, csakúgy mint a fennmaradt értékcsökkenés (BH1964. 3948.).
- A dolog
megjavított volta önmagában még nem ad alapot értékcsökkenés megállapítására,
ahhoz ugyanis összehasonlító forgalmi adatokra és a csökkenést eredményező
tényezőknek az ítélet meghozatalakor mérlegelhető elemzésére van szükség
(BH1986. 415. III.).
- Az eredeti
állapot helyreállításának kötelezettségéből következik, hogy például adott
helyzetben szükség lehet az egész kocsi újrafényezésére, mert ha a sérült részt
fényezik csak újra, annak színe a többi résztől elüthet, ilyenkor a kár az
egész kocsi újrafényezésének költsége, levonva ebből a korábbi fényezettségi
állapot és az új érték különbségét (Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 20 399/1961.).
- Ha a kárt
elhárító munkálatokat a saját szakapparátussal rendelkező és azt üzletszerű
vállalkozásként működtető károsult maga végzi el, őt kártérítésként mindazon
költségek megilletik, amelyeket jogszabályok szerint harmadik személlyel
szemben felszámíthat. Így az önköltségi tételek mellett jogszerűen érvényesíti
azokat a műszaki, gazdasági költségeket és a nyereséghányadot is, amelyet a
vállalkozói díjban elszámolhatna, ha a munkát harmadik személy részére végezné.
Ez esetben nincs szó káronszerzésről (BH1996. 313.).
- Amennyiben a bank
a bankszámlaszerződés megszegésével a számlatulajdonos hozzájárulása nélkül
teljesít a számláról kifizetést, akkor tartozik kártérítési felelősséggel, ha a
számlatulajdonos bizonyítja, hogy tartozása a harmadik személlyel szemben nem
állt fenn, tehát a vagyonában az átutalt összeggel értékcsökkenés állt be
(BH1994. 552.).
- A
társadalombiztosítási igazgatóság a táppénz késedelmes fizetése miatt
kártérítésként az ésszerű ügyintézési határidő levonása utáni időre járó évi
20%-os késedelmi kamatot köteles megtéríteni. A kártérítésként kiszámított
késedelmi kamat után a Ptk. 360. § és a Ptk. 301. § alapján további késedelmi
kamatot köteles az alperes fizetni (BH1993. 677.). Ugyanez a döntés irányadó az
egyéb államigazgatási jogkörben késedelmesen kifizetett összegekkel kapcsolatos
kártérítési igényre is.
- A károsult
felperes vagyonában beállott értékcsökkenés azzal az értékkel egyenlő, amelytől
a gépjármű megrongálásával elesett. Ha az autó a balesetnél totálkárossá,
használhatatlanná, teljesen vagy legalábbis gazdaságosan kijavíthatatlanná
vált, a felperes vagyonában beállt értékcsökkenés (a kár) azonos azzal az
összeggel, amilyen értéket képviselt a gépkocsi a baleset idején. A gépkocsi
roncs maradványértékét nem lehet levonni abban az esetben, ha a károsult kiadná
azt, viszont az alperes nem hajlandó átvenni. Ha a károkozó a maradványra nem
tart igényt, ez nem jelenti azt, hogy a kártérítési összeget annak értékével
csökkenteni lehet. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a károsult a maradványra
igényt tart vagy azt maga értékesíti (BH1993. 426.).
- Ha a külföldi
személynek olyan típusú gépkocsija károsodik Magyarországon, amely belföldön
nem kapható és ennek folytán nincs kialakult hazai forgalmi értéke, a külföldi
személyt megillető kártérítés összegét nem az elméleti számításokra alapított
feltételezett forgalmi érték, hanem a gépkocsi tényleges használtsági fokának
és egyéb adottságainak megfelelő értékcsökkenés figyelembevételével a külföldi
piaci árak alapján kell megállapítani (BH1980. 428.). A döntést iránymutatónak
kell tekinteni a belföldi forgalomban lévő használt autókkal kapcsolatos
kártérítési követelés esetén is azzal azonban, hogy itt a hazai piaci
értékviszonyokat kell figyelembe venni. Önmagában a műszaki érték nem elegendő,
az teljes körű jóvátételként nem szolgál.
- Ha a jogosult
kára pénzeszközeinek - a kötelezett hibájából történt időleges elvonásából
eredt, a bíróság a teljes anyagi kárpótlás mértékét a forgóalap-pótló hitelek,
valamint a lekötött pénzeszközök után járó bankkamatok mindenkori mértéke
figyelembevételével állapíthatja meg (BH1989. 157.).
- Mezőgazdasági kár
összegének megállapításánál a feleslegessé, illetve haszontalanná vált
termelési költségek nem hagyhatók figyelmen kívül (BH1978. 388.).
2. Az elmaradt
vagyoni előny (lucrum cessans):
E körbe tartozik a
keresetveszteség vagy jövedelemveszteség. Amennyiben a munkaképtelen állapot
vagy munkaképesség-csökkenés határozott ideig tart, az elmaradt jövedelem
összege pontosan meghatározható, tehát egyösszegű kártérítés megállapítására
kerülhet sor. Ilyen esetben a károsult munkaszerződéssel, besorolási okirattal
vagy a munkáltatótól kapott egyéb okirattal igazolni tudja, hogy erre az időre
mennyi lett volna a keresménye, a jövedelme. Amennyiben a károsult egyéni
vállalkozó, egyéni gazdálkodó, szövetkezet vagy gazdasági társaság tagja, az
elmaradt jövedelmet adóbevallással, könyvelési bizonylatokkal tudja
bizonyítani. A baleseti járadék, valamint a tartást pótló járadék formájában
megítélendő vagyoni előnyök kérdésével a későbbiekben a Ptk. 356-358. §-ainál
fogunk foglalkozni.
E körbe tartoznak a
külföldi kiküldetések elmaradásával kapcsolatban keletkező elmaradt vagyoni
előnyök. A külföldi munkavégzés elmaradása jelentős jövedelemveszteséget
eredményezhet. A külföldön kapott napidíj olyan terhes illetmény, amely
meghatározott költségek és kiadások fedezésére szolgál. Ebből a dolgozók
jelentős megtakarításokat érhetnek el, erre a devizajogszabályok is lehetőséget
adnak. Az elmaradt vagyoni előny meghatározásakor jelentősége van annak, hogy
az adott helyen dolgozók milyen megtakarítást érhetnek el (Legfelsőbb Bíróság
P.törv. III. 20 676/1989.).
A polgári jogi
kártérítési felelősség körében (az elmaradt jövedelem megállapításánál) nem
irányadók azok a speciális munkajogi szabályok, amelyek az átlagkereset
munkajogi szempontból való számításánál jönnek számba (Legfelsőbb Bíróság
P.törv.III. 20 322/1988.).
Ha a betegsége
miatt korlátozottan munkaképes a károkozás folytán teljesen munkaképtelenné
válik, a károkozó a teljes kárért felel (BH1978. 519.).
Ha a károsult
sikerrel bizonyítja, hogy jutalomtól, prémiumtól kizárólag a baleset
következtében esett el, a jutalom, illetve a prémium elmaradt vagyoni előnyként
megítélhető. Abban az esetben azonban, ha csupán feltételezhető, hogy a
károsult jutalomban vagy prémiumban részesült volna, ha a káresemény nem
következik be, nem lehet a károkozót a feltételezett jutalom, illetve prémium
megfizetésére kötelezni.
A kisegítő
jövedelmek, az alkalmi munkák jövedelme elmaradt vagyoni előnyként követelhető.
Amennyiben a tanuló
a baleset folytán évet veszít, így a tanulmányi idő kitolódik, az emiatt
előálló keresetveszteség szintén érvényesíthető. Tanulmányi évfolyamkiesés
kárként jelentkezik, mert a munkábaállás időpontja kitolódik (BH1965. 4650.).
A bírói gyakorlat
elismeri az elmaradt borravalót is, abban az esetben, ha a károsult olyan
munkakörben dolgozott, amelyben a borravaló adása szokásos és a munkabért ennek
figyelembevételével határozzák meg (például pincér, benzinkút kezelő).
Nemcsak az
elpusztított állatállomány értékét, hanem az elmaradt szaporulat értékét is meg
kell téríteni (Legfelsőbb Bíróság P. törv. V. 21 376/1980.).
Ha a vállalkozó késedelme
miatt a bérbe adó csak később tudja az ingatlant hasznosítani, az kárnak
minősül (Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 21 150/1986.).
A bírói gyakorlat
ide sorolja a háztartásban és a ház körül családtagi minőségben végzett munka
kiesése miatt elmaradt vagyoni előnyt. A háztartási munka ellenértékének
megtérítése megilleti azt is, aki munkaerejét a háztartásban hasznosította és
azt is, aki más munkája mellett a háztartásban is végez munkát (BH1964. 3951.).
Ha egy másik családtag végzi el ingyen a munkát a sérült családtag helyett,
akkor is jár kártérítés. Az önmagával tehetetlen beteg ellátása, ápolása
többletmunkát jelent, ha ezt a munkát családtag végzi és ezért a károsulttól
közvetlen díjazást nem követel, ezzel legfeljebb a károsulttal szemben fennálló,
a családi kapcsolaton alapuló kötelezettségének kíván eleget tenni, de
semmiképpen sem a kárt okozót kívánja mentesíteni a kártérítési kötelezettség
alól. Ő a károkozó érdekében ingyenmunkát vállalni nem köteles (BH1964. 3858.).
Járműben esett
károsodás esetén a károsult nemcsak a jármű kijavításának költségeit, hanem
azoknak a járulékos költségeknek a megtérítését is követelheti, amelyek a
járműnek a termelésből való kiesése folytán nála kárként keletkeztek (BH1984.
499.).
A megrendelő
elállása miatt elmaradt vagyoni előny mértékének a megállapításánál nem a
vállalkozó tervezett nyeresége, hanem a tényleges haszonkiesés az irányadó. A
jogosult által összehasonlítás céljából megjelölt szerződésekből kimunkálható
tényleges haszon mértéke önmagában szintén nem elegendő a kár összegének
meghatározásához (BH1988. 106.).
Elmaradt
megtakarításként köteles a károkozó megtéríteni a közétkeztetésből való kiesés
folytán jelentkező többletköltséget.
A jogirodalom az
elmaradt vagyoni előnyt kategorizálja oly módon, hogy főbb csoportokat különít
el, így a keresetveszteséget avagy jövedelemveszteséget, az elmaradt
megtakarítást, az elmaradt gyümölcsöt, a kedvezménytől való elesést.
Néhány példát
említünk arra, mi nem minősül elmaradt vagyoni előnynek:
- Saját személygépkocsi
használatáért a munkáltató által folyósított költségátalány nem jövedelempótlék
vagy fizetés-kiegészítés, hanem a felmerülő tényleges költségek fedezésére
szolgál.
- Ha az átalányra
jogosult baleset folytán munkakörét nem látja el, az átalány folyósításának
elmaradása a károkozóval szemben kárigényt nem keletkeztet (BH1984. 224.).
- Ha a vőlegény
balesete miatt a lakodalommal és menyasszonytánccal együtt tervezett
házasságkötést későbbi időpontra halasztják, de akkor már az esküvőt lakodalom
és menyasszonytánc nélkül tartják meg, a házaspár a menyasszonytánc elmaradása
miatt kártérítést nem követelhet a balesetért felelős személytől (BH1985.
228.).
3. A vagyoni
hátrány csökkentéséhez, illetőleg kiküszöböléséhez szükséges költségek, ide nem
értve azokat a költségeket, amelyek a perköltségben megtérülnek
Ezek a költségek
olyan károk, amelyek nem a károkozó magatartással oksági kapcsolatban
keletkeznek, hanem a károsultnak a káresemény bekövetkezte után, de azzal
összefüggésben lévő elhatározásán alapuló indokolt költségek. E költségek egy
része azáltal merül fel, hogy a baleset során a sérült meghal, így az elhunyt
hozzátartozóinak kára keletkezik a temetéssel kapcsolatban. Ide tartoznak a
halott illő eltemettetésével kapcsolatos költségek, a fejfaállítás, az egyszerű
sírkő állításának a költsége, sírhelyvásárlás, halott-szállítás díja, az
egyházi temetés költségei, a koszorúk ára, a gyászruhák csökkentett összegű
költségei, a halotti tor költségei.
Egyszerű kivitelű
síremlék állításának költsége a kárért felelős személytől jogszerűen
követelhető, de csak a már ténylegesen felmerült költségek, teljesített
kiadások erejéig (BH1984. 103.).
A szokásosnál
lényegesen drágább, nagyobb értékű síremlék költségét általában nem lehet
kártérítésként érvényesíteni, ez azonban nem jelenti azt, hogy csak a
legolcsóbb és rövid időn belül további kiadásokat igénylő anyagú, illetőleg
kivitelű síremlék költségét lehetne figyelembe venni (BH1985. 312. III.).
A baleseti sérült
személy ápolásával, gondozásával, gyógyíttatásával kapcsolatban számtalan
kiadás merülhet fel. Így a gyógykezelés költségei, orvosi költségek,
gyógyszerek költségei, a közvetlen családtagok látogatási költségei, a
gyógytorna költségei, pszichológus, pszichiáter díja, a beteg szállításával
kapcsolatban felmerült többletköltségek (például a taxiköltség),
élelemfeljavítás költségei, az ágyneműmosás költségei, világítási és fűtési
többletköltségek, többlettakarítási költségek, az otthoni ápoló, gondozó
igénybevételével kapcsolatban felmerült költség, neveltetési,
többlettaníttatási többletkiadások stb.
A költségek
felmerültét a károsultnak, illetve az elhunyt személy hozzátartozóinak
bizonyítaniuk kell. Ez esetben nem érvényesül a tényleges kár megfizetésével
kapcsolatban említett azon elv, hogy a károsult a kártérítésként kapott
összeget bármire fordíthatja.
Az említett
költségek között vannak olyanok, amelyek számlákkal vagy tanúvallomásokkal
bizonyíthatók, vannak közöttük azonban olyan költségek, amelyek nem
számszerűsíthetők, így általános kártérítésként (Ptk. 359. §) állapíthatók meg.
A dologi károkkal
kapcsolatos költségek leggyakrabban a dolog javítási, illetve javíttatási
költségei. A javítási díjak vizsgálatánál figyelemmel kell lenni arra is, hogy
a károsulttól a kárenyhítési kötelezettsége alapján elvárható, hogy lehetőleg
az olcsóbb javítási módot válassza. Erre azért van szükség, mert a károsult
tudván azt, hogy a javítási költségeket továbbháríthatja, az igen magas
javítási költségeket is elismeri. A javítási költségeket tartalmazó számla
általában elfogadható. A károkozó, illetve a kártérítésért felelős személy
vitathatja az elvégzett munka szükségességét, gazdaságosságát, célszerűségét és
a javítás összegszerűségét is. A számlával szembeni ellenbizonyítás a
kártérítésért felelős személy kötelezettsége. Amennyiben a javítás folytán a
dolog értékesebbé válik, mint a károkozás előtt volt, a károsultnál ezáltal
jelentkező vagyoni előnyt a kártérítés összegéből káronszerzés címén le kell
vonni.
Káronszerzés,
residuum, surrogatum:
A károsultat a kár
nettó értéke illeti meg. A károsultat megillető vagyoni hátrányból levonásba
kell helyezni a nála jelentkező vagyoni előnyt. Ezen alapszik a káronszerzés
tilalma, a residuum, illetve a surrogatum kiadására irányuló kötelezettség. A
káronszerzett előnyök vagy megtakarításban vagy értéknövekedésben jelentkeznek.
Káronszerzésnek minősülnek a társadalombiztosítási szolgáltatások is, így
ezeket is le kell vonni a kártérítés összegéből.
A károkozó a
károsult részére teljes kártérítést fizet, ezért a residuumot, a maradványt a
károsult köteles a károkozónak kiadni. Ha a károkozó a maradványértékre nem
tart igényt, annak átvételére kötelezni nem lehet, viszont ilyen esetben nincs
lehetősége arra, hogy a kártérítés összegéből a residuum értékét levonja.
A surrogatum olyan
érték, amelyet a károsult harmadik személytől, nem pedig a kártérítésért
felelős személytől kap. A surrogatum értékét le kell vonni a kártérítés
összegéből, ellenkező esetben a károsult jogalap nélkül gazdagodna.
Surrogatumnak minősül például a biztosítási összeg, amelyet a biztosító intézet
a biztosítási esemény (a kár) bekövetkezte esetén fizet a károsult részére.
4. A nem vagyoni
kárpótlás:
A nem vagyoni
kárral kapcsolatos törvényszöveg változásokkal a Ptk. 354. §-ához fűzött
magyarázatban foglalkoztunk.
Az általános
kártérítés és a nem vagyoni kárpótlás elhatárolása:
Az általános
kártérítésre vonatkozó szabályt a Ptk. 359. § (1) bekezdése tartalmazza, mely
szerint, ha a kár mértéke - akár csak részben - pontosan nem számítható ki, a
bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés
megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására
alkalmas. Az általános kártérítés tehát vagyoni kárért jár. A nem vagyoni
kárpótlás viszont a károsultat ért nem vagyoni hátrány kiküszöbölésére szolgál,
azaz a károsult személyiségét ért jogsérelmet kompenzáló kártérítési alakzat.
Az elhatárolás
tekintetében különös gondosságra van szükség, ha a károsult az elszenvedett
hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges költségek megtérítését
igényli [Ptk. 355. § (4)]. Nem lehet szó nem vagyoni kártérítésre kötelezésről
akkor, ha az igényelt költségek a károsultat ért vagyoni hátrány csökkentéséhez
vagy kiküszöböléséhez szükségesek. Ilyen esetben a bíróság vagyoni kár
megtérítésére kötelezi a károkozót. Nem vagyoni kártérítésre kötelezésnek csak
akkor van helye, ha megállapítható a károkozás hatásaként jelentkező
immateriális sérülés, amely tehát kívül esik a vagyonban keletkezett károk
körén (a hatályon kívül helyezett 16. számú irányelv 4. pontja, álláspontunk
szerint a tétel a mai joggyakorlatban is iránymutató).
A 16. számú
irányelvet a 21. számú irányelv helyezte hatályon kívül kiemelve, hogy erre a
személyiség minden oldalú védelmét szolgáló, az erkölcsi értékeket szem előtt
tartó, jogfejlesztő bírói gyakorlat kialakítása érdekében került sor.
A nem vagyoni
kártérítés jogintézménye tehát az általános személyiségvédelem eszköze. A nem
vagyoni kártérítés megfizetésére vonatkozó igény jogalapja valamely
személyiségi jog megsértése.
Az Alkotmánybíróság
a 34/1992. (VI. 1.) AB határozat III. pontjában kifejtette, hogy a nem vagyoni
kártérítés feltételeinek fennállása a személyiségi jogsértés - e
jogkövetkezményt is kiváltó - súlyossága és komolysága kérdésében a törvényhozó
különbségtételt alkotmányosan nem tehet. Mindezeknek a kérdéseknek az eldöntése
- az egyedi tényállások elbírálása során - a bíróságok jogalkalmazási
tevékenységére tartozik.
A személyhez és a
szellemi alkotásokhoz fűződő jogokkal kapcsolatos szabályokat a Polgári Törvénykönyv
VII. fejezete tartalmazza. A személyhez fűződő jogok egy részét a törvény
nevesíti, mint például: a becsülethez; az emberi méltósághoz; a jóhírnévhez; az
élethez, egészséghez, testi épséghez; a képmáshoz való jog; a névviselési jog
stb. A törvény felsorolása azonban nem taxatív, ebből tehát az következik, hogy
léteznek nem nevesített személyhez fűződő jogok is. Akár a törvényben
nevesített, akár a törvényben nem nevesített személyhez fűződő jogot sértenek,
e jogsértés alapot adhat a nem vagyoni kártérítés követelésére.
A törvénytelenül
foganatosított kényszerítő eszközök alkalmazása (törvényellenes előzetes
letartóztatás, törvénytelen elítélés) is sérti a személyhez fűződő jogokat,
például a személyes szabadsághoz való jogot, illetve a jóhírnévhez való jogot
is. A terhelt által követelhető kártalanításról a Be. 383. §-a rendelkezik. A
Be. 384/A. § értelmében a kártalanítás módjára és mértékére a Polgári
Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségére vonatkozó
rendelkezéseit kell alkalmazni. A károsultat a Be. 383. § alapján megillető
kártalanítás azonban nem azonos azzal, ha jogellenesen foganatosított
kényszerintézkedések miatt sérülnek a személyhez fűződő jogai. A terhelt ilyen
esetben kártérítési igényt érvényesíthet a jogellenes kényszerintézkedést
foganatosító hatósággal szemben. A kártalanítási igényt viszont az állammal
szemben kell előterjeszteni.
A terheltnek a Be.
383. § alapján megillető kártalanítás körében nem vagyoni kárpótlásra is igénye
lehet. A BH1998. 82. jogesetben a bíróság kimondta, hogy a személyi szabadság
hosszabb időtartamú jelentős korlátozása, a börtönviszonyok fizikai és
pszichikai vonatkozásban köztudomásúan egyaránt megterhelőek és általában is
károsak. Az ennek során elszenvedett "sérülések" a szabadulást követő
életvitelben, munkahelyi elhelyezkedésben és a munkavégzésben is hátrányt
jelenthetnek. A nem vagyoni kárpótlásnak éppen az a rendeltetése, hogy enyhítse
a hátrányokat és segítse a belőlük eredő nehézségek leküzdését.
A személyhez fűződő
jogok egy része kizárólag a természetes személyeket illeti meg (például az
emberi méltóság). A személyhez fűződő jogok másik része azonban a jogi
személyeket is megilleti. Ebből következik, hogy a jogi személyek is
érvényesíthetnek nem vagyoni kártérítési igényt abban az esetben, ha személyhez
fűződő jogaik felróható módon való megsértése következtében nem vagyoni
hátrányuk keletkezik.
A
személyiségvédelem egyik objektív eszköze az elégtétel-adás. A személyhez
fűződő jogok megsértésének tényét megállapító bírói ítélet közzététele azonban
önmagában általában nem alkalmas az érintett személyt ért nem vagyoni hátrány
kiküszöbölésére, tehát az elégtételadás mellett is sor kerülhet a nem vagyoni
kártérítés, mint szubjektív szankció alkalmazására (BH1996. 304. I.).
A nem vagyoni
kártérítésre irányuló igény érvényesítése során a károsultnak bizonyítania
kell, hogy a személyhez fűződő jogát jogellenesen megsértették, ennek folytán
nem vagyoni hátránya következett be és a kettő között fennáll az ok-okozati
összefüggés. A nem vagyoni kártérítés azonban akkor ítélhető meg, ha a károkozó
magatartása felróható volt. Amennyiben a károkozó bizonyítja, hogy a
magatartása nem volt felróható, mentesül a nem vagyoni kártérítés megfizetése
alól. Ugyanakkor a köztudomásúnak ismert tényeket, valamint azokat, amelyekről
a bíróságnak hivatalos tudomása van, a bíróság akkor is figyelembe veszi, ha
azokat a felek nem hozták fel, köteles azonban a feleket e tényekre a
tárgyaláson figyelmeztetni [Pp. 164. § (1), Pp. 163. § (3)]. Például a károsultat
bűncselekmények elkövetésével is vádoló valótlan tényállítások közlése
önmagában alkalmas arra, hogy megnehezítse a károsult társadalmi és magánéleti
kapcsolatait. Például valakit gyilkosként tüntet fel a sajtóközlemény (BH1995.
521.), avagy terroristáknak való fegyverszállítással, mazochista szexklubban
történt eseményeknek felvételen történő rögzítésével és a felvételek
nyilvánosságra hozatalával, harmadik személy megzsarolásával hozzák
összefüggésbe a károsult nevét (BH1996. 304.).
A nem vagyoni kártérítés
személyiségvédelmi eszköz, személyhez kötött, csak személyesen érvényesíthető.
A nem vagyoni kártérítésre való jog nem száll át a jogosult örököseire. A
személyhez kötöttség azonban nem akadálya a perbeli jogutódlásnak, amennyiben a
károsultnál a nem vagyoni kártérítés feltételei fennállnak. Ilyen esetben a
jogutódok a jogelőd által indított perben az eljárást folytathatják és
igényelhetik a jogelőd haláláig eltelt időre járó nem vagyoni kártérítést
(BH1996. 639.).
Amennyiben a
károsult magatartása közrehat a kár bekövetkeztében, nincs lehetőség a kár
megosztására a Ptk. 340. § (1) bekezdésére hivatkozással. Ez azonban nem azt
jelenti, hogy a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor a károsult
közrehatása figyelmen kívül maradna. A nem vagyoni kárpótlás összegét a
bíróságnak az eset összes körülményének a mérlegelésével kell meghatároznia,
ezek közül az egyik elem az, hogy a károsult magatartása mennyiben hatott közre
a kár keletkezésében.
A Legfelsőbb
Bíróság több eseti döntésében rámutatott arra, hogy a személyhez fűződő jog
megsértésével okozott hátrányokként a károkozás következtében előállt
körülményváltozásokat kell együttesen gondos mérlegelés alá venni, s mindezen
szempontok alapján kell meghatározni, hogy a hátrányok elviseléséért megközelítőleg
milyen összegű kompenzáció illeti meg a károsultat (BH1993. 742.; BH1995.
516.).
A személyhez fűződő
jog megsértésével összefüggésben keletkező hátrányok igen sokfélék lehetnek.
Azokat mindig az adott eset körülményeihez képest kell megítélni. Az esetek
túlnyomó többségében az élet, testi épség, egészség sérelmével kapcsolatos
hátrányok miatt érvényesítenek nem vagyoni kártérítést, egyre gyakoribb
azonban, hogy egyéb személyhez fűződő jog megsértése miatt igényelnek
kárpótlást. Például a jóhírnév megsértése miatt, a képmáshoz való jog
megsértése miatt, a becsület megsértése miatt, illetve kegyeleti jog megsértése
miatt is.
Az egészségromlás
körében például egy-egy testrész vagy szerv elvesztése, maradandó károsodása
folytán a károsultat ért hátrányok, mint például önmaga ellátására képtelenné
válás vagy e képesség csökkenése, a házaséletre való alkalmatlanná válás, a
társasági életbe való beilleszkedési zavarok, a pszichés, lelki hátrányok, a
kisebbségi zavarok kialakulása, a pályamódosítás szükségessége stb.
A jóhírnév
megsértése, a becsületsértés, a képmáshoz való jog megsértése körében például a
személyiség hátrányos megítélése a nyilvánosság előtt, a baráti kör előtt, a
munkahelyi környezetében, illetőleg a családi körben. Előfordul, hogy valótlan
tényállítás közlése miatt a károsultról kialakított vélemény miatt nem tud
elhelyezkedni, emiatt felbomlik a házassága avagy társasági kapcsolatai
meglazulnak, a negatív következmények miatt lelki megrázkódtatások érik stb.
A kegyeleti jog
megsértésével kapcsolatban keletkezett nem vagyoni hátrány lehet például az
özvegynek okozott lelki megrázkódtatás, a gyásznépben olyan képzet keltése,
hogy az özvegy nem gondoskodott a halott illő eltemettetéséről stb.
Figyelemmel arra,
hogy a nem vagyoni hátrányok igen sokfélék lehetnek és a konkrét tényállásokban
változatos formákban és összefüggésekben jelennek meg, nem lehet általános
iránymutatást adni az összegszerűség meghatározásához. A bírói gyakorlatban
ezek az összegek a fentiek miatt változnak, illetve annak is jelentősége van,
hogy a nem vagyoni hátrányt a károsult mikor szenvedte el - bár arra is van
példa, hogy a bíróság a határozathozatal-kori értékviszonyok alapulvételével
döntött a nem vagyoni kártérítésről. Ilyen esetben azonban késedelmi kamat nem
ítélhető meg (BH1996. 35.).
A kártérítés
összegének meghatározása során kell tekintettel lenni a jogsértés súlyára és
annak tartósságára is.
A Legfelsőbb
Bíróság például 4 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megállapítását ítélte
helytállónak akkor, amikor felperes 1991. április 22-én gerinctöréssel,
gerincvelő sérüléssel, tüdőzúzódással, csípőlapáttöréssel és egyéb sérülésekkel
járó súlyos közlekedési balesetet szenvedett, s emiatt mindkét lába megbénult.
A felperes a balesete előtt nemzetközi minősítésű sportoló volt, kiemelkedő
hazai és nemzetközi eredményeket ért el. A baleset bekövetkezésekor 27 éves, a
vívósportban kiemelkedő teljesítményekre képes, nagy sportjövő előtt álló
felperes rendkívül súlyos sérüléseket és ennek következtében igen súlyos egészségkárosodást
szenvedett, amely egész további életére döntően kihatott. A sporttársadalomban
a nemzeti válogatott tagjaként sporttársakkal, sportbarátokkal körbevett,
sajátos, meghitt sportvilágból szakította ki a felperest véglegesen a tragikus
baleset és nincs lehetőség arra, hogy ezt bármivel pótolja.
Munkaképesség-csökkenésének mértéke véglegesen kizárja a munkavállalás
lehetőségét is, életvitele szükségszerűen beszűkült. A baleset
következményeként önálló életvitelre alkalmatlan állapotba került, egész
életében mások gondozására szorul, szerelmi kapcsolat kialakításában
korlátozott, a családalapítás lehetősége kizárt és fennáll a teljes
elmagányosodás veszélye. Az egyéni elbírálás körében kell megállapítani a nem
vagyoni kárpótlás mértékét olyan összegben, amely megfelelően alkalmas a nem
vagyoni károk enyhítésére, az elnehezült életvitel elviselésének
megkönnyítésére. Emellett figyelembe kell venni az alperes fellebbezésében
megfogalmazott igényt is, amely szerint törekedni kell arra, hogy a hasonló
körülmények között, hasonló tényezők számbavételével meghatározott marasztalási
összegek között ne legyenek indokolatlanul nagy eltérések. Ez a kívánalom
azonban a konkrét jogvita elbírálásánál nem eredményezhette azt, hogy az eddig
különféle tanulmányokban publikált, illetőleg eseti döntésekben szereplő
marasztalási összegeket valamilyen tarifaként alkalmazza a Legfelsőbb Bíróság
(Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20 991/1994.).
Egy másik esetben
az 1 200 000 forintos nem vagyoni kártérítésben való marasztalást a bíróság az
alábbiakkal indokolta:
A bírói
gyakorlatban az általános személyiségi jogi perekben eddig jogerősen megítélt
nem vagyoni kártérítés maximuma 1 000 000 forint volt. A bíróság úgy ítélte
meg, hogy a jogsértés kiemelkedő tárgyi súlya az alperesek magatartásának
nagyfokú felróhatósága, a sokoldalú tájékozódás, illetve az információk
ellenőrzésének teljes hiánya együttesen indokolja azt, hogy az eddigi maximumot
meghaladó összegű 1 200 000 forint kártérítést állapítson meg (Fővárosi Bíróság
47. Pf. 23 699/1996.).
Felhívjuk a
figyelmet arra, hogy a nem vagyoni hátrány kiküszöböléséhez szükséges kereseti
kérelem reális meghatározására kell törekedni. A túlzott mértékű kereseti
kérelem esetén ugyanis előfordulhat, hogy a pernyertesség, pervesztesség arányára
tekintettel a pervesztes károsultat nagyösszegű perköltségben marasztalja a
bíróság a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján. Bár az ilyen tárgyú perekben a
bíróságnak lehetősége van arra, hogy mentesítse a pervesztest a pervesztésnek
megfelelő összegű perköltség viselése alól abban az esetben, ha a marasztalás
és a kereseti kérelem között nem volt számottevő különbség. Ugyanakkor ügyelnie
kell a károsultnak arra is, hogy irreálisan alacsonyan se jelölje meg a
kereseti kérelmét, ugyanis a bíróság a kereseti kérelemhez kötve van, tehát a
kereseti kérelemben foglalt összegnél magasabb összeget nem ítélhet meg akkor
sem, ha az az álláspontja, hogy az eset összes körülményeihez képest magasabb
összegű kárpótlás illetné meg a károsultat, mint amennyit ő kért. E körben a
bíróságot kitanítási kötelezettség vagy figyelem-felhívási kötelezettség nem
terheli, az 1995. augusztus 29-ei hatállyal módosított Pp. 3. § (1) bekezdése
szerint. A bíróság kitanítási kötelezettsége már csak az eljárásjogi jogok és
kötelezettségek tekintetében áll fenn, az anyagi jogok és kötelezettségek
tekintetében nem, s hatályon kívül lett helyezve a Pp. 146. §-ának azon
rendelkezése, melynek alapján a bíróság korábban magyarázatot volt köteles
kérni a féltől, ha úgy látta, hogy a kereseti követelés nem meríti ki az őt
megillető jogokat.
Vannak olyan
körülmények is, amelyeket nem vagyoni kártérítés fizetésének alapjául nem fogad
el a bírói gyakorlat. A nem vagyoni kártérítés iránti igényt nem alapozza meg
önmagában a közeli hozzátartozó halálának a ténye és az ennek következtében
fellépő gyász és fájdalom, valamint az, hogy a hozzátartozó halála folytán a
korábbi helyzet hátrányosan megváltozott (BH1985. 312. II.). A hozzátartozó
elvesztése esetén a nem vagyoni kártérítést a testi, szellemi környezet
hátrányos megváltozása alapozhatja meg. Így például a bíróság egy konkrét ügyen
kifejtette: a felperest szülei halála megfosztotta attól az alapvető emberi
jogtól, hogy családi környezetben nőjön fel, élvezze a családi együttlétből
származó örömöket, amelyeket a nagyszülői környezet - bármennyire is
szeretetteljes - képtelen teljesen kárpótolni. A felperes testvérek nélkül,
idősebb korú rokonai körében kénytelen felnőni. A pszichológiai szakértő
véleményéből már az is kitűnik, hogy a jelenleg 10 éves felperes a szülők
elvesztéséhez kapcsolódó elhúzódó gyászreakciót elfojtja, ennek hatása
neurotikus személyiségfejlődés tendenciáiban nyilvánul meg (Legfelsőbb Bíróság
Pf. III. 21 354/1991.).
A gyermeknek
baleset folytán bekövetkezett halála esetén az újabb gyermek nevelésével,
gondozásával kapcsolatos többletköltséget nem lehet olyan költségnek tekinteni,
amely a másik gyermek elvesztése folytán a szülőket ért nem vagyoni hátrány
csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Ezzel kapcsolatban anyagi kárpótlásként
általános kártérítést sem lehet megállapítani (BH1985. 312. I.).
Szerződésszegő
magatartás is lehet olyan, amely egyúttal a személyhez fűződő jogot is sérti, s
ha ennek folytán nem vagyoni hátrány keletkezik, a nem vagyoni kártérítési
igény alappal érvényesíthető. Például a szerződésszegés hibás teljesítés,
egyrészt igényelhető a hibás teljesítés jogkövetkezményeinek a levonása,
másrészt, ha ugyanez a magatartás személyiségi jogot is sért, az ezzel
kapcsolatban keletkezett nem vagyoni hátrány kiküszöbölése is kérhető. A
temetkezési vállalat kártérítő felelősséggel tartozik a hibás teljesítéssel és
a kegyeleti jog megsértésével okozott nem vagyoni hátrányért (BH1997. évi 525.
II.).
A személyhez fűződő
jogok megsértése miatt érvényesített igények elbírálásánál a kölcsönösen
elkövetett jogsértések egymással való összefüggéseit nem lehet figyelmen kívül
hagyni (BH1995. 395. I.).
Nem vagyoni
kártérítés iránt indított perben a károsultat ért hátrányt egészében és
egységesen kell értékelni, valamennyi tényezőt együttesen kell mérlegelni,
ezért nem kerülhet sor a nem vagyoni kártérítésnek részben egyösszegben,
részben pedig járadék formájában való megítélésére (BH1984. 60.).
A nem vagyoni
kárpótlás összege után a károsodás bekövetkeztétől késedelmi kamat jár. A
károsodás bekövetkeztének azt az időpontot kell tekinteni, amikor a társadalmi
életben való részvétel vagy az élet tartós, súlyos megnehezedése megkezdődött.
Ez az időpont azonban nem esik egybe szükségképpen a károkozó magatartás
időpontjával (BH1982. 241. I.). A döntéshozatalnál még a törvény 354. §-ának
eredeti teljes szövege volt irányadó, így a jogesetben foglalt iránymutatás
azzal az eltéréssel alkalmazandó továbbra is, hogy a nem vagyoni kártérítésnek
nem kizárólagos feltétele az élet tartós, súlyos megnehezedése.
Ptk.355. (4) fűzött
magyarázat….
Kiemelendő a
káron-szerzés tilalma, amelynek lényege, hogy a károkból le kell vonni a
károkozó magatartás következtében előállott vagyoni előnyöket is. A
káron-szerzés egyik tipikus esete, amikor a megrongálódott használt dolgot új
alkatrészekkel javítják ki és ennek következtében a dolog értékesebbé válik,
mint a károkozás előtt volt. E körbe tartozik a surrogátum és a residuum
kiadására irányuló kötelezettség. A surrogátum a káron-szerzés speciális esete:
olyan pótlék, amelyhez a károsult a kár következtében jut (például a
biztosítási összeg). A residuum lényegében maradvány: az amivé a dolog
károkozás folytán lett (például az elhullott állat bőre).
Káronszerzés,
residuum, surrogatum:
A károsultat a kár
nettó értéke illeti meg. A károsultat
megillető vagyoni hátrányból levonásba kell helyezni a nála jelentkező vagyoni
előnyt. Ezen alapszik a káronszerzés tilalma, a residuum, illetve a
surrogatum kiadására irányuló kötelezettség. A káronszerzett előnyök vagy megtakarításban
vagy értéknövekedésben jelentkeznek. Káronszerzésnek minősülnek a
társadalombiztosítási szolgáltatások is, így ezeket is le kell vonni a
kártérítés összegéből.
A károkozó a
károsult részére teljes kártérítést fizet, ezért a residuumot, a maradványt a
károsult köteles a károkozónak kiadni. Ha a károkozó a maradványértékre nem
tart igényt, annak átvételére kötelezni nem lehet, viszont ilyen esetben nincs
lehetősége arra, hogy a kártérítés összegéből a residuum értékét levonja.
A surrogatum olyan
érték, amelyet a károsult harmadik személytől, nem pedig a kártérítésért
felelős személytől kap. A surrogatum értékét le kell vonni a kártérítés
összegéből, ellenkező esetben a károsult jogalap nélkül gazdagodna.
Surrogatumnak minősül például a biztosítási összeg, amelyet a biztosító intézet
a biztosítási esemény (a kár) bekövetkezte esetén fizet a károsult részére.
BH1981. 198. I. A vadak által okozott kár összegének
megállapításánál a ténylegesen elérhető és nem a tervezett terméshozamot kell
alapul venni [1961. évi VII. tv. 35. § (4) bek. Ptk. 355. § (4) bek.].
[1] BH1981. 198. I. A vadak által okozott kár összegének megállapításánál a ténylegesen
elérhető és nem a tervezett terméshozamot kell alapul venni [1961. évi VII. tv.
35. § (4) bek. Ptk. 355. § (4) bek.].
[2] Ptk.355.§ (4) fűzött magyarázat….
Kiemelendő a
káron-szerzés tilalma, amelynek lényege, hogy a károkból le kell vonni a
károkozó magatartás következtében előállott vagyoni előnyöket is. A
káron-szerzés egyik tipikus esete, amikor a megrongálódott használt dolgot új
alkatrészekkel javítják ki és ennek következtében a dolog értékesebbé válik,
mint a károkozás előtt volt. E körbe tartozik a surrogátum és a residuum
kiadására irányuló kötelezettség. A surrogátum a káron-szerzés speciális esete:
olyan pótlék, amelyhez a károsult a kár következtében jut (például a
biztosítási összeg). A residuum lényegében maradvány: az amivé a dolog
károkozás folytán lett (például az elhullott állat bőre).
Káronszerzés,
residuum, surrogatum:
A károsultat a kár
nettó értéke illeti meg. A károsultat
megillető vagyoni hátrányból levonásba kell helyezni a nála jelentkező vagyoni
előnyt. Ezen alapszik a káronszerzés tilalma, a residuum, illetve a
surrogatum kiadására irányuló kötelezettség. A káronszerzett előnyök vagy megtakarításban
vagy értéknövekedésben jelentkeznek. Káronszerzésnek minősülnek a
társadalombiztosítási szolgáltatások is, így ezeket is le kell vonni a
kártérítés összegéből.
A károkozó a
károsult részére teljes kártérítést fizet, ezért a residuumot, a maradványt a
károsult köteles a károkozónak kiadni. Ha a károkozó a maradványértékre nem
tart igényt, annak átvételére kötelezni nem lehet, viszont ilyen esetben nincs
lehetősége arra, hogy a kártérítés összegéből a residuum értékét levonja.
A surrogatum olyan
érték, amelyet a károsult harmadik személytől, nem pedig a kártérítésért
felelős személytől kap. A surrogatum értékét le kell vonni a kártérítés
összegéből, ellenkező esetben a károsult jogalap nélkül gazdagodna.
Surrogatumnak minősül például a biztosítási összeg, amelyet a biztosító intézet
a biztosítási esemény (a kár) bekövetkezte esetén fizet a károsult részére.
Lásd még: Polgári Törvénykönyv Magyarázata ( K J K Bp. 1995.) 1004. oldal A káronszezés ”A káronszerzés szabályának az a lényege, hogy a kárból le kell vonni a károkozásból eredő vagyoni előnyöket is.”